– Két hete a szemközti szomszédnál, Tarlós Istvánnál jártunk a Duna túlfelén, Óbudán. Ő is a negyedik ciklust tapossa kerületi polgármesterként, akárcsak ön…

– Hárman maradtunk ilyen hosszú ideig, a harmadik Gegessy Feri, a IX. kerületben. Mind a hárman szadeszosok voltunk. Amikor 1994-ben az SZDSZ összeállt az MSZP-vel, akkor szinte egy héten belül, anélkül hogy beszéltünk volna egymással, a Pista meg én, mind a ketten kiléptünk a pártból.

– Mielőtt bekapcsoltam volna a magnót, friss földi eperrel kínált, közben szóba került a jövő évi önkormányzati választás. Felemlítettem azt a szóbeszédet, hogy ön állítólag indulna a főpolgármesterségért 2006-ban, mire nagyon határozottan azt felelte, nincsenek ilyesféle ambíciói. Ellenben tudja, hogyan lehetne megnyerni a választást és kiütni az SZDSZ-t a nyeregből Budapesten.

– Pontosan ezt mondtam. Tudom, hogyan lehet nyerni, és meg is fogom tenni.

– Ez tiszta, egyenes, számon kérhető beszéd. Halljuk a receptet!

– Először is, megvan a jelöltem.

– Nem mellékes… Tudta esetleg már 2002-ben is, miként lehetne nyerni?

– 1998 óta tudom.

– És akkor?

– Akkor sem akartam főpolgármester lenni.

– Ez a mostani jelöltje még nem volt meg?

– De. Ő sem akart főpolgármester lenni.

– Ma már akar?

– Igen. Jómagam pedig közreműködöm abban, hogy az illető megnyerje a választást.

– Ki ő?

– Nem mondom meg. Nincs itt az ideje.

– Mikor jön el?

– Néhány hónap, legfeljebb.

– Ha olyan jól tudja, hogyan lehet megnyerni a választásokat, miért nem vállalja el a főpolgármester-jelöltséget?

– Újpesti vagyok. Ez a város nekem mindennél többet ér. De azért pontosan tudom, mi a baja az országnak, és azt is nagyon jól látom, milyen kórságban szenved Budapest. És jól ismerem a módját annak, ahogyan az országot, a fővárost ki lehet emelni a katyvaszból. Illetve, az ország helyzetét jellemezve, mostanában inkább azt a hasonlatot használom, hogy beleestünk egy olyan kútba, aminek nincs feneke. Egyre gyorsuló sebességgel zuhanunk lefelé, és aki azt állítja, hogy a jelenleginél mélyebbre nem kerülhetünk, az nem mond igazat.

– Mióta tart ez a zuhanás?

– 1995… sőt rosszabbat mondok, 1990 óta.

– Életszerűen hangzik…

– A rendszerváltó politikai elit programja alig néhány pontból állt. Az első, hogy mindent el kell adni. Az persze nem jutott eszébe senkinek közülük, hogy mi lesz azután, ha már mindentől megszabadultak. Ez van most, amikor már szinte semmije nincs az országnak, semmink sincs. Ma az SZDSZ-es ifjú nemzedék azt követeli, hogy húzzanak el a fenébe a régi, a rendszerváltó elithez tartozó emberek. És hogy miért? A rádióban hallottam nyilatkozni erről Kóka Jánost, aki azt mondta, hogy azért, mert a régiek nem elég bátrak tovább privatizálni. Világosan látszik, hogy az ifjú liberális gazdasági szakembereknek sincs valóságos gazdaságpolitikájuk. Isten mentsen meg bennünket attól, hogy Kóka János legyen a főpolgármester!

