Oroszország köszöni, jól van
A Kreml aligha számított ilyen mértékű szankciókra, de a Nyugatot is meglepte, hogy a drasztikus büntetőintézkedések sem fektették ki Oroszországot. Ahogy egykor Napóleon vagy éppen Hitler, úgy most az Egyesült Államok sem kalkulált a hatalmas ország méreteivel, erőforrásaival. Emellett a szankciók kivetésében élen járó Európai Uniót is meglepetésként érte, hogy az intézkedések jobban megrendítik őt magát, mint Oroszországot.
Mióta Oroszország február 21-én elismerte a Donbasz két szeparatista „népköztársaságát”, majd három nap múlva megtámadta Ukrajnát, a Nyugat szankciók sorát vetette ki rá. Az Európai Unió már a hetedik ilyen, egyedi és gazdasági, valamint diplomáciai intézkedéseket tartalmazó csomag elfogadására készül. Meg kell jegyezni, hogy ezek az Oroszországgal szemben 2014 óta, a Krím annektálása és a minszki megállapodások végrehajtásának elmulasztása nyomán bevezetetteken felül értendők. Az Ukrajna inváziójában játszott szerepe miatt Brüsszel Belarusszal szemben is szankciókat fogadott el.
Ilyen léptékű büntetőintézkedést eddig még egyetlen állammal szemben sem vezettek be, és a Nyugat arra számított, hogy Oroszország pillanatok alatt megrogyik a súlya alatt. Nem vették azonban figyelembe, hogy más, az orosznál jóval kisebb gazdaságot – így az iránit vagy a venezuelait – sem roppantottak össze az efféle akciók. De azt sem, hogy a világ „nem nyugati” része nem csatlakozik ezekhez a büntetőintézkedésekhez, sőt kihasználva a helyzetet, növeli kereskedelmét az oroszokkal. Így Kína és India például a sokszorosára futtatta fel az olajvásárlást, és ha óvatosan is, de pótolja a nyugati import kiesésével az orosz piacról eltűnt műszaki cikkeket és új technológiákat. Annak ellenére, hogy a másodlagos amerikai szankciók kivetésétől tartva, a globális piacon jelen lévő nagy kínai cégek is elhagyták Oroszországot. Lehetőségei szerint betölti viszont a vákuumot a második vonal.
Segít a gondok megoldásában az úgynevezett párhuzamos behozatal engedélyezése is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyébként eredeti termékeket egy másik országból importálják a jogtulajdonos engedélye nélkül. Ennek ellenére az autó- vagy az olajiparban a nyugati technológiák eltűnése idővel egyre komolyabb fennakadásokat, zavarokat okoz majd. Amennyiben nem találnak erre valamilyen megoldást, a becslések szerint 3-4 év múlva gondok adódhatnak a nyugati repülőgéppark alkatrészeinek pótlásával is.
Oroszország a háború kirobbantásakor feltehetően számolt azzal, hogy visszavetik gazdaságát a várható újabb szankciók. Az idei évre 16 százalékos infláció mellett a gazdaság 8 százalékos szűkülését jelzik előre, ami alig rosszabb, mint a 2008-as válság idején volt, és szinte eltörpül amellett, hogy az ukrán gazdaság várhatóan a felére zsugorodik. Az Oroszország ellen szankciókat életbe léptető országok a kivitel 56 és a behozatal 51 százalékát adják. German Gref, a Sberbank vezére éppen ezért úgy fogalmazott, hogy a gazdaság nagy része „tűz alatt van”, és szerinte akár egy évtizedre is szükség lehet ahhoz, hogy visszatérjen a 2021 előtti szintre. Nem mindenki ilyen pesszimista, az átmenethez, az új helyzethez való alkalmazkodáshoz azonban mindenképpen időre lesz szükség. A leginkább kritikus pont a csúcstechnológia pótlása, a műszaki lemaradás elkerülése lesz.
Sokat segíthet ebben, hogy a 2014 óta egymást követő nyugati szankciók miatt Oroszország már jó ideje még a növekedés gyorsaságát is feláldozva arra törekszik, hogy kitettségét csökkentve önellátó és válságálló gazdaságot építsen ki. Ezért aztán hiába várják sokan, hogy a szankciók térdre kényszerítsék. A rubel például a magas kamatlábak, a tőke kontrollja, az export rubelesítése miatt ötéves csúcson van, és a szakemberek már a gyengítésén gondolkoznak. A kezdeti pánik elmúlt, és a háború kitörése után két hónappal a jegybank azt is megengedhette magának, hogy az alapkamatot 17-ről 14 százalékra csökkentse. Hiába fagyasztották be tehát a központi bank nemzetközi tartalékainak mintegy felét, az orosz gazdaság és pénzügyi rendszer bizonyította ütésállóságát. Köszönhetően egyebek mellett annak, hogy még 2017-től a költségvetést szigorú fiskális szabályokkal körülbástyázva úgy állították be, hogy 40 dollár fölötti hordónkénti olajárnál egyensúlyba kerüljön.
