Évhalasztás: pró és kontra

A Demokratának nyilatkozó szakemberek szerint a legtöbb gyereket megviseli az óvoda és az iskola közötti váltás, különösen hatéves korban, amely a nemzeti köznevelési törvény értelmében a hazai tankötelezettség kezdete. A szülői szervezetek képviselői és a pedagógusok egyaránt úgy vélik, hogy a hétéves kor jobb volna az iskolakezdésre.

Az Oktatási Hivatal Média- és Sajtóosztályának tájékoztatása szerint ugyanakkor ha a tanköteles korba lépő gyermek elérte az iskolakezdéshez szükséges értelmi, testi, lelki és szociális érettséget, úgy meg kell kezdenie az iskolát. Ezt a fejlettséget a gyermek lehet hogy hat-, de elképzelhető, hogy csak hétéves korban éri el. Tehát nem az életkor, hanem a fejlettség számít, így nem megalapozottak azok a szülői aggályok, amelyek hátrányt feltételeznek a kismértékű életkori különbség miatt.

Túlzott követelmények?

Augusztus végéig magányosan árválkodnak a gyerekjátékok a XVII. kerületi Rákosmenti Csicsergő Óvoda fákkal, bokrokkal és kerti tóval szegélyezett, barátságos hangulatú udvarán, de az intézmény munkatársai a vakáció alatt is készülődnek a nevelési évre. Nagyné Szabó Etelka intézményvezető arról tájékoztat, hogy ha nem is emelkedik drámaian, de évek óta nem csökken az óvodában visszamaradó gyermekek száma. A szülők többsége ugyanis úgy véli, hogy az iskolai követelmények túlzottan megterhelőek a tanköteles korú hatéves gyermekek számára, ezért sokan évhalasztást kérnek. Nagyné Szabó Etelka szerint a szülői aggályokat az elsősöket tanító pedagógusok visszajelzései is megerősítik.

– A szülők többnyire az óvodapedagógusokkal konzultálva, jellemzően családi okokra hivatkozva, hátrányos szociális háttér, illetve speciális betegségek miatt kezdeményezik az évhalasztást, amelyet az Oktatási Hivatal általában jóváhagy. A szülői döntés nagy felelősség, hiszen káros lehet a gyermek fejlődésére, ha éretlenül megy iskolába, de az is, ha indokolatlanul marad az óvodában. 2016 előtt azok a gyermekek számítottak tankötelesnek, akik május 31. napjáig töltötték be a hatodik életévüket. A nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításával azonban a határidő augusztus 31-re módosult. Véleményem szerint a kötelező beiskolázás előrehozatala nem segíti az érettség szerinti döntést, a rugalmas iskolakezdést. A hatéveseknek ugyanis nagyon nehéz korábbi életükről egy hirtelen váltással átállni egy sokkal fegyelmezettebb, kötöttebb életmódra.

Az óvodavezető a pedagógusok visszajelzései alapján úgy véli, az iskolákban nem mindig áll rendelkezésre kellő idő a beilleszkedésre, az új környezethez való gyors alkalmazkodásra, az egyéni, illetve kiscsoportos fejlesztésekre, illetve nincs ezekhez megfelelő szakember. Pedig az elsősök nyilván különböző ritmusban sajátítják el az előírt tananyagot. Elmondása szerint az óvodából az iskolába történő átlépéskor célszerűbb volna a lassúbb, fokozatosabb átmenet elvét követni. Az óvodában és az iskolában ugyanis az értelmi képességek mellett egyre inkább előtérbe kerül a testi-lelki, szociális készségek fejlesztése, az egyéni bánásmódra való igény a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatásának érdekében.

Nyer, aki veszít?

Szülőként és pedagógusként egyaránt előnynek véli a későbbi iskolakezdést, sőt az évveszteseket egyenesen évnyerteseknek tartja Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének (ESZME) elnökségi tagja. Tapasztalatai szerint mindezt az évhalasztók tanulmányi eredményei is igazolják. Az ESZME úgy véli, hogy a törvénynek meg kellene hagynia azt a jogot, hogy a szülők a gyermeket ismerő óvodapedagógus véleményét kikérve maguk választhassák meg, hogy gyermekük hat- vagy hétévesen kezdi-e az iskolát. Az egyesület fejlődéslélektani szempontból a hetedik életévet véli ideálisnak, mert a gyerekek zöménél ekkor következik be egy „megkomolyodási szakasz”, amelynek során erősödik a monotóniatűrésük és például növekszik az önállóságuk.

– Bár a magyar törvény egyenlőségjelet tesz a tankötelezettség és az intézményes oktatásban való részvétel közé, az Európai Unió országaiban ez nem ilyen egyértelmű, a szülők választhatnak egyéb megoldásokat is, amire Magyarországon is meg kellene adni a lehetőséget. Finnországban például egyáltalán nem kötelező iskolába járni, de mivel a közoktatás nagyon jó színvonalú, a szülők többsége beíratja a gyerekét. Európa legsikeresebb iskolarendszerében hétéves kortól kezdődik az iskola, az ott töltött idő az első négy évben heti 15, napi 3 tan­óra. A szintén jó eredményekkel büszkélkedő Hollandiában már ötéves kortól biztosítják az oktatást, ám az első 3-4 évben fokozatosan alakul át a tevékenység óvodai jellegűből iskolaszerűvé, kerülve a szorongást keltő padban ülős gyakorlatot. Írországban pedig a hat-hét évesek órarendje zömében 10-30 perces blokkokból áll, szemben a mi 45 perces tanóráinkkal.

