A zöld üdeség csak a pillanatnyi helyzet, amely nem befolyásolja a már több évtizede tartó folyamatot. Dr. Blaskó Lajos, a Debreceni Egyetem ATC Karcagi Kutatóintézetének igazgatója elmondta, elsősorban az Alföld, s ezen belül is a Duna-Tisza közén található Homokhátság van veszélyben.

Az Alföldön 500-550 milliméternyi csapadék esik évente, de 700 milliméter párolog el. Körülbelül 200 milliméter tehát a negatív különbség a két érték között, amely dr. Blaskó Lajos szerint folyamatosan nőtt az elmúlt húsz évben. Nem véletlen, hogy a sajtójelentések szerint az ENSZ a Homokhátságot már így is félsivatagi területnek nyilvánította.

Mika János meteorológus szerint Magyarország aszályosodását, szárazodását – ezek a manapság használt szakkifejezések – a Föld globális felmelegedése okozza. Harmadik évtizede annak, hogy évente 0,4 Celsius-fokkal emelkedik a bolygó légkörének átlaghőmérséklete. A vizsgálatok és a felmérések szerint körülbelül egymilliárd embert fenyeget közvetlenül a sivatagosodás. Ez csak Afrikában 150 millió embert jelent, de nagy bajban van a hozzánk közelebb eső mediterrán térség is, ahol 15-20 millió embernek kell majd elvándorolnia várhatólag a jelenlegi lakhelyéről a szárazság miatt.

Ez nemcsak környezeti, de civilizációs katasztrófákat, véres etnikai konfliktusokat okozhat az eltérő kultúrák találkozása miatt azokon a területeken, ahol ezek az emberek új lakhelyet keresnek majd. A mediterrán övben már fél magyarországnyi területen égett ki a növényzet. Dr. Blaskó Lajos maga is látott olyan dél-spanyolországi és szicíliai vidékeket, ahol a szárazság miatt képtelenek már megművelni a földet az emberek.

Mika János szerint, ráadásul, ha a következő két-három évtizedben továbbra is 0,4 fokos évi átlaghőmérséklet-emelkedés jellemzi majd a Föld éghajlatát, akkor 60 százalékkal növekszik az aszályok és 100 százalékkal az erdőtüzek gyakorisága. A szakember elmondta azt is, a tapasztalatok szerint az 50. szélességi fok alatt levő területeken feltűnően csökken az éves csapadék mennyisége. Magyarország az 50. fok alatt található. S nálunk, a Kárpátok karéjában még külön gondokat okoz az úgynevezett medencehatás.

A csőkutak csapdája

Az Alföld az ország legszárazabb régiója, s ezen belül is elsősorban a Duna-Tisza közén található Homokhátságot fenyegeti leginkább az elsivatagosodás veszélye. Itt csupán 500 milliméternyi csapadék esik évente, de ez is csak egy olyan statisztikai szám, amely pontatlanul ábrázolja a valóságot. Befolyásolja ugyanis az elsivatagosodást, hogy a régi homokos talaj rosszul tartja a vizet.

A legjobb földek is csak 50 milliméternyi vizet képesek magukba fogadni óránként, ha ennél több esik – márpedig manapság egyre gyakoribbak a ritka, de akkor aztán özönvízszerű esők -, az pusztító áradattá válhat. Kerteket, utcákat önthet el, megtöltheti a pincéket, szelíd patakokat duzzaszthat haragos folyókká.

Csányi László, a Szegedhez közeli Mórahalom alpolgármestere elmondta, sokat számít a hőmérséklet is. Hiába az egyszeri, de bőséges eső, nyáron a nagy 30 fok fölötti kánikulákban 3-4 nap alatt csontszárazzá válik a talaj az intenzív párolgás miatt. A kevés csapadék következtében a talaj vízszintje 3-4 méterrel csökkent a Duna-Tisza közén.

Simonyi György lakitelki gazda krumpliföldjén például most 5 méter mélyen áll a talajvíz szintje, de a 2003-as aszály idején ennél is jóval lejjebb volt. Olyan mélyen, hogy hiába erőlködött Simonyi gazda robbanómotoros szivattyúja, egyetlen vödörnyi vizet sem volt képes felszínre hozni.

