Tisztelt Miniszter Úr!

Hét hónappal ezelőtt ön azokkal a szavakkal búcsúzott tőlem és Afganisztánba induló katonatársaimtól, hogy térjünk vissza épen és egészségesen. Ez sikerült, bár ne kiabáljuk el, még pár nap hátra van, nem tudjuk, mennyi, már 25 napja lejárt a fél év.

Itteni elöljáróink szerint sikerült úgy teljesítenünk ezt a missziót, hogy tovább növeltük tekintélyünket a NATO-ban, fenntartottuk Kabul egy negyedében a békét, biztonságot, megszereztük a lakosság bizalmát, robbanószereket találtunk, terroristagyanús emberekről, drog- és gyermekcsempészekről szereztünk információkat, segítettünk a kabuli rendőrség kiképzésében. Kár, hogy sikereinkről soha nem hallottunk sem a honvedelem.hu oldalon, sem a híradásokban. Más nemzetek honlapjait irigykedve nézzük… Sajnos ez is mutat valamit. Vagy nem merünk büszkék lenni, vagy nem igazán büszkék ránk elöljáróink. Vagy csak elfeledkeztek róla? Ez utóbbit nem csodálom. Sajnos sok mindenről feledkeznek el egyesek. Amikor értékelik ezt a missziót, bizonyára a problémákról is elfelejtkeznek majd, hiszen egyeseknek ez az érdeke, ezt diktálja egyéni karriervágyuk. Miniszter úr! Abban a jelentésben, ami a misszióról készül majd, ön nem fog találkozni a problémákkal, főleg nem a felelősökkel, ebben bizonyos vagyok, hiszen vannak, akiknek a karrier fontosabb, mint katonáink biztonsága. Szakterületemen 5 alkalommal éltem javaslattal, soha még csak válaszra sem méltattak, pedig komoly biztonsági következményekkel járó javaslatok voltak.

A visszafogadó ünnepségen önön múlik majd, hogy megkérdezi-e a katonákat arról, hogy használható volt-e például a sok millió forintért kifejlesztett és beszerzett, majd a Mercedes terepjárók platójára felszerelt géppuskaállvány. Azt a választ fogja kapni, hogy nem, mert ezek légvédelmi géppuskaállványok a vízszintesnél lejjebb nem dönthetőek, holott Kabul belvárosában nem felülről fog jönni a támadás. Hogy mennyiért, melyik cég és mely nyugdíjas katonai tanácsadók kaptak ezért nálunknál is jobb fizetést, annak majd ön utána jár, legalábbis mint adófizető magyar állampolgár ezt remélem.

Miután kiérkeztünk, egy kanadai újságíró kikezdte a felszereléseinket, például hogy amíg korábban a kanadaiak páncélozott járművekkel járőröztek, addig a magyarok homokzsákokkal körbepakolt Mercedesekben teszik ugyanezt. A szárazföldi vezérkar hivatalos, ma is az interneten megtalálható reakciója erre az volt, hogy a terepjárók páncélozottak (!) és BTR-ek is segítik a munkát. Lehet, hogy önt és sok millió honfitársunkat ez megnyugtatta, és akik ezt állították, ma már magasabb beosztásban ülnek, azonban az igazság az, hogy a katonák a terepjárókra forgalomból kivont golyóálló mellényeket, egyes esetekben homokzsákokat erősítettek az utastér védelmére, de páncélozottságról messze nem beszélhetünk. Még az ülésekre erősíthető kevlárhuzat is 5 hónapig hiányzott, mely egy aknára futás esetén nyújt védelmet, holott Afganisztán a világ legelaknásítottabb országa. Ez 20 éve így van, nem menet közben derült ki. A BTR-ek pedig tudva, hogy ilyen járművekkel taposták a földbe a szovjet csapatok a helyieket, jobb hogy nemigen hagyták el a tábor területét. Vagy oroszoknak, vagy az egyenruhánk miatt amerikaiaknak néztek minket, hát egyik sem közkedvelt nemzet Afganisztánban.