Salamon Eszter felelős szülői döntésnek tartja, hogy az EU-ban a pandémia óta számos otthonoktatási szülői mozgalmat indítottak el, amelyek a járvány lecsengésével is folytatják munkájukat. Kitér arra is, hogy szervezetükön belül sok olyan család van, amelyek azért döntenek a külföldre költözés mellett, mert nem akarják gyermekeiket, mint fogalmaz, elavult iskolarendszerbe járatni.

Amikor indokolt, és amikor nem

Szabó Gyula, a debreceni Epreskerti Általános Iskola alapító igazgatója hangsúlyozza, hogy 46 éves pedagógusi pályafutása alatt egyszer sem találkozott olyan szülővel, aki azért hagyta volna el az országot, mert elégedetlen volt a hazai oktatási rendszerrel. Olyan családfenntartóhoz azonban volt már szerencséje, aki éppen hogy visszaíratta gyermekét a magyar iskolába.

Az igazgató fenntartásokkal kezeli az ESZME azon javaslatát is, amely szerint a szülőknek maguknak kellene dönteniük gyermekük iskolaérettségének idejéről. A csaknem öt évtizede a pályán levő pedagógus szerint ugyanis szép számmal akadnak olyan szülők, akiket nem szakmai, hanem kényelmi szempontok motiválnak az iskolaválasztásban. Mind mondja, konkrét példák igazolják, hogy a szülők korábban sokszor azért kértek halasztást, mert például nekik szimpatikusabb tanítónőhöz ragaszkodtak, vagy egyszerűen az volt a vágyuk, hogy gyermekük a barátaival együtt járhasson iskolába.

– Három-négy évvel ezelőtt gyakrabban előfordult a komoly szakmai indok nélküli évhalasztás, így valóban megtörténhetett az arányeltolódás, vagyis hogy az évhalasztók magas száma miatt egy-egy osztályban éppen azok a diákok kerültek hátrányba, akik a jogszabály által előírt életkorban, tehát hatévesen kezdték meg a tanulmányaikat. Az azonban nem evidencia, hogy egy hétéves minden esetben jobban teljesít. Nekünk is vannak olyan tanítványaink, akik hatéves korukban ügyesebbek az idősebbeknél. Az Oktatási Hivatal mindenesetre egyre hatékonyabban szűri ki az indokolatlan kérelmeket, és a pedagógiai szakszolgálatok is körültekintően hozzák meg a határozatukat, ha SNI (sajátos nevelési igényű) vagy BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) óvodás gyermekek iskolai alkalmasságát vizsgálják. Ennek is köszönhető, hogy a mi iskolánkban az utóbbi években húszról tizenöt százalékra csökkent az óvodákban visszatartott gyermekek aránya.

Szabó Gyula hangsúlyozza, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek esetében maximálisan egyetért az évhalasztó határozatokkal. Majd hozzáteszi, hogy a hazai közoktatási intézményekben egyre növekszik az általános normákat kevésbé elfogadó SNI- és BTMN-gyerekek száma, ami főként a vidéki településeken levő magas létszámú osztályokban okoz számottevő gondot. Vannak olyan kistelepülési iskolák, ahol az első osztályos tanulók 30-40 százaléka érintett.

– A szülők nehezen fogadják el a pedagógiai szakszolgálatok határozatát, megbélyegzésnek, presztízskérdésnek tartják az SNI- és BTMN-besorolást, éppen ezért nem fordítanak kellő figyelmet a gyermekek korai fejlesztésére, a probléma tehát továbbgyűrűzik az óvodából az iskolába. A helyzetet a járvány a társas kapcsolatok visszaszorításával csak tovább súlyosbította. Úgy vélem, hogy a kötött iskolai elvárási rendszerhez nehezebben alkalmazkodó gyerekek hiányosságait hatékonyabban lehet az óvodában, játékos fejlesztő foglakozások keretében pótolni, így ezekben az esetekben helyeslem az iskolakezdés egyéves halasztását.

Szabó Gyula ugyanakkor megjegyzi, hogy bár számos okból nem célja a nyugat-európai iskolamodell istenítése, azt elismeri, hogy a hazai intézményekhez viszonyítva a német, holland, brit iskolák személyi és tárgyi feltételekben is jobb helyzetben vannak. Példaként említi, hogy a magyar iskolákban háromszáz főre jut egy pedagógiai asszisztens, így a sokfős osztályokban logopédus, pszichológus, gyógypedagógus híján nagyon nehéz az egyénre szabott fejlesztés. Úgy véli, hogy az oktatáspolitika sürgető feladata lenne a szakemberek számának növelése a magyar iskolákban.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnökségi tagjai remélik, hogy az új rendelet, amely mostantól lehetővé teszi, hogy a nyugdíjas óvónők és tanárok nyugdíjuk megtartása mellett is visszatérhessenek az állami iskolákba, némiképp enyhíthet a helyzeten.