Alig egy hónapja még minden rendben látszott az euró bevezetése körül: a pénzügyminiszter váltig állította, hogy a jövő évi költségvetési hiány csupán 2,9 százalékos lesz, az államadósság 60 százalék alatt marad, s az infláció 2 százalék alá esik, vagyis hazánk bőven megfelel az euró bevezetése követelményeinek. Aztán jött a nagy lebukás. A hazánkba érkezett Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa kiderítette, Magyarország éveken át az orránál fogva vezette Brüsszelt, s a költségvetés helyzetének fokozatos stabilizálása helyett valójában könyvelési trükkökkel próbált megfelelni az uniós elvárásoknak (Demokrata, 2005/38). A legnagyobb falatot az autópálya-beruházások jelentették, amelyek költségvetési körből való kivonása közel két százalékponttal csökkentette az államháztartás hiányát. Akkor azt gondolhatta a világ, a szigorú dorgálás eredményeként Magyarország végre tényleg hozzálát a költségvetés rendbetételéhez, s megkezdődik a takarékoskodás. A legutóbbi történések azonban az ellenkezőjéről tanúskodnak. Miután a magyar kormány lebukott, minden mindegy alapon most már a látszattal sem törődik, s az eddigi minimális takarékossági próbálkozásokkal is gyorsan felhagyott. A legújabb számok szerint 3,6 százalék helyett 6,1 százalék lesz az idei eredményszemléletű deficit, jövőre pedig 2,9 százalékról 4,7 százalékra emelték a hiányt. A kormány már azzal sem törődik, hogy mindez hogyan befolyásolja a túlzott deficiteljárást, amelyet Brüsszel a költségvetési hiány ismételt és indokolatlan túllépése miatt indított hazánk ellen.

A kormány meg szeretné nyerni a választásokat, s ennek megfelelően hozza döntéseit – fogalmazott csöppet sem szégyenlősen Veres János pénzügyminiszter az ING Bank által rendezett üzleti reggelin. Vagyis a korábbi cáfolatokkal szemben immár a tárcavezető is elismeri: választási költségvetés készül. A miniszterelnök megnyilatkozásaiból pedig kiderül, az MSZP-t vezető fiatal generációnak az sem drága, hogy a választási osztogatás oltárán feláldozza az euró 2010-es bevezetését.

A szakmabeliek persze már a pénzügyminiszter beismerése előtt rájöttek, hogy a kormány a lovak közé dobta a gyeplőt. Elég volt ránézni a jövő évi bevétel-kiadási számokra, amelyek nem csak a 6,1 százalékra emelt deficitcél miatt tanúskodtak szétcsúszásról. Hosszú évek óta ugyanis először fordul elő, hogy a kormány már a tervekben is alacsonyabb bevétellel s magasabb kiadással számol, mint az előző évben. A 2005-ös 5883 milliárd forintról ugyanis 2006-ra 5776 milliárdra csökkennek a központi költségvetés bevételei, miközben a kiadások 6583 milliárdról 7309 milliárdra nőnek. A hiány tehát 700 milliárdról 1500 milliárd fölé vastagodik, s hogy ez a GDP százalékában mégis kevesebb, mint idén, csupán a növekvő GDP-nek köszönhető.

Azt természetesen eddig is lehetett tudni, hogy jövőre csökkennek majd a költségvetés bevételei, hiszen az áfacsökkentés önmagában 200-250 milliárd forint kiesést okoz, amire még rájönnek a személyi jövedelemadó-enyhítés vagy áfaarányosítás megszüntetésének veszteségei. Korábban azonban azt ígérte a kormány, hogy a bevételek csökkenését a kiadások visszafogásával ellensúlyozza. Gyurcsány Ferenc így fogalmazott: a takarékosabb állam fogja megteremteni a fedezetét az adócsökkentéseknek. Most azonban erről már szó sincs, a felmérések szerint biztos vesztes pozícióban levő kormány erős osztogatással próbálja a maga javára fordítani a közhangulatot. A családi támogatások 43, a minimálbér 11 százalékos emelése mellett a dolgozóknak 4-5 százalékos reálbér-növekedést, az idősebbeknek pedig a 13. havi nyugdíj teljessé tétele mellett 130 milliárdos nyugdíjkorrekciós programot ígérnek. Túl ezen rekordösszegről beszélnek az agrárium és az állami beruházások tekintetében, nem is beszélve a nemzetközi piacokon rekordot döntő gázárak magyarországi lakossági befagyasztásáról. S az állam immár önmagán sem akar spórolni: a korábbi ígéretekkel ellentétben 2006-ban nem csökken az apparátus fenntartására fordított összeg.

Nagyító alatt az euró

„Előnyöket-hátrányokat bölcsen mérlegelve kell dönteni arról, szabad-e lemondani akár egy kilométernyi autópályáról, fel kell-e adni a nyugdíjrendszer vagy a családtámogatás átalakítását, vagy inkább célszerű egy-két évvel később bevezetni az eurót” – Gyurcsány Ferenc a Parlamentben ezekkel a szavakkal próbálta visszájára fordítani az Almunia-féle kudarcot. Hiszen ebben a megközelítésben a szocialista kormányt immár nem terheli felelősség azért, hogy folyamatos túlköltekezésével elszórakozta az euró bevezetését, sőt a kormányfő a „nép emberévé” válik, aki a társadalom érdekében vállalja fel a döntést az euró bevezetésének késleltetéséről. A „jólét vagy euró” ügyes kommunikációs fordulat, egyetlen problémája, hogy a társadalom teljes amnéziáját feltételezi. Korábban ugyanis – még a miniszterelnök is – éppen az euró minél gyorsabb bevezetésével azonosította a jólétet.

