Nem lesz könnyű megtalálni azt az utódot, aki folytathatná a II. János Pál által elkezdett utat. Igaz, tulajdonképpen XXIII. János kezdte el a II. Vatikáni Zsinat összehívásával azokat a változtatásokat, amelyeket harmadik követőként – VI. Pál és I. János Pál után – a most elhunyt Szentatya folytatott tovább és egészítette ki saját terveivel. Hatalmas örökséget hagyott II. János Pál a világra és ennek kell megfelelnie az új pápának. Több okból is nehéz lesz egy személyben rátalálni arra az emberre, aki folytatója a harmadik évezredben megkezdett útnak, ugyanakkor megfelel az új, rohamosan globalizálódó világban élő emberek igényeinek. Soha nem látott erkölcsi mélységbe süllyedt társadalmaknak, embercsoportoknak, politikacsinálóknak olyan új utat mutatni, amely kivezeti a világot az emberi nyomorúság poklaiból, a fogyasztói társadalmak elanyagiasodásából, az egyre több helyen kirobbanó gyűlöletháborúkból és a felebaráti szeretetet, a szolidaritást, az életigenlést állítani követendő példának.

A konklávét megelőzően a választásra jogosult bíborosok úgynevezett előkonklávén beszélik meg azokat az elképzeléseiket, amelyeket csak most tudnak megosztani egymással, miután Rómába érkeztek. Bizonyos értelemben szerencsések a választó bíborosok, mert az egyház egyik legnagyobb hivatalos eseményére (szerencsére) nem gyakran kerül sor. Az utolsó pápaválasztás 1978-ban volt, amikor II. János Pált emelték Szent Péter trónjára. A 117 választó bíboros bizonyára érzi azt a nagy felelősséget, ami ezzel a feladattal hárul rájuk. A bíborosok legnagyobb kiváltsága a konklávén való részvétel.

A bíborosok avagy kardinálisok a pápa után a legmagasabb méltóságok a Katolikus Egyházban. Hazánk a XIII. századtól képviselteti magát a Bíborosi Kollégiumban általában egy fővel, aki a mindenkori esztergomi prímás érsek. Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy két magyar pápaválasztó bíborosunk is Rómában van, Erdő Péter prímás érsek és Paskai László bíboros. A bíborosi testület összetételében az egész világegyházat képviseli, 53 ország főpapjaiból kerülnek ki. Az egyes földrészeket a következő összetételben képviselik: 58 fő európai, 35 amerikai (14 országból), 11 ázsiai, 11 afrikai és két óceániai pápaválasztó. Ha megnézzük a számokat, a legtöbben az európaiak vannak jelen 58 fővel, tehát a választók több mint a felével. Néhány ország most lehet jelen először a konklávén, például Bosznia, Belorusszia, Kuba és Vietnam. A bíborosokat a pápa nevezi ki azok közül a felszentelt papok (püspökök, érsekek) közül, akik törvényes származásúak és a tágabb családjukban nincs élő bíboros.

Egyes döntéseit a pápa titokban is tarthatja, ez okoz jelenleg is komoly izgalmat a Vatikánban. II. János Pál „in pectore”, vagyis a pápa „szívébe zártan” őrizte meg annak a bíborosnak a nevét, akit 2003 októberében kreált. A pápai testamentumnak nevezett 15 oldalas naplószerű írás nem tartalmazta az ismeretlen bíboros nevét, aki így a feledés homályába merül. Úgy gondolják többen, hogy a „titkos bíboros” vagy egy kínai volt, mivel sokat szenvednek a kommunista hatalom üldözésétől, vagy egy hozzá közel álló olasz személy. Azt sem tartják kizártnak, hogy a lengyel személyi titkára, Stanislaw Dziwisz volt a szívébe zárt bíboros. Természetesen ezek csak találgatások, amelyekre már nem fog fény derülni a Szentatya halála után.

