Egy régmúlt világ emlékei

Valamikor a Kr. u. I. században járunk, a mai Veszprémtől és a Balaton partjától alig tíz kilométerre. Pannónia ekkor már a Római Birodalom részeként stratégiai helyszíne volt az Itália és a Balkán közt húzódó kereskedelmi útvonalnak. S mint ilyent, őrizni is kellett. Erre a célra vezényeltek ide a birodalom különböző részeiből nagy számban katonákat, azaz legionáriusokat, akik nemcsak zsoldot és a győzelmekért értékes ajándékokat, de a hosszú, olykor 20-25 éves szolgálati idejük lejártakor végkielégítést is kaptak. Ez utóbbi lehetett Baláca területe is, amely éppen kellő távolságra feküdt a birodalom védelmét szolgáló Duna menti limestől ahhoz, hogy az ott lakók viszonylagos nyugalomban éljék hétköznapjaikat.

Az Észak-Itáliához nagyon hasonló éghajlatú Balaton-felvidéken elsősorban villagazdaságok létesültek. Hogy milyen növényeket is termesztettek, nem tudjuk pontosan. Ismerve azonban a rómaiak termelési szokásait, nagyon valószínű, hogy elsősorban gabonát, azon belül is nagy mennyiségű búzát, amit a birodalom különböző részeibe exportáltak, és ezzel látták el a Pannóniában állomásozó katonákat is. A gazdaságban ezenkívül biztosan foglalkoztak klasszikus ókori növényekkel, sőt tartottak különféle háziállatokat is, köztük főként birkát. Speciálisan Pannóniában készült ugyanis az a római hadsereg felszereléséhez tartozó gyapjú alávért, amely önmagában is képes volt felfogni az ütéseket.

Az itáliai hódítók persze hozták magukkal az itáliai életformát is. Olyan, eddig ismeretlen termékek is megjelentek, mint az olaj és a bor, illetve az ezek szállítására szolgáló amfóra vagy a kor luxuskerámiájának számító korallvörös terra sigillata. A római életmódhoz pedig római igényeket kiszolgáló lakóház dukált, méghozzá a kor legmagasabb technikai színvonalán: padló- és falfűtési rendszerrel, boltozott mennyezetekkel, falfestményekkel és a padlót díszítő mozaikokkal.

A kezdeti balácai kisbirtok a II–III. századra már hatalmas komplexummá nőtte ki magát. A ma már ismeretlen, ám Seuso gazdagságával vetekedő tulajdonos egy 2400 négyzetméter alapterületű, a kor építészeti ajánlása szerint minden bizonnyal emeletes lakóházat építtetett, olyat, amelyet római léptékben is csupán a lakosság felső öt-tíz százaléka engedhetett meg magának.

– Az épület bár túlméretezett, de mozaikpadló a lerakásához értő, így megfizethetetlen mesterember hiányában például csak olyan helyiségekben van, ahol vendégek is megfordulhattak. Így a villa nagy részét olcsó terrazzo, a mai fogalmaink szerint öntött műmárvány padló borította. Jól mutatja, hogy a tulajdonos ésszel volt gazdag, ami már abban a korban is csak azokra a családokra volt jellemző, amelyek hagyományosan, azaz 100-200 évre visszamenően is tehetősek voltak. Merthogy már a rómaiak­nál is megjelent egy olyan újgazdag réteg, akik szó szerint az utolsó csavarig mindent learanyoztak – meséli Kovács Loránd Olivér, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Villa Romana Baláca kiállítóhely vezetője, miközben felhívja figyelmünket az eredeti mozaikpadlóra és azokra a pompeji 3. stílusnak megfelelő falfestménytöredékekre, amelyek a maguk korában jobb minőségűek voltak, mint az Itáliában készültek. – Eredetileg a rómaiak a belső udvar elhatárolására a korlát, oszlop megoldást választották. Ám már nekik is szembesülniük kellett az éghajlatváltozással, így amikor esőssé vált az időjárás, az épület védelmére egy alacsony mellvédfalat építettek. Amikor aztán a III. század végén, IV. század elején elkezdődött a lehűlés, úgy döntöttek, hogy az egész belső udvart körbefalazzák. Az üvegablakokkal is ellátott falat pedig falfestményekkel díszítették, amelyeken ma is látszik, hogy a térélményt nem akarták elrontani: ráfestették tehát a korlátot, mögé pedig a mediterrán kertet.

A villában egyébként minden olyan helyiség, köztük irattár, előszoba, vendégszoba is rendelkezésre állt, ami egy gazdag római polgár életéhez hozzátartozott. A fogadóteremhez közvetlenül gazdasági helyiség, úgynevezett étel-előkészítő kapcsolódott, illetve a kenyeret, halat, gombát és húsokat ábrázoló vörös falfestményből az ebédlőt, a későbbi konyhát is sikerült azonosítani. De a területen feltehetően vízvezetékrendszert is kiépítettek, hiszen a tulajdonosnak saját használatra egy közfürdőméretű, vagyis 400 négyzetméter alapterületű – szaunával, hideg és meleg vizes, illetve egy külső lábáztató medencével ellátott – önálló fürdőépület is a rendelkezésére állt.

1 2 3 / 3

Hogy miként is teltek ebben a grandiózus villában egykor a római család mindennapjai, hamarosan egy virtuálisvalóság-fejlesztésnek köszönhetően bárki megtapasztalhatja. A Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei ugyanis elkészítették a villa 3D-s rekonstrukcióját, amelyben – VR-szemüveg segítségével – szabadon sétálgathat a látogató.

– Ma, amikor azt látjuk, hogy a játékgyártók olyan virtuális világot építenek fel a gyermekeink számára, ahol ajtókat nyithatnak, fiókokat húzhatnak ki, tárgyakat gyűjthetnek, de akár szövetkezhetnek is egymással, rá kellett jönnünk, ha lépést akarunk tartani mindezzel, nem elég csupán a tudományos alapokat biztosítani egy múzeumi rekonstrukcióhoz, hanem a virtuális interakció feltételeit is meg kell teremtenünk – mondja Pusztai Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének tartalomfejlesztési igazgatója, hozzátéve, hogy a balácaihoz hasonló villákat találhatunk Észak-Itáliában, Szicíliában, de Cipruson is. Ami ma megkülönböztet minket ezektől, hogy Balácán békésen elmerülhetünk a tájban, és újra átélhetjük a múltat. Ebben segítenek az animátorok is, akik nem a régészeti lelőhely történetét mondják el, hanem emlékeket gerjesztenek a látogatókban a régmúlt világról. Arról a IV. századig tartó viszonylagos nyugalomról, ami a villagazdaság aranykorát jelentette. A Római Birodalom pannóniai összeomlásakor azonban a tehetősebb polgárság, így Baláca tulajdonosa is gondosan összecsomagolta értékeit, majd elmenekült a provinciából.