Simicskó István: kormányprogram a honvédség lezüllesztése

Lassan eltelik újabb négy év. Itt a számvetés ideje. Nézzük például, mi a helyzet a honvédelem területén. A Medgyessy-, de főleg a Gyurcsány-kormány oly sok ponton gyengítette meg Magyarország pozícióját, hogy esetleg gondolhatnánk azt, legalább a haza védelmét nem hanyagolták el. A kép azonban, ami a Simicskó Istvánnal készült interjúból kirajzolódik, roppant lehangoló. A parlament honvédelmi bizottságának alelnöke szerint sürgős változásokra van szükség a hadügy területén is.

– Hamarosan véget ér egy újabb SZDSZ-MSZP-ciklus. Az ország talán túléli őket ezúttal is, annak ellenére, hogy ahol csak tehették, ártottak: oktatás, média, önkormányzatok, munkanélküliség, privatizáció, külföldi adósság, határon túli magyarok… Mi a helyzet Magyarország biztonságával?

– Azt halljuk a hivatalos kormányzati megnyilatkozásokban, hogy Magyarország biztonsága soha nem volt olyan megnyugtató, mint napjainkban. Szerintem ez remény csupán, s csak azért reménykedhetünk, mert hazánk 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, 2004. május 1-én pedig teljes jogú tagjai lettünk az Európai Uniónak.

– Végső soron akkor minden rendben…

– Talán mégsem. Nem lehet ugyanis Magyarország biztonságát kizárólag külső erőkre bízni, még akkor sem, ha a NATO ma a világ legerősebb katonai szövetsége. Saját védelmi képességünk jócskán hagy kívánnivalót maga után. Az elmúlt négy esztendőben olyan folyamtok indultak be a honvédelem területén, amelyek nemhogy növelték volna hazánk biztonságát, sokkal inkább annak ellenében hatnak. A katonai intézményrendszert sorozatos támadások érik, szinte kormányprogrammá vált a magyar katonaság leépítése, züllesztése. Ilyen kis létszámú hadsereg szinte még soha nem volt Magyarország történetében, talán a Trianon utáni időszakkal vethető össze. És most nem is arról beszélek, hogy a II. világháború idején 900 ezer fős volt a magyar hadsereg létszáma, mert ekkora haderő ma nem lenne fenntartható, de még egy 122 ezer főből álló sem, mint amennyien a rendszerváltás környékén szolgáltak. 1946-ban 16 ezer katonából állt a magyar véderő, tehát akkor, amikor az ország szovjet megszállás alatt volt, minden szétdúlva, lerombolva. Honvédségünk jelenlegi állapotában kísértetiesen hasonlít az akkori időkre. A szárazföldi haderő létszáma 9 ezer fő körül mozog, és körülbelül hatezren teljesítenek szolgálatot a légierőnél.

– Azt állítja tehát, hogy az SZDSZ-MSZP-kormány nagyjából olyan mértékű pusztítást vitt végbe a honvédelem területén, mint a II. világháború?

