A január 12-én, szerdán tartott frakcióülésén, az Európai Parlament néppárti frakciója szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a magyar kormányt a médiatörvénnyel kapcsolatban.

„A néppárti frakció felszólítja az Európai Parlament más képviselőcsoportjait, hogy a médiatörvényre és a magyar kormányra tett manipulatív kijelentéseiket fejezzék be. Ezek a kritikák a megalakulása óta legsúlyosabb kihívásokkal szembesülő Európai Unió egészének okoznak kárt” – hangsúlyozta Joseph Daul.

„Szeretnénk emlékeztetni, hogy a jobbközép magyar kormány és vezető ereje a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, az elmúlt két évtizedben bizonyította elkötelezettségét az európai demokratikus értékek iránt. A Fidesz maga is a sajtószabadság védelmében indított sajtóperben született a kommunista korszak 80-as éveinek végén” – mutatott rá a néppárti képviselőcsoport elnöke.

„Mindezek mellett felhívnánk a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten tett kijelentésére, miszerint ha az Európai Bizottság elemzése szükségesnek tartja, a magyar médiatörvény módosításra kerül. Ez a nyitottság további bizonyítékul szolgál Orbán Viktor demokratikus elkötelezettsége mellett” – emelte ki Joseph Daul.

„A néppárti frakció álláspontját az Európai Bizottság elemzése alapján fogja kialakítani. Meggyőződésünk, ha lesz olyan része a törvénynek, amely nincs összhangban az európai szabályokkal, a magyar kormány és az Országgyűlés orvosolni fogja azt. A jelenlegi, Európa számára kihívásokkal teli időszakban, a néppárti frakció minden segítséget meg fog adni a magyar kormánynak a soros elnökség sikeréért” – zárta gondolatait Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke.