Hirdetés

Egy előadó két legfontosabb ismérve közé tartozik, hogy zenei körútját milyen magabiztosan kezdi, és mennyire lelkesen fejezi be. Ez utóbbi tökéletesen jelzi, hogy elege van-e már az olykor hónapokig tartó napi fellépésekből, vágyik-e pihenésre szerettei körében, vagy mindezt tudja-e palástolni a színpadon, hiszen a jelenlévők számára ez az egyetlen találkozás kedvencükkel, ahol tökéleteset várnak tőle. Neil Young esetében érdemes meghallgatni egymás után az 1971-es Royce Hall, majd a másnapi, koncertkörútzáró Dorothy Chandler Pavilion lemezt. Bár a Down By The River kivételével a műsor mindkettőn ugyanaz, a hangolás közben elmondott rövid, hangulatfokozó történetek nem is sejtetik egy időszak közelgő végét. És ez az a hatás, ami az igazi művészt egyéniséggé teszi.

Korábban írtuk