Nagy Lajos, a Kecskemét melletti Helvécia alpolgármestere is arra panaszkodott, hogy az ő településükön szintén 3-5 méterre süllyedt a talajvíz szintje, márpedig a lágyszárú növények gyökérzete képtelen ilyen mélyre lenyúlni. Hasonló a helyzet Jakabszálláson is.

Szabó Mihály polgármester szerint itt valamikor 1,7 méteren állt a talajvízszint, napjainkra azonban 3 méter alá süllyedt. Az emberek úgy segítenek magukon, ahogy tudnak. Karcagon például öntözési szövetkezeteket alakítottak a gazdák, s ahogy azt Dobos László, a város alpolgármestere elmondta, az önkormányzat is segíti őket, lehetőségeihez képest.

A Homokhátság hagyományos tanyavilága azonban inkább önállóságra, függetlenségre nevelte a helyeiket, itt mindenki maga akar boldogulni. Illegális csőkutakat ásnak az emberek, ezen keresztül hozzák felszínre a vizet, ebből locsolnak. Szabó Mihály, Jakabszállás polgármestere és Csányi László, Mórahalom alpolgármestere is leszögezte, eszük ágában sincs megbüntetni az illegális csőkutak tulajdonosait. Csak így jutnak öntözővízhez a termelők, ha ezt elveszik tőlük, mindennek vége.

Dr. Blaskó Lajos, a karcagi intézet igazgatója szerint azonban a csőkutas vízkivétel is ludas abban, hogy olyan mélyre süllyedt a Homokhátság talajvízszintje. Ráadásul kialakult egy ördögi kör, amiből képtelenség kilépni. Hiszen minél nagyobb a szárazság, annál több vizet hoznak a felszínre a csőkutak tulajdonosai, ez pedig a felszín alatti vizek csökkenéséhez, a talaj gyorsabb kiszáradásához vezet.

Száraz tavak

Valamikor felszíni vizekben is sokkal gazdagabb volt a Duna-Tisza köze, és persze a Tisza völgye is. Dobos László, Karcag alpolgármestere szerint a Tisza szabályozása előtt lápos-vizenyős területen feküdt a város elődje. Egyes utcáin csónakkal közlekedtek az emberek, sőt nyugodtan el lehetett evezni akár Füzesgyarmatig is.

A Homokhátságon pedig arról beszéltek a polgármesterek, hogy saját számításaik szerint legalább 1000 kisebb-nagyobb tó száradt ki az elmúlt száz évben a Duna-Tisza közén. A folyamat a globális felmelegedés erősödésével gyorsult föl az elmúlt harminc esztendőben. Szabó Mihály azt mondta, az 1970-es években még jó szórakozásnak számított nyári vasárnapokon kikerekezni a Jakabszállás melletti Bogárzó tóhoz és megmártózni benne. Csorba Ferenc, a helyi önkormányzat képviselője pedig arra emlékezett, hogy a szintén Jakabszállás melletti Ródli tónak olyan magas volt a vize negyven évvel ezelőtt, hogy lovakat fürdettek benne.

Ma kaszálnak a Bogárzó és a Ródli medrében… Nagy Lajos Helvécián elmondta, nekik is eltűntek a tavaik, például az a Fehér tó, az a Ludas tó, Kocsis tó, amelyek a környék fontos víztározói is voltak egyben. Minden szakember, önkormányzati vezető, de a gazdák is azt sürgetik, építsen hatalmas víztározókat az állam, teremtse meg a tározókhoz tartozó alrendszereket. Ezekbe a tározókba kellene összegyűjteni a viszonylag csapadékosabb tél és tavasz égi áldásait, no meg az áradó Duna, illetve Tisza vízfölöslegét.

Ezekből aztán bőségesen lehet öntözni a nyáron. Szóba jöhetne nagy, felszín alatti tározók építése is, amelyek folyamatosan gyűjtenék a csapadékvizeket, s képesek lennének az egyszeri, de bő esők áradatát is elraktározni, ám kérdés, milyen technológiával lehetne létrehozni ezeket a laza, homokos talajban. Több dokumentum is említést tesz a Duna-Tisza főcsatorna tervéről, amely szintén sokat segíthetne a Homokhát vízellátásban.