– Pedig nem lehet kizárni, hogy megpróbálkoznak vele…

– Igen, nagy valószínűség szerint őt indítják Demszky Gábor helyett. De van még egy nagyon fontos jellemzője a rendszerváltó elitnek. A hatalom minden áron való megtartása, ennek érdekében mindent ígérni, és az ígéretek egy részét még akkor is teljesíteni, ha abba az ország belerokkan. Márpedig belerokkan. Nemrég derült ki, hogy a közalkalmazotti béremelések jó részét külföldi kölcsönökből fedezték. Ami nem is lenne baj, ha egyszeri juttatásról volna szó. Ezek a költségek azonban évről évre jelentkeznek majd. Ami azt jelenti, hogy a kormány egy olyan adósságspirálba vitte bele az országot, mint annak idején Kádárék. Ugyanaz a mentalitás, ugyanaz a gyakorlat. Megalapozatlan életszínvonal-emelésre fordítják a pénzeket ahelyett, hogy a gazdaságot erősítenék. De talán a legnagyobb baj, hogy nem látok olyan társaságot, amelyik ki tudná vezetni az országot a jelenlegi helyzetéből.

– Töpreng azon, hogy létrehoz egy önnek megfelelő politikai formációt?

– Nem gondolkodok pártalakításon, de az idő nekem dolgozik.

– Hány éves?

– Ötvenhat.

– Orbán negyvenkettő, Gyurcsány negyvennégy…

– Orbán ki fogja magát írni a történelemből. Egyrészt azért, mert nem tudnak mit kezdeni Budapesttel, és talán nem is akarnak. Az az érzésem, hogy kisebbségi komplexusuk van.

– Vidéki gyerekek…

– Itt van a Hír Tv. Budapestnek van négy konzervatív polgármestere, három év alatt együtt nem szerepeltünk benne ötször. Miért?

– Nem tudom. De szívesen megkérdezem Liszkay Gábortól.

– És így akarnak választást nyerni? De csak azért hoztam elő példának a tévét, hogy érzékeltessem, a Fideszt nem érdekli a főváros, valójában ellenségnek tekintik Budapestet. De van ennek az országnak közös célja? Van jövőképe? A szemünk láttára szűnik meg a legfontosabb történelmi osztály, a parasztság. Az a réteg, amelyik ezt az országot nemcsak fizikai értelemben véve eltartotta, ellátta élelemmel, hanem a lelki-szellemi progressziót is képviselte, bármilyen furcsán hangozzék ez most. A XIX-XX. század kiemelkedő személyiségeinek több mint a fele a parasztság soraiból került ki. Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy a proletariátus is parasztság, hiszen a földművesek legszegényebbjeiből alakult ki.

– Milyen célra gondol?

– Higgye el, hogy nekem nagyon pontos forgatókönyvem van mindenre, de nem akarok sokat elárulni a terveimből, mindig csak annyit, amennyi nem látszik veszélyeztetni az egész megvalósulását.

– Rendezzünk futball Eb-t, olimpiát…?

– Ezek nem olyan célok, ami egy nemzetet tudna megmozdítani, összefogni.

– Megmaradni magyarnak, Magyarországnak ebben a nagy globalizációban? Megőrizni az anyanyelvünket?

– Én azt prognosztizálom, hogy az európai közösség szét fog esni.

– Sokan piszkálják az Európai Uniót, talán nem is teljesen alaptalanul, ahogyan ma az EU kinéz, de az azért nem tűnik teljesen elvetélt gondolatnak, hogy a földrész, nevezetesen Európa országai valamilyen módon összefogjanak és megpróbáljanak ellenállni az amerikai, de főleg az egyre erősödő kínai, indiai, pakisztáni nyomásnak.

– Európára nézve igazi veszélyt valóban Ázsia jelent. Meg fog indulni egy új népvándorlás, méghozzá belátható időn belül. Ennek előjelei már ma is jól érzékelhetőek.

– Az utóbbi hetekben megszaporodtak az unió jövőjével kapcsolatos borúlátó jóslatok…

– Én nem csak most mondom ezt, a francia és a holland népszavazás kudarca után. A kezdetektől ez a véleményem. Amíg a család eszméjét nem tudják kiirtani – márpedig nem tudják, mert kiirthatatlan, hiszen a legősibb ösztön alapján működik -, addig nemzet is van. Gondoljon csak bele! Meghirdetnek egy állást, többen jelentkeznek rá, de csak egy valaki kaphatja meg. Azok számára, akik sikertelenül próbálkoztak, kevésbé dühítő, ha a szerencsés pályázó magyar, mintha mondjuk kínai lenne.

