Boross Norbert a villamosenergia-piac kérdéseiről

Kellően stabil Magyarország energiaellátása? Előnyös vagy hátrányos a szabad verseny? Ki nyer azzal, ha nemzetközi energiaszolgáltatók is részt vesznek a magyar piacon? Mennyire építhetünk a megújuló energiaforrásokra? Mit takar valójában a szolgáltatóknak juttatott úgynevezett „luxusprofit”, és milyen szerepe van ma az államnak a villamos energia árának alakulásában? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Boross Norberttel, a Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) Rt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Rt. kommunikációs és szabályozásmenedzsment igazgatójával.

– Az elmúlt időszak rávilágított, hogy az energiaválsággal fenyegető jóslatok nem egészen alaptalanok, elég az orosz-ukrán gázvita vagy a szokatlan januári hideg miatt kialakult problémákra gondolni. Bár válság nem volt, a helyzet minden korábbinál világosabbá vált.

– Azt látni kell, hogy a jövőben jelentősen megnő azon országok súlya, amelyek komolyabb energiahordozó-készletekkel rendelkeznek. Magyarország nem ilyen. A piaci viszonyok pedig nincsenek tekintettel se a fizetéseinkre, se a nyugdíjainkra, se a kormányokra, ezért hazánknak előbb-utóbb stratégiai szövetségeseket kell keresnie ezen a téren is, ha eredményesen akar fellépni. Ezért jó például, hogy Magyarország a visegrádi együttműködésben részt vesz, ami lényegesen nagyobb erőt képvisel, és ezért jó az is – bárki bármit is gondoljon a privatizációról -, hogy például a gázszolgáltatásban is részt vesznek multinacionális vállalatok. Mert azért más a súlya, ha egy fél Európát gázzal ellátó multinacionális vállalat tárgyal mondjuk az oroszokkal, mintha egy magányos magyar szolgáltató. Valóban sokat lehet tehát beszélni a privatizáció hátrányairól, de egy biztos, a stratégiai szövetségek szempontjából kifejezett előnyt jelent.

– Villamos energia esetében is fennáll a gázhoz hasonló, szoros függőségünk bárkitől?

– Itt alapvetően más a helyzet. Bár a magyar villamosenergia-piacon jelen van az import, az ellátás elvileg hazai erőművekből is teljes egészében megoldható. A kérdés mindig az, hogy melyik az olcsóbb. Ma a villamosenergia-szektor három különböző részből áll, s míg korábban e három részt egyöntetűen állami árszabályozás irányította, nevezetesen a Magyar Energiahivatal ajánlása alapján a Gazdasági és Közlekedési Miniszter állapította meg az árakat, ma ez már az erőművekre nem igaz. Ennek oka, hogy a villamosenergia-piacon az igazi verseny a termelők között lehetséges, ez azonban Magyarországon még nem alakult ki a maga egészséges módján.

– Miért?

– Elsősorban, mert nem igazán vannak egymással összehasonlítható termelők. Ma Magyarországon működnek gázos erőművek, amelyek a gázárak miatt eleve versenyhátrányból indulnak, vannak szenes erőművek, és persze ott van Paks. Egyes erőműveknek egyéb kötelezettségeik is vannak, például a maradék hőből távfűtést szolgáltatnak, a helyzet tehát meglehetősen összetett, pusztán piaci alapon nem is lehet versenyeztetni őket. Mind külön kategória, és bár különböző árakon képesek villamos energiát termelni, még ha a hatásfokuk nem is megfelelő, akkor sem lehet őket egyszerűen leállítani.

– Az árakat ugyanakkor nem csupán a termelői ár befolyásolhatja. Az utóbbi hónapokban a nagypolitika színpadán is téma lett az előnytelen szerződések által a piac egyes szereplőinek juttatott luxusprofit.

