Szili Katalin nem titkolta államfői ambícióit, az utóbbi hónapokban körbejárta pártjának megyei szervezeteit, akik megígérték, ahogy tavaly szeptemberben Gyurcsányt, úgy az áprilisi kongresszuson őt segítik közelebb a hőn áhított poszthoz. A jelenlegi kormányfőnek régóta nem felhőtlen a viszonya Szili Katalinnal. Utóbbi ugyanis többször egyértelműen célzott arra, hogy sokat árt az MSZP megítélésének Gyurcsány és KISZ-ista milliárdos baráti körének megjelenése a pártban és annak közelében. Erre utalt, amikor kijelentette, „az MSZP erkölcsi amortizálódását csak az állíthatja meg, ha megszabadul az állampárti nómenklatúrától”. Szili ráadásul mindvégig nyíltan támogatta Kiss Pétert Gyurcsánnyal szemben a miniszterelnöki székért folytatott küzdelemben. Akkor az egyik lapnak kijelentette, szerinte a kormányfői posztra csak megfelelő erkölcsi tőkével bíró ember kerülhetne. Amikor megkérdezték tőle, hogy ez a kritika kinek szól, így válaszolt: „akire ön gondol, azt a kormányfő tanácsadójaként, majd miniszterként mindenki megismerhette, a küldötteknek lesz lehetőségük a szavazófülke magányában értékelni munkásságát”. Szili a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson is szembemenetelt a kormányzattal, jelezvén, hogy lelkiismereti kérdésről van szó és nem pártpolitikáról. Azt már nehéz megítélni, hogy valóban így gondolta-e, vagy ez csak egyike azoknak a látványos gesztusoknak, amelyeket önmaga széles körű társadalmi elfogadtatásáért tett. Az MSZP számára a legfőbb gondot nem az SZDSZ ódzkodása jelenti, hanem a párton belül feszülő ellentét a tagság és a miniszterelnök között. Szili óriási támogatottsága valójában Gyurcsány tevékenységének nyílt kritikája. A párttagság is érzi, kipukkant a Gyurcsány-lufi, ahogy a közvélemény támogatása eltűnt az új hangot, stílust, tempót ígérő kormányfő mögül, úgy fogyatkozik a pártbéli szimpatizánsainak száma is.

Visszatetszést szült az alapszervezetekben Gyurcsány konfliktuskereső politizálása is, az, hogy hol a szaúdi focistákat, hol a létükért tüntető gazdákat hergeli. A legmélyebb konfliktusokat a belső pozícióharcok eredményezték, ahogy megjelentek az MSZP soraiban és annak környékén a kormányfő korábbi üzlettársai. Gyurcsány támogatói körének erejét, de annak korlátait egyaránt jelzi, hogy a választmányi ülésen sikerült elérniük, az SZDSZ-szel tárgyaló szocialisták Szili mellett szabad mandátummal egy másik személyről is egyeztessenek, ám ezzel sem sikerült megrendíteni Szili pozícióját, aki nyár óta látványosan igyekezett támogatókat szerezni ambícióihoz. Házelnökként például az MDF belháborújában Dávid Ibolyát és körét segítette, aki így megtarthatta frakcióját és alelnöki posztját is a parlamentben. A hála bizonyára nem marad el…

Szili egyébként a hálátlan Gyurcsánynak is látványos segítséget nyújtott. Emlékezetes eset volt, amikor még sportminiszterként Gyurcsánynak egy fideszes interpellációra adott válaszát, amely a KISZ-vagyon sorsát firtatta, a képviselők azonos számban fogadták el és utasították el. Ekkor Szili Katalin szavazata döntött. A kormányfői posztról való parlamenti szavazás előtt házelnökként a szocialista politikus átszervezte az ülés levezetésének rendjét, hogy ha kell, ellenzéki alelnök vezesse a szavazást, aki így nem voksolhat, és ezáltal lett biztosítva a szűk többség Gyurcsány megválasztásához. Nem vitás azonban, hogy a koalíciós válság csak komédia, és júniusban egyezség születik az SZDSZ és az MSZP között. A szabad demokraták önállóan nem tudnak, nem is akarnak versenyképes személyt állítani, hiszen ahhoz ötven képviselő aláírása kell, az SZDSZ-frakció pedig húsztagú.