– Nem lehetséges, hogy adott esetben az a bizonyos kínai jobban el tudná látni a feladatot?

– Nemrégiben itt ült velem szemben egy vietnami és egy magyar árus, innen az újpesti piacról. Lejártak a bérleti szerződések, és én azt az utasítást adtam, hogy az új szerződések megkötésekor, azonos feltételek esetén a magyarokat kell előnyben részesíteni. Ez ugyan a versenyszabályokat megsérti állítólag, de engem egyáltalán nem érdekel.

– Mi van akkor, ha közigazgatási hivatal, egyéb szerv, bíróság megsemmisíti az ilyesféle döntéseket?

– Tulajdonos vagyok, annak adom bérbe a helyiségeimet, akinek akarom.

– Kicsit hasonlatosnak érzem a szituációt ahhoz, mint amikor valaki a saját vendéglőjébe nem enged be cigányokat. Ilyen esetben már szabtak ki bírságot.

– Amikor tulajdonosként helyiségbérleti szerződést kötök, akkor nemcsak polgári jogviszony jön létre a bérlő és közöttem, hanem valamifajta bizalmi viszony is, hiszen mégiscsak a vagyonomat bízom rá valakire. Az illető vietnami árusnak egyébként azt mondtam, ha idéz nekem néhány sort a Toldi estéjéből, akkor esetleg meggondolom magam. Miután nem tudott idézni, megmondtam neki, hogy sajnálom, de vele szemben a magyar árust fogom előnyben részesíteni, aki Arany János nyelvét beszéli. Szóval, én azért vagyok azon az állásponton már régtől, hogy az Európai Unió nem életképes, mert az emberekből nem lehet kiirtani azt a kötődést, ami a családjukhoz, a törzsükhöz, a nemzetükhöz fűzi őket. Belőlünk nem lehet kiirtani azt, hogy magyarok vagyunk.

– Mit jelent magyarnak lenni?

– Nincs rá definícióm.

– Anyai ágon tót vagyok, apai részről magyar, már amennyire ez nyomon követhető visszafelé az időben. Magyar vagyok?

– Nincs olyan, hogy fajmagyar. Soha nem is volt. Ha van nép, amelyik megérdemelné, hogy bolgárnak nevezzék, akkor a magyar az. A bolgár ugyanis annyit jelent, hogy keverék.

– Ugyanazon a nyelven, magyarul beszélni, lehet meghatározó?

– Inkább a mentalitás. Közös hagyományok, közös történések, közös szenvedések.

– Az országnak az a baja, hogy egy feneketlen kútban zuhan lefelé, sokak reménysége, az Európai Unió pedig vergődik… Nem különösebben vidámító kép. Mi a helyzet Budapesttel?

– Nincs feje a városnak.

– Mióta?

– Sosem volt az elmúlt tizenöt évben.

– Demszky…

– 1991. január 14-e óta tudom, hogy Demszky alkalmatlan a főváros vezetésére.

– Óra, perc?

– Szinte órára pontosan meg tudom határozni az időpontot. Azon a vasárnap estén a Király – akkor még Majakovszkij – utcai Svejk Sörözőben találkoztunk.

– Mi történt?