Mostanában azonban kevés támogatást kap az elképzelés, csak addig volt fontos mértékadó gazdasági és pénzügyi körök számára, amíg egy nagy, nemzetközi kikötőt ígért a terv Kecskeméten.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint amúgy is örökre papíron marad a koncepció. Készítői ugyanis nem számoltak azzal, hogy a Homokhát magasabban van, mint a Duna vagy a Tisza tükre, márpedig a víz nem folyik fölfelé. A legelkeseredettebb gazdák egyenesen a Tisza visszaszabályozását követelik, ösztönösen is ráérezve arra, hogy Magyarországnak meg kellene fognia a területén átfolyó vizeket. Ráadásul ezek a vizek egyre értékesebbek lesznek. Dr. Blaskó Lajos szerint bár árvízi rekordokkal sújtott bennünket a Tisza az elmúlt években, ennek ellenére tény, hogy folyamatosan csökken a folyó vízhozama.

Kukorica helyett cirok

Az elsivatagosodás alapvetően megváltoztatja majd az Alföld, ezen belül is elsősorban a Homokhátság mezőgazdaságát. Ma 586 ezer lakos él a Homokhátság 791 ezer hektárnyi területén, jelentős részük a mezőgazdaságban keresi a kenyerét. A száradás miatt szinte napról napra nehezebben.

A lakitelki Simonyi György a nagy, 2003-as aszály után 2004-ben már meg sem művelte a 10 hektáros gyümölcsösét. Csak egy félhektárnyi szilvást gondoz belőle ma is, mert a terület vége lenyúlik a Tiszára és onnan suttyomban még ki lehet venni egy kis vizet.

A jakabszállási László Józsefnéék pedig többek között csöves kúttal locsolnak a tanyájukon, de egyre drágább az áram, már ezt is nehezen bírják. Nemcsak ők, hanem a szomszédaik is. Kiüresedik a Bozótsarok, ahol a Lászlóék tanyája van. A hetvennyolc éves asszony fia sem akar már a földdel foglalkozni, nincs kinek átadni a gazdaságot…

Szintén Jakabszálláson mondta el a fiatal Tóth Csilla, hogy az ő családja fűszerpaprikát termeszt, de a csőkutas locsolás miatt olyan költség rakódik a paprikára a nagy szárazságban, hogy egyetlen forintnyi nyereség sem lesz rajta. Azt nem tudja elképzelni, hogy elhagyják az otthonukat, s máshová költözzenek, a férje autószerelő, már így is ebből élnek. Ugyancsak Tóth Csilla mondta azt is, nem jobb azoknak sem, akik például szőlővel foglalkoznak. Ha nagy a szárazság augusztusban, locsolni kell a tőkéket, különben elfonnyadnak a fürtök.

Az orgoványi Tóth István viszont csak gazdálkodásból él. Ahogy szorít az időjárás a Homokháton, egyre nehezebben. Van még 3 millió forint adóssága a házán, ahhoz, hogy fizetni tudjon, gazda létére elmegy alkalmi munkát vállalni. Ma még élelmiszer-túltermelésről beszélünk Magyarországon, sőt Európában is. Belátható időn belül azonban nemcsak az ivóvíz lesz féltett kincs, de az élelmiszer is fontos stratégiai kérdéssé válik.

Csak egy példa a szárazság hatására: Molnár Pál karcagi önkormányzati képviselő maga is gazdálkodik. A legjobb években 70 mázsa búzát termelt egy-egy hektáron, de az átlagos esztendőkben sem ment ez a betakarítási mennyiség 50 mázsa alá. A 2003-as aszály idején – amikor a körülmények igencsak hasonlítottak az elsivatagosodás állapotához – hektáronként csak 18 mázsája termett. Mindez Karcag környékét jellemzi, a Homokhátságon még ennél is rosszabb a helyzet. Itt a homokos termőterületek 4-5 aranykorona értékűek csupán, jó esetben is 10-12 mázsa búza terem meg egy-egy hektáron.

Mórahalom alpolgármestere, Csányi László szerint a Homokhátságon sohasem erőltették a búzát a gazdák, csak egy kis kenyérnekvalót termeltek mindig, ha már gabona, akkor inkább a szárazságot jobban tűrő rozst vetették az emberek. Rozsból sem terem több azonban 17 mázsánál egy-egy hektáron. És súlyosbítja a gazdák szegénységét, hogy csak 800 forintot adnak a rozsért a felvásárlók a búza 1700 forintjával szemben.