– Lényegében véve igen. A számok legalábbis erre engednek következtetni. Miként az is erősíti a párhuzamot, micsoda morális válságban van a magyar hadtest, milyen nagy a létbizonytalanság a katonák körében. Egyszerűen nincs jövőképük. A kiszámíthatóság, a tervezhetőség biztonsága szűnt meg számukra az elmúlt négy év során. Úgy érzik, bármelyik pillanatban megszűnhetnek alakulatok, a honvédség katonai és politikai vezetésének kénye-kedve szerint, egyetlen tollvonással bezárathatnak laktanyákat, egzisztenciák ezreit téve kockára meggondolatlanul. A magyar katona gondolatait a lassan mögöttünk hagyott ciklusban nem az kötötte le elsősorban, hogyan láthatná el minél jobban, szakszerűbben a feladatát, hanem a saját és a családja sorsa fölött érzett bizonytalanság. Sok példát lehetne hozni mindarra, amit elmondtam, mégsem kezdek hosszas felsorolásba, de a pécsi tüzérek esetét azért megemlítem. Ennek a tüzérdandárnak a megszüntetésével egy régi, megbecsült, hatékony fegyvernemi kultúrát számolt fel a szociálliberális kormányzat. Ami azt is jelenti, hogy a Magyar Honvédségnek jelen pillanatban nincsen tüzérsége. A harckocsizókat és a rádiófelderítő-alakulatokat is gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozta a kormány. Alig maradt T-72-es páncélosunk, miközben Gyurcsány Ferenc nagylelkűen az iraki hadseregnek ajándékozott hetvenhét darabot. De nemcsak az a baj, hogy folyik a magyar véderő leépítése, hanem ezzel egyidejűleg elmaradnak a fejlesztések. Mindnyájunk számára az kellene legyen az alapelv, de különösen a haza biztonságának védelméért fokozott felelősséget viselő politikusoknak, hogy a védekezésre készülni akkor már késő, amikor bekövetkezett a baj. Mivel még nem tört ki az általános világbéke, és az emberi természet olyan, amilyen, a homo sapiens a kialakulása óta nem változott, nem fejlődött, amit fejlődésnek neveznek, az inkább csak technikai értelemben történt. A rosszindulat, a gonoszság, a gyűlölet, az agresszivitásra való hajlam, no és persze a szeretet is ott van az emberekben, tehát az emberi természet alapvető jegyei nem változtak. Nem is tudjuk megváltoztatni. Ezért fenn kell tartani a hadsereget, és fenn kell tartani az emberekben azt az egészséges gondolkodást, hogyha Magyarországot netán külső fegyveres támadás érné, akkor nekünk magunknak kell megvédeni saját magunkat. Nem nagy a valószínűsége jelen pillanatban, de senki nem lát a jövőbe.

– Az MSZP-kormány ugyanakkor a légierőn kívül sehol sem fejlesztett. Ön szerint mely területeken kellett volna még feltétlenül megindítani a fejlesztéseket?

– A gépjárműpark cseréje egész egyszerűen elodázhatatlan. Tizenkétezer darab új járműre volna szüksége a magyar honvédségnek. Juhász Ferenc 2002-ben azt mondta, a hadsereg még arra sem képes, hogy elhagyja a laktanyákat. Tehát világosan látta, hogy mielőbb új járműveket kell beszerezni. Ennek ellenére szinte semmi nem történt. Mindösszesen annyit tudnak felmutatni, hogy a német haderőtől vásároltak négyszáz darab használt gépjárművet, amelyek többsége Irakban, Afganisztánban és Koszovóban teljesít szolgálatot. Erre az évre pedig nyolcvanöt darab új gépjármű beszerzésére van keret. Aztán itt van a rádiók, a rádiótender ügye. A magyar katonaságnál alig van olyan rádió, amelynek a segítségével egy-egy hadgyakorlat vagy éppen éles bevetés során kommunikálni lehet más NATO-tagországok csapataival. Egy másik nagyon komoly hiányosság, amit nem sikerült megszüntetniük az elmúlt négy év során, hogy a Mistral légvédelmi rakétakomplexumhoz nem szerezték be az idegenbarát felismerőrendszert. Ez körülbelül három és fél milliárdos beruházást jelentene. Nem kis pénz, de e nélkül a rakéták lényegében véve használhatatlanok, mert nem képesek különbséget tenni a repülőgépek között aszerint, hogy baráti vagy ellenséges hadsereghez tartoznak. És ez már érinti a NATO vállalásainkat is, amit szintén nem teljesítünk. Szavahihetetlenek lettünk, a megítélésünk jelentős mértékben romlott. Ígéretet tettünk arra, hogy a honvédelmi kiadásokat a GDP két százalékára emeljük, ezzel szemben ez az arány most 1,14 százalék. Ezzel valahol a mezőny végén kullogunk. Talán csak Izlandot előzzük meg, ahol tudvalévően nincs hadsereg.

– A sereghajtás több területen jellemzőjévé vált Magyarországnak az utóbbi években. A The Economist több szempont szerint osztályozta az uniós országokat, s hazánk szinte mindenféle összehasonlításban az utolsó.