– Este hétre hívott meg bennünket, polgármestereket. Akkoriban folyt a fővárosi törvény vitája a parlamentben, az eredeti program szerint arról tárgyaltunk volna. Eszméletlen hideg volt, az autóm összevissza csúszkált a jeges úton, csoda volt, hogy egyáltalán odaértem. Főpolgármester úr nyolcra érkezett, kis kísérettel. Volt, aki addigra már leitta magát. Ment könnyen: egy sör, egy unikum… Elsőként felállt egy polgármester, és előadta, hogy a kerülete élvonalbeli csapatának a pályáján toronyházat akar építeni, már tárgyalt is valami angolokkal. Csupa olyan baromsággal hozakodott elő, amire én úgy reagáltam, hogy „ne haragudj, de a kutyám is megdöglene, ha sokáig hallgatna téged, ráadásul nekem jóval kisebb az ellenálló képességem…” Erre föl, halálosan megsértődött. Igaz, néhány évvel ezelőtt felhívott és azt mondta, hogy nekem volt igazam. Mindegy. A vasárnap este úgy folytatódott, hogy Konrád György felolvasott amerikai úti élményeiből, New York és az amerikai nagyvárosok szlamosodásáról. Ezzel lényegében irodalmi est jellegét öltötte az alkalom. Meg kell mondjam őszintén, hogy felháborodtam. Azért mentem el a Svejkbe, hogy a fővárosi törvényről beszéljünk. Közben a mellettem ülő polgármester társam egyre részegebb lett. Aztán a pincérek felszolgálták a vacsorát, amiből egyetlen falatot sem ettem. Fél tíz körül járhatott az idő. Ekkor felállt egy ifjú hölgy és bemutatkozott: „Kamilla vagyok, a bohóc, Demszky Gábor tanácsadó testületének a tagja…” Eldőlt bennem a borjú. Szót kértem. Elmondtam, hogy engem a fővárosi törvény miatt hívtak meg, de három órán keresztül egy szó sem esett a témáról, vasárnap este a családommal is legalább hasonló jó légkörben el tudom tölteni az időmet. Természetesen, ha a későbbiekben mégis komolyan gondolják, hogy volna haszna érdemben szót váltani a törvényjavaslatról, akkor üzenjenek, azzal otthagytam őket. Attól a naptól kezdve tudom, hogy Demszky Gábor nem az az ember, akire a városnak szüksége lenne. Hogyha bárki megnézi főpolgármester úr másfél évtizede tartó ámokfutását, az azt látja, hogy semmi másról nem szól, mint hogy nincs szükség a kerületekre, mert nem lehet közöttük összhangot teremteni. És ezt az általa gyakran hangoztatott kijelentést, sajnos kezdik bevenni a legkülönfélébb körök. De az még soha senkinek nem jutott az eszébe, hogy talán nem egészen így van, mert hátha lehetne másképp is, például ha olyan főpolgármester kerülne a városháza élére, aki képes volna együttműködni a kerületekkel. Demszky Gábor még azt a fáradságot sem vette magának, hogy ellátogasson Újpestre… Pontosabban szólva, egyszer eljött, kilencvenegy tavaszán. Káposztásmegyeren tartott lakossági fórumot, ahol a helybéliek panaszkodtak a rossz közlekedés miatt, mire Demszky Gábor azt mondta, nem érti a siránkozást, hiszen itt megy el a HÉV. Valaki közbeszólt: igaz, hogy ez is Megyer, meg az is Megyer, de ez Káposztás-, az meg Békás-, és a síneken, amiket itt lát, nem a HÉV, hanem a MÁV vonatai közlekednek. Meg felbukkan még errefelé választási időszakokban, amikor az újpesti piacon kampányol. Mi történne, ha egyszer olyan főpolgármesterünk lenne, aki érti is a szakmáját, volt már polgármester egy-két cikluson keresztül, eredményt is tud felmutatni, és persze híve az együttműködésnek? Demszky Gábor három dologhoz ért igazán. Ebből én most csak kettőt mondok el. Az egyik a reprezentáció, a másik a lovaglás. Más nem is érdekli.

– Négyszer választották újjá…

– Mert a média felemelte. Hogyha megkérnék őt ma, sorolja fel mindazt, amit fővárosi beruházás keretében hoztak létre 1990 óta, nem kellene sokat beszélnie. A Nagykörút felújítása nem fővárosi pénzből készült, miként a Lágymányosi híd építését is jelentős részben a kormány finanszírozta.

– Egyfajta érdemnek felfogható, hogy az állammal sikerült megépíttetnie a hidat, felújíttatnia a Nagykörutat…

– A kormány kizárólag azért finanszírozta a hidat, mert a főváros nem volt hajlandó rá. Márpedig ennek a hídnak el kellett készülnie.

