– 2005 az első teljes év, amelyben Magyarország immár uniós tagállamként jelenik meg a nemzetközi piacon. Indokol ez valamiféle stratégiaváltást a villamosenergia-iparban? Egyáltalán, milyenek a részleges piacnyitás eddigi tapasztalatai?

– Nagyon sokáig azt hitte mindenki, hogy itt azért nem működik jól a villamosenergia-piac, mert monopóliumok vannak. Ma érdekes módon az ellenkezőjét mondják, ma az a baj, hogy túl sok a kereskedő. Annak idején a szocializmusban volt az a szemlélet, hogy a szabad kereskedelem milyen veszedelmes, és hogy milyen jó, hogy csak a posta adott telefont, mert így nem zsákmányolta ki az embert. Nos, valóban nem, többnyire már csak azért sem, mert nem volt telefonja az embereknek. Most ezzel szemben a különböző telefonszolgáltatók szinte dobálják az ember után a telefont, és ha nem is egy forintba kerül, de kétségtelen, hogy lehet telefonálni. 2007-től pedig a villamos energia terén is beindul Magyarországon a tényleges verseny, hiszen a piac megnyílik a lakossági fogyasztók körében is.

– 2004 júliusa óta már minden nem lakossági fogyasztó szabadon vásárolhat villamos energiát a piacon, a verseny mégsem indult be igazán. Miért nem, illetve milyen változást hozhat ebben a lakossági piac megnyitása?

– Sokan azt hiszik, hogy ez a monopolista szolgáltatók ellenállása miatt van így, de nem erről van szó. Ez a befagyott helyzet sem az Elműnek, sem az ÉMÁSZ-nak, sem a többi nagy szolgáltatónak nem jó, mert igaz, hogy ebben a piaci helyzetben nem lehet veszteni sem, mert valóban nem mennek el az ügyfelek más szolgáltatóhoz, de nyerni sem lehet. Márpedig egy gazdasági társaság akkor marad életben, ha növekszik. Kétféle expanziós politika lehetséges, egyrészt lehet piaci részesedést vásárolni, másrészt – és mi inkább ezt követjük, mert az Elmű és az ÉMÁSZ tulajdonosai nem tervezik, hogy újabb érdekeltségeket vásárolnak a területen Magyarországon – a meglévő hazai vállalkozásokra, a hazai munkagyakorlatra építve olyan módon fokozni a jelenlétet, hogy a szolgáltatás minőségét emeljünk.

– Egy ilyen specifikus piacon, mint a villamos energia, ami bizony telített, hogyan lehet fokozni a jelenlétet?

– A nemzetgazdasági érdek itt összekapcsolódik a céges érdekkel. A magyar villamosenergia-hálózat még nincsen európai szinten, aminek két oka van. Egyrészt a szocialista érában nem volt ehhez megfelelő technika, másrészt az 1990 és ’97 közötti időszakban a politikai okokból mesterségesen alacsonyan tartott árak veszteséges helyzetbe sodorták a szolgáltatókat. Ezért ma még a szolgáltatási színvonal nem olyan, hogy ide tudnánk vonzani olyan iparágakat, például számítógépipar, mikroelektronika, amelyek számára a villamosenergia-szolgáltatás színvonala sokkal fontosabb, mint a munkabérköltség, hiszen töredék másodpercnyi ingadozás vagy kiesés is komoly károkat okozhat a gyártási technológiában.

– Ezen a helyzeten leginkább a szolgáltatók javíthatnának.

– Ma Magyarországon a villamos energia lakossági ára az európai szint alatt van, a nagykereskedelmi ára azonban az európai szint fölött. Azaz drágábban vesszük a villanyt és olcsóbban adjuk el, így kevesebb jut a hálózatok karbantartására. Ez egyébként a lakossági fogyasztó számára sem jó, de sokkal nagyobb kárt okoz hosszú távon, mert nem vonz ide befektetőket.

– Mi lenne a megoldás?

– Azon dolgozunk, hogy meglévő hálózatok minőségét úgy fejlesszük fel, hogy Magyarország versenyképes befektetési célpont legyen Szlovákia, Csehország és Lengyelország mellett. Ennek két feltétele van, egyrészt, hogy a cég erre fordítsa bevételei minél nagyobb részét, másrészt, ez nálunk megvan, hiszen az Elmű és az ÉMÁSZ éves szinten 25 milliárd forint körüli összeget invesztált a hálózatfejlesztésbe, de másik feltétel, hogy a tarifák – ami nem feltétlenül a lakossági fogyasztókat jelenti – fedezzék e fejlődés költségeit. Mi tehát abban vagyunk érdekeltek, hogy a meglévő szolgáltatási területünkre próbáljunk befektetőket csábítani. Ehhez elsősorban az önkormányzatokkal kell jó partneri viszonyt kialakítani, hiszen számukra is előnyös, ha olyan zöldmezős beruházás jön a térségbe, amely sok munkahelyet teremt.

– A meglévő helyi vállalkozások milyen módon tudnának ebből profitálni?

– A hazai kis- és középipar bázisa alapvetően a nagy megrendelő. Ezért indítottunk egy olyan programot, ahol azokat a tevékenységeket, amelyeket mi nem tudunk gazdaságosan ellátni, azt piaci alapon kiadjuk vállalkozásoknak. Félreértés ne essék, ennek nem létszámleépítés sem az oka, sem a következménye, hanem elsősorban a gazdaságösztönzés a lényeg. Hiszen ezek a munkák, a hálózatépítés, karbantartás olyan, gazdaságosan csak helyi vállalkozások által elvégezhető tevékenységek, amelyek pozitívan hatnak a helyi iparra. Ezek a cégek a rendszeres, biztos munka eredményeképpen megerősödnek, hatékonyabbá válnak, több embernek tudnak munkát adni és így tovább. Ez pedig mindenképpen erősíti a régiót, ráadásul a villamosenergia-hálózat minőségének javulásával mindenki jól jár. És persze egy több embert foglalkoztató, hatékonyabb vállalkozás több energiát is fogyaszt, ami által mi is növekedni tudunk. A fő cél tehát, hogy a hazai régiókban a helyi iparra támaszkodva, a meglévő üzletágakban előrébb jutni.

– A tapasztalat mégis inkább az, hogy a külföldi befektetők inkább rövid távon érdekeltek a minél nagyobb profitban, és ritkán terveznek hosszú távra.

– Az infrastrukturális iparágak alapvetően mások. Itt nem lehet rövid távú hasznot remélni. A villamosenergia-iparban például minimálisan 25 év a megtérülési idő, és más iparágakkal szemben ez helyhez kötött. Míg egy cipőfelsőrész-gyárat akármikor át lehet költöztetni keletebbre, olcsóbb munkabérért, az infrastrukturális iparban ez értelemszerűen nem áll fenn. Aki tehát ebbe a területbe fektet eurómilliárdokat, az abban érdekelt, hogy menjen a szekér, és semmiképpen sem a stagnálásban, hiszen ezek a cégek természetesen profitorientáltak. Nyereséget pedig úgy lehet elérni, ha a helyi partnerekkel együtt, kölcsönös előnyökkel haladunk előre.

(thy)