No-go zónák, külföldről érkező bűnözők, akikkel szemben tehetetlen a rendőrség, erőszakos iszlamizáció, a közbiztonság leromlása vagy teljes hiánya – számtalan súlyos problémával szembesülnek Nyugat-Európa államai az utóbbi évtizedekben. A mára már krízisállapotokat teremtő migráció a korábban kontinensnyi területeket gyarmatosító, s így igazgatásuk, ellenőrzésük alatt tartó, egykori tengeri és szárazföldi nagyhatalmak történeti örökségeként jelentkezik – időnként olyan nyugati államokban is, amelyek nem voltak gyarmattartók.

Hirdetés

Franciaország már a XIX. század végén a bevándorlás célpontja volt, ekkor viszont még a szomszédos európai országokból (Olaszország, Belgium, Spanyolország és Svájc) és Lengyelországból költöztek területére munkavállalók. Mivel az I. világháborúban a fegyverkezésért felelős minisztérium észak-afrikai, indokínai és kínai munkásokat toborzott, már 1917-ben rendeletet vezetett be, amely tartózkodási engedélyt biztosított a Franciaországban tartózkodó, 15 évnél idősebb külföldiek számára.

1917–1939 között az országban már oroszok, örmények, németek, olaszok, spanyolok is megjelentek az országban – derül ki a Le Monde összeállításából. Franciaországot ekkor nemzetközi gazdasági válság sújtotta, így intézkedéseket hoztak a külföldi munkavállalók beáramlásának lassítására. 1931. november 2-án megszavazták a külföldiek franciaországi beutazásáról és tartózkodásáról szóló rendeletet. Három különböző időtartamú tartózkodási engedélyt vezettek be (egy, három és tíz év). A demográfiai szempontból kívánatos családi bevándorlást ösztönözték; a rendelet lehetővé tette a bírák számára, hogy kiutasítsák a bűncselekményt elkövető külföldieket.

A migráció felgyorsult a római szerződés 1958. január 1-jei hatályba lépésével, amely bevezette a személyek szabad mozgásának elvét.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk