Nemzetközi konferencia az oktatásügyről

1994 óta működik a Magyar Pedagógus Műhely, 1999 óta minden év februárjában szervezünk egy háromnapos nemzetközi konferenciát, amelyen elsősorban a neveléssel, oktatással kapcsolatos kérdések merülnek fel. A hamarosan megrendezésre kerülő konferenciánk címe Új bort, új tömlőbe lett: a részt vevő szakmai szervezetek és azok, akik ezeken az összejöveteleken megjelennek, egyértelműen arra számítanak, hogy az „új tömlő” áprilistól adott lesz, azonban ebbe nem lehet „régi bort” tölteni – nyilatkozta a Demokratának Baranyi Károly, a Nemzeti Pedagógus Műhely elnöke.

– Önök szerint tehát nem a politika feladata az „új bor” megtermelése?

– A politika feladata a bortermelés koordinálása, feltételeinek biztosítása, a megfelelő „tömlő” elkészítése. A gazdák feladata az új bor megtermelése. A pártpolitikusok elsődleges dolga az, hogy megjelenítsék a különböző szakmai szervezetek igényeit. A civil szervezeteknek és a társadalomnak kell megfogalmazniuk az elvárásaikat a közjóért felelős állammal és a közjót zászlajukra tűző pártokkal szemben.

– Milyen típusú előadásokat terveznek a következő konferenciájukon?

– Ahogyan eddig, úgy február végén is körülbelül negyven előadás hangzik majd el. Ezek között szép számmal lesznek olyanok, amelyek általában irányulnak arra, vajon mit kéne tenni az erkölcsi nevelés érdekében. Ugyanígy szóba kerül majd az egészség kérdése. Szó lesz a gyermekek kiszolgáltatottságáról – nem Indiában vagy Afrikában, hanem Európában. Együtt keressük a választ arra, hogyan lehet az egyházak és az ifjúság, illetve a társadalom viszonyán javítani, hogyan hathat az egyházi befolyás az ifjúságra, hogyan szólíthatja meg a fiatalokat. Felvetjük majd, vajon szükséges-e etikát tanítani az iskolákban, hogyan lehet az ifjúságot etikus magatartásra nevelni, alkalmas eszköze-e ennek az iskola és ha igen, akkor milyen feltételekkel. Őszinte örömmel tapasztaltam, hogy ezek a kérdések a politikában is megfogalmazódnak.

– Milyen eszköz van az állam kezében, amivel biztosíthatná például az etika oktatását?

– Jelenleg nincs ilyen eszköz. A Nemzeti Alaptantervben másfél évtizede nem tantárgyak hanem „műveltségterületek” szerepelnek. Még olyan utalás sincs, amelynek alapján például a történelem vagy a fizika tanítását kötelezővé lehetne tenni. Tehát az etika vagy az egészségtan – mint tantárgy – bevezetése új dokumentumok megfogalmazását és elfogadását igényli, új törvényt és a tartalmi szabályozás új dokumentumait. Az oktatási törvény egyre áttekinthetetlenebbé válik, itt lenne az ideje, hogy végre ne csak módosítást hajtsanak rajta végre, új törvényt kell megfogalmazni. Tudnivaló, hogy több pénzre van szükség az oktatásügyben, azonban vezető gazdasági szakemberekkel végig kell gondolni, ezek az összegek valóban jól hasznosultak-e eddig. Mire fordítódtak, hogyan és hány százalékuk jelent meg közvetlenül az iskolákban? Nem biztos, hogy ez népszerű kérdés, de fel kell vetnünk. Vagyis meggyőződésem, hogy a pénz túl sokfelé megy el – feleslegesen. Egy másik igen súlyos probléma, amivel kapcsolatban rajtunk keresztül is üzen a szakma a politikának, a tanárok megbecsülésének kérdése. Ez természetesen nem kizárólag a rendszerváltás óta fennálló probléma, ám tény, hogy a tanárok szakmailag teljesen elbizonytalanodtak. Megszűnt a szakmai ellenőrzés, nincsenek megfelelő továbbképzések. Ez utóbbira rengeteg pénz megy el, ám szinte nem lehet olyat találni, ami például szinten tartaná a tanárnak az egyetemen megszerzett szakmai tudását. Fontos megvizsgálni, hogy ki és milyen formában tarthat egyáltalán továbbképzést. Nagyon kicsi a tanárok erkölcsi megbecsülése is; bár el kell ismernem, hogy ebben nemegyszer maguk a tanárok is hibásak. Ez egy szélsőségesen individualista, neomarxista, nyugat-európai irányzat terméke, amely meghirdette a tekintélyrombolást; nem azért, mert alapvetően tekintélyellenes, hanem azért, mert ezen keresztül a saját tekintélyét kívánta megerősíteni. Úgy látom, ma jellemzően frusztrált tanárok hadakoznak frusztrált szülőkkel és frusztrált gyermekekkel. Mindemellett a tanárokat ma már nemcsak verbális, de néha fizikai inzultusok is érik. Meg kell tehát védenünk a tanári tekintélyt; ez nem valamifajta babusgatás, egyszerűen ez a hatékony iskolarendszer egyik alapvető feltétele. Ehhez természetesen hozzátartozik az, hogy a tanároknak is adniuk kell magukra – mindenféle értelemben. Az azonban abszurdum, hogy ma már úgy lehet támadni egy tanárt, hogy a szülő ügyvéddel jelenik meg az iskolában, és kezd el fenyegetőzni. A tanár könnyen repül, mert belőlük sok van, tanulót fegyelmi okokból elvétve küldenek el, aztán meg előfordulhat, hogy a magasabb szintű hatóság visszahelyezi a gyermeket az iskolába, és ettől kezdve ő „császár”, az abszolút tekintély az tanulótársak előtt.

– Nehéz azonban nem frusztrálódni, amikor egy ilyen fontos munkát szinte fillérekért végeznek a tanárok…

– Természetesen szükség van a tanárok életszínvonalának növelésére is. A közel négy esztendővel ezelőtti, egyszeri béremelés ötlete nem jelentett megoldást. Rengeteg munka van a gyermekek nevelésével és okításával kapcsolatban, ezeket fel kell ismerni, újra megnevezni, ezek új feladatokat is jelentenek, amelyek megfizetése valódi megtérülő, értékteremtő beruházás, amely a közösséget gazdagítja, nemcsak szellemi, hanem gazdasági értelemben is. Nyugalomra, biztonságra van szüksége a szülőknek, a tanároknak, a gyermekeknek – és rajtuk keresztül az egész társadalomnak.

– Hogyan hat a jelenlegi helyzet a gyermekekre?

– Ők is kiszolgáltatottak, zavarban vannak; már olyan egyszerű kérdésekre sem kapnak választ, hogyan, mi alapján készüljenek a következő érettségire. Az eddiginél sokkal jobb, pontosabb és egyértelműbb tananyagleírásra lenne szükség, olyanra, amelyet gyakorló tanárok fogalmaznak meg – mértéktartással.

Somorjai Viktória