– Az adóreform célja, hogy javítsa az ország versenyképességét, ösztönözze a beruházásokat és a munkahelyteremtést, hogy elvezessen az igazságosabb közteherviseléshez. Így az adóreformnak össze kell kapcsolódnia a szociálpolitikával, a munkaügyi rendszerrel, sőt a nyugdíj- és egészségbiztosítás szervezésével is – vázolta fel nagyívű elképzeléseit Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök úgy véli, a reformnak olyan vonzó feltételeket kell teremtenie, amely visszacsábítja a magas adók miatt a feketegazdaságba menekült vállalkozásokat és munkavállalókat. Számításai szerint a magyar GDP 30 százalékára rúgó szürke- és feketegazdaságban 6600 milliárd forint jövedelem tűnik el. Ha a költségvetés hozzájutna az ebből fizetendő 3000 milliárd forint adóbevételhez, máris meg lehetne szüntetni az iparűzési adót, 20 százalék alá csökkenteni az áfa fölső kulcsát, legalább 10 százalékponttal mérsékelni a tb-járulékokat, s még mindig maradna a pénz a szociális és egészségügyi rendszer reformjára is.

Az adóreformtervek kidolgozására, az esetleges hatások kivizsgálására a kormányfő múlt héten 21 fős Adóreform Bizottságot alakított. Vezetésével Akar Lászlót, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatóját, korábbi szocialista pénzügyminisztériumi államtitkárt bízta meg, de a 21 tagú bizottságban több, az MSZP-től független szakértő is található. Tagja például számos pénzügyminisztériumi szakember, Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok szakszervezet vezetője, sőt Matolcsy György, a Fidesz-kormány gazdasági minisztere is.

Magas adókból szegény állam

Adóreformra valóban szükség lenne. Az adórendszer utolsó nagyobb átalakítása óta ugyanis közel két évtized telt el. A nyolcvanas években még Medgyessy Péter vette át a nyugati adórendszert, amely az államszocialista időkhöz képest jelentősen csökkentette a vállalatok adóterhelését, helyette viszont bevezette a jövedelemhez (szja) és fogyasztáshoz (áfa) kapcsolt állampolgári adófizetést. A rendszert Kupa Mihály egészítette ki, azóta azonban legfeljebb csak a kulcsok és sávok mértékében változott néha-néha az adótábla. Adórendszerünk tehát a kilencvenes évek elejének viszonyait tükrözi, zavaros maradványaként az államszocializmusban vallott "nagy elvonás, de államilag biztosított jólét" elméletének, valamint a rendszerváltozás évei gazdasági visszaesésének törvényszerűen magas elvonási mértékének. Sőt, ilyen-olyan járulékok bevezetésével azóta csak erősödött az elvonás. A közismert adók és tb-járulékok mellett a dolgozókat munkavállalói járulék, a vállalkozásokat pedig osztalékadó, innovációs járulék, szakképzési hozzájárulás, munkaadói járulék, energiaadó, valamint rehabilitációs járulék.

A rengeteg jogcím ellenére továbbra is erősen megosztott a magyar adórendszer megítélése. Hiszen amikor az adók befizetéséről van szó, a terheket mindenki magasnak találja. A 25 százalékos áfával például Magyarország egyike a világ legmagasabb kulcsát alkalmazó három országának. Szintén legmagasabbak a béreket terhelő elvonások: hazánkban a bérre kifizetett költségeknek csupán 65 százaléka jut ténylegesen a dolgozókhoz, miközben a velünk együtt csatlakozott országokban 72-78, s uniós átlagban is 78 százalék ugyanez az arány. A cégeket elvileg Európa egyik legalacsonyabb társasági adójával csábítja az ország, valójában azonban meglehetősen álszent ez a 16 százalékos mérték. Az önkormányzatoknak fizetendő iparűzési adót is belekalkulálva ugyanis ténylegesen a profit mintegy 30 százalékát fizetik ki adó gyanánt a magyar vállalkozások (Demokrata, 2004/41.).