– A példa azért is jó, mert ahogyan a gazdasággal kapcsolatos kormányzati propaganda előszeretettel használja a dübörög kifejezést – és büszkén beszélnek arról, miféle csodákra képes a pannon puma, soha nem éltünk ilyen jól, mindenki minket irigyel Svájctól Németországig, miközben mi, akik itt élünk, pontosan tisztában vagyunk a helyzettel -, ugyanúgy a honvédelem területén is csupa siker az elmúlt időszak, szerintük. Miközben a teljesítményünk igazából sajnálatra méltó. A velünk szemben a NATO részéről megnyilvánuló kritikát a Gyurcsány-kormány azzal próbálja meg elfedni, hogy egyre több katonát küld külföldre. Több tízmilliárd forintot költünk külföldi katonai missziókra, miközben ezt a pénzt a katonaság fejlesztésére lehetne fordítani. Egy olyan véderő, amelyet sikerülne a NATO átlagos színvonalára emelni, természetesen szintén tudna szükség esetén katonákat küldeni, és talán inkább képesek lennénk Magyarország presztízsét növelő akciókban részt venni, mert jelenleg csupán szállítási és őrzési feladatokra vagyunk alkalmasak.

– Azért azt nem lehet mondani, hogy a szállítás, az objektumok őrzése ne volna fontos része egy-egy katonai akciónak.

– Én sem állítottam ilyet. De viszonylag könnyű belátnia mindenkinek, hogy nem ez a két terület jelenti a katonáskodás legmagasabb szintjét. Ráadásul még azt sem hozzuk ki ezekből, amelyek bennük rejlenek, mert rossz a menedzselésük. Teljesen természetesnek gondolnám, hogy a vállalásainkért cserébe járna valamilyen viszonzás. A románok például azt csinálják, hogy rendszeresen tréningeket tartanak leendő iraki közép és felső vezetők számára, olyan katonatiszteknek, akik az előbb-utóbb normalizálódó helyzetben pozícióba kerülnek majd odahaza. Ezek az emberek most néhány hetet töltenek Bukarestben, kiképzést kapnak. Teljes joggal feltételezhetjük, hogy a Romániában kiképzett, felkészített irakiak közül jó néhánynak valamilyen szerepe lesz majd az iraki olaj kitermelésében, értékesítésében. Bizonyára nem fogják elfelejteni a Bukarestben töltött kellemes heteket és hónapokat, és segítik majd a román vállalatok szerepvállalását Irakban. Nekünk ilyesféle kapcsolataink nem alakulnak ki.

– Az egykori Jugoszlávia területén folyó újjáépítésből sem sok jutott magyar cégeknek.

– A franciák például szinte már le is szállították a víztisztító berendezést Koszovóba, mire Magyarországra eljutott az információ, hogy ilyen berendezésre egyáltalán szükség van a szomszédban.

– A NATO-ból nem lehet kizárni senkit. Ami akár azt is jelentheti, hogy ha Magyarországnak egyetlenegy katonája, harckocsija, repülőgépe sem lesz, akkor sem marad védtelenül.

– Ez egy hamis beállítás. Illúzió. A haza védelme össznemzeti ügy. Olyan feladat, amit nem lehet másra bízni. A washingtoni szerződés harmadik cikkelye kimondja, hogy a tagok kötelesek egyéni és kollektív védelmi képességüket fenntartani és fejleszteni. Egy-egy ország erősödő, fejlődő védelmi képessége a NATO egészének védelmi képességét erősíti. És természetesen ennek az ellentettje is igaz, ha valamelyik tagország védelmi képessége gyengül, akkor az egész észak-atlanti szövetség gyengül. És mi van akkor, ha ne adj’ isten – volt már rá példa – két NATO-ország között jön létre fegyveres konfliktus? Ki lát a jövőbe? Ismerünk-e a történelem bármely szakában örökérvényű katonai szövetséget?

– Nem igazán. Mit jelent az orbáni változás a honvédelem területén?

