Sikerül-e lenyúlni Ukrajnát?

A Szovjetunió felbomlásakor Oroszország után Ukrajna öröksége volt a legértékesebb. Az ország adottságai, mérete, gazdasági potenciálja, természeti kincsei, az egykori munkamegosztás miatt itt ragadt hadiipar, az ehhez kapcsolódó, a maga korában tényleg magas színvonalú tudományos háttér, a hatalmas és értékes termőföldek jó alapot jelentettek ahhoz, hogy Ukrajna európai középhatalommá váljon.

Ukrajnának azonban harminc év alatt sem sikerült klasszikus értelemben vett állammá válnia. Megakadályozta az oli­garchikus berendezkedés, a mindent felfaló és átható korrupció, de nem segítette a hol érte, hol pedig a feje felett zajló nagyhatalmi szembenállás sem. A függetlenség kivívása óta eltelt időszak első felében az orosz, majd a 2004-es Majdantól egyre inkább a nyugati befolyás érvényesült. Ez a második, 2014-es Majdan után már olyan méreteket öltött, hogy a jelszavakban a szuverenitás megerősítésért folyó harc paravánjai mögött a kormányüléseket egy időben angolul tartották, mert az amerikai érdekek érvényesítése érdekében Ukrajna „megsegítésére” exportált miniszterek nemcsak külföldi állampolgárok voltak, de többen nem is nagyon beszéltek ukránul.

A három évtizede Oroszország és a Nyugat között folyó verseny tétje a politikai befolyás kiterjesztése és ezzel párhuzamosan a gazdasági javak megszerzése volt. Ahogy a posztszovjet térségben máshol is, úgy 1991 után, sőt már a Szovjetunió bomlása idején a függetlenné váló Ukrajnában is megjelent a nyugati tőke. Soros György és alapítványi birodalma az elsők között, már 1990-ben megvetette a lábát. Elsőként a Nemzetközi Újjászületés Alapítvány (International Renaissance Foundation) érkezett, a hálózat építése pedig azóta is zajlik. Mint egy korábbi tanulmányában a XXI. Század Intézet megírta, a filantróp nem sajnálta a forrást, és 2020-ig több mint 300 millió dollárt költött közel tízezer, a „nyílt társadalom” felépítését célzó projektre. A hálózat építésében komoly segítséget nyújtottak a nyugati ukrán emigráció képviselői. Ki kell emelni közülük az ismert kanadai–svájci–ukrán közgazdászt, a korábban a davosi Világgazdasági Fórum megteremtésében is tevékeny részt vállaló Bohdan Havrilisint, aki a Nemzetközi Újjászületés Alapítvány elnöke lett, 1991-től pedig már Leonyid Kravcsuk házelnök, későbbi elnök mellett dolgozott tanácsadóként. Jellemző, hogy unokaöccse, Oleh Havrilisin 1992–93-ban pénzügyminiszter-helyettesként volt a tagja Leonyid Kucsma kormányának. De Soros Anders Åslund svéd közgazdász vezetésével létrehozott egy nemzetközi tanácsadó bizottságot is a kormányzat mellett, és elérte, hogy az általa támogatott Jurij Jehanurov kerüljön az Állami Vagyonkezelő Alap élére. Aztán amikor Kucsma egy idő után önjáró lett, a pénzcsap is elzárult, majd a 2004-es elnökválasztás, az első Majdan környékén újra megnőtt az alapítvány aktivitása.

A megdolgozott terepen aztán megjelentek a Soros alapítványaihoz kapcsolható ukrán emigránsok, majd a 2010-es évek közepétől már az akkori alelnök Joe Biden fia, Hunter Biden volt az amerikaiak első számú kijáróembere. A Biden fiú tevékenységének első számú kedvezményezettje a 2002 óta az ukrajnai olaj- és gáziparban nyomuló Burisma Holdings lett, ahol Hunter igazgatósági tagként dolgozott. A cég e kapcsolat révén kötött gabonaüzletet Kínával, de Hunter Biden neve összekapcsolódik az akkoriban Ukrajnában működő amerikai biolaborok finanszírozásával is. Nem tétlenkedtek eközben Sorosék sem, hiszen a jelenlegi kormányzó pártban, a Nép Szolgájában rendkívül erősek a pozícióik, és több miniszter is az úgynevezett Soros-fiókák közül került ki. Soros alapítványa tevékenységének fókuszában közben a korrupció elleni harc, ezzel összhangban a tényfeltáró újságírás támogatása áll, így ott voltak 2014-ben az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda létrehozásában is, hiszen „segítettek” a törvényalkotóknak új antikorrupciós törvényt hozni. De jut energia arra is, hogy támogassák a Nemzetközi Büntetőbíróságot Ukrajnában, benne a krími, donbaszi vagy majdani háborús és emberiség elleni bűnök kivizsgálását.