Ördögi kör: az elszegényedett, elszegényített homokhátsági gazdatársadalom nem tud annyi nyereséget termelni, hogy komoly öntözési beruházásokat végezzen. Ha nem öntöz, akkor viszont egyre kisebb és kisebb a nyeresége… Ráadásul az a kevéske csőkutas öntözés is roppant drága az elhasznált áram miatt.

A víz a Tisza túloldalán sem olcsó. A karcagi gazdák gond nélkül öntözhetnek, a nagykunsági főcsatornán kapják a vizet. Molnár Pál elmondta azonban, hogy csak maga a locsolás 10-20 ezer forint költséget jelent egy termelőnek hektáronként, és hol van akkor még a gépi munkák, a vetőmag, a növényvédő szerek, a betakarítás ára? És ki tudja mindezt kifizetni akkor, amikor legfeljebb 34 ezer forint a földalapú támogatás egy-egy hektárra, s azt is akadozva, alaposan megkésve fizetgeti a kormány?

Sokan arra a következtetésre jutottak korábban, hogy a sivatagosodás egyszerűen a növényövek eltolódásához vezet majd. Azaz északabbra, vagyis többek között Magyarország területére csúsznak a mostani mediterráneum jellegzetes növényei. És mindez persze a táplálkozási kultúra és a mezőgazdasági termelés gyökeres átalakulásával jár. Megy a kukorica, de jön a füge és a narancs.

Dr. Blaskó Lajos szerint azonban nem számíthatunk erre. A mediterrán növények ugyanis nem bírnák azokat a szélsőséges, többek között nagy téli fagyokkal járó kontinentális éghajlati hatásokat, amelyek szárazodó hazánkat is jellemezhetik a távoli jövőben. A kutató szerint például új búzafajtákat kell nemesíteni, amelyek nagyobb gyökérzettel rendelkeznek, illetve olyanokat, amelyeken – hasonlóan a szikes területek fűfajaihoz – vastag, szürke színű viaszbevonat található. Ez ugyanis nagymértékben fékezi a növény párologtatását. De gond lesz a vízigényes kukoricával is.

Dr. Blaskó Lajos szerint elképzelhető, hogy ki kell váltani majd a szárazságot sokkal jobban tűrő cirokkal, amely ugyanolyan jó takarmánynövény, sőt a szárában található cukorból értékes üzemanyag-adalékot is lehet készíteni. Az igazgató megemlítette azt is, hogy önmagában a növénynemesítés nem minden.

Új talajművelési formákat is be kell vezetni, olyanokat például, mint a nagy talajátforgatások nélküli direkt vetést. Van olyan szakember, aki úgy látja, megfelelő védekezési lehetőség lenne a növények génmanipulációja is, ezzel még a bonyolultabb időjárási változásokat is követni lehetne. Mások szerint nem szabad idáig elmenni, Karcag önkormányzata máris elébe ment ennek, s olyan határozatot hozott, amely szigorúan tiltja bármiféle génmanipulált növény termesztését a település földjein.

Alföldi népvándorlás

Senki sem gondol rá, de igaz, hogy a szárazság a Homokhátságon található Kiskunsági Nemzeti Park értékes növénytársulásait és állatfajait is veszélyezteti. Nagy Lajos, Helvécia alpolgármestere szerint például amúgy is eltűnőben van a térségben a fogoly, s ma már a fácánvadászathoz is mesterségesen kell felnevelni az állatokat. De eltűnőben van az egyébként szaporának hitt vadnyúl is. A száraz erdőknek pedig elég egyetlen eldobott üvegdarabka a nyári nagy szárazság idején…

Néhány éve 200 hektárnyi erdő vált a lángok martalékává a nagy szárazságban Jakabszállás mellett. A leégett erdőrészeket nagyon nehéz pótolni. Tőlünk délre, a mediterráneumban ez nem is sikerül, de nálunk, a Homokhátságban is csak a csemeték 60 százaléka marad meg, s ezek is gyengébbek, csenevészebbek lesznek. Csányi László, Mórahalom alpolgármestere szerint mára nagyon kiszámíthatatlan lett a gazdálkodás a térségben. Szinte teljesen megszűnt a marhatartás, takarmány hiányában rohamosan csökken a sertések száma, s a régen virágzó szőlő-, zöldség- és gyümölcstermesztés is aggasztóan visszaszorult. Mindez idővel lassú, de annál jobban érzékelhető társadalmi változáshoz vezet.

