Januártól megszűntek a textilipari vámok, s Kína tarol a világpiacon. Egyik hónapról a másikra 50 százalékkal nőtt az Európai Unióba irányuló ruhakivitel. Az olcsó távol-keleti áradat a hazai könnyűipar utolsó végvárait is elsöpörheti. A textiliparban ma negyedével, a cipőgyártásban harmadával kevesebben dolgoznak, mint öt évvel ezelőtt. Utóbbi a veszteség felét az utolsó másfél évben szenvedte el. Közben a kínaiak újabb piaci szegmenseket hódítanak meg. Immár a szaküzletek, plázák minőségi boltjaiban is egyre több a távol-keleti áru, és belvárosi áruházakat is megvásárolnak kínai üzletemberek.

Januártól lejárt az a tízéves egyezmény, amely a világ országainak lehetővé tette, hogy vámokkal és egyéb behozatali korlátozásokkal állítsanak határt a távol-keleti ruha- és cipőipari termékek beözönlésének. Néhány hónap alatt az Európai Unióban 50, az Egyesült Államokban 75 százalékkal nőtt a kínai ruhaimport. Miután idén már 17 ezer textilipari munkahely szűnt meg, az amerikai kormány kvótarendszer bevezetését fontolgatja. Szintén a szigorítások visszaállítása mellett érvel a divatban ma is mérvadónak tekintett Franciaország és Olaszország, amelyek egyébként ma már nem számítanak jelentős tényezőnek a világ ruha- és cipőpiacán. A világtermelés 6 százalékát jegyző Törökország pedig már döntött: ismét kvótákkal védi iparát a kínai áradattól.

Adófizetés nélkül

A válság hazánkban is erősen kopogtat: a szakma szerint az elmúlt egy évben megötszöröződött a Magyarországra áramló kínai termékek mennyisége. A különbség csak annyi, hogy miközben az unió most szembesül először a hihetetlenül olcsó távol-keleti termékek problémájával, nálunk már évtizedes hagyományai vannak a kínai piacoknak. A textilipar régóta nehezményezi: miközben például Lengyelország külön vámmal, Szlovákia kvótarendszerrel védte piacát a kínai dömpingtől, Magyarország szinte semmit nem tett a hazai termelők védelméért. Sőt, a szakma számításai szerint 2002-ben például 200 milliárd forint "állami támogatást" kapott a kínai ruha-, és 40 milliárd forintot a cipőbehozatal. Ennyi adót, vámot mulasztottak ugyanis el beszedni a magyar hatóságok a kínai kereskedőktől. Mert miközben a hazai ipart és a hivatalos boltokat szigorúan ellenőrzik, az országba behozott kínai áru többnyire nevetséges értékeken jelent meg a vámon, az értékesítés pedig számla nélkül történt. A vámáru-nyilatkozatban 100 forint értékűnek feltüntetett cipő, a 10 forintos zokni, az 55 forintos kabát, vagy a géprongyként elvámoltatott ruhák tipikus példái a hatóságok megtévesztésének. Ennek ellenére a vámszervek 2003-ban csupán 636 millió forint, 2004-ben pedig 33 millió forintnyi áru esetében indítottak eljárást a kereskedők ellen (Demokrata, 2005/4).

Januártól minderre már nincs szükség, a kínai áruk szabadon áramolhatnak az országba. Becslések szerint a lakosság által használt ruházati termékek legalább 60 százaléka már így is kínai származású, most az arány tovább romlására számít a szakma.

– Jövőre valószínűleg be kell dobnunk a törülközőt – panaszolta egy szaklapban Schneider József, a sárospataki Pataki Ruhaipari Rt. elnöke. A cég már tavaly is csupán a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért kapott állami támogatás miatt tudott minimális nyereséget felmutatni, de jellemző, hogy az 52 milliós támogatásból csupán 5,8 millió forint maradt nyereségként. Az elnök idén 15-20 milliós veszteséggel számol, mivel a korábbi német és holland megrendelők sorra átállnak a távol-keleti beszállítókra.

