Kettéosztja a világot Kína és az USA rivalizálása

Miután Hszi Csin-ping kínai elnök korábban már figyelmeztette Joe Bident, hogy „ne játsszon a tűzzel”, előre látható volt, hogy Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke tajvani útjával határozott választ vált ki Kínából.

Így is történt: az Egyesült Államok harmadik legrangosabb közjogi méltóságának látogatása után a kínai hadsereg napokig tartó szimulált támadást hajtott végre Tajvan ellen, majd további kombinált hadgyakorlatokat jelentettek be.

Emellett elálltak a klímaváltozásról és a katonai kérdésekről zajló kulcsfontosságú párbeszédtől is – írja az Asia Times, hozzáfűzve: ha Pelosi nem ejti meg tajvani útját, meglehet, a Biden-kormányzatnak a kongresszus mindkét pártja részéről erős reakcióval kellett volna szembenéznie, amiért nem állt ki a sziget mellett a kínai fenyegetéssel szemben – vagy akár az ujgur többségű Hszincsiang tartománnyal kapcsolatos és a tibeti emberi jogi kérdésekben, Hongkongról nem is beszélve.

A szerzők, ManMohan S Sodhi, a City, Londoni Egyetem ellátási lánc menedzsment professzora, valamint Christopher S Tang, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem ellátási lánc menedzsment professzora veretes cikkben foglalják össze az Asia Times hasábjain, miként jutottak mélypontra az ötven éve kedvező ösvényre térített amerikai-kínai kapcsolatok.

Mint felidézik, az USA az 1927 és 1950 között zajlott kínai polgárháborúban és a második világháborúban is a Kuomintang-rendszert, azaz a Kínai Nacionalista Párt (KMT) vezette Kínai Köztársaságot támogatta Mao Ce-tung kommunista pártja ellenében. Miután Mao kommunistái átvették a hatalmat a kontinensen és a Kuomintang Tajvanra menekült 1949-ben, Washington továbbra is a száműzött rezsimet ismerte el Kína legitim kormányaként, megakadályozva a Kínai Népköztársaságot (KNK) abban, hogy csatlakozzon az ENSZ-hez.

Mindez 1972-ben, Nixon elnök Kínában tett történelmi, Henry Kissinger titkos diplomáciai küldetésével elősegített látogatása után (a szovjetek elszigetelésére irányuló lépésként) megváltozott. Washington a sanghaji kommünikében elismerte az „egy Kína” politikáját, illetve azt, hogy Tajvan Kína része, amelynek egyetlen kormánya a KNK. Ígérete tettek arra is, hogy nem hagynak a szigeten fegyveres erőt és katonai eszközt.

Amerika pusztán informálissá hangolta át tajvani kapcsolatait, miközben a békés rendezés mellett lándzsát törve voltaképpen lenyomta a szárazföldi hatalom torkán a „szakadár tartomány” különállását. Ez megnyitotta a kapukat az amerikai-kínai kereskedelem előtt, véget vetve az 1940-es évek óta érvényben lévő amerikai embargónak.

A gazdasági kapcsolatok az 1980-as években, Mao későbbi utódja, Teng Hsziao-ping idején megerősödtek, kölcsönösen gyümölcsözővé téve az együttműködést: miközben a kínai gazdaság növekedésnek indult, az USA alacsonyabb fogyasztói árakkal és erősebb tőzsdével büszkélkedhetett. A nyugati gyártók kiszervezték a munkát kínai cégeknek, vagy saját maguk hoztak létre üzemeket. Előnyükre vált az olcsóbb termelés, és – a kiszervezők esetében – az, hogy nem kellett saját gyárakat üzemeltetniük, és nem kellett foglalkozniuk a munkaügyi kérdésekkel. A kínaiak pedig óriási gyártási kapacitásra tettek szert.

Ahogy a kínai középosztály egyre gazdagabbá vált, az ország az amerikai cégek, például az Apple és a GM egyik fő célpiacává vált. A kínai hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy mindez helyi partnercégeken a technológia átadásával, az ország termelési know-how-jának gyarapítása érdekében történjék.

Kína és az Egyesült Államok együtt a világ GDP-növekedésének több mint felét könyvelhette el 1980 és 2020 között. Az USA GDP-je közel az ötszörösére, 4,4 billió dollárról 20,9 billió dollárra nőtt mai értékén kifejezve, míg Kínáé 310 milliárd dollárról 14,7 billió dollárra emelkedett.

Kínáé jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, bár a vásárlóerőt is figyelembe véve – az IMF, a Világbank és a CIA adatai szerint is – valójában a legnagyobb. Az egy főre jutó jövedelem tekintetében az USA még mindig jóval előrébb jár, bár Kína már a fejlett országok közé tartozik, miután a gazdasági nyitás után 800 millió állampolgára emelkedett ki a szegénységből. Washingtont persze egyre jobban aggasztja Kína gyorsabb gazdasági növekedése, valamint az a tény, hogy az USA sokkal többet vásárol riválisától, mint fordítva. Ez okozta az amerikai hazai gyártás nagymértékű visszaesését, amely egyebek között megágyazott Donald Trump 2016-os választási győzelmének.

A rivalizálás kiterjedt más területekre is, ami a szerzők szerint elsősorban abból fakad, hogy Kína egyértelműen vezető szerepre törekszik a világ színpadán. 

Mindkét nemzet atomhatalom, bár Kína csak 350 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, míg Amerika 5500-zal. Kínának nagyobb haditengerészete van, 360 hadihajóval, szemben az USA 297 hadihajójával, bár a kínaiak többnyire kisebbek, ráadásul csupán három repülőgép-hordozójuk van, szemben az amerikaiak tizenegy anyahajójával. A két ország között eközben már az űrverseny is beindult, mindkettőjük célja, hogy űrhajósokat juttassanak a Holdra és létrehozzák az első holdbázist. Mindennek folyományaként

Az amerikai dominancia jövője több fronton is kérdéssé vált, miközben Hszi Csin-ping elnök belföldön és a nemzetközi térben is jóval nyíltabb politikát folytatott, mint Mao óta bármelyik kínai vezető – hangsúlyozza az Asia Times.

A cikk szerzői szerint az Egyesült Államok fokozatosan ellenségesebbé vált: ennek első jelei 2016-ban mutatkoztak, amikor Barack Obama Kínától elfordulva inkább más ázsiai országokkal való kapcsolatépítésre helyezte a hangsúlyt. Ezt az irányt vitte tovább Donald Trump Kína-ellenes retorikájával, majd Peking „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára” elrendelt válaszlépéseivel. A Trump-adminisztráció 2018-ban extra vámokat vetett ki a kínai importárura, 2020-ban pedig korlátozta Kína hozzáférését a különböző chipgyártási technológiákhoz, amire a kínaiak, nem meglepő módon, ellenintézkedésekkel reagáltak.

Amikor Biden elnök 2021-ben hivatalba lépett, egyre hangsúlyosabbá váltak a hszincsiangi emberi jogi kérdésekkel és a Tajvant fenyegető veszélyekkel kapcsolatos, régóta lappangó panaszok.

Bidenék emellett olyan szankciókat vezettek be egyes kínai vállalatokkal szemben, amilyenekre a Mao-korszak kereskedelmi embargója óta nem akadt példa.

Biden a kényszermunkára hivatkozva az idén a Hszincsiang régióból származó, számos nyugati vállalat árubeszerzését érintő importot is betiltotta. Erre Kína állítólag az ország más részeire helyezte át a munkásokat, így biztosítva a kereskedés folytatását a nyugati vállalatokkal.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a hirado.hu oldalán.