– A katonaság fejlesztésére szükség van. A haza védelmére felesküdött katonáknak stabilitást és kiszámíthatóságot kell garantálni. Világos, egyértelmű jövőképet kell felrajzolni a számukra. Véget kell vetni a létbizonytalanságnak, az alakulatok felszámolásának. Végre építeni kellene a magyar haderőt, nem pedig leépíteni. A tüzérségi fegyvereket nem helyettesítik a napozó ágyak, a napszemüvegek és az időnként lejárt szavatosságú naptejek. Szolgálati lakások helyett kutyaól-program. Gépjárművek helyett szobabicikli-program. Helikopter-felújítás helyett meg fagylaltgép-program. Tízmillió forintért fagylaltgép, ami óránként 150 kilogramm fagylaltot képes előállítani… Annak a négy pilótának, akik egyébként szolgálatban vannak. Merthogy összesen két géppár látja el Magyarország légterének védelmét. Félreértés ne essék, nem sajnálom a fagyit a pilótáktól, de szerintem jobban örülnének annak, ha a repülésre szánt órakeretüket emelnék meg. És ez talán az ország védelmét is jobban növelné. A fagylalt talán nem annyira. Toborzó kampányok tömkelege, miközben egyetlenegy katonát nem vesznek fel, mert nincs rá pénz. Ezeken feltétlenül változtatni kell. Egy erős, nemzeti identitásában megingathatatlan morális válságoktól mentes honvédségre van szükségünk. Anyagilag el kell ismerni a katonáinkat. Az elmúlt ciklusban volt olyan év, amikor egyáltalán nem emelkedtek az illetmények. A polgári kormány időszakában gyakorlatilag megdupláztuk a katonák fizetését. A katonaság iránt érzett személyes felelősség kialakítása, fenntartása a nevelésen és az oktatáson keresztül elengedhetetlen. E nélkül nem fog működni a szerződésesekre és hivatásosokra épülő rendszer sem.

– Hol van ebben a rendszerben a nemzetőrség helye?

– Most már hat éve, hogy ezt nyüstölöm. Számos javaslatom volt ezzel kapcsolatban, amit benyújtottam az Országgyűlésben. A jelenlegi kormány annullálta ezt az elképzelést.

– A nemzetőrség beletartozik a Fidesz hivatalos politikájába?

– Igen.

– Mi is valójában az a nemzetőrség?

– Ez az intézmény lehetőséget biztosítana azoknak, akik önként akarnak alap katonai kiképzésben részesülni. Jelenleg ugyanis erre nincs meg a lehetőség. A biztonsághoz való jog alkotmányos alapjog, de ezt ma nem lehet érvényesíteni. Aki nem szeretne hivatásos vagy szerződéses baka lenni, az nem tudja elsajátítani az alapvető katonai fogásokat, s adott esetben nem lesz képes magát, a családját, a faluját, a hazáját megvédeni. Az önkéntes kiképzés lehetőségét tehát meg kell teremteni. Mint ahogy a tartalékosképzést is lehetővé kell tenni. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a magyar honvédség békelétszáma azonos a háborús létszámmal. Van önkéntes tartalékos katona, szerződéses mindösszesen negyvenegynéhány fő. Erre is alkalmas volna a nemzetőrség intézménye. Valamint tevékeny szerepet vállalhatna a katasztrófaelhárításban. A profi haderő önmagában nem képes a területvédelemre, márpedig a haza védelme nem mást jelent, mint területvédelmet. És ami az eddigiekkel azonos fajsúlyú, az az, hogy a nemzetőrség jelenthetné a kapcsolatot a civil szféra és a professzionális hadsereg között, hiszen a sorkötelezettség eltörlésével ez a kapcsolat megszakadt. Ilyen egységek akár minden egyes településen létrejöhetnek, megalakulhatnak majd. Van erre igény a társadalomban. Amit egyértelműen bizonyít, hogy egyesületi szinten már ma is létezik a nemzetőrség.

– Tehát az önkéntességet föltétlenül érdemes hangsúlyozni…

– Úgy van.

Matúz Gábor