De később még irritálóbb dolog történt. Volt, hogy a nem megfelelő felszerelésekkel katonáink fejét kockáztatta a vezetés. És ezt szó szerint értse. Kiutazásunk után pár hónappal a belga védelmi miniszter tett látogatást a velünk egy zászlóaljkötelékben szolgáló belga századnál. Miután tájékoztatták őt arról, hogy a terroristák legújabb szórakozása az, hogy a járőrök előtt keresztben az utakon drótokat feszítenek ki, így kísérelve meg lefejezni a terepjárókon álló géppuskást, azonnal megtiltotta, hogy a tábor területét elhagyják a belga katonák. Minden nemzet órák alatt drótvágókat szerelt fel a kocsikra a járőrök géppuskása elé. Kivéve minket. Akkor a problémát a magyar századparancsnok (mivel anyagi kerete sincs drótvágó legyártásához, mint ahogy semmi más rendkívüli kiadásra) jelentette a Szárazföldi Parancsnoknak, de a hét hónapos missziónk alatt nem sikerült legyártatni és felszereltetni a drótvágókat. Egy kísérleti példány készült el, bizonyára komoly kutatói-fejlesztői munka eredményeként és súlyos tiszteletdíjakért, csakhogy a felszerelt drótvágó monstrum 50 km/h sebességnél ingataggá teszi a Mercedes terepjárót, így használhatatlan. A katonák feje jelenleg is veszélyben van. Most jelenthetem önnek, hogy ha valaki Nagy Richárd sorsára jut, meg se próbálják azt mondani a temetésén, hogy önszántából vállalta a missziót. Inkább nevezzék majd meg azon személyeket, akik nem tették lehetővé számára a túlélés maximális esélyét.

Miniszter úr, nem akarom rabolni az ön és mások idejét, pedig lenne még mivel. Jókat derülhetnénk a mínusz 22 fokos afgán tél közepén kiküldött, lejárt szavatosságú naptejek esetén, vagy nagyokat sírhatnánk a kalasnyikovjainkon, melyek lőszerei nem NATO-kompatibilisek és mi ezekkel veszünk részt egy NATO-misszióban, esetleg az antenna nélkül kiküldött rádiók példáján, a kevlársisakok hiányán, vagy a katonaorvosainkon, akik a múltkor a városban kődobálásba kerültek, de mivel kiképzést ilyesmire sem kaptak, azt se tudták, miként reagáljanak. De adófizetőként kimondottan érdekelne, hogy annak a két darab, egyenként 1,5 tonnás elektromos kapcsolószekrénynek, amit senki sem kért, de kiküldtek Kabulba, mennyi volt a kiszállítási költsége…