– Szerintem, ezen ne idegesítse fel magát…

– Szó nincs róla. De kérdezem én, hová lett a pénz? Szokott járni a fővárosi közgyűlésekre?

– Voltam már.

– Néha én is veszem a bátorságot és elmegyek. A fővárosi közgyűlésben úgy zajlik a munka, hogy ki- s bemászkálnak a képviselők. A terem közvetlenül szomszédos egy étteremmel, ahol pincérek várják a rendelést. A képviselő gondol egyet, feláll, átmegy az étterembe, ott zabál, kiabál, telefonon intézi az ügyeit. Miközben bent megy a közgyűlés…

– A parlament hasonlóan működik…

– Nálam egyetlenegyszer próbált meg valaki enni. Megállítottam a testületi ülést, aki éppen beszélt, megkértem, várjon egy kicsit, legyünk csendben, drukkoljunk együtt, hogy a képviselőtársunk szerencsésen befejezze az étkezést, ne zavarjuk, biztosan nagyon éhes, nem tudja megvárni a szünetet. Gondolja el! Ott ül harminckilenc képviselő, plusz a közönség, és mindenki lélegzetét visszafojtva egy emberre figyel.

– Bizonyára hatásos volt.

– Ahogy mondja. Eddig minden testületi alakuló ülést azzal kezdtem, hogy elmondtam, a hivatal az enyém, képviselőt a hivatalban nem akarok meglátni. A hivatalnokoknak pedig megtiltottam, hogy szóba álljanak képviselőkkel. Ha valaki, valamit akar, akkor forduljon az alpolgármesterekhez vagy a polgármesterhez. A fővárosi közgyűlésben másként van.

– Ön megtilthatja egy választott képviselőnek, hogy információért forduljon bármelyik hivatalnokhoz?

– Hát hogyne tilthatnám meg!

– Nem sérülnek a képviselői jogok?

– Nem! A képviselőnek egyhez van joga, hogy információt kérjen különböző ügyekben, de nem közvetlenül a tisztviselőktől. A főváros esetében is először a közgyűlésben kell rendet tenni. Ehhez elegendő egyetlen testületi ülés, amikor egyértelművé lehet tenni a szabályokat. A másik sürgető feladat volna megteremteni a kapcsolatot a főváros és a kerületek között. Ma mindössze annyiból áll ez a kapcsolat, hogy Demszky Gábor időnként összehívja az SZDSZ-es és MSZP-s polgármestereket. A város működését teljes mértékben átjárja a politika. Azért kell innen elmenekülni, azért menekül el innen, aki csak teheti, mert ez a város szürke, végtelenül unalmas, rosszkedvű, hihetetlenül lelakott… Utoljára mikor ment végig Budapesten a Duna partján?

– Régen… Egyhuzamban talán még sosem.

– Érdemes volna pedig felülni egy hajóra és az újpesti északi összekötő hídtól elindulva végigfényképezni a folyó két partját. Nagyon szép a Duna-part a Margit híd és a Szabadság híd között, a budai oldalon, de ezt a rövid szakaszt leszámítva csúnya, ronda, koszos… Borzasztóan néz ki! A Jóistenhez fohászkodom, hogy változás következzék be 2006-ban. Volt négy kormányunk, mindegyik egy ciklust tölthetett el a hatalomban, mert leváltották. Az összes párt becsődölt. Ennek ellenére azt várom, hogy jövőre ismét jön a jobboldal.

– Kik?

– Csak a Fidesz van.

– Az imént még arról beszélt, hogy az összes párt becsődölt…

– Jelenleg nincs más, csak a Fidesz. De szerintem 2010-re nagymértékben át fog alakulni a magyar politikai paletta.

– Új pártok jönnek, a régiek alakulnak át?

– Mind a kettő. A régebbi pártok osztódni fognak, mint az MDF és új politikai erő is megjelenik majd.

– Milyen színezetű?

– Fogalmam sincs. Jómagam konzervatív vagyok, ebből következően azt mondanám, hogy az új erő konzervatív lesz, de igazából nem tudom.