Ehhez képest Moszkva most a magas olajáraknak köszönhetően naponta egymilliárd dollárhoz jut a szankciók mellett is, így a háború első száz napja alatt 93 milliárd bevételt ért el. Így aztán jut arra is valuta, hogy harmadik piacon szerezzék be a legszükségesebb cikkeket. De az elmúlt nyolc évben a szükségből erényt kovácsolva, a vállalati hitelállomány is GDP-arányosan 50 százalék alá süllyedt, míg az állam esetében ez az arány már húsz százalék alatt van. Nyert a bevezetett ellenszankciókon az orosz élelmiszeripar és a mezőgazdaság is. Az elmúlt öt évben Oroszország élelmiszer-behozatala a harmadával csökkent. Emellett övé a világ egyik legnagyobb arany- és devizatartaléka is. Nem meglepő tehát, hogy a vezetés magabiztos, és a szankciók miatt nem aggódik. Sőt lehetőséget lát bennük a szuverenitás megerősítésére.
Persze, ettől rövid távon még a felmerülő gondokat meg kell oldani. Különös jelentőségű e tekintetben a szociális stabilitás megőrzése. Különösebb ellátási gondokkal néhány kivétellel – gyógyszerek, állateledel, luxuscikkek – nem kell számolni, az infláció sem magasabb, mint a világban, a nyugati cégek távozásával azonban egyes számítások szerint akár 600 ezer munkavállaló is az utcára kerülhet. Ez a 75 milliós aktív lakossághoz képest nem túl magas szám, ráadásul segít a gondon, hogy a multik egy meghatározó része vonakodva vonul ki, és nyitva hagyja a kiskaput a visszatéréshez.
A francia cégek egy része például a kormány nyomatékos kérésére maradt, míg a Renault egy euróért és hatéves visszavásárlási opcióval egy állami intézetnek és a moszkvai önkormányzatnak adta át oroszországi érdekeltségeit. De megtalálta a kiskaput a McDonald’s is, amelyet a licencet tulajdonló orosz vállalat visz tovább ugyanazokban az üzletekben, csak más néven és némiképp módosított menüvel. Ezek a cégek közben oroszországi tevékenységük beszüntetése után is kiutalták a béreket alkalmazottaiknak, mint ahogy így tett az IKEA és a Zarát tulajdonló Inditex is. De a foglalkoztatottságot segíti az is, hogy az orosz oligarchák rendesen bevásároltak a távozó cégekből, és viszik tovább az üzletet, illetve a termelés csökkentése esetén az orosz állam is fenntartja a jogot ezek kisajátítására.
A szankciók tehát fájnak, de térdre nem kényszerítik Oroszországot, mint ahogy sem a büntető intézkedések alá vont elitet, sem pedig a társadalmat nem sikerült szembefordítani a hatalommal. Ezt erősíti meg a helyzetet értékelve Oleg Bondarenko, a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatója is:
– Ukrajna megtámadása szinte mindenkit váratlanul ért. A társadalom azonban mára már alkalmazkodott a körülményekhez. Pszichológiai értelemben mint minden társadalom, az orosz is védelmet keresett a válságos helyzetben. Ahogy a gyerekek ilyenkor ösztönösen szüleik védőszárnyai alá bújnak, úgy a társadalom ezt a védelmet adott esetben a hatalomnál kereste, és az elnök mögött sorakozott fel. Ezzel magyarázható, hogy Vlagyimir Putyin bizalmi indexe még a független Levada Központ felmérése alapján is az egekbe szökött, 87 százalékos – vélekedik a moszkvai politológus.
Hozzáteszi, hogy az élet tehát lényegében a normális kerékvágásban folyik.
– Infláció persze van, de volt már az invázió előtt is. De igazán jelentősen csak a korábban Európából importált cikkek, mint például a gyógyszerek ára ugrott meg. A moszkvaiakat a különleges műveletek sem nagyon rendítik meg. Az ukrán fronton Moszkvából és a nagy városokból nem harcol szinte senki. A „glubinkát”, a vidéket, az ország távoli, az Urálon túli, valamint déli vidékeit érintik közvetlenül ezek a műveletek. Ez tudatos döntés, mert ha a falvakba érkeznek a koporsók, abból nem lesz tüntetés, de ha Moszkvába, az tiltakozásokat válthat ki. Jelen esetben a társadalom számára így szinte észrevehetetlen a különleges műveletek árnyoldala.
A társadalom nyugodt, a hangulat nem feszült. Legfeljebb a nagyvárosi középosztály és a művészvilág egy része morog. Őket sújtja leginkább ez a helyzet. Nem tudnak utazni, és sokan Ukrajna megtámadásával sem értenek egyet. De a társadalom többségének nincs igazán miért tiltakoznia. Még csak a társadalom elfáradásáról sem beszélhetünk.
– Nem lehet elfáradni attól, amit nem érzel. Az egésszel a lakosság csak a tévén keresztül szembesül. A hatalom fenntartja a békés hétköznapok tökéletes illúzióját – mondja Oleg Bondarenko.