Időrablás helyett, amit most a végén mondani szeretnék önnek, hogy fiatal tisztekként egyre többen érkezünk el katonai hivatásunk egy jelentős állomásához. Vagy beállunk a karrieristák sorába és hallgatunk a seregben uralkodó szégyenletes állapotokról, ami egyébként nem csak a misszióknál van így, olvassa csak el a tárca internetes fórumát, vagy azt mondom, hogy továbbra is szeretnék reggel belenézni a tükörbe és nem veszek részt egy szégyenletes folyamatban. Kérem ne higgye, hogy sérelemtől vezérelve vagy a misszió alatt történtek miatt írom ezeket a sorokat. Sem a szabadságok megnyirbálása, sem a hatodik hónap lejárta előtt 4 nappal a médiákból tudomásunkra jutott egy hónapos hosszabbítás, sem a NATO-ban egyedüli tagországként csak a magyar missziós katonáktól megvont választási jog nem késztet erre. Régóta szolgálok a seregben, korábban láttam a HM gépkocsiparkolóját, az LCD monitorok beszerzését, ismertem külföldi képzésről visszatérő kollégákat, akiket engedtek leszerelni, vagy rendelkezési állományba tenni, és láttam képesség és képzettség nélküli "csókosokat" gyorsan megmászni a ranglétrát, majd jól fizető NATO-beosztásokból szégyenszemre hazatérni embereket, mert nem volt megfelelő a nyelvtudásuk. Ezek hitelünket rontották a Szövetségben, illetve ezért nincs hitünk már nekünk, fiatal nemzedéknek sem az elöljáróinkban. Ugyanakkor ebben a seregben 15 éve nem fenyítettek meg alezredest és annál magasabb rendfokozatú személyt, hiszen cimbora a cimborának nem vájja ki a szemét. Én nem akarok cimbiskedni senkivel, mert ezek olyan emberek, akik szeretnek a Magyar Honvédség állóvízében lubickolni, míg sokan megbüdösödünk tőle. Ellentétben velük, mi fiatalok meg tudjuk állni a helyünket a civil életben, így nem ragaszkodunk túlzottan ehhez a sereghez úgy, mint azok, akiknek se nyelvtudásuk, se fizikai állóképességük, se megfelelő végzettségük, se kreativitásuk, de megszegve katonai esküiket nem gondoskodnak maximális mértékben alárendeltjeikről, vagy nyilvánvalóan rosszul gazdálkodnak a rájuk bízott anyagi javakkal, emberi erőforrásokkal. Nemcsak az esküiket, de törvényeket is megszegnek ezzel, nem csoda, hogy morális válságba juttatták a hadsereget. Ha pedig azzal takaróznak, hogy a rendszer nem működik megfelelően és ők tehetetlenek, akkor azokat kell elővenni, akik nem állnak ki mellszélességgel a reformok mellett és elmulasztják hatékonyabbá tenni a szabályzók, eljárások rendjét. Hogy miért? Mert nem érdekük. Vagy csak egyszerűen kreativitáshiánnyal küzdenek és nem találnak megoldásokat bizonyos problémákra. Akkor viszont nem kerülhetnének vezető pozícióba, mert tönkreteszik a sereget.

A reform nemcsak stratégiai szinten kell elkezdődjön, mert láthatóan zátonyra fut, hanem a haderőben uralkodó állapotok összességén kell változtatni. Régi gyakorlattal nem lehet egy expedíciós hadsereget működtetni, mert hatástalan lesz és felemészti azt a minimális forrást is, amit a költségvetés biztosít a számára. Ha pedig nem rátermett emberekre bízzuk, akkor kidobott pénz még az is, ami jut. Beszélgetve a Kabulban szolgált katonákkal, sokan az utolsó napokat élik a seregben. Ezek után én kívánok önnek sok sikert és szerencsét az expedíciós, professzionális, elhivatott és a társadalom szemében elismert haderő kiépítéséhez. Szüksége lesz rá, bármennyit is költ majd a sereg az adófizetők zsebéből 30 milliós, de a géppuskaállvánnyal hasznavehetetlenné tett terepjárók beszerzésére, toborzásra, vagy arculatépítésre. Viszont akkor talán sikerrel jár, ha újra bevezeti a seregben a felelősségre vonás intézményét és megreformálja az uralkodó nézeteket, eljárásokat, szabályzókat, vagyis elérjük azt a sokat emlegetett mentális interoperativitást a NATO-val. Siessen vele, mert előbb-utóbb nem lesz, akikkel megtegye.

Tisztelettel, Farkas Roland százados

* * *

A százados levele a Honvédelmi Minisztérium (HM) internetes oldalának fórumán jelent meg, majd rövidesen az oldal szerkesztője több hozzászóló írásával együtt "moderálta", vagyis kitörölte azt. Bocskai István, a HM kommunikációs igazgatója az egyik kormányközeli napilap hasábjain azt mondta, a fórumot éppen azért hozták létre, hogy mindenki, így az állomány tagjai is elmondhassák véleményüket. Arról nem beszélt, hogy először igyekeztek ezt és több ehhez hasonló, a honvédelmi vezetés számára meglehetősen kínos írást eltüntetni. Amikor kiderült a tárca vezetői számára, hogy mindez lehetetlen, hiszen a cenzúrázott írás időközben más helyeken hozzáférhetővé vált az olvasók számára, visszatették.

