Szép gesztus, hogy egy olyan meseíró születésnapját választotta ki a Hunra, aki nem csupán mesélt, hanem nevelt is. Az általa leírt meséken, mondákon keresztül a magyar kultúrával, történelemmel is megismerkedtek a gyermekek. S amellett, hogy Benedek Elek elévülhetetlen érdemeket szerzett a gyermek- és ifjúsági irodalom megteremtésében, újságíró-publicistaként, lapszerkesztőként, országgyűlési képviselőként harcos közéleti személyisége volt a dualizmuskori magyar politikai életnek, s egész életében szívvel-lélekkel harcolt szűkebb pátriája, Székelyföld felemelkedéséért.

Manapság is szükség van hozzá hasonló kaliberű, integráló személyiségekre, s szükség van a meséire. A globalizált „kultúrában” ugyanis egyre kevésbé adatik meg a legkisebbek számára, hogy igazi gyermekkort éljenek, hiszen az óvodásokat a számítógépek elé ültetik a versenyképesség és modernizáció mielőbbi megismerésére hivatkozva. Hol vannak már azok a békebeli történetek, amelyben a jó elnyeri jutalmát, s erkölcsi mondanivalóval is szolgál a mesehallgató apróságoknak? A gyermekeknek szánt mai, „trendi” mesevilág ízlésromboló, fantáziaölő, történeteiben az erőszak dominál. Miért is lenne másképp, mikor a játékok, könyvek, rajzfilmek készítőinek nagy része fogyasztónak tekinti a gyereket, akin keresztül nyomást lehet gyakorolni a szülők pénztárcájára? A gyerekek közül sokan egyáltalán nem találkoznak mesékkel, vagy az ismert történetek olyan értelmét vesztett változatai jutnak el hozzájuk, amelyeket az üres szórakoztatás szintjére degradáltak. S ebben a folyamatban még olyanok is részt vesznek, mint a mainzi Olvasás Alapítvány, akik Simsala Grimm címmel indítottak rajzfilmsorozatot útjára, amiben például a kecskegidákról szóló mesében a farkas vegetáriánus lesz. A sorozatot több mint 30 országban vetítik. A hiteles mesék személyiségformáló erejűek, fejlesztik a gyermek ítélő- és megfigyelőképességét, képzeletét, erkölcsi érzékét, bizalmát a jó erejében, s megtanul odafigyelni is. Belemerül a történetbe, és ugyanolyan intenzitással mozog belső világában, mint a játékban, és nagyon fontosak azok a meghitt pillanatok, amelyeket a mesét mondó szüleivel él át a gyermek!

Régóta tudja a modern mesekutatás, hogy a történetek valaha nem a gyermekekhez, hanem a felnőttekhez szóltak. A mesék közösségekben alakultak történetekké, modellt szolgáltatva a mindennapok eseményeinek megértéséhez, s hogy az emberek megtalálják helyüket a világban. A gyermekek nemzedékről nemzedékre ebbe az öröklődő tradícióba születtek bele. C. G. Jung óta tudjuk, hogy a kollektív emlékezet tudat alá süllyedt tárházában emlékképek, archetípusok rejtőznek, melyek álomképeinkben bukkannak fel. A mese ilyen szimbólumok rendszere, ezért lehetséges, hogy egyes népmesei motívumok több kultúrában is megtalálhatók, így a legkisebb fiú hőssé válása, a mitikus lények vagy az erdei öregapó, akit magával a természettel azonosítanak a mesekutatók. Ugyanígy közös a számmisztika, amely bizonyos számoknak mágikus erőt tulajdonít. A Fehérlófia című népmesénkben például az anya kétszer hét esztendeig szoptatta a fiút, míg az meg nem erősödött, s fel nem készült a próbák kiállására, de kedvelt a hetes mellett a hármas szám is, ami az időtartamok hármas tagozódásának megfigyelésén alapul, s a teljesség, a tökéletesség, az isteni tulajdonságok képzetét jelenti.

Marie-Louis von Franz, a neves pszichoanalitikus, C. G. Jung tanítványa szerint egy adott közösség történetében mindig volt olyan fordulat, ami az egész közösség pszichéjéhez illeszkedett, máskülönben a mesék nem maradhattak volna fenn. Érdekes kísérlet igazolta ezt a megállapítását. Egy fiatal amerikai tanár egyik nap felolvasott az osztályának egy rövid, de izgalmas novellát, utána pedig egy mesét. Néhány nappal később leíratta velük azt, amire emlékeznek. A diákok sokkal inkább emlékeztek a mesére, mint a novellára. Marie-Louis von Franz szerint azért, mert a mesékben létezik egy minta, amely minden ember tudattalanjához illeszkedik. A történetek elmondásakor emellett az ellenőrzés kollektív folyamata is megfigyelhető. A gyermek számára olyan a mesehallgatás, mint egy rítus, a történetet szinte szó szerint akarják hallani.

A népmese napja alkalmából a Hunra Magyar Olvasástársaság arra kérte a könyvtárosokat, óvónőket, pedagógusokat, a mesével foglalkozó szakembereket, a meseszerető gyerekeket és felnőtteket, hogy ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak a magyar és más népek történetei, meséi felé. Elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről, s a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről. Ne hagyjuk veszendőbe menni mindazt, ami évszázadokon keresztül élni segítette az embereket.

-ana-