– Ezeket a szerződéseket én nem ismerem, de ha vannak ilyenek, azokat a Magyar Energiahivatal felülvizsgálhatja. Azt azonban tudni kell, hogy a magyarországi villamosenergia-szolgáltatók esetében nagyon szigorú állami árszabályozás működik ma is, ami pontosan megmondja, hogy a villamosenergia-árba mi kerülhet bele. Ezen belül is vannak bizonyos tényezők, amelyeket a Magyar Energiahivatal rendszeresen vizsgál, hogy hogyan változnak. Egy áramszolgáltató eredményességét nem valamiféle garantált profit, hanem a piaci struktúra határozza meg, azaz hogy városi vagy vidéki területen működik, milyen a fogyasztói összetétele, mennyi ipari nagyfogyasztót lát el, sűrűn lefedett avagy nagy kiterjedésű, ámde ritkábban lakott területet lát el.

– Mégis, milyen ma az áramszolgáltatók nyereségessége? Eléri a luxusprofitvitában is említett, 8 százalékos garantált nyereséget?

– Ismétlem, az áramszolgáltatóknál nincs garantált nyereség. Nem létezik olyan szerződés, amely szerint részükre akkor is ki kell fizetni a nyereséget, ha azt nem tudják megtermelni. Az áramszolgáltatók esetében úgynevezett tőkeköltség van, ami 7,1 százalékos. A hatékonyabb cégek ennél többet is tudnak keresni, annak azonban, hogy a nyereséget meg is tarthassák, nagyon szigorú feltétele, hogy a szolgáltatás minőségi paraméterei javuljanak. Az ELMŰ Rt.-nek a 2005-ös eredménye az átlagosnál jobb volt, hiszen mindhárom minőségi paramétere jelentősen javult, az RWE-csoporthoz tartozó másik áramszolgáltató, az ÉMÁSZ Rt. esetében azonban a 2005-ös eredmény még az osztalék fizetését sem tette lehetővé. Nem beszélhetünk tehát garantált profitról: aki képes eredményesen működni, az a piaci szabályok szerint nyereséghez juthat, ám még ennek megtartása is komoly, a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatás minőségi feltételeihez van kötve. A villamos-energia esetében tehát a hatósági árszabályozás országos viszonylatban működik, amelyen belül az eredményesebb szolgáltatók képesek profitot is termelni.

– Mit jelent ez a 7,1 százalékos tőkeköltség? A szolgáltatók számára ez sok vagy kevés?

– Mihez képest? Vannak szolgáltatók, ahol ezt sem sikerül kitermelni, és van, ahol több is összejön. De nézzük egzakt módon: hogyan viszonyul ez a 7,1 százalék a betéti kamatokhoz? Ha levonjuk belőle az inflációt, azt lehet mondani, hogy ez reálmegtérülésben 4 százalék körüli érték, amilyen kamatra valószínűleg kevesen tennék be a pénzüket a bankba. És ha ezt az értéket valamely szolgáltató túllépi, akkor azt vissza kell adnia a fogyasztóknak.

– Ez mit jelent?

– Minden négy évben van egy teljes árfelülvizsgálat, legutóbb 2005-ben volt ilyen. Ekkor a megtermelt, hatékonyságnövelésből adódó többletnyereséget megosztják a szolgáltató és a fogyasztó között, illetve ha az egyes években a szolgáltató túllépi a nyereségkorlátot, ami az ELMŰ Rt.-vel 2005-ben bekövetkezett, akkor azt a fogyasztóknak vissza kell adni. Az ELMŰ Rt. esetében az 2005-ben 300 millió forintot jelentett, ami az egyes fogyasztók havi villanyszámlájára vetítve filléres összeg lett volna, ezért a fogyasztóvédelmi szervekkel és Magyar Energiahivatallal megállapodva az ELMŰ Rt. úgy tett eleget e kötelezettségének, hogy a budapesti és a Pest megyei fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények számára adott egy, illetve másfél hónapnyi számlán elismert árkedvezményt.

– Az országgyűlés Gazdasági Bizottsága mindenesetre napirendjére tűzte a luxusprofit kérdését.

– Nagyon szívesen beszámolunk a bizottság előtt is a cég működéséről, de nem árt tudni, hogy mind az ELMŰ Rt., mind az ÉMÁSZ Rt. tőzsdére bevezetett vállalkozás, így minden adatunk nyilvános, de természetesen mind a Gazdasági Bizottságnak, mind akár egyes tagjainak szívesen állunk rendelkezésére.