A sikertelen elbagatellizálás után mozgásba lendült a kormányzat kommunikációs gépezete. Maga Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nyilatkozott a történtekről. – Nem sumákoljuk el az ügyet! – mondta az egyik bulvárlapnak. Egyúttal megfenyegette a századost is, amikor kijelentette: – Ha igazat mond Farkas Roland, akkor a feletteseit le kell váltani, ha nem, őt kell eltávolítani a seregből.

Nem cáfolta a százados állításait a misszió korábbi parancsnoka sem, aki elismerte, vannak problémák.

Simicskó István, a Honvédelmi Bizottság fideszes alelnöke önvizsgálatra kérte Juhász Ferencet, mivel mint mondta, a személyes felelősség kérdése nem hárítható át másra. Az ellenzéki politikus felszólította a honvédelmi minisztert, hogy ne álljon bosszút Farkas Roland századoson és ne használja fel ürügyként az afganisztáni visszásságokat arra, hogy újabb tisztogatási hullámot hajtson végre a katonai vezetésben, amelynek hatásköreit szinte teljes mértékben magához vonta. Mint ismert, néhány hete éppen emiatt távozott Szenes Zoltán a vezérkari tisztségéből, mert Juhász Ferenc legújabb reformtörekvéseinek eredményeként drasztikusan megnyirbálta a hadsereg vezetőjének jogkörét. Míg korábban a védelmi felülvizsgálatba, a haderőreform költségvetési és szervezeti döntéseibe komoly beleszólása volt Szenesnek, az átszervezés nyomán módosult a szereposztás, a miniszter magához ragadta a döntési jogot, a vezérkari főnöknek a közigazgatási államtitkár felügyelete alatt a végrehajtás maradt.

Kié tehát a felelősség? Ennek és a százados levelében olvasható egyéb problémák feltárására Simicskó István, a Honvédelmi Bizottság Ellenőrző Albizottságának elnökeként vizsgálatot kezdeményezett. Az ellenzéki politikus szerint az Afganisztánban tapasztaltak összegzik Juhász tevékenységét, azt ahogyan intézkedéseivel tönkreteszi, gatyára vetkőzteti a honvédséget. Milliárdokat von el az állománytól, miközben a tárca beszerzéseit a korrupció gyanúja lengi körül, a Nemzeti Nyomozóiroda vizsgálja az AN-26-os szállítógép ügyét, amelyet többszörös áron vásárolt a tárca. Az Állami Számvevőszék a minisztériumi közpénzfelhasználás kétharmadát szabálytalannak tartja.

Mint ismert, a tavalyi költségvetésből Juhász tárcája kapta a legnagyobb összeget, naponta közel egymilliárdot költhetett el. Mégis lejárt szavatosságú napolajjal akarja megvédeni a katonákat, akik naponta kockáztatják az életüket a veszélyes küldetésben, ahelyett, hogy az alapvető biztonságot garantáló felszerelésekkel látná el őket.

Farkas Roland levele nagy botrányt kavart, de az általa megfogalmazott problémák nem egyediek, és Juhászék előtt sem ismeretlenek. A nyár folyamán szintén egy Afganisztánban szolgáló tiszt írta le a minisztérium internetes oldalán tapasztalatait, többek között azt, hogy indulásuk előtt még 21 nap szabadságot ígértek nekik, kiérkezésük után viszont azt közölték, hogy csak 10 napra jöhetnek haza. A pihenésbe azonban beleszámít a haza- és a visszautazás is, ami több mint egy teljes napig tart. A tiszt szerint a hivatalos úton eljuttatott panaszaiknak semmilyen foganatja sem volt.

Karácsony előtt az egyik baloldali napilap hasábjain Magyar kirakatkatonák panaszai címmel közöltek összeállítást Havril András, akkori vezérkari főnökhelyettes afganisztáni látogatásának kapcsán. Ebből kiderült, hogy a honvédség vezetése naponta kap jelentést a külszolgálatban lévő csapatoktól, és a gondokról is tudnak. Havril akkor maga ajánlotta fel, hogy a szolgálati utat megkerülve neki is beszámolhatnak a katonák a gondjaikról. Utóbb hozzátette, a panaszok nem tükrözik az állomány egészének véleményét.

