Az európai unió alkotmányát 2004. október 29-én írták alá Rómában, de érvényesüléséhez az alkotmánytervezetet a tagállamoknak egyhangúlag ratifikálniuk kell országgyűlési választások, illetve a parlamentek döntése révén. Az európai unió tagállamai most az EU történelmének legjelentősebb döntése előtt állnak. A politikai integráció befejezése a tét. Miközben az unió önfeladó erőforrása, Németország kész az unió alkotmányának elfogadására, Franciaországban, Nagy Britanniában, Dániában és Hollandiában rezeg a léc. Az alkotmány pedig csak akkor lép életbe, ha valamennyi tagállam ratifikálja. Európában tehát választanak. Van, ahol a nép szava dönt, és van, ahol a parlament. Litvánia, Magyarország és Szlovénia már döntött. Európa államai most Franciaországra figyelnek, ugyanis a közös alkotmányért kiírt küzdelem francia földön május 29-én végleg eldőlhet.

Németország: gyors igen

A német Szövetségi Gyűlés képviselői a tervezett nyári időpont helyett már május 27-én szavaznak az uniós alkotmánytervezetről. Gerhard Schröder német kancellár így próbál a franciák döntésére hatást gyakorolni, ugyanis nagy a baj. A német konzervatív pártok képviselői kezdettől fogva kritikával illették az alkotmánytervezetet. Edmund Stoiber bajor kormányfő (CSU) felszólította Gerhard Schröder kancellárt, hogy az alkotmány elfogadásáért cserébe járjon közbe Románia és Bulgária csatlakozási szerződéseinek újraírásáért. Stoiber kifejtette, hogy a csatlakozó országok munkavállalóinak és vállalkozásainak uniós piacra való hozzáférését a jelenlegi szerződés rendelkezései nem szabályozzák elegendően, így ez teret enged az olcsó munkaerőnek és újabb német munkahelyek megszűnését eredményezheti. Gerd Müller, a közel húszfős EU-alkotmányellenes CSU-képviselőkből álló csoport alelnöke egyenesen a román csatlakozás elutasítását követeli, de legalábbis a már újraírt csatlakozási szerződés aláírása után a felvétel időpontjának jelentős elhalasztását. Müller egy bajorországi rádióállomásnak adott interjúban a napokban így fogalmazott: „Románia nem felel meg az EU követelményeinek. Néha úgy érzem, hogy a brüsszeli bürokraták álomvilágban élnek és idealista vágyaikat igyekszenek megvalósítani. Kérdem én: Jártak már ők egy román iparvidéken? Feltételezem, hogy soha.” Az unió alkotmányával kapcsolatban Müller még megjegyezte, hogy az alkotmány a német parlamentet megfosztja hatalmától, illetve további húsz új területen helyezi át az illetékességet a nemzeti döntéshozásról a vízfejű bürokráciától billegő unióra. Általános kritikaként jelentkezett az SPD részéről az unió alkotmányáról hozandó döntés módja is. Érvelésük alapján a Szövetségi Gyűlés helyett a népnek kellett volna megkapnia a döntés jogát. Mivel a német társadalom nagy része a folyamatos bel- és külpolitikai csalódások következtében sem az EU-t, sem pedig a további csatlakozásokat nem támogatná, ezen az úton a választás sikertelen lenne. A CDU/CSU-frakció is ezért üdvözölte a parlamentben történő szavazást, mivel az így pártpolitikai célokat nem szolgálhat. A frakció mellesleg az unió alkotmányában arra is lát lehetőséget, hogy a nemzetállami parlamentek több beleszólási jogot kapjanak, illetve az időnként önállósodni látszó uniós hivatalok ne szabályozhassanak többet a kelleténél.

