Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

Kiss Attila, a BM rendészeti államtitkárának kabinetfőnöke elmondta, hogy a polgárőrök nélkülözhetetlen állami feladatot látnak el, ezért minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy a munkájukat támogassa a kormány.

Hozzátette, a támogatások részeként megkapnak olyan eszközöket, amelyeket a rendőrség vagy az idegenrendészet a rendszerből kivont, de még használhatóak.

Természetesen új eszközök megvásárlására is van lehetőség – utalt a kabinetfőnök a járműbeszerzésre.

Korábban írtuk

Túrós András, az OPSZ elnöke elmondta, a szövetség a robogókat az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az Agrárminisztérium pályázati támogatásából szerezte be, a tíz Suzuki Vitarát pedig a kormány, illetve a BM támogatásából, közbeszerzési eljárás keretében vásárolták.

Hozzátette, hogy a Vitarák megközelítőleg 70 millió forintba, a 13 robogó pedig közel 6 millió forintba került.