– A főváros XII. kerülete, a Hegyvidék, az idén liberális kedélyeket borzoló, jelképes szoboravatással készül az 1956-os forradalom 49. évfordulójára. A szobor egy kitárt szárnyú, karmaiban kardot tartó turulmadár. A gondolatban benne foglaltatik: a turul, a nemzet lelke mindig eljön, amikor szükség van rá. Eljött ötvenhatban is?

– Ötvenhat is a nemzet lelke, de eltaposták és elhallgatták ezt harminchárom évig, csakúgy, mint mindent, ami magyar. A magyar regét és hitvilágot is, amelynek része a turul. Ezért nagyon örülök, hogy ismét testet ölt egy újkori emlékműben. Akik pedig nem akarják, hogy a nemzet öntudatra ébredjen, azok tiltakoznak ellene. Azon sincs mit csodálkozni, hogy éppen azok kiabálnak ellene a leghangosabban, akiknek ugyancsak egy madár a jelképük. Összehasonlítottam az SZDSZ piros-fehér-zöld madarait a turullal, de azoknak semmi közük e szent állathoz. Pontosan úgy néznek ki, mint a karvalyok, és képviselőik is úgy működnek a magyar belpolitikában, mint a karvalyok. Nem a turul ellen, hanem a magyar hazát mardosó karvalyok ellen kellene tiltakozni.

– A forradalom ötvenedik évfordulójára készülőben van egy másik emlékmű is, ami szintén komoly vitákat váltott ki.

– Ez egy ékalakot formázó valami, amiben semmi sem utal 56-ra. Igaz, az emlékművel kapcsolatos viták során valakinek a szájából elhangzott, hogy ez nem nekünk, 56-osoknak készül. Nem lepett meg túlzottan ez a kijelentés, hiszen enélkül is tisztában voltam azzal, hogy nem nekünk készül, csak meg kell nézni az alakját.

– Mégis, kinek az emlékére állítanák a budapesti vaskefét?

– Ez az ékforma tökéletesen jelképezi az MSZP aknamunkáját. Sokat nézegettem a tervről készült képet, és egyre csak az jutott eszembe, hogy pont olyan, mint az az ék, amit favágáskor arra használok, hogy széthasítsam vele a fatuskót. De nem csak ez jutott róla az eszembe. Láttam egyszer egy képet a munkásőrök gyakorlatozásáról, ahol ék alakban felfejlődve készültek a támadáshoz. Valójában tehát nem kérdés, hogy kinek készül az emlékmű. Lehet, hogy 56-nak, de nem a forradalmároknak, hanem a forradalom okán felállított munkásőrségnek. Az, hogy az ötvenedik évfordulóra ilyen emlékművet akarnak felállítani, tisztán mutatja, hogy valójában nem történt rendszerváltás.

– Aki valaha is átélt hasonlót, mint az 1956-os forradalom, tudja, hogy az emlékek sokszor egy érzésbe sűrűsödnek össze. Mikor volt utoljára olyan érzése, mint akkor, 56-ban?

– Idén tavasszal, a gazdatüntetésen. Sosem felejtem el azt az érzést, ami akkor fogott el, amikor átvonulni készültek a Parlament elé, a Kossuth térre. A sort vezető traktorra felerősítettek egy Jézus szíve képet, a tetején pedig lobogott a nemzetiszínű zászló. Kísérteties volt, odamentem és megcsókoltam a képet. Aztán földübörögtek a traktorok és a valószínűtlenül hosszú sor megindult az országház elé. Ami tavasszal a téren történt, a Gazdák terén, ismét bebizonyította, hogy létezik még valódi összefogás és meg tudják fogni egymás kezét az emberek, ha muszáj. Ez az az életérzés, amiért azt mondom, mégiscsak érdemes élni, ha lelkileg mégoly megalázott körülmények között is, mert mindig van egy, az ember lelkén átsuhanó fénysugár, ami erőt ad.

– Maradjunk a jelképeknél. Zászlókat varr. Honnan az ötlet?

– A forradalom jelképévé váló lukas zászló adta az ötletet. Mindig zavart, hogy ha a szél lobogtatta, a lukon át gyakran kifordult. Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogyan tudnám összekapcsolni a forradalmat jelképező lukas zászlót más, szintén a forradalomhoz kapcsolódó jelképekkel. Hosszas tervezgetés után sikerült kialakítanom egy olyan formát, amelyben úgy érzem, harmonikusan sikerült összekapcsolnom a jelképeket. Mindkét oldalán kidolgozott selyemből készült a nemzeti lobogó, amelynek közepét kivágtam. A luk szélét fekete selyemszalaggal szegtem be, jelezve ezzel az a fölött érzett gyászt, hogy a forradalmat eltaposták, és a mai napig sem rehabilitálták igazán. A lukban helyeztem el a forradalmi hetekben használt, géppel kihímzett Kossuth-címert, amit hét vékony szalaggal erősítettem a luk széleihez. Minden zászlón sorszám és név szerepel.

– Kiknek szánja a zászlókat és hány darab készült el idáig?

– A zászló ajándék, és olyan emberek kapják, akik nemzetben gondolkodnak, és sokat tettek a magyar öntudatra ébredésért. Ötvenhat darabot készítek belőle, és a listát, amin a zászlók sorszáma és a hozzájuk tartozó nevek állnak, én őrzöm. Eddig tizenhárom darab készült el, és úgy tervezem, hogy jövőre, az ötvenedik évfordulóra elkészítem mind az ötvenhatot.

– Kik kaptak eddig zászlót?

– Tavaly készült el az első négy zászló. A legelső a címereket hímző barátomé lett, aki önzetlenül segít ebben a munkában, a másodikat pedig a nemrég elhunyt Pongrátz Gergely kapta. A tizenhárom megajándékozott között található többek között a vizsolyi katolikus plébános, Székely Kornél grafikus, Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértő, Ordódy György filmrendező, aki a kegyetlenül megkínzott és kivégzett fiatal orvostanhallgatóról, Tóth Ilonáról filmet készített és Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás legendás alakja is. Persze nagyjából tudom, kiket szeretnék a zászlókkal megajándékozni, de pontos névsorom nincs. Azt viszont bátran kijelenthetem, hogy hála Istennek, van még ebben az országban 56 olyan ember, aki ezt megérdemli.