A konklávét április 18-án 10 órára hívták össze, mint eddig is, a Sixtus-kápolnába. A bíborosok ez idő alatt nem hagyhatják el a Vatikánt, nem tarthatnak semmiféle kapcsolatot a külvilággal, sem telefont, sem rádiót, sem tv-t, sem magnetofont nem használhatnak. Mindez azért szükséges, hogy ne érje a választási procedúra alatt semmilyen befolyás a voksolókat. Az új pápát titkos szavazással és kétharmados többséggel választják meg. Naponta négyszer szavaznak, kétszer délelőtt, kétszer délután. A sikertelen szavazás után a szavazócédulákat elégetik, az égő papír és a hozzáadott vizes szalma fekete füstöt ad; ezt figyelik a Szent Péter téren várakozó hívek. Ha kilenc napon át nem sikerül pápát választani, akkor a résztvevők megegyezhetnek abban, hogy elég legyen az abszolút többség, vagyis a szavazatok 50 százaléka plusz egy szavazat.

Az idő alatt, amíg az új pápát nem nevezik meg, semmit sem szabad megváltoztatni az egyházban. A pápai kongregációk, tanácsok vezetőinek megbízatása automatikusan megszűnik, ezzel biztosítják, hogy az új pápa szabadon választhassa meg munkatársait. Ugyanakkor nem szűnik meg a camerlengo (kamarás) bíboros, Eduardo Martinez Somalo megbízatása, rá fontos feladatok várnak. A Bíborosi Kollégium három rendjéből – püspöki, papi és diakónusi – három napra sorshúzással választott egy-egy bíboros segítségével ő látja el a Szentszék jogainak és érdekeinek védelmét és az igazgatást, illetve a halaszthatatlan ügyeket.

Minden silentium ellenére a pápa halála óta folynak a találgatások az utód személyéről. Az biztos, hogy már a Szent Péter székébe emelt bíboros névválasztása is bizonyos eligazítást ad arra nézvést, hogy milyen irányba halad tovább az egyház. Mint mindig, minden név felemlítése mellett szólnak logikus érvek, ennek ellenére a „fehér füst” felszállásáig nyitott marad a kérdés. A legtöbb jós szerint most egy rövidebb ideig uralkodó és kevésbé markáns pápa várható. Tulajdonképpen már II. János Pál komolyabb betegsége óta találgatják a trónutódlást, mivel a liberális politikai elitnek szálka volt a szemében az erős, bátor, eltökélt, karizmatikus egyházfő, így most olyan Péter-utódot várnak, akinek nincs akkora hatása a világra, mint II. János Pálnak volt. Szerencsénkre a Gondviselés megengedte, hogy a nagy lengyel pápa vezesse át a világot a harmadik évezredbe, megmutatva az utat az elkövetkezendő évtizedekre is.

Fölmerülnek nevek, akiket vatikáni körökre hivatkozva esélyesnek tartanak. Carlo Maria Martini (78), milánói jezsuita, az olasz reformerők jelöltje; Joseph Ratzinger (77) bíboros, II. János Pál legközelebbi munkatársa a konzervatív vonalat képviseli; Diogigi Tettamanzi (71), Milánó jelenlegi érseke közel áll az Opus Dei erősen konzervatív, katolikus világi mozgalomhoz; Francis Arinze (72) nigériai szentszéki bíboros a harmadik világot képviseli; Noberto Rivera Carrera (62) mexikói bíboros a társadalmi igazságosság harcosa; Angelo Sodano (77) az egyházi állam második embere, konzervatív, simulékony diplomata; Jean-Marie Lustiger francia bíboros, Párizs volt érseke többször került már a látókörbe, őt sokan nem szeretnék pápaként látni. Claudio Hummes (70) brazil, német szülők gyermeke, társadalmi kérdésekben haladó, teológiai vitákban konzervatív; Miroslav Vlk (72) Prága érseke, egyaránt népszerű nyugat- és kelet-európai kollégái körében.

A fentiekből következik, hogy tulajdonképpen egyik bíboros sem esélyesebb, mint a másik, a választás azon fog múlni, hogy milyen irányt akar követni a bíborosok többsége. Hol látják a kereszténységre leselkedő legnagyobb veszélyt, és kit látnak alkalmasnak annak megfékezésére. A fehér füst és a harangok megkondulása jelzi majd a világnak: Habemus papam.