– Gyakran hangsúlyozzák, és az európai viszonyokat tekintve ez kétségtelen is, hogy a villamos energia ára ma Magyarországon lényegesen alacsonyabb a piaci értéknél. Valaki tehát veszít ezen. De hol jön létre ez a veszteség, és mi jelenthetne megoldást az árkérdésben?

– A helyzet ma meglehetősen bonyolult. A kereskedő-hálózatot felügyelő Magyar Villamos Művek Rt.-t az elmúlt években egyre jobban terheli a puffer szerep, hiszen a nem piaci villamosenergia-árak és a piaci tüzelőanyag árakközötti különbséget neki kell lenyelnie. Ezt a politikát a jövőben egyre nehezebb lesz folytatni. Korábban állami tőkejuttatással fedezték az MVM veszteségeit, az európai uniós szabályok nem fogják megengedni, hogy az állam a beszedett adóforintokból fedezze egy iparág veszteségeit. Lehet tehát gondolkodni a hatósági árak újbóli bevezetésén, vagy lehet gondolkodni azon, hogy az árakat inkább versennyel szorítsuk le. Én ez utóbbi híve vagyok, már csak azért is, mert ez is segítene abban, hogy minél stabilabban álljon a saját lábán a magyar energiaipar, és csökkenjen a bármiféle függőség. Mindenképpen további határkeresztező vezetékekre lesz szükség, ez elengedhetetlen feltétele ugyanis a szállításnak. Ha a határok ilyen szempontból nyitottak, adhatunk el és vehetünk energiát, ami az egészséges piac egyik alapfeltétele, és hosszú távon természetesen elengedhetetlen, hogy minél stabilabb és megbízhatóbb hazai erőműveink legyenek. Ezek felépítésében pedig szintén az egészséges piaci viszonyok is sokat segíthetnek.

– Szükség van új erőművekre?

– Hosszú idő óta látható, hogy igen. Az RWE-csoport tervezte például a Mátrai Erőmű szenes blokkjainak jelentős bővítését, ami sajnos különböző politikai megfontolások miatt meghiúsult. Pedig hosszú távon sokkal kockázatosabb, ha egyáltalán nincs erőművünk, mintha arról vitatkozunk, hogy a meglévő erőműveknek milyenek az árai.

– Az egyre gyakoribb energiaválságok mind jobban ráirányítják a figyelmet a megújuló energiaforrásokra. Olcsóbbak vagy drágábbak, kellően hatékonnyá tehetők, egyáltalán: az energiaipari szereplők menynyire foglalkoznak a témával?

– Természetesen érdemes és kell foglalkozni vele, de nem árt tudni, hogy az idei villamosenergia-áremelés egy részét éppen a megújuló forrásokból származó energia kötelező átvétele kényszerítette ki. Ma ugyanis törvény írja elő, hogy a megújuló forrásokból termelt energiát a szolgáltatóknak 23 forint/kilowattóra áron kell átvennie, míg egy nem túl korszerű szenes erőmű is 10 forint alatti áron termel. Tény, hogy környezetbarátságuk és a hagyományos energiahordozók kimerülésének veszélye miatt nagyon fontos a megújuló energiatermelés támogatása, de az is tény, hogy a jelenlegi technológiai szint mellett ennek az ára még nem igazán versenyképes. A tisztán fizetett energiaár szempontjából tehát nem éri meg, de miután itt komplex kérdésről van szó, mindenképpen törekedni kell a gazdaságosabbá tételére. Németországban például mára kialakult egy olyan környezettudatos fogyasztói réteg, hogy a piacon megjelenhetett olyan struktúra, amely a hagyományosnál drágábban, ámde kizárólag megújuló forrásokból származó energiát szolgáltat, és erre kereslet is van. Az irány tehát jó, és ez ki fogja kényszeríteni a technológia további fejlődését.

– Magyarországon az energiapiac szereplői befektetnek ebbe?

– Az ELMŰ Rt. szolgáltató, azaz a gyártótól vásárol bármilyen berendezést annak segítségével látja el a feladatát, így mi közvetlenül nem finanszírozunk kutatást. Ugyanakkor az ELMŰ Rt.-nek és az ÉMÁSZ-nak van egy közös kft.-je, amely piaci alapon foglalkozik a megújuló energiaforrások alkalmazásával.

Jókuthy Zoltán