(…)

Magyarországon 3200 település van, ennek a 75 százaléka kevesebb mint kétezer lelket számlál. Amikor a falu jövőjéről beszélünk, akkor Magyarország területének háromnegyedéről is beszélünk. (…) Mi a baj? Valóban arról szólnak a hírek, hogy postákat zárnak be, iskolákat számolnak föl, szárnyvonalak tűnnek majd el, még azt sem tudják, hogy lesz-e buszjárat egyáltalán. Nos, amikor ezen gondolkodunk, kedves barátaim, akkor azt javaslom, hogy idézzük föl annak az orvosnak a képét, aki elé bevisznek egy összetört beteget. Akit szinte alig lehet fölismerni. Miért van az, hogy az orvos a leginkább sérült részeket nem vágja le csak úgy egyszerűen? Ha lehet, megpróbálja megtartani. Bekötözi, begipszeli. Mi ennek az oka? Az az oka nyilván, hogy az orvosnak van egy képe arról, hogy mi az, hogy ember. Van előtte egy eszmény, és tudja, hogy egyszerűbb megoldásokat is választhatna, de akkor már többé nem lenne ember. Kérdezem én, mi az a tervrajz, amely szerint ezeket a döntéseket – posta-, busz-, iskola-felszámolások – hozzák, mi a falusi életről fönntartott, átgondolt eszmény, kép, amihez illeszkednek ezek a döntések? Nem tudunk válaszolni erre a kérdésre. Ez mutatja azt, hogy milyen mélyen van a baj. Nem egyszerűen rossz döntésekről van szó, hanem, hogy elveszett a tervrajz.

(…)

Ezért arra kérem a falusiakat, hogy hozzanak létre faluparlamenteket! Ez minden megyében egy nagygyűlést jelentene, ahol összegyűlnek a falusiak, és megfogalmazzák, hogy szerintük milyennek kell lenni a falusi életnek. Összeállítják a tervrajzot, és akármilyen kormány is lesz 2006 után, ezzel a kormánnyal erről akarnak megállapodni. S ha a kormány nem adja a beleegyezését, nem köt erre szerződést, akkor a falusi emberek – nincs jobb tanácsom – ne támogassák azt a politikai erőt, amelyik ezt nem vállalja.

(…)

Amikor kiderült, hogy Budapest a mai beszélgetés témái között lesz, akkor hirtelen összeállítottam egy listát: millenniumi városrész, Nemzeti Színház, Művészetek Palotája, Millenáris, új sportcsarnok, Terror Háza, népligeti buszpályaudvar… Csak hogy hirtelen mondjak néhány olyan beruházást, ami egyébként a mi felelősségi körünkbe tartozó négy esztendő alatt jött létre Budapesten. És mégis a budapestiek úgy érezték, hogy ez kevés… Miért van az, hogy szeretjük Budapestet, hogy otthonunk Budapest, és mégsem érezzük otthonosnak? Ez azért van, kedves barátaim, mert amikor az ember kijön a lakása ajtaján, onnantól kezdve a város nem segíti őt, hanem csupán akadályokat támaszt vele szemben. Olyan az élet itt, mint egy akadálypálya. Kis túlzással azt mondhatom, olyan, mint egy kiképzőtábor, vagy túlélőtábor. Állandóan le kell küzdeni valami akadályt, ahelyett, hogy jól érezhetnénk magunkat benne. Budapestet egy új terv segítségével kell majd megújítani.

(…)

Ha elmennek mondjuk Tallinba, vagy ha elmennek Krakkóba, akkor láthatják, hogy hogyan is nézhet ki egy város 15 évvel a rendszerváltoztatás után, ha van gazdája, ha törődnek vele, ha szeretik, ha építik. Mi budapestiek, Budapesten élők, nem voltunk ilyen szerencsések. Nagyon gyakran azt érezhetjük, hogy mintha az egész városra kerékbilincset tettek volna. Megállt, vesztegel, nem mozdul. Budapestet ki kell szabadítani!

(…)

Budapest a magyar nemzet fővárosa. Ez azt jelenti, hogy – s ezt a jobboldalnak is meg kell értenie – nem lehet szeretni úgy a nemzetet, hogy ne szeressük annak a szívét, a szíve közepét. Nem lehet úgy szeretni Magyarországot, hogy ne szeressük Budapestet! S nem lehet úgy szeretni Budapestet, hogy közben ne szeressük Magyarországot, és ne szeressük a magyar nemzetet! Vissza kell adni a magyar nemzetnek a fővárosát.