Az elnéptelenedés veszélyezteti a Homokhátság tanyavilágát és annak minden kulturális hagyatékát, hagyományát. Pedig éppen ezek lettek volna alkalmasak arra a gyümölcs- és zöldségtermelésre, amelyet leginkább családi alapon lehet folytatni, s amelyben semmiféle kvótát sem határozott meg számunkra az Európai Unió. Csányi László szerint, ha Mórahalom körzetében nem sikerül megállítani az elsivatagosodást, száz esztendő múlva nemcsak a tanyákon, de a most 5800 lelket számláló településen sem lakik már senki.

A fokozatos változásokra jó példa a szintén mórahalmi Vass Antal esete. Tíz hektáron gazdálkodott korábban, sertéstartással és gabonatermesztéssel foglalkozott, de nem ment semmire. Épített egy 2 ezer négyzetméteres, hatalmas üvegházat, paprikát termel benne. A növények nem érintkeznek a földdel, gyökerük egy tápanyaggal telített kőzetgyapotágyban áll. Folyamatosan kapják vizet, a házban állandóan magas a páratartalom. A gépekkel, berendezésekkel együtt egészen sci-fi-szerű hatása van az egésznek. Mindez egyedi és ritka példa, a többség ma még képtelen ilyen beruházásokra, pedig erre kényszerülnek majd, ha itt akarnak maradni.

Szegényedik a Homokhátság. Jakabszálláson például új utcasorok épültek az 1960-as években azokból a jövedelmekből, amelyekre a szamócatermesztésből tettek szert az emberek. A szamócának azonban már befellegzett a szárazodó tájon. Nógrádi Zoltán, Mórahalom fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő szerint nagyon is valós veszélyt jelent a térség elnéptelenedése.

A folyamat megindult, az emberek azonban nem a csapadékosabb tájakra, hanem sajátos módon a belső centrumokba, a nagyobb városokba tartanak. Helvécia lakossága például 30 fővel növekedik évente, de nem azért, mert olyan jók a megélhetési lehetőségek a faluban, hanem azért, mert csupán egy kőhajításnyira esik Kecskeméttől. Akik ide jönnek, üres foltot, kiszáradó földeket, roskadozó tanyát hagynak maguk után. Ráadásul egy hazai jelentés megemlíti, hogy a városok felduzzadása, s az így keletkező fokozott vízigényük jelentősen felgyorsíthatja egyes homokhátsági területek teljes kiszáradását.

Nógrádi Zoltán szerint nem tudni, mire jutnak majd a szakemberek nemzetközi szinten az üvegházhatás csökkentésével, a felmelegedés megfékezésével. Az EU-nak nincsen külön, e célra alkotott programja, Brüsszel csak áttételesen, a vidékfejlesztés terén tesz valamit a kérdésben. És mint ismeretes, a Medgyessy-kormány inkább a földalapú támogatást választotta. Az MTA egyik tanulmánya is sürgős felsőbb szintű döntést sürget a Homokhátság ügyében.

Nógrádi Zoltán szerint meg kellene valósítani végre a korábban született terveket, másrészt pedig új, átfogó elképzeléseket kell alkotni. Csakhogy a polgármester információi szerint a Homokhátság ügye, az elsivatagosodás elleni küzdelem kérdése nincs is benne a készülő Nemzeti Fejlesztési Tervben. Még egy helyzetfelmérést sem tartalmaz a dokumentum. Hogy mennyire magára hagyja a Gyurcsány-kormány a magyar Alföldet, szűkebb értelemben pedig a Homokhátságot és annak majd 600 ezer lakóját, jól bizonyítja az is, hogy szinte semmit sem használt fel a szocialista kabinet a térség megsegítésére abból az igencsak kurta 300-400 millió forintból, ami a célra rendelkezésre állott.

Noha a meteorológusok előrejelzései szerint elképzelhető, hogy a jövőben már csak feleannyi csapadék hull nyaranta Magyarországon. Ez a Homokhátság számára már azt jelenti: eljön a sivatag.