Az tűnik ki az idézett nyilatkozatból, hogy a honvédelmi vezetés csak abban az esetben foglalkozik a bajokkal, ha azt legalább tucatnyi katona jelzi. Meglehetősen felelőtlen szemlélet ez, főleg úgy, hogy a nemzetközi misszióknak a közelmúltban már volt magyar áldozata: Nagy Richárd Irakban vesztette életét szolgálatteljesítés közben, amikor a szállítóalakulata mellett felrobbant egy akna.

A tragédia után a misszió eszközeinek felülvizsgálatát kérte az ellenzék, a kormánypártok válaszul kegyeletsértéssel vádolták meg őket. Politikai nyilatkozatháború robbant ki egy évvel ezelőtt az al-hillai magyar tábor elleni öngyilkos merénylet után is, melyben harmincnyolc magyar katona sérült meg, mert a Fidesz azt firtatta, mindent megtett-e a kormány a katonák biztonságának garantálására. Mint ismert, két férfi 700 kilogrammnyi robbanószerrel megrakott furgonnal és tartálykocsival próbált behajtani a tábor területére. A külső gyűrűnél az őrök lelőtték a két támadót, a járművek azonban felrobbantak és megrongálták a tábor épületeit.

A vizsgálatkor kiderült, a sérülések zöme, amely a kitört üvegektől származott, elkerülhető lett volna a körletek ablakainak lefóliázásával. Ez ugyanis megvédi a robbanáskor keletkezett légnyomástól kitörő üvegszilánkoktól a katonákat. Ennél súlyosabb hiányosságra is fény derült: a hasonló akciók kivédésére betonakadályokkal övezik az objektumokat, ám ez a magyar bázison mintegy százméteres szakaszon hiányzott.

Ezek az esetek a jelek szerint mégsem szolgáltak elég tanulsággal a honvédelmi vezetésnek. Annak a vezetésnek, amely a kormányváltás óta célul tűzte ki, hogy expedíciós hadsereget hoz létre és a nemzetközi szerepvállalást a korábban elsődlegesnek számító honvédelem elé helyezi. E célból 2002 óta felszámolták a területvédelmi feladatok ellátásához nélkülözhetetlen tüzérséget, a harckocsizó és rádiófelderítő egységeket. A haderő összlétszámát a korábbi ígéretek ellenére az elmúlt két és fél évben drasztikus módon lecsökkentették, minden negyedik katonát nyugdíjazták vagy elbocsátották, illetve olyan lehetetlen helyzetbe hozták, hogy önként távoztak.

Mintha Lindner Béla szelleme kísértene a kormányban. Akik továbbra is az állomány tagjai maradtak, azok kényszerpályára kerültek. Részben azért, mert illetményük a tavalyi évben egyetlen forinttal sem emelkedett. Ez az oka annak, hogy a legveszélyesebb külföldi missziókra – az 1900-3200 eurós havi fizetésért – többszörös a túljelentkezés, ráadásul a létszámleépítéseknél sokaknak mentőöv lehet a nemzetközi szakmai tapasztalat.

A szocialista kormány kieszközölte, hogy saját hatáskörben dönthessen a katonák külföldre küldéséről. Az, hogy megvan-e a megfelelő eszközállomány, úgy tűnik, lényegtelen. Pedig a honvédelmi vezetésnek azzal kellene foglalkoznia, hogy egyetlen ember életét se veszélyeztesse üzleti vagy bármilyen más okból. Ez nemcsak Juhász Ferencre, hanem Gyurcsány Ferencre is vonatkozik, aki náci logikával bélyegezte meg az arab világot, amikor terroristának minősítette a szaúdi focicsapatot. Ez jelentősen rontja a kormány által Irakba visszaküldött 200 magyar katona biztonságát…