Franciaország: nagy nem

Franciaország a francia nemzetérdek tekintetében egységesnek látszik, bár a nem szavazatokra való felhívás mögötti politikai indítékok jelentősen eltérőek. Franciaország legnagyobb baloldali szakszervezeti szövetsége, a CGT február 2-án 82 százalékos többséggel megszavazta, majd nyilvánosságra hozta alkotmányellenes álláspontját, és a szavazókat nemre buzdítja. A franciaországi katolikus egyház sem tétlen. Európa keresztény gyökerei alkotmányba foglalásának uniós elutasításáért és az iszlámra való túlzott nyitásért cserébe ő is az alkotmányra adandó nem szavazatokra buzdít. Félreértések elkerülése végett, Franciaországban a nem szavazatok nem köthetők politikai irányzatokhoz, hiszen a nemzeti konzervatív oldaltól a baloldalon át egészen a semleges civil szerveződésekig szinte mindenki részt vesz a nem-kampányban. Jean-Marie Le Pen kijelentette: „A francia nép háromszoros nemmel szavaz”. A Le Pen vezette mozgalom ugyanis ezt mondja: 1. Nem a nemzetek feloldódására, azaz a szupranacionalitásra, tehát a nemzetek feletti hatalomra! 2. Nem Törökországra! 3. Nem Chiracra! Jean-Marie Le Pen és pártja, a Front National az unió alkotmányát már a kezdetektől fogva elutasítja. Le Pen nyilatkozataiban központi helyen a francia nemzetérdek áll „Je vote non! Je garde la France!” azaz „Nemmel szavazok. Megvédem Franciaországot!” A Front National szerint az uniós alkotmány a francia nemzet végét jelentené, és a szeretett francia alkotmány helyébe az uniós alkotmány lépne. Ennek következtében Franciaország provinciává válna, akárcsak Németország és valamennyi más tagállam. Le Pen egy alkalommal kifejtette: „Ez a rendszer képes nemzeti struktúráinkat, nemzeti szellemünket, a népszellemet és még a nyelvünket is tönkretenni. De remélem, hogy Bábel tornyához hasonlatosan ez is összedől.” A nemzeti-republikánus mozgalom, a Mouvement National républicain, azaz egy a politikai palettáról lecsúszott mikromozgalom az uniós alkotmányról kiírt választással kíván ismét a köztudatba kerülni. A mozgalom vezetőjének Bruno Mégret-nek mottója így hangzik: „Európánkért igen, az alkotmányra nem, Törökországra nem!”. Kritikáiban Mégret nehezményezi, hogy az uniós alkotmány nem határolja be sem Európa határait, sem pedig kulturális identitását, amely igenis keresztény gyökereken nyugszik. Az UMP, a kormányban lévő konzervatív párt bár az uniós alkotmányért igennel érvel, azonban a párt új első embere, Nicholas Sarkozy és számos politikus már a török nem mellett látszik lándzsát törni. Emögött a francia társadalom Törökország felvételét elutasító véleménye áll, és az UMP reménye, hogy a süllyedő uniós alkotmány a túlsúlyos török csatlakozás kidobásával megmenthető. Az UMP-n belül azonban ez a vélemény nem egyetemes: Jacques Chirac nem enged Törökország csatlakozásából. Chirac szerint nem Törökország iszlám vallásosságán kellene lennie a hangsúlynak, hanem azon, hogy a török csatlakozással Európa társadalmi szerkezete szélesebbé tehető és földrajzi elhelyezkedése kiszélesíthető. Chiracnak egy francia televíziós társaság műsorában tett kijelentésében már az elkeseredettség tükröződik: „Egyedül nem tudjuk megvédeni és érvényesíteni az érdekeinket! Csak közösen, egy egyesült Európán belül tehetjük meg mindezt. Ahhoz, hogy egyesüljünk, ahhoz Európát meg kell szerveznünk!” – Különben lemosnak minket, fűzhetnénk hozzá. Chirac mindent megtesz. Fiatalokkal társalog, nyugdíjasokat, munkásokat győzköd a televízión keresztül, a társadalom mégis érzéketlenül elutasítja, pedig ő váltig állítja, hogy amennyiben Franciaország nem szavazza meg az alkotmányt, megáll az uniós építkezés, és onnantól kezdve a 25 szegény ország közül Franciaország lenne a fekete bárány, miközben továbbra is meg kellene maradnia Németország mellett Európa motorjának. A választás bukása esetére azonban Chirac nem tervezi a visszalépést. Tisztán és nyíltan – „Non, Non, Non!” – utasítja el a francia elnök az erre utaló kérdéseket. A Parti Socialiste (PS), azaz a Szocialista Párt véleménye így