Másrészt köztudottan az adók szolgálnak alapul a különböző állami feladatok ellátásához. Márpedig ezek minőségével meglehetősen elégedetlenek az "adófizető polgárok". Az önkormányzatok ismétlődően alulfinanszírozottak, az egészségügyi ellátás szegényes, a nyugdíjak alacsonyak, mintha az állam összes fontos feladatát csak nagy nehézségek árán lenne képes teljesíteni. Vagyis a magas adókból így is csak szegényes állam fenntartására futja, s ez megkérdőjelezi bármiféle adócsökkentés realitását. Ahogy Varga Mihály, korábbi pénzügyminiszter megjegyezte: csak a fölső áfakulcs 19-20 százalékra csökkentése 400 milliárd forinttal rövidítené meg a költségvetést. Nem is beszélve az iparűzési adó régóta követelt eltörléséről, amelyik 300-350 milliárdos kiesést jelentene az amúgy is szegény önkormányzatoknak. Némethy László, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke ezzel kapcsolatban sajátos elméletet tett közzé: csak akkor van az adócsökkentési elképzeléseknek realitása, ha a jelenlegi 3200 önkormányzatot a tizedére csökkentik, ebben az esetben ugyanis 800 ezer közalkalmazottól szabadulhat meg az állam. Az adóreform kapcsán jó néhány szakértő megjegyzi: a lépés valójában csak akkor jelent adócsökkentést, ha a társadalom hajlandó átértékelni az állami feladatokról alkotott elképzeléseit. Vagyis elfogadják, hogy az állam kivonul számos szociális és társadalombiztosítási területről, megszüntet vagy részben piacosít bizonyos juttatásokat. Az eredmény a liberális közgazdaságtan egyik alaptétele: az adócsökkentés után valóban több pénz marad az embereknél, akik eldönthetik, hogy azt a korábban ingyen megkapott juttatások megszerzésére fordítják, vagy másra. A külföldi példákkal összehasonlítva nem lehetnek illúzióink: Nyugat-Európában a jóléti rendszerek fenntartására a jövedelmek mintegy 50 százalékát elvonja az adórendszer. A környező országokban viszont csupán 30-35 százalékos az elvonás, a hazainál alacsonyabb szintű társadalmi juttatásokkal. Magyarország a két kategória között áll, a különböző adók a GDP 39 százalékát viszik el. E példa is igazolja, hogy megvalósíthatatlan olyan adócsökkentés, amelyik nem járna a különböző juttatások megnyirbálásával. Ahogy ez tavaly Szlovákiában is történt, amikor a 19 százalékos egyenadó bevezetésével egy időben térítési díjat vetettek ki az egészségügyi ellátásra, s jelentősen csökkentették a munkanélküli és szociális támogatásokat. A szlovák példa igazi gazdasági sikertörténet lett, a betelepülő gyáraknak köszönhetően északi szomszédunk a világ ötödik legnagyobb autógyártójává lépett elő, Ivan Miklost az év pénzügyminiszterének kiáltotta ki az Euromoney szakmagazin, az adóreform társadalmi hatásait illetően azonban elég visszaemlékezni az egy évvel korábbi cigánylázadásokra (Demokrata, 2004/9.). Szinte nem is kérdés, hogy a szocialista kormány felvállal-e ekkora feszültséggel fenyegető átalakítást a választások évében… Ne feledjük, az egyenadót legújabban bevezető román kormány is csak közvetlenül a megnyert választások után merte felvállalni az adóreformot.

Univerzális csodaszer

A feketegazdaság kifehérítését célzó gyurcsányi elmélet azonban mégsem számol társadalmi problémákkal. Megközelítésében a miniszterelnök egyfajta univerzális csodaszerként emlegeti az adóreformot, amelyik mellékesen receptként szolgál a társadalom számos más problémájára is. A gondolatmenet igazán csábító: az adócsökkentés után már nem éri meg cégeknek és munkavállalóknak vállalni a feketegazdaság kockázatát, feliratoznak tehát a legális adófizetők közé, kompenzálva így az államkassza kieső jövedelmeit. Másrészt az adócsökkentés után több pénz marad a vállalatoknál, amelyek ezt fejlesztésekre, új munkahelyek teremtésére fordítják. Az új munkahelyek javítják a rendkívül alacsony magyar foglalkoztatási szintet, miközben tovább bővítik az adófizetők körét. Az adóreformot a miniszterelnök összekötné az egészségügy régóta halogatott átalakításával is. Ahogy a miniszterelnök az Adóreform Bizottság megalakulásánál fogalmazott: "az adópolitika kapcsolódjon össze a szociális politikával, a munkaügyi ellátás rendszerével, s a rendszerhez illeszkedjen a nyugdíj- és egészségbiztosítás is". Vagyis csupa olyan dolog, amit az egymást váltó kormányoknak immár másfél évtizede nem sikerül megoldaniuk.

S nem utolsósorban, az alacsonyabb adók a külföldiek előtt is vonzóbbá teszik az országot, ismét megindul tehát a nemzetközi tőke beáramlása Magyarországra. Az utóbbi időben ugyanis kelet-európai konkurenseink egyre csábítóbb környezettel próbálják magukhoz édesgetni a multinacionális vállalatokat. Szlovákia után Románia idén vezetett be 16 százalékos egyenadót, de a személyi jövedelemadót illetően Grúzia, Szerbia, Ukrajna és Oroszország is egykulcsos rendszert alkalmaz. Litvániában és Lettországban pedig csupán 15, Szerbiában 10 százalékos a társasági adó szintje, sőt az észtek ezen is túllicitálva, nullaszázalékos kulcsot határoztak meg. Ráadásul ezekben az országokban ismeretlen a fizetési kötelezettséget alaposan felsrófoló iparűzési adó.

A Fidesz-kormány járulékcsökkentései ellenére a cégek még mindig magasnak találják a bérekre rakódó közterheket. Minden száz forint kifizetett bruttó munkabér után Magyarországon 54 forint ilyen-olyan járulékot kell a költségvetésnek átutalni, miközben ugyanennyi bér után Csehországban csak 40, Lengyelországban 30 forint fizetési kötelezettség keletkezik.

