A cikk írója szerint Magyarország – akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái – kimondta a tiltott szót, a nemet. A szerző szerint a közép-európai térség nagy része az IMF segítségével változott gazdasági tarlóvá az 1990-es évek elején beindult privatizáció miatt. Most pedig a pénzügyeknél is jelentősebb dolog, a nemzeti szuverenitás forog kockán. A Times szerzője megérdemeltnek nevezi a bankadót – szerinte az azt bíráló európai pénzügyi körök elsősorban attól tartanak, hogy a szomszédos országokra is ragadós lesz a példa, és szembeszállnak a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval.

(hírTV)