Előd Álmos, a Jóban, rosszban című bugyuta sorozat egyik szereplője április 2-án, szombaton épp elhagyni készült egy lányismerősével együtt a Süss Fel Nap nevű, liberális irányultságú budapesti szórakozóhelyet, amikor azt látta, hogy az ajtónál szolgálatot teljesítő kidobók egy fiút ütlegelnek, majd – miután a földre került – rugdosni kezdik. A 22 éves fiatalember lányismerőse szóvá tette a brutalitást. Vesztére, mert az elborult agyú verőgépek őt is megütötték, odébb lökték. Ekkor Előd Álmos lovagiasan szólt, hogy ezt azért nem kéne, mire őt is megtámadták. A földre került, a verőemberek a fejét rugdosták.

A fiatal színész elvesztette az eszméletét. A baleseti sebészeten arc- és orrcsonttörést állapítottak meg nála. Saját felelősségére távozott onnan, de később rosszul lett és vissza kellett vinni. Néhány napig nem látott a jobb szemével. Érdekesség, hogy a színészt sorozatbeli szerepe szerint is támadás érte volna a közeljövőben, így a forgatókönyvet villámgyorsan átírták, előrébb hozva a jelenetet. Mert az üzlet az üzlet, ugyebár…

Az ötödik kerületi rendőrkapitányság – ebben a kerületben van a Süss Fel Nap – súlyos testi sértés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Mint megtudtuk, a szórakozóhely tulajdonosai maximális segítőkészséget tanúsítottak az ügyben, minden szükséges információt megadtak a nyomozóknak, és így tett a két támadót foglalkoztató biztonsági cég is, amelynek nevét egyébként sem Szalontay Győző, a Süss Fel Nap egyik tulajdonosa, sem a rendőrség nem árulta el lapunknak.

Dr. Mészáros Péter ezredes, a kerület rendőrkapitánya a Demokrata érdeklődésére csak annyit közölt, hogy egy kevéssé ismert, kisebb cégről van szó. Az ezredes némileg módosította a korábbi információkat, s arról tájékoztatott, hogy a két gyanúsított kihallgatása folyamatban van. Mint mondta, a két kidobóember önként jelentkezett a rendőrségen. Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják őket, amelynek büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

A fenti történet ezzel lezártnak, legalábbis az igazságszolgáltatás szempontjából megoldottnak tekinthető, ám a konkrét esetből számos kérdés és következtetés fakad.

Felmerül például, hogy kellően elrettentő-e a megtorlás az ilyen esetekben. Tartunk tőle, hogy nem, hiszen Előd Álmos bántalmazása csak csepp a tengerben. Akik megfordulnak különböző szórakozóhelyeken, azok tudják, hogy a kidobók gyakorlatilag élet-halál urai, időnként sajnos a szó szoros értelmében is.

Emlékezzünk Simon Tibor brutális agyonverésére. A volt ferencvárosi válogatott labdarúgót a budapesti Café Allure alkalmazottai ütötték és rugdosták halálra. Az ügyben máig sincs ítélet, és készek vagyunk előre borítékolni, hogy a büntetés nevetségesen kevés lesz a kioltott emberi élethez mérve.

Simon Tibor és most Előd Álmos ügye a lapok címoldalára került, mert ismert emberek estek a brutalitás áldozatául. De szinte minden hétvégén van rá példa, hogy különböző helyek biztonsági emberei feladatukkal pontosan ellentétesen balhét szítanak, s még beavatkozást igénylő szituációkban is olyan indokolatlan brutalitással lépnek föl, hogy abból csak még nagyobb botrány keletkezhet. Tehetik, mert a legtöbb helyen elnézik ezt. A fogyasztóvédelem hatékonysága ezen a téren is kívánnivalókat hagy maga után. Ha ugyanis az ember befizeti a nem túl olcsó belépőt, és fogyaszt is az ilyen helyeken rendszerint méregdrága ital- vagy ételkínálatból, akkor joggal várhatja el, hogy cserébe ne kerüljön a baleseti sebészetre csak azért, mert néhány szteroidkészítményekkel felpumpált, alacsony IQ-jú gyilkológépnek elborul az agya.