Ráadásul a bruttó bérből szintén hazánkban von el legtöbbet a személyi jövedelemadó. A KSH 2003-as kereseti statisztikái szerint Magyarországon a nettó fizetések csupán a bruttó bér 64 százalékán állnak, miközben Csehországban 74, Szlovákiában 75 százalék ugyanez az arány. Ráadásul a jövedelemadó-könnyítések tekintetében újabban állva hagytak bennünket a frissen felzárkózó országok. Miközben nálunk tavaly csak a társadalombiztosítási járulék emelésének árán sikerült 40-ről 38 százalékra csökkenteni a magasabb jövedelmek adókulcsát, Litvániában már évek óta 33, Észtországban 26, Lettországban pedig 25 százalék a fölső kulcs. Az újabb rekorderek pedig Szlovákia és Románia lettek, ahol az egyenadó bevezetésével a jövedelemadó kulcsa is 19, illetve 16 százalékra csökkent.

S akkor még nem beszéltünk az áfáról, amelynek 25 százalékos fölső kulcsával Magyarország a világrekorderek között van. Csupán két skandináv ország alkalmaz még hasonlóan magas kulcsot, a világ többi részén maximum 22 százalék, vagy annál is alacsonyabb áfa járja. Emlékeztetőül: az Európai Unió maximum 15 (!) százalékban határozza meg a tagországokban az áfa fölső kulcsát.

Figyelmeztető ugyanakkor, hogy Nyugat-Európa egyelőre nem száll be az adócsökkentési versenybe. A Kelet-Európában immár szokványosan tizenvalahány százalékos társasági adó Németországban még mindig 38, Nagy-Britanniában 30 százalék, s szinte az összes régi uniós tagállamban 30-35 százalék között áll. Ugyanakkor a keletebbre eső Ausztria épp idén volt kénytelen az adót 34-ről 25 százalékra csökkenteni. A keleti blokk nyugati széle pont fordítva halad: Horvátországban 20, Szlovéniában 25, Csehországban 26 százalékos társasági adót fizetnek a vállalatok. Még keményebb fizetésre kényszerít a nyugat-európai személyi jövedelemadó-rendszer. A fölső kulcs szinte minden államban 40 százalékos, de például Olaszországban és Spanyolországban 45, Németországban 47, Ausztriában és Belgiumban 50, Hollandiában 52, Dániában pedig 59, sőt Svédországban 60 (!) százalék. Nyugat-Európában ugyanis úgy vélik, a jóléti rendszerek fenntartásához elengedhetetlenül szükség van ilyen mértékű elvonásokra.

Járt ösvényen?

Pitti Zoltán, az APEH egy évtizeddel korábbi elnöke egy publicisztikában így ír: "Az uniós felzárkózás költségei, a brüsszeli előírások teljesítése, valamint a korábban felhalmozott adósságállomány terhei miatt az adóterhek jelentős mérséklésének nincs realitása". Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának elnöke ellenben pofonegyszerűnek magyarázza az adóreformot: egyre többen fizessenek egyre kevesebb adót.

Azt, hogy az adócsökkentés visszaszorítja a feketegazdaságot, két korábbi sikeres MSZP-s reform is igazolja. 1995 elején Békesi László pénzügyminiszter csökkentette szinte felére, Európában akkor egyedülállóan alacsony mértékre, 18 százalékra a társasági adót, aminek eredményeként nem csökkentek, hanem éppen nőttek a költségvetés bevételei. A másik sikeres példa pedig az eva, amelynek bevételei immár második éve folyamatosan felülmúlják a legmerészebb költségvetési prognózisokat.

Az SZDSZ elsőként már meg is fogalmazta adócsökkentési elképzeléseit. Igaz, ez nem a versenyképesség vagy feketegazdaság szempontjából fontos vállalati szektort célozza, inkább az országgyűlési választások szempontjából fontos lakosságot. Kuncze Gábor javasolja a 34 százalékos fölső szja-kulcsot, miközben a 18 százalékos alsó kulcs hatályát kiterjesztenék 3 millió forint jövedelemig.

Az ellenzék ugyanakkor úgy érzi: az egész adórendszert illetően nem biztos, hogy működik a "kevesebb több" elve. Ahogy eddig sem működött, hiszen a szocialisták harmadik éve beszélnek adócsökkentésről, az eddigi kísérletek azonban csak a látszatot szolgálták, hiszen az esetleges csökkentést mindig valaminek az emelésével kompenzálták. Szijjártó Péter (Fidesz) arra hívja fel a figyelmet: tavaly például nőtt az emberek átlagos adóterheltsége, a parlamentben a kormánypárti többség húsz alkalommal szavazott meg adóemeléseket. Varga Mihály, a Fidesz-kormány pénzügyminisztere pedig a színház és beszéd helyett az átgondolt munka megkezdésére szólította fel Gyurcsány Ferencet.