– Az angliai központból halljuk: a kereskedelem részéről nagy nyomás nehezedik a vezetőségre, hogy csökkentsék az árakat, vagyis hogy a termelést olcsóbb munkabérű területekre helyezze át. Nem mondom, hogy a tulajdonosunk nem nézelődik, de egyelőre csak a többletmegrendeléseket telepíti ezekbe az országokba – mondja a Demokratának Keresztesi Ágota, az Öltönyházat is működtető Berwin Ruhagyár marketingigazgatója. Az 1400 embert foglalkoztató, angol tulajdonú gyár tavaly még minimális nyereséget tudott elérni, elsősorban azért, mert termékei 95 százalékát a jövedelmezőbb nyugat-európai piacokon értékesíti. A megrendelések az idei évben sem utalnak a válságra: tavaszi-nyári kapacitását már lekötötte a gyár, s az őszi-téli kollekció iránt is érezhető az érdeklődés. A marketingigazgató úgy érzi, azoknak a gyáraknak, amelyek jó minőségű terméket állítanak elő külföldi piacra, nem kell aggódniuk a távol-keleti konkurencia miatt. A befektetők sokra értékelik a nagyon jól képzett, több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező magyar munkaerőt, a nyugati piac pedig hajlandó megfizetni a színvonalas árut.

A Kínában előállított termékek egyébként nem csak az alulszámlázás miatt rendkívül olcsók. Köztudott: Kína nemzeti valutájának folyamatos alulértékelésével, az életszínvonal lenyomásával tartja fenn évtizedek óta tartó szédületes gazdasági növekedését. A bérek a textiliparban különösen alacsonyak, s ebben hosszú távon sem várható változás, a gyárak ugyanis folyamatosan számíthatnak a mezőgazdaságból kiszakadt, több százmilliós munkanélküli tömegre (Demokrata, 2004/26). A költségkülönbségre jellemző, hogy míg idehaza 3000 forintból állítható elő egy közepes kategóriájú pulóver, ugyanez kínai gyártásban 1200 forintból megoldható. S a különbség a terméken – ahogy egy plázaüzlet eladója fogalmaz – immár nem is nagyon látszik. Így nem csoda, hogy a világ nagy ruhagyárai sorra alapítják meg kínai leányvállalataikat. Kína textilipari exportjának egyharmadát valójában a betelepült multik termékforgalma adja.

– Ma már nem olyan rossz a kínai termékek minősége, ha a vásárló bemegy egy plázaüzletbe, ránézésre meg sem tudja különböztetni az ázsiai ruhákat a hazaitól: ugyanaz a dizájn, ugyanaz az anyagminőség. Annál inkább különbséget lehet tenni az ár alapján: a munkaügyi és APEH-ellenőrzés mellett működő magyar termelők kétszer-háromszor annyiért kénytelenek adni portékájukat, mint a félfeketén behozott árucikkek. Ilyen feltételek mellett érthető, hogy a lakosság inkább az olcsó importot választja – összegez Keleti Tamás, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára.

A kínai verseny legújabb vesztese a legismertebb hazai ruhagyár, az egykor tőzsdén is jegyzett Styl. Az egykor kétezer főt foglalkoztató szombathelyi vállalat felszámolását januárban rendelte el a bíróság. A cég termelésének háromnegyedét felszívó nyugat-európai ruhagyárak ugyanis már nem tartottak igényt a szombathelyi textilféleségekre. A folyamatot gyorsította a cég egyik nagy nyugati megrendelőjének fizetésképtelensége – amely szintén a kínai konkurencia miatt ment csődbe.

A jelenség nem egyedülálló. A Magyar Könnyűipari Szövetség kimutatásai szerint a néhány év alatt 110 ezerről mintegy 80 ezerre csökkent a textiliparban foglalkoztatottak száma. Nem hivatalos adatok szerint az idei első három hónapban további 20 százalékkal esett vissza vissza a termelés. Neményiné Gyarmathy Margit, a szövetség elnöke így fogalmaz: egymás után zárnak be a gyárak, s ha nem történik semmi, 35 ezer ember kerülhet az utcára.

Cipő harmadáron

A textilesek problémái pontról pontra visszaköszönnek a cipőiparban. Itt az egykori 13 ezer dolgozóból mindössze 8 ezren maradtak, s 3500 embert az elmúlt másfél évben bocsátottak el. A gyárak belföldi eladásai csak tavaly 35 százalékkal estek vissza. Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatója úgy véli: bár a hivatalos kimutatások szerint még 402 cég és 700 vállalkozás van az ágazatban, valójában ennek a fele már nem működhet. Pedig a cipőipar igazán "versenyképes" bérekkel próbál lépést tartani: az ágazati átlag csupán bruttó 77 ezer forint – de így sem megy.

