A kora őszi bágyadt napsütésben egy fiatal, fehér köpenyes ápolónő siet a nagykanizsai kórház főbejárata felé. A nővérke kedvesen útbaigazít bennünket, találgatja, vajon mi járatban lehetünk. Egy kisvárosban azonnal feltűnik, ha valaki idegen. Az idegen mindig valami újat hoz a városka álmos nyugalmába. Kedélyesen elbeszélgetünk, találgatja, vajon mi szél hozott minket ilyen messzire. De amint a kórház eladásáról kérdezzük, zavartan lesüti a szemét.

– Ne haragudjanak, én tényleg… én igazán semmit nem tudok – néz körül zavartan, hogy ki láthatta vajon, amint szóba állt velünk. Nem is köszön, sietve otthagy minket a kórház parkolója előtt.

A nagykanizsai kórház több különálló, más-más stílusú és korú épületből, mentőbeállóból és szépen gondozott, hatalmas, fás-virágos parkból áll. Az egyik padon két várandós kismama beszélget.

– Igen, hallottuk, hogy eladják a kórházat, bár úgy tudjuk, még nincs végleges döntés. Az egész város beszél róla – teszi védelmezőn a kezét hatalmas pocakjára az asszony. – A legrosszabb a bizonytalanság. Kanizsán nincs munka, a legtöbben a kórházban dolgoznak. Óriási a munkanélküliség errefelé – sóhajtja gondterhelten.

A kórház legmodernebb épülete a legmagasabb is egyben. A gyermekosztály falát színes rajzok díszítik, rend, tisztaság és otthonos hangulat fogad. Érdeklődünk, beszélhetnénk-e a főorvossal. A válasz: nem. A főorvos asszony már hazament. Egy másik osztályon a nővérek, amint meghallják, hogy újságírók vagyunk, behúzódnak a nővérszobába, egyikük még az arcát is eltakarja, hogy ne láthassuk… Nyílik az ajtó, fehér köpenyes úr kérdezi, segíthet-e valamiben. Bemutatkozunk. Az úr zavartan körülnéz, a folyosó üres. Sietve betuszkol minket egy váróteremszerű helyiségbe. Itt várjanak meg – mondja, majd elsiet. Telik-múlik az idő, de végül visszatér.

– A nevemet kérem, hogy ne közöljék. Meg vannak a dolgozók félemlítve, a főorvosi értekezleten bejelentették, akinek nem tetszik valami, máris mehet. Úgy beszélnek a munkatársaikkal, akár az ötéves gyerekekkel. Nem számít a szaktekintély, nem számít a logikus ellenérv. Az ember egzisztenciájának egyik napról a másikra vége lehet. S itt nem úgy van, mint Pesten. Közel s távol nincsen másik kórház. Az ötvenezres város és a vonzáskörzet további hatvanezer betege hozzánk tartozik. A kórházunkban nincs demokrácia – suttogja.

Összerezzen, amint a kinyílik a liftajtó.

– Hol is tartottunk? Nincs demokrácia. Feudális hierarchia van. Az igazgató különben rövidesen nyugdíjba megy, de már mindenki tudja, a most épülő krónikus ápolási osztály az ő birodalma lesz. Hogy a kórház pénzügyi gondokkal küzdene? El tudják képzelni, hogy havonta több tízmillió forintos jutalmakat oszt szét a kórház vezetése? Hogy miből? Hallottak már a fiókos betegekről?

Nem hallottunk.

– A fiókos beteg nem fekszik a kórházban, csak papíron van nyilvántartva. Papíron kezelik, papíron kapja a gyógyszert, az ellátást. A tb pedig a betegek és a beavatkozások száma után fizet. Mondjuk egy vakbélműtét 0,8 pontot ér. Amelyik osztály tíz százalékot meghaladó mértékben túlteljesíti a kontrolling osztály által készített tervet, jutalmat kap. Ebből időnként még a nővérek is részesülnek. Hogy ez olyan lenne, mint az üzleti világ? Nem, nem olyan. Itt ugyanis mesterségesen van felduzzasztva a beteglétszám, s mivel ezt senki nem ellenőrzi, a dolog már évek óta működik. A kórház pedig messze túllépi a hatáskörét. Újabban sajátos pénzintézetként is működik: hitelt is tud nyújtani.

Kórház hitelt? Itt, Magyarországon? Ez még viccnek is rossz, jegyezzük meg.

– Pedig igaz. A kórház nemrégiben százmilliós kölcsönt adott az önkormányzatnak. Abból a pénzből, amit az OEP a betegek ellátására ad és amit a törvény szerint kizárólag a betegekre lehetne fordítani. Persze a hivatalos verzió szerint hatalmas eszközberuházásra lenne szükség, ezért kell a magántőkét bevonni. Készült is egy eszközlista, csak egy a baj vele: nem a valós igényeket, hanem a vezetőség fantáziáját tükrözi. A lista is mesterségesen van földuzzasztva – teszi hozzá új orvos ismerősünk. Nem néz utánunk, amint távozunk. Mi sem nézünk vissza. Sosem láttuk egymást…

A kórház eladásával kapcsolatban a Demokrata megkérdezte az intézmény főigazgatóját, dr. Szabó Csabát. A főigazgató lapunknak elmondta, egy viszonylag sikeres másfél évtizedes főigazgatói tevékenység után oda jutottak, hogy árulniuk kell a kórházat. Nem örül a városban kialakult közhangulatnak, a „lop stop” plakátoknak és a személyét érő támadásoknak. Privatizációs döntés még nincs, az ügy előkészítési szakaszban van, a közgyűlés döntése még hiányzik.