(…)

…Az államadósság növekedése önmagában nem lenne baj, ha a magyar gazdaság rettenetes gyorsan fejlődne, s az arány a teljesítőképesség meg az adósság között folyamatosan javulna. De az a baj, hogy ez folyamatosan romlik. Ma ott tartunk, hogy a polgári kormány után hivatalba lépő kormányzat ideje alatt nagyjából 3500 milliárd forinttal nőtt az államadósság. 3500 milliárd forinttal! Az utóbbit néha tagadták, néha más számokat mondtak, de a mai naptól mindenki láthatja a hivatalos közleményekből, hogy ez bizony stimmel. Ha ezt lebontjuk egy főre, akkor ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar embert, a csecsemőtől a nyugdíjasig, 350 ezer forint plusz adósság terhel 2002 óta.

(…)

…Ha most megszületik egy újszülött és fölsír, akkor azt az újszülöttet egymillió 162 ezer 430 forint adósság terheli.

(…)

Találkoztam hölgyekkel Miskolcon, egyikőjük azt mondta, hogy amikor munkát keres, és behívják elbeszélgetésre, akkor minden különösebb köntörfalazás nélkül nekiszegezik a kérdést: akar-e a következő esztendőkben gyermeket vállalni? Pontosan tudja, hogy ha igennel válaszol, akkor vége, azt az állást nem fogja megkapni.

(…)

Egy család-barát karrier-rendszert kell kiépíteni a nők számára. Ha azt gondolják, hogy ez olyan lehetetlen, akkor engedjék meg, hogy elmondjam, hogy amíg Nyugat-Európában az Európai Unió régi tagállamaiban a részfoglalkoztatás aránya a teljes munkaerő-kínálaton belül 33-34 százalék, addig ez Magyarországon kevesebb, mint 5 százalék. Márpedig a részfoglalkoztatás állami támogatása nélkül nem fogunk tudni munkát adni a gyermeküket nevelő asszonyoknak.

(…)

Azt javaslom, hogy felejtsük el azt a személyi jövedelemadó-rendszert, ami eddig volt. Hozzuk be a családi adórendszert, aminek az a lényege, hogy azt az igazságtalanságot, amelyet ma látunk, hogy az adó megállapításánál csak azt veszik figyelembe, ki mennyit keres, váltsa föl az a szemlélet, hogy azt is megnézzük, hány embert tartanak el belőle.

(…)

Magyarországon ma arról akarnak bennünket meggyőzni, hogy rossz dolog, ha nő az emberek fizetése. Nap mint nap azt halljuk, hogy ez rontja a versenyképességet. Nem csak kormányzati körökből, időnként még vállalkozóktól is hallhatunk ilyen mondatokat. Nos, kedves barátaim, meggyőződésem, hogy ez tévedés. Magyarországgal az a baj, hogy alacsonyak a fizetések, nem pedig az, hogy magasak lennének, ezért a béreket emelni kell! A minimálbért nem véletlenül emeltük kétszeresére, amikor erre módunk volt, ez a munka megbecsülése miatt történt.

(…)

Itt persze fontos valahogy meghatározni, hogy mit értünk munka alatt… Nevezzük munkának azt, amikor úgy keresünk pénzt, hogy másnak is hasznára vagyunk. Ezt értsük munka alatt, s minden mást tekintsünk egyszerűen spekulációnak.

(…)

Most mit látunk? Vissza akar jönni a múlt. 2002 óta megint egy spekulációbarát adó- és gazdasági rendszer kiépítése zajlik. Megint az az eszmény jön vissza, hogy azt kell megbecsülni, aki ügyeskedik, aki spekulál és munka nélkül jut más rovására jövedelemhez. Itt van vége egy ország jövőjének. Mert egy ilyen gondolkodás mellett az ország hősei nem azok, akik tehetségesek és jól dolgoznak, hanem azok, akik gyorsan, munka nélkül tudnak meggazdagodni. Ennek véget kell vetni.

(…)

Magyarországon túlságosan sok szó esik a nagy nemzetközi cégekről és túlságosan kevés szó esik a kis- és középvállalkozásokról. Az igaz, hogy a nagy nemzetközi cégek mozgatják a legnagyobb tőkét, ám nem ők adják a munkát a legtöbb embernek. A legtöbb embernek – talán 2,5 millió főt is meghaladja a számuk – a magyar kis- és középvállalkozók adnak munkát. Ezért amikor a vállalkozókat támogatjuk, akkor valójában nem a vállalkozókat segítjük, hanem azoknak próbálunk kenyérkereseti lehetőséget adni, akiknek most nincs. A Széchenyi Tervnek éppen ez volt az egyik legfontosabb gondolata… Volt egy másik oka is. Ez pedig az volt, hogy először érezhessék úgy a magyar vállalkozók, hogy az állam nem ellenükre van. Nemcsak el akarja venni a pénzüket, hanem ha van egy ötletük, egy tervük, akkor melléjük áll, segíti őket. Soha nem volt még erre példa a mögöttünk hagyott néhány évtizedben. Ez volt a Széchenyi Terv jelentősége, ezért nagy kár, vétség, vétek, talán bűn is, hogy belénk fojtották a szuszt, ahelyett, hogy másikat indítottak volna helyette. A parlamenti frakciónk szerintem jó irányba keresi a megoldást, amikor a most beadott adócsomagban azt javasolta, hogy a vállalkozási nyereségadót a 100 millió forintnál kisebb forgalmú cégek esetében a mostani 16 százalékról csökkentsék 8 százalékra.

