Dmitrij Sosztakovics 1930-32 között komponálta második operáját, a Kisvárosi Lady Macbethet (eredeti cím: A mcenszki járás Lady Macbethje). A mű Nyikolaj Leszkov azonos című elbeszélésén alapul, amely a XIX. századi kereskedővilág sivárságát, kegyetlenségét ábrázolja. Főhőse Katyerina, a vidéki kisvárosban élő, boldogtalan, gyermektelen kereskedőfeleség, akit a jóképű szolgalegény, Szergej elcsábít. Az asszony a szerelem és az érzékiség hatalmába kerül, szeretője kedvéért megmérgezi zsarnok apósát, Szergej segítségével megöli pipogya férjét, majd megfojtja unokaöccsét. Ám a bűnre fény derül, Szibériába száműzik őket. A csapodár Szergej a fegyenctelepen Szonyetkával kezd viszonyt, erre Katyerina féltékenységében vetélytársnőjét is magával rántva, a Volgába veti magát.

Sosztakovicsot valósággal lenyűgözte a novella, tömörségével, drámai konfliktusaival, remekül megformált jellemeivel kitűnő alapot látott benne a megzenésítésre. Operáját egy trilógia első részének tervezte, amelyben a nők helyzetét akarta bemutatni Oroszország különböző korszakaiban.

A librettót A. G. Prejsszel, a fiatal leningrádi dramaturggal közösen írta, egyes pontokon változtatva Leszkov művén. Míg a novellában Katyerina egyértelműen negatív figura, Sosztakovics értelmezésében az asszony az egyetlen pozitív hős, szemben érzéketlen, kicsinyes, durva környezetével. Katyerina ösztönös kísérletet tesz arra, hogy a provinciális kisváros fojtogató légköréből kitörjön. A zeneszerző arra törekedett, hogy hősnője kivívja a közönség együttérzését és rokonszenvét, ezért a librettóból kihagyta a gyermekgyilkosságot, és Katyerina tetteit az őt körülvevő figurák negatív jellemzésével próbálta igazolni. A tragikus női sors ábrázolásával az emberi lét ma is aktuális, lényeges kérdéseit boncolgatja.

Az operát Sosztakovics a 20-as évek szovjet avantgárd stílusában komponálta, ugyanakkor merített a XIX. századi orosz irodalom és zeneművészet legjobb hagyományaiból. Tragiko-szatirikus, merész, expresszív zenedráma született, amelyben – az orosz operai tradíciókhoz híven – fontos szerephez jut a kórus is.

A szatirikus elemek – amelyek a Katyerinát körülvevő szereplők leleplezését szolgálják – a groteszkig fokozódnak az Após, a Pópa és a Rendőrfőnök ábrázolásában. Zeneileg pontosan megrajzolt karakterek lépnek elénk, még a legkisebb szerepekben is jellegzetes emberi sorsok tárulnak fel. Katyerina az orosz népzenéhez közel álló, lírai dallamokat kap.

A darabot 1934-ben mutatták be Leningrádban. Páratlan sikert aratott Oroszország-szerte, és elindult külföldi diadalútja is. A sikerszéria azonban megszakadt, miután Sztálin 1936 januárjában Moszkvában megnézte az operát. Az egész művet vulgárisnak és kaotikusnak minősítette. A darabot azonnal levették a műsorról, sajtóhadjárat indult Sosztakovics ellen. 1936-ban a Pravda Zene helyett hangzavar című cikke kifejti: "A jó zenének az a képessége, hogy megragadja a tömegeket, fel lett áldozva a kispolgári, formalista kísérleteknek és törekvéseknek. (…) A szovjet zenében egy ilyen irányzat veszélyessége világos."

Sosztakovics operaszerzői pályáját derékba törte a sztálini kultúrpolitika, a tervezett trilógia soha nem készült el. 1956 és 1962 között a zeneszerző átírta a művet, az új változat Katyerina Izmajlova címmel 1963-ban került színre Moszkvában, s ezt a verziót mutatták be Magyarországon. Az eredeti mű a világhírű gordonkaművész, Rosztropovics kitartó küzdelmének köszönhetően került vissza a nemzetközi operavilágba, napjainkban a darab reneszánszát éli világszerte.

A mostani operaházi bemutató átütő sikert aratott, elsősorban Lukács Gyöngyi (Katyerina) és Vagyim Zaplecsnyij (Szergej) vokális és színészi teljesítménye emelkedett ki a nagyszerű énekesi gárdából. A másik szereposztás március 24-én mutatkozik be, Katyerinát Bátori Éva, Szergejt Gulyás Dénes énekli.