– A magyarországi forgalom 90 százaléka a kínaiaké, akik az adózatlan kereskedelem tűrése miatt valójában már évekkel ezelőtt akkora szeletet hasítottak ki a piacból, hogy most már nincs mit meghódítaniuk – összegez az igazgató. Az elmúlt két évben nyolc nagy cipőgyár és 500 kisebb vállalkozás hagyott fel a cipőgyártással. Az igazgató attól tart, rövid időn belül további 25 százalékkal csökkenhet a termelés.

Bár furcsa módon maga az ágazat nem ennyire veszteséges. Miközben ugyanis a magyar cipő nem kell a magyar vevőnek, nagyon is kelendő külföldön. A cipőgyárak termelésének 65 százaléka exportra kerül, ráadásul igazi cipőnagyhatalmakhoz, Németországba és Olaszországba. Igaz, a külföldi boltokban a német vagy olasz anyavállalatok saját nevén jelenik meg az áru, vagyis nincs ráírva, hogy "made in Hungary". Mivel a magyarországi vásárlóerőben rövid időn belül nem várható jelentős erősödés, az elnök szerint a jövőben is a külföldi értékesítés lehet a kitörési pont. Ehhez a cégeknek partnereket kell keresni, kisebb tételek gyártásával jobban alkalmazkodni a speciális vásárlói igényekhez, hozzálátni az internetes értékesítés kidolgozásához. Mindez azonban beruházásokat igényel, amire most végképp nincs pénz. A Bőr- és Cipőipari Egyesülés ezért azt szorgalmazza: az állam adjon támogatást a Nyugat-Európában piacképes cégek termékszerkezet-váltásához.

Az iparág jelenlegi helyzetét tekintve nem csoda, hogy rendre eredménytelenül zárulnak a Tisza Cipő Rt.-t meghirdető privatizációs tenderek. A cég leányvállalatát, a Tisza cipőgyártó Kft.-t tavalyelőtt hagyta magára olasz partnere, amikor bér-versenyképességi okok miatt Szerbiába helyezte át termelését.

– Küzdünk, mint a többiek, egyelőre még nyereségesek vagyunk, de egyre szűkül a piac – ad helyzetjelentést Vas Imre ügyvezető igazgató. A martfűi cég szerencséje, hogy termelése nagy részét közbeszerzésekre gyártja, s az állami megrendelőknél – nyilván az adóvonzatok miatt – nem jelenik meg a kínai konkurencia. Utcai cipőik ugyanakkor folyamatosan szorulnak ki a piacról, s újabban már a munka- és védőcipők területén is megjelentek a távol-keleti versenytársak. Pedig az igazgató szerint egésznapos használatra végképp rossz választás a kínai cipő. Bár az összeszerelés minősége ma már elfogadható, a kínai gyárak a legolcsóbb, leggyengébb minőségű alapanyagokat használják, ahol lehet, műanyagot. Nem is beszélve arról, hogy mennyire különbözik egymástól egy európai és egy ázsiai ember lábformája.

A jövőt kifejezetten borúsan látja a martfűi igazgató. A kínai piacon 2000-3000 forintért kapható egy pár cipő, miközben Martfűn a bőrcipő előállítási ára 5000-6000 forint, ami másfél-kétszeresére nő, mire keresztülmegy a kereskedelmen. A közbeszerzésekből pedig a nyugati konkurencia szoríthatja ki a céget: ma már bármely uniós vállalat indulhat bármely uniós ország tenderén, s a nyugatiak sokkal magasabb értékű bank- és egyéb garanciák felmutatására képesek, nem is beszélve arról a gyakori, a hazai cégeket hátrányosan érintő kikötésről, hogy a pályázók nem lehetnek veszteségesek.

– Specializálódás, minőségi termelés, hajlandóság kis tételek gyártására, külföldi értékesítés – sorolja a túlélés kulcstényezőit Neményiné Gyarmathy Margit, a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke. És semmi esetre sem az, hogy valaki megpróbálja felvenni a versenyt a dömpingben érkező kínai termékekkel. Az elnöknő úgy véli: a helyzet nagyon kemény, a távol-keleti verseny mellett az ágazatot egyszerre sújtotta az erős forint, és a lökésszerűen emelkedő bérek is, de akik eddig talpon tudtak maradni, most már talán bizakodón nézhetnek a jövőbe. Minderre azonban alaposan rásegíthetne az állam, ha végre nyomon követné a kínai árukat a behozataltól az értékesítésig. Bár a textil- és cipőipari cégek az elmúlt két évben 1,28 milliárd forint értékben kaptak munkahelymegtartó támogatásokat, emellett az elnöknő fontosnak tartaná a fejlesztési támogatásokat, amikben most nem részesülhet a szakma, azoknak ugyanis egyik alapfeltétele a nyereséges működés.

