Hullahegyek

A kormány Oroszországban egy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt „magyar” vezető közreműködésével lakótelepet épít. Vietnámnak adunk 600 ezer dollár vissza nem térítendő támogatást, és ki tudja még, mit ígértünk. Indonéziában a Sulinet programot a kis milliárdos Kóka segítségével mi hajtjuk végre, és adunk 20 millió dolláros segítséget. Szétszórunk az iraki sivatagban négymilliárd forintot, Kínában kacsa-libatelepeket építünk. És adunk a romániai magyar lakta árvíz sújtotta településeknek hárommillió forintot. A nyilvánosságra nem került tételek valószínűleg ennél sokkal súlyosabbak! Megint jönnek, kopogtatnak a szocik a választási ígéreteikkel. Elmondom, mért szeretem a perui embereket. Egy ezerlelkes perui falucska polgármesterjelöltje összevissza ígérgetett a lakosságnak a választási kampányban. Eltelt egy esztendő, a faluban persze semmi sem változott. Küldöttséget menesztettek a polgármesterhez, számon kérni rajta a beváltatlan ígéreteket. Mivel az úr nem tudott elfogadható magyarázatot adni, a küldöttség tagjai nemes egyszerűséggel agyonverték. Magyarország ne kövesse ezt a példát, már csak azért sem, mert hullahegyek keletkeznének… Forgó Irén, Békéscsaba

Falujárás?

Réges-régi emlékek idéződtek fel bennem, amikor a rádióban meghallottam az MSZP legújabb telefonos akciójának hírét. Még csodálkozni sem tudtam, hogy a „mindent bele” kampánymozgalom keretében maga az ország ez idő szerinti miniszterelnöke személyesen teszi fel a honpolgárnak a kérdést, vajon tudja-e, hogy mi fán terem a Száz lépés programja. Ha nem tudja, illetve ha még többet akar tudni róla, akkor az MSZP aktivistái felkeresik és bővebben is kioktatják a jobb sorsra érdemes választópolgárokat. Ekkor jutott eszembe a 48/49-es évek emléke: a falujárás. Hogy mi is volt ez? Az MKP öntudatos tagjai nem tűrhették, hogy a szegény falusi lakosok, földművelők ne tudják, hogy milyen ragyogó jövő vár rájuk. (Időközben sajnos már megtudták!) Fel kell őket világosítani. Nosza jó néhány városi önkéntes vasárnap teherautóra szállt, irány a falu és agitálnak, agitálnak… Már ahol lehet, már ahol szóba is állnak velük. Ugyanis a falu széléről futótűzként terjedt: Emberek, zárjátok be a kapukat, eresszétek szabadon a kutyákat! Jönnek a falujárók! Nos, ezeket a történeteket lassan befedi a feledés jótékony homálya és csak néha, egy-egy hasonló esemény kapcsán jutnak felszínre. De e történet más gondolatsort is elindít. Nevezetesen: az MSZP a módszereiben sem különbözik az elődeitől (KMP, KDP, MSZMP), annak mind szellemi, mind anyagi örököse. Dr. Dávid Gábor, Bp.

Mélyrenyalás

Találkoztam a Magyar Demokrata egyik júniusi számában egy szívet-lelket melengető rövidhírrel. A román zászló alatt navigáló kutyaszaros főváros elhatározta, hogy nagy hazánkfiának, Ronald Reagannak szobrot állít a Városligetben. Teleki Pálnak, Wass Albertnek nem, de a Roninak igen! A rengeteg jelenkori talányok egyike, hogy ez a Roni mi a fenét tett értünk olyant, amivel kiérdemelte ezt a megszobrosítást: Ez esetben is alighanem a nagy megfelelni akarás mélyrenyalása érhető tetten. Javasolnám, hogy Roni szobrát is bízzák az „56-os emlékmű” alkotójának a tehetségére, fantáziájára (az említett mű egy szögekkel sűrűn kivert óriási fakírdeszkára hasonlít leginkább). Kerül amibe kerül, annyi haszna okvetlenül lenne, hogy Ronira az isten se ismerne rá. Id. Miskolci Ferenc, Nagymaros

Rasszizmus

Varázsszó. A társadalom jelzése saját betegségére. Ennek ellenére eredendő bűnnek tartják, nem segélykiáltásnak. Valószínűnek tartom, ezt a varázsszót is a nyugati határon át kaptuk, mint sok más, a beteg kultúrák hozadékaként idejutott korcs gyümölcsöt. „Fiam, ne vakard a fejed!” – mondja az apa, és nem kezd neki a tetűirtásnak, hanem leköti a gyerek kezét. Ne értsen senki se félre: a tetűk azok, akik a rasszizmusból élnek, kínosan ügyelve, hogy a tünetek láthatóak legyenek, az okok meg ne szűnjenek. Lakhelyem környékén húszmilliós autókból cigány és néger zene szól üvöltve, futtatott nők állnak a sarkon, forognak a kocsmákban. Eldöntöttem, elköltözöm. Olyan helyre, ahol ilyet nem látok. Rasszista vagyok? M. M., Bp.