(…)

A régi kérdés, ami a mi szívünk szerint való, úgy hangzik: "mindig tedd fel magadnak barátom a kérdést, hogy mivel tartozol a hazádnak, mivel tartozol a nemzetednek?" De ha belegondolnak a rendszerváltoztatásba, akkor nagyon sok embert találnak, akik azt mondják: "Hogy-hogy mivel tartozom? Hát én már megadtam. Vállaltam az egész rendszerváltást. Megmondták, nehéz lesz. Vállaltam. És elvesztettem az állásomat. Ki törődik azóta velem? Ötvenéves vagyok. Nincs állásom. Vállaltam a rendszerváltást… Mi lesz velem? …Nyugdíjas vagyok. Elvesztettem a fizetésem reálértékének tekintélyes részét és most ezután kaptam a nyugdíjamat. Mit ad nekem az államom? Én megtettem…" A gazdáink azt mondják: "mi vállaltuk, bementünk az Európai Unióba. Azt mondták, nagyobb verseny lesz, nehezebb lesz. Mi vállaltuk, mi megadtuk. De mit ad nekünk az államunk, mit ad nekünk a hazánk?" És amíg nem tudjuk megválaszolni, hogy mit kell adnia az államnak, a nemzetnek, az országnak, és nem tudjuk fölépíteni, hogy meg is adja, addig nincs esély arra, hogy a gondolkodásunk megváltozzon. Márpedig az állam sok mindennel tartozik nekünk. Azért élünk egy nemzetben, mert biztonságot akarunk… Óbudán rácsok mögött láttam szinte minden egyes panelházas lakást. Az állam nem adja meg a biztonságot. Meg kellene adni a munkalehetőséget, mert nem fogjuk magunkénak érezni a saját hazánkat, amíg nem adja meg nekünk azt a gazdasági rendszert, hogy aki dolgozni akar és tud, az valóban munkalehetőséghez is jusson. Tartozik nekünk ezzel, meg kellene, hogy adja. Tartozik azzal, hogy a gyerekeinket ne kelljen félteni, ha iskolába engedjük, mert kábítószerhez juthat az iskolában. Azzal tartozik nekünk az állam, hogy ilyen ne forduljon elő. Tartozik azzal, hogy tisztességes dolgokra neveljék a gyerekeket az iskolában… Tartozik azzal a nemzetünk, hogy fönntartsa a magyar nemzeti kultúrát. Ezt meg kell adnia nekünk. Ha nem tudjuk fölépíteni ezt az államot és nem tesszük nyilvánvalóvá az embereknek, hogy a nemzet adni fog neked, és ezért az a jó, ha minél többen vagyunk, minél erősebb nemzet, ország és állam vagyunk, ha ez a gondolkodásmód nem válik általánossá, nem tudjuk Magyarországot talpra állítani, nem tudjuk ismét emelkedő pályára állítani…

(…)

Azt javaslom, a 2005-ös esztendőben tegyük lehetővé, hogy minden ember elmondhassa a véleményét! Tegyük lehetővé, hogy 2005-ben minden magyar ember megkapja azt a lehetőséget, hogy beleszóljon saját jövőjének alakításába…. Ezért azt javaslom, hogy 2005 legyen a nemzeti konzultáció éve!…

(…)

Végezetül, csak azt tudom mondani önöknek, hogy akármilyen siralmas képet is mutasson sok magyar ember élete szempontjából a 2004-es esztendő és bármennyi felhő is gyülekezzék, amikor a 2005-ös horizontra függesztjük a tekintetünket, én arra szeretném önöket kérni, hogy sohase adják föl! Azt a szót, hogy "föladni", töröljük a polgári, nemzeti és keresztény erők szótárából, és mondjuk ki azt, hogy nem tudják úgy tönkretenni a hazánkat, hogy 2006-ban közös erővel ne tudnánk rendbe tenni!

(Forrás: www.orbanviktor.hu)