A nyugati gazdasági terjeszkedés legfőbb akadálya egy ideig az erős orosz befolyás volt, majd egyre inkább a gazdaságra közben a kezüket rátevő ukrán oligarchák lettek. A politikai elittel könnyebben boldogultak, hiszen a 2000-es évektől kilóra megvették ez egészet. A politikai értelemben vett gyarmatosítás 2014 után kiteljesedett, az elnökök Washington engedélye nélkül egyetlen döntést sem hoztak. Ebben a rendszerben az amerikai befolyás kiterjesztésének és megerősítésének végrehajtásában egyre nagyobb szerep jutott a briteknek, majd a lengyeleknek is, akik közben a maguk pecsenyéjét is sütögették. Az oligarchák azonban keményebb diónak bizonyultak. Egészen a közelmúltig a kezükben tartották a médiát, komoly érdekeltségekkel ott vannak a bányászatban, az acélgyártásban vagy a bankszektorban, az energetikában és az élelmiszeriparban is. Annak ellenére, hogy azért idővel őket is sikerült megvenni, vagy ha nem, akkor megfenyegetni. Ezt a célt szolgálta az antikorrupciós és az oligarchaellenes törvény. Az oligarchák végső megtöréséhez végül kellett Volodimir Zelenszkij gátlástalansága, az i-re a pontot azonban a háború tette fel.

Miközben az orosz befolyást sikerült visszaszorítani, az oligarchákat pedig megtörni, egyre inkább új kihívókkal is meg kell küzdenie az amerikai tőkének. A 2014 után szintén komoly piacszerzésről álmodó európai befektetők aktivitását lelankasztotta az elhúzódó és mélyülő bizonytalanság, megjelentek azonban a törökök és a kínaiak. Washington erre is figyelt. Jól mutatja ezt a repülőgép- és helikopter-hajtóműveket gyártó Motor Szics privatizálásának az ügye. Két kínai vállalat már meg is szerezte a részvények több mint 50 százalékát, ám Washington teljes joggal attól tartott, hogy a Motor Szics megvásárlása tovább erősíti Kínát a fegyverkezési versenyben, ezért durva nyomást gyakorolt Kijevre, amely aztán ukrán nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva megakadályozta az üzletet.

A szolgáltatások, a pénzügyi szektor vagy az ipar mellett egyre jelentősebb a termőföldek, a híres csernozjom feletti uralom megszerzése. Ennek fontossága a klímaváltozással, az élelmiszer stratégiai áruvá válásával egyre növekszik. Ukrajna területének több mint a fele, 41,3 millió hektár művelhető meg. Csak összehasonlításképpen, Magyarországon a művelhető területek nagysága ötmillió hektár. Ukrajnában a mezőgazdaságnak mindig fontos szerepe volt, a Szovjetunió idejében az ország éléskamrájának nevezték. A függetlenség kivívása óta ez a szerep nem csökkent, az ágazat adja a GDP 12,5 százalékát, valamint a foglalkoztatottak 17 százaléka is itt található. Ukrajna nem szorul élelmiszerimportra, sőt az utóbbi években a világ egyik jelentős exportőrévé nőtte ki magát. Nem véletlen tehát, hogy a nyugati tőke a földre is szemet vetett.

Csakhogy Kijev még 2001-ben törvényt hozott a termőföldek eladásának tilalmáról. Ezért aztán az ország legfőbb hitelezőjén, az IMF-en keresztül és közvetlenül is évek óta egyre nagyobb nyomás nehezedett az ország vezetésére, így 2021. július 1-én az ukrán földpiac megszorításokkal ugyan, de újra megnyílt. A kétéves átmeneti periódusban csak ukrán nemzetiségű természetes személyek, majd 2023-tól tízezer hektárig ukrán cégek is vehetnek földet. Külföldi magánszemélyek és cégek azonban nem vásárolhatnak földet egészen addig, amíg egy népszavazás ennek az ellenkezőjéről nem rendelkezik. A hivatalos adatok alapján a törvény életbe lépése óta mindössze 0,26 millió hektárnyi termőterületet adtak el, ami kevesebb mint egy százaléka Ukrajna művelhető területének. Szó sincs tehát a sajtóban keringő 17 millió hektárról. Kiskapuk azonban itt is vannak, így akárcsak hasonló helyzetben másutt, általában Ukrajnában is hosszú távú bérleti szerződéseket kötnek. Ugyanezt csinálják az ukrán oligarchák is. Ráadásul a nagy bérlők gyakorlatilag verhetetlenek, míg a bérbeadók kiszolgáltatott helyzetben vannak. Így például az, aki egyszer bérbe adja a földjét – ez minimum hét, maximum 49 évre lehetséges –, utólag nem gondolhatja meg magát, a bérlő viszont bármikor lemondhat a földbérlésről. Egyértelmű tehát, hogy a kiskapukat többszörös áttéttel a nagy külföldi agrárcégek is kihasználják, így valójában amerikai, európai, kínai és arab kézben van már a földek egy része.

Az igazi üzlet azonban a háború után indulhat be. Ukrajna lerombolva, eladósodva aligha állhat már ellen a nyugati nyomásnak. A gazdasági gyarmatosítás politikai előfeltételeit az Ukrajnát évek óta hűbérbirtokaként kezelő Egyesült Államok már megteremtette, most pedig learatná a babérokat. Csakhogy ezt megakadályozhatja az orosz előrenyomulás. Amennyiben ugyanis Moszkva – mint arra utalások már történtek – elfoglalja az ország nagyjából felét, elvágja a Fekete-tengertől, akkor megszerzi a legzsírosabb falatokat, ezzel pedig véget vet az Ukrajna lenyúlásáról való nyugati álmodozásnak is.