Érdekes kérdés az is, vajon hány, magát biztonsági cégként hirdető vállalkozás felel meg valóban a vonatkozó törvényi előírásoknak, s az alkalmazottaik milyen felkészítést kapnak, főleg mentális szempontból. Talán nem túlzás, hogy ezen múlik minden, mert végzetes lehet, ha egy biztonsági feladatokat ellátó személy nem tudatosan, a megfelelő időben és arányban használja a testi erejét. Annál is inkább, hiszen még a vezető biztonsági cégek alkalmazottainál is előfordul, hogy vélt vagy valós személyes sérelmeiket torolják meg, s ahogy az lenni szokott, gyakran ártatlanok esnek a tombolás áldozatául.

Felmerül az is, hogy egyáltalán mi szükség van egy szórakozóhelyen biztonságiakra. Kissé megfordítva a dolgot, a kérdés az, hogy miért működhetnek olyan helyek, ahol ökölharcot igénylő fellépésre lehet szükség. Hogy érthető legyen a dolog lényege, színházban, koncertteremben, kiállításon példának okáért még soha nem alkalmaztak fizetett bunkókat.

Ugyancsak fontos kérdés, hogy a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cégek mögött kik állnak. Ezen a téren aggasztó jelek vannak, számos kisebb cég kötődik ugyanis közvetve vagy áttételesen az alvilághoz. Más cégek mögött felfedezhetők a kommunista diktatúra hálózatai. Megint mások külföldi érdekeltségűek. A legnagyobb cégek egyike, az In-Kal Security 2000 Kft. például az izraeli In-Kal kizárólagos magyarországi képviselete. Az In-Kal Security elhunyt vezetőjét, Lasz Györgyöt egyébként 2003-ban a Magyar Szocialista Párt által alapított, Demény Pál egykori kommunista politikusról elnevezett posztumusz emlékéremmel tüntették ki.

A külföldi érdekeltségek miatt több mint valószínű, hogy idegen titkosszolgálatok is szemmel tartják, esetleg akár felügyelik is ezeket a magánhadseregként is felfogható regimenteket. Nem kis haderőről van szó. Jelenleg mintegy háromezer-kétszáz törvényesen, engedéllyel működő cég valamivel több mint százezer alkalmazottja végez személy- vagy vagyonvédelmi munkát. Anélkül, hogy a többség tisztességét, szakmai felkészültségét kétségbe vonnánk, el kell gondolkodni azon, hogy eközben a magyar honvédség létszáma alig éri el a húszezer főt.

Mi a garancia arra, hogy adott esetben bizonyos körök nem használják fel az őrző-védő szakalkalmazottakat saját céljaikra? Vajon milyen esélye volna az alulképzett és alulfizetett húszezer fős állami zsoldos honvédseregnek egy nem kívánt összecsapás esetén egy mondjuk négy-ötszörös létszámú zsoldos magánhadsereggel szemben?

Továbbmenve, vajon nem csökkenti-e a nemzetbiztonságot, hogy a kommunista diktatúra hálózatai ezen a területen feltűnő eréllyel vannak jelen. Korántsem tekinthető ugyanis véletlen egybeesésnek, hogy a biztonsági cégek érdekvédelmi szervezete, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke az a Vörösmarti Mihály, aki a diktatúrában a Belügyminisztérium Forradalmi Rendőrezredének (az ellenzéki utcai megmozdulások szétverésére manapság is gyakran bevetett Készenléti Rendőrség elődje) parancsnoka volt. Kalló József, a Borsod megyei rendőrfőkapitány állambiztonsági hivatalának volt vezetője ma a Biztonsági Nagyvállalkozók Szövetségének elnöke, Kecskeméti Sándor, a Belügyminisztérium KISZ-bizottságának volt titkára pedig a Group 4 Falck Biztonsági Kft. ügyvezetője… és így tovább.

Magyarországon az elmúlt tizenöt év alatt kiépült egy olyan láthatatlan hatalom, amely uralni kívánja a társadalom minden területét. Akár pénzről, akár politikáról, akár másról van szó, nem válogat az eszközökben. Az elképesztő politikai rágalomhadjáratok, Vas megyei erőszak, a Kulcsár-ügy, a kiképzett gyilkos bunkók támadásai lehetnek egymástól független események is. De ha nem azok, ha a kommunista diktatúra vörös hatalmi gépezete az a közös nevező, ami összeköti őket, akkor nagy baj van. Olyan nagy baj, hogy föl sem foghatjuk. És kíméletlen, idegesítő módon, mint egy elnémíthatatlan vészjelző sivít bennünk egy kérdés: a rendőrség miért nem hozza nyilvánosságra az önbíráskodó verőembereket alkalmazó cég nevét?