– Olyanok vagyunk, mint az egyszeri leány. Kiáll a sarokra, de ezenkívül nem csinál semmit. Mégis mindenki róla beszél – fogalmazott a főigazgató.

A szándék persze megvan. A főigazgató a privatizáció elkötelezett híve.

– A modern kórházi szakellátás igen nagy értékű orvosi technikai eszközökkel történik, amelyek beszerzése vagy pótlása több pénzt igényel, mint amennyi jelenleg rendelkezésre áll, ezért pótlólagos forrásokra van szükség – véli dr. Szabó Csaba, aki a megoldást a jelenlegi merev költségvetési szervi működés átalakításában látja. – Közhasznú társasági vagy gazdasági társasági formára gondolok, amely lehetővé teszi a piaci környezet gyors változásaihoz való alkalmazkodást a betegek érdekében. Amennyiben a közgyűlés egyetért azzal, hogy a kórház jelenlegi működési formája megváltozhat, el lehet kezdeni azt a munkát, amely a felvetett problémára megoldást jelent.

Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési és nagykanizsai önkormányzati képviselő szerint viszont nem annak az intézménynek a működtetési formáján kellene változtatni, amelyik százmilliós nagyságrendben tud hitelt nyújtani a fenntartójának.

– December ötödikén közel tízezer nagykanizsai szavazott a kórház magánosítása ellen. A kanizsaiak nem akarják, hogy eladják a kórházukat. A kiskeresetű, nyugdíjas és az egyre növekvő számú munkanélküli számára már-már elviselhetetlen terhet jelent gyógyszereik kiváltása, további terheket pedig nem tudnak elviselni – szögezi le.

A fideszes honatya nem érti, miért van szükség tőkebevonásra, hiszen az OEP azt követően sem fizet majd több pénzt. Úgy véli, többletforráshoz jutni csak a dolgozói létszám csökkentésével, illetve azzal lehet, ha pénzt kérnek a gyógyításért. További probléma, hogy egy gazdasági társaság alkalmazottjának megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya, s ezzel olyan előnyöktől esik el, amelyek korábban megillették. Az esetleges elbocsátások pedig tovább növelik a munkanélküliek számát, lévén a kórház jelenleg a város egyik legnagyobb munkáltatója.

A közelmúltban dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter is ellátogatott a nagykanizsai kórházba, hogy jobb belátásra bírja a dolgozókat. A kis számú érdeklődő előtt próbálta megnyugtatni a kedélyeket.

– Biztosíthatom önöket, hogy a dolgozókat semmilyen hátrány nem éri majd a magánosítással, és felesleges hátsó szándékot feltételezni a nagykanizsai kórház vezetéséről.

Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere ugyanakkor úgy véli, hogy a népszavazás eredménye ellenére sem szűntek meg az egészségügyi rendszer szétverésére tett kísérletek. A harminc ÁNTSZ-laboratórium magánosításáról született döntést követően az Egészségügyi Minisztérium kft.-be szervezte ki ezeket a laboratóriumokat, és két hete kiírták a közbeszerzési eljárást a laborok privatizálására. A kórházak magánosítása kapcsán megjegyezte, hogy éppen a jó állapotú kórházak kerülnek kalapács alá, a megszerzésükben pedig gyakorlatilag ugyanaz a befektetői kör érdekelt.

Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy a már privatizált intézmények működése körül súlyos gondok vannak. Kiskunhalason például újabb elbocsátások várhatók, miközben a kórházat megszerző tulajdonosi kör már a városban vásárolja fel az ingatlanokat, ami arra utal, hogy a kórházak privatizációja mögött komoly ingatlanspekuláció húzódik meg. Mikola István a Demokratának elmondta, hogy a nagykanizsai kórház privatizációs előkészületei magas szintű kormányzati támogatással zajlanak, ráadásul úgy, hogy az elmúlt tizenöt év nagyberuházásait több milliárd forint értékű címzett támogatással segítette az állam.

A nagykanizsai kórház ugyanis sokkal jobb üzletnek ígérkezik, mint azt ránézésre bárki gondolná: az elmúlt években hatalmas összegekkel javították föl: az Antall-kormány idején 1 milliárd 321 millió forint, a Horn-kormány idején 590 millió forint, a jelenlegi szocialista-szabad demokrata kormány idején pedig 1 milliárd 417 millió forint összegű cél- illetve címzett támogatásban részesült.

Nagykanizsán mindenki a kórházról beszél. A helyi Polgári Egylet bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezd az intézmény megmentése érdekében. Miha Tamásné a Polgári Egylet képviseletében Nagykanizsán hangsúlyozta, az emberek nem hisznek a város és a szaktárca vezetőjének, akik szerint sem a dolgozóknak, sem a betegeknek nincs félnivalójuk. A betegek és a dolgozók nagyon is félnek. Ha azonban az elkövetkező nehéz időszakban úrrá tudnak lenni egzisztenciális és egyéb félelmeiken, akkor összefogással meg tudják akadályozni, hogy eladják a kórházukat. Az a helyzet ugyanis, hogy leginkább ők tudják megakadályozni. A kanizsaiak.

A Demokrata csak annyit tehet, hogy hírt ad róla, a jelek arra mutatnak, mintha valakik bankot csináltak volna a kanizsai kórházból: előbb teletömik pénzzel, aztán azt a pénzt forgatni kezdik, s mikor már jól megy a bolt, vinnék az egészet. Aztán már csak az orvosokat és a betegeket kéne kirúgni. És jól elvolnának fiókos betegekkel, s ha már így belejöttek, fiókos orvosokkal is. A Holt lelkek megírója, Gogol turbinasebességgel forog a sírjában.