Cunami kéne

Az egyik nap arról beszélnek, hogy lemond Románia minden idők legkatasztrofálisabban teljesítő kormánya, aztán másnap arról, hogy nem mond le. Egyik nap előrehozott választásokról beszélnek, a másik nap bejelentik, hogy nem lesznek előrehozott választások. A fél lábbal a börtönbe lévő Iliescut előkapja a legnagyobb ellenzéki párt a „naftalinból”, aki kioktatja a jelenlegi államelnököt és a kormányon kártékonykodó pártokat (akik már párttestületileg elhatározták az előrehozott választásokat) arról, hogy nem kell az előrehozott választás. A jelenlegi államelnök és kormánykoalíció megfogadja Iliescu bácsi „jó tanácsait”. A neptunos RMDSZ 4%-os parlamenti küszöböt próbált kiügyeskedni (még a rommániai magyar sajtó is megírta), aztán Markó és Takács kiállt közhazudozni, mondván, hogy az RMDSZ nem támogatta az 5% alatti küszöböt. Romániában nem lehet tudni, hogy mi van és mi lesz, mert félóránként változik a politikai szélhámosság. Itt csak egy becsületes cunami tudna viszonylagos rendet teremteni a politikai életben. Ezek képesek az egész Európát romba dönteni, még jobban banánköztársaság közeliségbe hozni, ha labdaközelbe kerülnek ideológusaik. TO., Mikháza

Csavaros reklám

Az utóbbi időben megsokasodtak a PR-fotók, melyeken ismert politikusaink „munkavégzés” közben pózolnak. A választások közeledtével még több ilyen fotó lesz. Mikor Orbán Viktor homokzsákot rakott vagy kolbászt töltött, a baloldali sajtó gúnyolódott a képeken. Mostani kormányfőnket már láttuk képen kukát kirakni a háza elé, láttuk fagylaltozni, ceglédi kislányt találni az utcán stb. Mindezen túltesz főpolgármesterünk, aki már minden létezőt átvágott, vezetett villamost, trolit, buszt, seprőgépet, hókotrót stb. A csúcs, mikor egy rozsdás vasoszlopnak – drága öltönyben, selyemnyakkendőben – megmutatta a kézi sarokcsiszoló gépet. Lehet hogy a puszta látványtól magától is lepergett a rozsda, vagy az oszlop röhögésétől vált le róla. (Az ilyen művelet közben normális esetben egyébként az ember szeme-szája, fehér inge, selyemnyakkendője telimegy rozsdaporral!) Legfrissebb csúcsalakítása: egy kosaras emelőn állva a kiskörúti bazársor egyik üzletének neonreklámját kívánta leszerelni, s kért hozzá egy csavarhúzót. Nem tudjuk, végül sikerült-e neki a több évtizede behajtott csavart kicsavarnia, mindenesetre nem esett le a kosaras emelőről (sokunk nagy bánatára!). Sajnos azonban még nem láttuk kézzel kutyapiszkot szedni vagy pöcegödör-tisztítót kezelni. Vajon a PR-fotók megrendelői tényleg hisznek abban, hogy a teljesen valóságidegen, művi úton előállított helyzetben ábrázolva a „nagy embereket” valóban népszerűbbek lesznek? Nem félnek attól, hogy inkább kiröhögik őket? Ennyire hülyének nézik a választóikat? Pap Zsolt, Budapest

Fikció

Okos vagyok – mondta csak úgy magának és közben a farzsebéből – a nyeles fésű mellől – kihúzta a körömreszelőjét. Ügyes is vagyok, ugyanis én séta közben is tudom reszelni a körmömet. Csak reszelgetem a körmömet és közben zseniálisakat gondolok. (És lassan elkezdett lépegetni.) Most teszek valahány lépést és közben megcsinálom a jót, a jobbat és a még jobbat is. Itt, a park csendjében, a magányban jönnek a legjobb gondolatok. Csaponghat a fantáziám. Már csapongatom is. Hogy már megint milyen bátran eredeti vagyok! De mi ez a dübörgés? Ja, a gazdaság. Ennek is itt kell dübörögnie? (És a gazdaság eldübörgött mellette.) Megint ez a jó csend. Nézzük csak, hát először is…(Ekkor meg nagy szélvihar támadt.) Mi ez már megint? Hát persze, az ország lendülete. (Majd elsöpörte a lendület, de megkapaszkodott egy fa ágában.) Tehát teszek – mondjuk – úgy száz lépést és közben…(Bum. Nagy durranás. A kirobbanóan sikeres Magyarország szólt akkorát, hogy majd megsüketült.) Na, ez így nem megy. Inkább visszamegyek a házba, majd ott reszelgetem tovább a körmeimet. (És az eddig diszkréten a háttérben maradó – és szokatlan módon fehér köpenyt viselő – testőrök kíséretében bement az épületbe.) Keszthelyi István, Bp.

Számpárbaj

A „duellum” úri dolog. Bolsevikéknál nem divat. Ha mégis ráfanyalodnak, kockáztatva hogy halálos sebet kapnak, akkor itt nagy baj lehet. Mi ez a nagy baj? Hosszú idő óta képtelenek megoldani az államháztartási hiányt, mert a Medgyessy-Gyurcsány-féle pártkatonák egyre több íróasztalt követelnek. Pártszolgálatukért a kormánytól, maguknak. Eladósították az országot és már a kamatok visszafizetése is nyomasztó gondot okoz. Munkaképes és jobb sorsra érdemes emberek tömegei tengődnek dologtalanul, aki meg állásban van, az is félelemben él, mert az állása bizonytalan. Ha két vezér meddő szócsatát folytat, attól még nem lesz kevesebb az éhező gyermek, és a kukákban sem lesz több „újrahasznosítható” élelmiszer. Egy elfogadható élet megteremtése a kormány feladata volna. De a jelenlegi kormányunk nem képes a feladatát teljesíteni. Egy látványos párbaj szervezése megfelel a „cirkusz” igényeinek (ez a könnyebb!), de nem biztosít a tömegek számára kenyeret. A számpárbajt nem karddal vívják. Harci eszköz a statisztikai adat. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az elvtársak Mellár Tamást, a Statisztikai Hivatal vezetőjét a ciklus közepén leváltották. Kövér Károly, Szeged