Fotó: ShutterStock/Ihor Bondarenko
Hirdetés

„Orosz katonai személyzet és fegyverzet felvonultatása az atomlétesítménynél elfogadhatatlan, és figyelmen kívül hagyja a biztonságot és azokat a védelmi elveket, amelyeknek a betartására valamennyi NAÜ-tagállam kötelezettséget vállalt” – áll a dokumentumban.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartatásán őrködő szakosított szervezete.

A kérelmet az Európai Unió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Norvégia, Ausztrália, Japán, Új-Zéland és sok más ország is aláírta.

„Felszólítjuk az Oroszországi Föderációt, hogy haladéktalanul vonja ki katonai erőit és más, engedéllyel nem rendelkező személyzetét a zaporizzsjai atomerőműből és annak közvetlen környezetéből, valamint egész Ukrajnából, hogy az erőmű üzemeltetője és az ukrán hatóságok ismét betölthessék szuverén feladataikat Ukrajna nemzetközileg elismert határain belül.”

Korábban írtuk

„Ez lehetővé teszi majd azt, hogy a NAÜ háborítatlan és biztonságos feltételek között, továbbá a megszabott ütemterv szerint folytathassa Ukrajna atombiztonsági feladatai teljesítésének az ellenőrzését” – áll a közleményben.

Vasárnap ismét tüzérségi támadás érte a legnagyobb európai atomerőmű dolgozóinak otthont adó, a létesítményhez közel fekvő Enerhodar várost, a felek ismét kölcsönösen egymást vádolták a támadással.

A NAÜ szakértőinek ellenőrizniük kellene a március óta orosz kézen lévő létesítményt, de az ENSZ, Oroszország és Ukrajna nem tud megegyezni a látogatás tervezésében.

Mihail Uljanov, Oroszország bécsi ENSZ-nagykövete vasárnap felszólította az ENSZ-t: lépjen közbe az erőmű épségének biztosításáért.

Sajtójelentések szerint az ENSZ mindeddig nem engedélyezte Rafael Grossinak, az NAÜ főigazgatójának, hogy a helyszínre utazzon, nem csupán biztonsági okokból, hanem az útiterv körüli vita miatt is.

Grossi orosz védelem alatt a Moszkva által 2014-ben bekebelezett dél-ukrajnai Krím félszigeten át utazhatna, de ez Kijev szemében sértésnek számítana.