A tét pedig nagy, a 2006-os választás. Az SZDSZ soraiból a kiszivárgott hírek szerint már egyre többen belemennének Szili megválasztásába. A fürge Wekler Ferenc már jelezte is, hogy néhány társával megszavazzák az MSZP jelöltjét. Akik talán hálából jövőre nem indítanának a morálisan hatalmasat bukó Demszky Gáborral szemben jelöltet a főpolgármesteri posztért. Amíg azonban nem születik meg a felek közötti háttéralku, addig az SZDSZ minden fórumon azt hangoztatja, elutasítják Szili Katalin jelölését. Valódi indokokat eddig még nem neveztek meg Kunczéék, csupán annyit mondtak, nem szeretnék, ha pártembert jelölnének az államfői posztra. Nem is az a meglepő, hogy korábban Göncz Árpád két cikluson át volt köztársasági elnök, aki az SZDSZ soraiból került a legfőbb közjogi méltóságok közé, hanem hogy erre a nagyothalló média máig nem figyelt fel. Az MDF-SZDSZ-paktum értelmében 1990-ben ugyanis az akkori ellenzéki párt állíthatott jelöltet. Öt évvel később Göncz újraválasztását a szocialisták parlamenti erőfölénye biztosította. Most azonban az MSZP ragaszkodik a jelölés jogához. Ám az SZDSZ üzenete koalíciós partnere és választói felé jelzés: a szabad demokraták határozottak, önálló véleményük van, ugyanakkor konszenzuskeresők. Hogy mennyire? Annyira, hogy képesek lennének támogatni egy olyan személy jelölését is az államfőnek, nevezetesen Glatz Ferencet, akit korábban az ő vétójuk akadályozott meg abban, hogy kultuszminiszter legyen Medgyessy kormányában. Az SZDSZ soraiban ugyanis akkor visszatetszést váltott ki, hogy a hatvanhárom éves történész a rendszerváltoztatás előtt a Németh-kormányban művelődési miniszterként állt szemben a demokratikus ellenzékkel. Zűrös alapítványi ügyei, valamint az MTA elnöki tevékenysége miatt a szabad demokraták több képviselője jelezte, nem támogatja a megválasztását.

Glatz tevékenységéről árnyaltabb képet ad a Védegylet februári levele, amely szerint „Glatz korábban az MTA Történettudományi Intézetének függetlenített KISZ-titkára, majd pártitkára és az utolsó magyar kommunista kormány kultuszminisztere volt. A Németh-kormány minisztereként milliárdokat síbolt ki a rendszerváltás előtt, és ebből a pénzből hozta létre a Pro Renovanda Cultura Hungarie Alapítványt, amit magánalapítványként kezelt, és Glatz Ferenc volt az is, aki az MTA elnökeként lelkesen szorgoskodott a szovjet típusú akadémia privilégiumainak fenntartásáért.” A történészt a jobboldal is elutasítja. Az 1996-ban kiadott A magyarság krónikája című vaskos kötetben sértő módon mint egy primitív majomfajtáról értekezik arról a nemzetről, amelynek első számú diplomatája szeretne lenni a világban. Az SZDSZ másik kedvence, Bárándy Péter Szilihez hasonlóan nem ápol jó viszonyt Gyurcsány Ferenccel. Bárándy igazságügy-miniszterként tagja volt Medgyessy Péter kormányának. Minisztersége alatt lépett hatályba például az a törvény, amely szerint a gyanúsítástól számított két évben maximálják egy ügy nyomozására fordítható időt, ami a szövevényes gazdasági bűncselekmények feltárását megakadályozhatja. A húszmilliárdos kárösszegű K&H-botrányban, amely kis híján két éve, 2003 nyarán robbant ki, sem zárult le még mindig a nyomozás, vagyis ha a lex Bárándyt erre lehet alkalmazni, ősszel Kulcsár Attila és köre vidáman ünnepelhet…

Az MSZP tehát döntött, Szili Katalint jelölik. Az SZDSZ tiltakozik, érvei azonban nem túl meggyőzőek. Az Országgyűlés elnökét korábbi kiszólásai miatt politikailag megbízhatatlannak tartják, negatívumként emlegetik idegen nyelvi tudásának hiányosságait, az MDF-nek tett egyértelmű gesztusait, amellyel Dávid Ibolyát segítette a frakción belül kirobbant csatározásokban. Testi fogyatékosságát is hátrányként emlegetik, gyermekkorában egy gyutacs felrobbant a kezében, és emiatt elveszítette bal karját. Ennél vaskosabb ellenérv, hogy Szili ellenezte az SZDSZ bizalmi emberének kinevezését tavaly az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettesi pozíciójába. A korábbi időszakban is voltak a koalíción belül személyi viták, tény, hogy most az egyik legfőbb közjogi méltóság személyéről döntenek. Megállapodás eddig mindig volt és most is lesz, hiszen a hatalomban maradás a tét. S ahogy a D-209-es ügy kirobbanásakor könnyedén feladta erkölcsi fenntartásait Kuncze és pártja a kormányzati pozícióban maradásért, várhatóan most is megalkusznak. Medgyessy Péter 2002-ben a koalíciós tárgyalásokon az igazságügyi tárcát csúsztatta át az SZDSZ-nek, míg Gyurcsány Ferenc a kormányfői poszt megszerzéséért cserébe Hiller István helyére a liberális Bozóky Andrást tette a kulturális tárca élére. Adnak és vesznek. Idő kérdése az egész. Júniusban az Országgyűlés egyszerű többséggel államfőt választ. A hivatalba lépő köztársasági elnök dönt a 2006-os választások időpontjáról. A baloldal mindenképpen saját jelöltet fog az ország élére ültetni, akivel elérhetik, hogy a választásokat csak május 16. utánra tűzzék ki. Miért? Mert ekkor jár le a kormánypártok által eddig sikertelenül támadott Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma.

A választások kimenetele Gyurcsányéknak biztos bukást ígér. Az MSZP és az SZDSZ számára – ők aztán tudják, miért – élet-halál kérdése, hogy Szász Károly PSZÁF-elnök után Polt Pétert is eltávolítsák posztjáról. Mert különben az utód esetleg elkezdene keresni. És aki keres, az – mint tudjuk – talál…