A gyerekek többsége már migrációs hátterű
Egyetlen németországi régión belül már közel ezer általános iskola van, ahol a diákok többsége migrációs hátterű – derült ki a hivatalos adatokból.Mindeközben a német szövetségi hatóságok további tömeges migrációt készítenek elő abban a reményben, hogy a pandémia után jelentkező munkaerőhiányt enyhíteni tudják.
Carlo Clemens Bundestag-képviselő hivatalos kormányzati statisztikákra reflektáló bejegyzése szerint Észak-Rajna-Vesztfália 2787 általános iskolája közül 994-ben már a migrációs háttérrel rendelkező diákok teszik ki a tanulók többségét – ötvennégyben a 90-100 százalékát.
„Ha a jelenlegi demográfiai folyamatok folytatódnak, akkor a migrációs háttérrel nem rendelkező gyerekeknek kell majd integrálódniuk” – írta Clemens.
Az illetékesek aktuális retorikája alapján pedig úgy tűnik, hogy ezek a tendenciák bizony folytatódnak, és a német szövetségi kormány miniszterei aktívan azon dolgoznak, hogy még több migránst engedjenek be az országba.
A látszólag jobboldali Freie Demokratische Partei (FDP) – amely valójában egy globalista, nagytőke-barát párt – például azt szorgalmazza, hogy „azonnal” szállítsanak több migránst Németországba, a párt frakcióvezetője szerint ugyanis ez megoldaná a munkaerőhiányt, és megkönnyítené a baby-boomer generáció nyugdíjazását.
„A helyzet drámai, és mivel ez így van, szükségünk van a bevándorlásra” – érvelt Christian Dürr frakcióvezető, aki szerint mindenkit be kell engedni, aki képes dolgozni.
(forrás)
