Nagy-Britanniában a bestseller listák élére várják Tony Blair Utazás című önéletrajzi könyvét a több mint tízévi kormányzásáról. Vallomások helyett a 700 oldalas kötet nagy részében Blair utódját, Gordon Brownt kritizálja. Blair elismeri, hogy miniszterelnöksége végére alkoholista lett, de ezért Brownt okolja. Akkori pénzügyminisztere – állítása szerint – nehéz és néha őrjítő ember volt, érzelmi intelligenciája nulla volt, hiába volt 100 százalékos a politikai elemzésben.

Blair szerint ráadásul sokan túlbecsülték Brownt pénzügyminiszterként, miközben ő már akkor tudta, hogy skót kollégája katasztrofális miniszterelnök lesz. Azzal is tisztában volt viszont, hogy Brownt képtelenség meggyőzni arról, hogy ne akarjon kormányfő lenni, hiszen a hatalomátadásról titokban már a ’90-es években megállapodtak.

Blair azt is elismeri, hogy az iraki háborúban több hibát elkövettek a szövetségesek, köztük Nagy-Britannia is. A 2003-as bevonulást nem bánta meg, de – mint írja – rémálomként élte meg a háborút. Blair könyvét néhány nappal megelőzte a volt külügyminiszter, David Milliband nyilatkozata. Ő arról beszélt: a britek tisztában voltak az amerikai hadsereg háborús bűneivel és a foglyok megalázásával, de szándékosan hallgattak.

(hirtv.hu)