A szakma tiltakozásának hatására tavaly tavasszal három parlamenti párt képviselői (MSZP, Fidesz, MDF) közösen javasolták, hogy a kormány hozzon lépéseket a hazai textil- és cipőipar megmentésére. A javaslatot példátlan egységben, 351 igen szavazattal támogatta a parlament, a februári határidő ellenére azonban a kormány még nem készült el a tervekkel. A Textilipari Dolgozók Szakszervezeténél azonban remélik, minél többet hasznosítanak előzetesen átadott észrevételeikből. Például a feketekereskedelem visszaszorítása ügyében, noha ezt közvetve az uniós jogszabályok is támogatják. Nem szerencsés ugyanis, hogy a Magyarországon megjelenő árut bárhol, lazább feltételekkel be lehet léptetni az unió területén. Keleti Tamás főtitkár szerint azonban a közbeszerzések rendszerének átgondolása és az állami elvonások enyhítése is sokat lendíthetne az ágazaton. A magyar jogrendszer például erősen körbebástyázza a közbeszerzés jogi procedúráját, miközben nem fordít figyelmet, nem biztosít utóellenőrzést a megrendelt áru használati értékét, piaci árát, minőségét illetően. Az állam szerepét illetően pedig a szakszervezeti vezető nem érzi, hogy a minisztériumok kellő összhangban működnek a társadalmi hasznosság érdekében. A varrodák, cipőüzemek jellemzően olyan vidékeken működnek, ahol ez az egyetlen munkalehetőség. Amikor itt szalmaszálakon függenek cégek és dolgozók ezrei, megérné akár adóterhek csökkentésével, ösztönzéssel is működtetni őket, mert ez még mindig olcsóbb, mint a munkanélküliséget kezelni.

Kínai áruházak

S mialatt lassan vajúdnak a hegyek, az élelmes ázsiai importőrök újabb és újabb szegmenseket foglalnak el a hazai kereskedelemben. Már rég nem kell kínai piacra menni, hogy találkozzunk a távol-keleti portékákkal. A 100 forintos boltok után előbb külvárosi üzletekben, kihasználatlan csarnokokban jelentek meg a kínai feliratok, az elmúlt évben pedig több áruházat is kínai tulajdonosok vásároltak meg. Ma már kínai terméket árulnak a Skála áruházlánc számos vidéki épületében, az Újpesti Áruházban és a Kispesti Áruházban is. Vagyis immár aki ódzkodik, az is egyre nehezebben tudja elkerülni a kínai árukat. Sőt ha nem figyel a feliratokra, még a legdivatosabb plázákból is távol-keleti termékkel távozhat, azzal a boldogító tudattal, hogy a hely színvonalához képest olcsó áron vásárolt…

– Napvilágra kerültek az eltűnt pénzek: abból vették meg az áruházakat, amit az elmúlt években az illegális kereskedelemmel halmoztak fel – kommentálja a történteket Várszegi Árpád. A Bőr és Cipőipari Egyesülés igazgatója a rendezettebb viszonyok ellenére sem biztos abban, hogy ezek az üzletek immár átláthatók lesznek az adóhatóságok számára. Mint mondja: a felfogás nem változik egyik napról a másikra. Ami viszont biztos: a magyar termelők számára végleg megszűntek ezek az áruházak.

A világ ruhaipari termelésének döntő részét egyébként már ma is a távol-keleti térség adja. A kvótaeltörlés előtt Kína 28 százalékkal részesedett a világtermelésből, de (a gazdaságilag független, politikailag viszont a népköztársasághoz tartozó) Hong Kongot is hozzászámítva már 34 százalék a részesedése. India a ruhagyártás 9 százalékát, Banglades 4, Indonézia 3 százalékát tudhatja magáénak. Becslések szerint 2010-re a világtermelés kétharmadát a távol-keleti térség jegyzi majd.