A PD először a Carlo Calenda vezette Akció párttal, majd a Zöldekkel, végül az Olasz Baloldallal (SI) kötött választási paktumot. A szövetségnek tagja az Öt Csillag Mozgalomból (M5S) júniusban kilépett Luigi Di Maio is, aki augusztus elsején megalapította a Civil Elkötelezettség nevű formációt.

Hirdetés

„Ennél többet nem tudtam tető alá hozni” – utalt a többpárti szövetségre Enrico Letta. Hangoztatta, hogy az Öt Csillag Mozgalommal, valamint a Matteo Renzi vezette Élő Olaszországgal (IV) nem akarnak szövetkezni.

A baloldali megállapodás értelmében az egyéni körzetekben minden száz jelöltből 59-t a PD, az Akció 24-t, a SI-Zöldek 13-t és a Luigi Di Maio pártja négyet állíthat.

A szövetség megalakulásával egyidőben Carlo Calenda máris kétségeinek adott hangot, kijelentve, hogy balközép erőként nem akar a radikális SI szövetségese lenni.

Korábban írtuk

A baloldali pártok együttese a felmérések szerint 33 százalékon áll.

A baloldalnak nincsen közös víziója, „egyedül a jobboldal iránti gyűlölet tartja egyben” – hangoztatta Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke. A jobboldali párt a felmérésekben továbbra is a legnagyobb erőként szerepel több mint 22 százalékkal, sarkában a PD-vel.

A szintén jobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini szerint a baloldali szövetség tagjai „ostobák és nem tisztelik az olasz népet”. Korábban Matteo Salvini úgy nyilatkozott, a jelenlegi felmérések szerint a jobboldal „jelentős előnnyel” bír a baloldallal szemben. Az Il Giornale jobboldali napilap legutolsó, pénteki adatai szerint a jobboldal jelenleg 17 százalékkal előzi meg a baloldalt, és megközelítette az ötven százalékot.

Az Il Messaggero római napilapnak vasárnap nyilatkozó Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke úgy vélte, a baloldal kampánya kizárólag a politikai ellenfelei lejáratására épül.

A baloldal „semmit nem mond a programjáról, talán azért, mivel a baloldali szövetségesek semmiben nem értenek egyet. Ezzel szemben a jobboldal kizárólag a tartalomra összpontosít, közös tervünk, hogy újraindítsuk Olaszországot” – mondta Silvio Berlusconi. Arra a kérdésre, hogy miként látja szövetségeseit, Berlusconi azt válaszolta, hogy Giorgia Meloni a határozottságot és a bátorságot képviseli, Salvini pedig képes az olaszokhoz szólni és az embereket meghallgatni.

A Corriere della Sera napilap szerint az FdI, a Liga és a Fi programjának pillérét az adók csökkentése, valamint az illegális migráció elleni fellépés képzi.

Az FdI, a Liga és az FI között július 28-án aláírt választási szerződés értelmében a 221 egyéni választókörzetben az FdI 98 jelöltet állít, a Liga 70-et, az FI és a kereszténydemokraták 42-t, a többi jobboldali erő 11-t.

A szeptemberi választások karcsúsítják a római parlamentet: a felsőházban a mandátumok száma a jelenlegi 315-ről 200-ra csökken, az alsóházba a pártok az eddigi 630 helyett 400 képviselőt delegálhatnak. A választókörzetek területe így bővül, ami tovább nehezíti a jelöltek állítását.

A választási kampány első határideje augusztus 14. lesz, a pártoknak addigra kell benyújtani hivatalos logóikat a belügyminisztérium választási irodájába.