szól: „Ma az uniós alkotmányt ellenzők ellenfeleinek a demagógiával és populizmussal kell szembenézniük!” Jack Lang szocialista képviselő az uniós alkotmány ellenzőit egy csapással az idegengyűlöletet szítókkal teszi egyenlővé. Bruno Le Roux pedig a nem szavazatok esetleges győzelmét kifejezetten a nacionalizmushoz és szeparatizmushoz való kapcsolódásnak látná. A Szocialista Párt – magyar mintára? – a jobboldal ördögét festi a falra, ezzel erőltetve azt a demokratikus összefogást, amely a francia és az európai elit védelmére kell kiálljon. Sokak szerint Chirac és a baloldal igen kampánya valójában színjáték. Sarkozy is igennel szavazna, bár a török kérdésben fennálló álláspontját már ismerjük, de a szocialista párt szavazóinak szánt indokait még nem: „egyetértést kell teremtenünk arra nézve, hogy az uniós alkotmány a piacok Európájának létrejötte ellen védene…” – mondja, de hozzáteszi – „…senki nem kérheti tőlem, hogy a Szocialista Párt kampányát irányítsam”. A baloldal a közvélemény-kutatások elutasító eredményének nyilvánosságra hozatala után Chirac elnöktől követeli az uniós alkotmány védelmét és az azért való fellépéseket is, mivel, mint mondják, Chirac az aláíró, harcoljon is meg érte. A Le Monde szerint pedig Chiracnak szüksége is van a szocialista szavazókra legalább annyira, mint 2002-ben Le Pen-nel szemben. A szocialisták már a jövőre is gondolnak. Projekt 2007 programjuk a győzelemért született. A program alapjai azonban a baloldali szavazók félelmeit egységesen erősítik, hiszen a Projekt 2007 nem javasol piacgazdaságot befolyásoló beavatkozásokat, illetve a globalizációs folyamatok előli kitérést sem. A baloldali értékeket követő és azok szerint élő francia munkásosztály véleményének érvényesítésére, úgy tetszik, nem maradt más, csak a balszélső neotrockista szervezet, az LCR. Az LCR, azaz a Ligue communiste révolutionnaire, a francia szélsőbaloldali, körülbelül 2500 tagot számláló neotrockista párt nyilatkozataiban az általuk képviselt nem célja a neoliberalizmus visszaszorítása. A szélsőbalról érkező nem a munkásosztály egységes és egyirányú politizálása elől zárja el az utat és teszi a baloldali politikát színessé. A munkások dühéből nem nehéz politikai tőkét kovácsolni, amely az LCR-nek is a politikai porondon való megerősödést hozhatja, ugyanis az uniós alkotmány az európai tőke szabad áramlását bátorítja, amely így olcsóbb munkaerőre találna a közép- és Kelet-Európai országokban. Az alkotmány ilyetén tartalmát tekinti az LCR neoliberálisnak. A neotrockisták számára is létezik egy összeurópai modell, az Egyesült Európai Szocialista Államok. Ebben az elképzelésben Európa munkásosztályai a már ismert módon egyesülnének, és a tőke áramlását az egyenlőség elve alapján szabályoznák. Az útjukban álló neoliberalizmust és a konzervatív társadalmi struktúrákat pedig felszámolnák. Az elgondolás egyik hibája azonban pont az, hogy míg a munkásosztály boldogulását szorgalmazzák, addig a profitorientált, fejlődő rendszereket kérdőre vonják. A másik hiba pedig a történelmi tapasztalat, ez ugyanis egyszer már Szocialista Tábor címen megbukott. Egy további szélsőbaloldali neotrockista párt, a Parti des Travailleurs (PT) nyilatkozatában így fogalmazott: „Utasítsuk el az EU alkotmányát Európa szabad népeiért és szuverén nemzeteiért! Nem a regionalizálásra! Nem az erőltetett közösködésre! Nem a privatizációra! Óvd a közigazgatást! Védd meg a 36 ezer kommunát! Védd meg az egyetlen, feloszthatatlan köztársaságot! Szabad és testvéri közösséget Európa népeivel!”. Ezekkel az erősen nemzeti-konzervatív jelmondatokkal a PT megtette az első lépéseket a jobboldali és szélsőjobboldali EU-kritika irányába. Az unió francia és európai baloldali ellenzői más nemzetközi politikai orientációval rendelkeznek. Ennek célja pedig az Egyesült Európai Szocialista Államok, amely hitük szerint az amerikai és a világ munkásosztályaival egyesülve legyőzi a globalizációt, a kapitalizmust és megvalósítja a valódi szocializmust. Amiről azt hittük, hogy már vége. Pedig nem.