„Valójában nem a felhalmozási kiadások (vagyis pl. az autópálya-építés) okozzák az államháztartás visszatérő hiányát, hanem a túlzott folyó kiadások. Az, hogy a kormány az államháztartási reform megvalósítása helyett kreatív könyvelési módszerekkel próbálta teljesíteni az euró bevezetésének feltételeit” – írja tanulmányában Riecke Werner, az MNB korábbi alelnöke. Vagyis az autópályákra, nyugdíjra való hivatkozás csak ürügy, valójában a kormány négy éve meg sem próbálja visszafogni a túlköltekezést. Ahogy ez ki is derült a bűnbaknak kikiáltott pénzügyminiszterek másfél évenkénti leváltásánál.

Ettől függetlenül természetesen lehet mérlegelni, mennyi hasznot hoz az országnak az euró, s mennyi áldozatot kell hozni a bevezetés érdekében. Hiszen Svájc, Nagy-Britannia, Svédország vagy Norvégia is jól megvan euró nélkül, sőt utóbbi helyen népszavazáson kétszer is elutasították a közös valutát. Való igaz: a bevezetés feltételeinek betartása komoly fegyelmet igényel a kormányoktól: a költségvetési hiány nem lehet magasabb a GDP 3 százalékánál, az államadósság a GDP 60 százalékánál, s az inflációt is az eurózóna szintjének közelében kell tartani. Amitől (az inflációt kivéve) Magyarország messze van, hiszen például az államadósság a jövő év végére a Pénzügyminisztérium szerint eléri a GDP 63,9 százalékát. Erre mondja a kormány: a túlköltekezésből nyugdíjemelés vagy beruházások formájában jelenleg a társadalom húzza a hasznot. Gazdaságkutatók azonban arra hívják fel a figyelmet: az euró kritériumai valójában nem önös célok, hanem megegyeznek azzal, amire egy kiegyensúlyozott fejlődést megcélzó országnak egyébként is törekednie kellene. Mert lehet ideig-óráig – most már negyedik éve – a jólét érdekében erősen túlköltekezni, később azonban minden ország súlyosan megfizeti ennek az árát. A jelenlegi helyzetben ugyanis a magyar kormány családi pótlék- vagy nyugdíjemelését, s általában minden jóléti túlköltekezését külföldi hitelekből fedezi. A túlzott eladósodás következményeiről pedig már képet kaphattunk a kilencvenes évek közepén Bokros Lajos előadásának keretében…

Az euró előnyei első közelítésben kevésbé kézzelfoghatóak, mint a hátrányok. A pénzügyesek az árfolyamkockázat megszűnését, az átváltási veszteségek kiküszöbölését szokták emlegetni, valamint hogy emiatt fokozódnak a külföldi tőkebefektetések. Elemzések általában a GDP 1 százalékos növekedését valószínűsítik az euró miatt megélénkülő nemzetközi tőkemozgások következtében. Az euró bevezetésének legfontosabb előnye mégis az, hogy az ország megszabadul a bevezetés elmulasztásának hátrányaitól. Mert igaz, egy erős gazdasággal és stabil költségvetéssel rendelkező nemzet számára nem oszt vagy szoroz az euró, egy túlköltekezésre hajlamos, állandó kereskedelmi hiánnyal küzdő kis országnak azonban erős hátteret biztosíthat a közös valuta. Az önálló valuta fenntartásának kockázatát jól mutatta a Medgyessy-kormányra háromszor is lesújtó forintválság. A jelenlegi helyzetben újra számíthatunk valami ilyesmire. Mivel a magyar költségvetést már régóta a nemzetközi befektetők kölcsönei tartják egyensúlyban, amennyiben a tőkepiacok elveszítik a bizalmukat a magyar kormányban, s megkezdik befektetéseik felszámolását, pillanatokon belül kiürülhetnek a valutatartalékok. Az eredmény a forint leértékelése, áremelkedés, a bérek, nyugdíjak, megtakarítások elértéktelenedése, vagyis pont az ellenkezője annak, amire hivatkozva a kormány most csúsztatja az euró bevezetését.

Még rosszabb kilátások

A veszélyt a miniszterelnök is érzi, és el is ismerte az MSZP választmányi ülésén, azonban különösebb magyarázat nélkül azzal ütötte el, hogy „most úgyis nagyon erős a forint”. Vagyis a választások megnyerése érdekében kockáztat, mint minden szerencsejátékos, abban bízva, hogy nem következik be a legrosszabb lehetőség. Kérdés azonban, hogy amit a miniszterelnök megengedhetett magának vállalatalapítóként, a kilencvenes évek tőkefelhalmozásának bizonytalan hullámhegyeit lovagolva, vajon megteheti-e tízmillió ember jövőjéért felelős első számú vezetőként?

Több gazdaságkutató ráadásul úgy véli, az idei 6,1 és a jövőre bejelentett 4,7 százalékos hiánnyal még mindig nem jött el az igazság pillanata, valójában a kormány költségvetése még így is túlzottan optimista. A Világgazdaság szaklap például a Gripen-vadászgépek elszámolását emlegeti, amelynek költségvetésen kívül emelését hasonlóan kritizálja az EU, mint az autópályákat – ez máris 0,5 százalékponttal emelheti az idei és a jövő évi hányt. Túlbecsültnek tartják továbbá az áfabevételi tervet: igaz, jövőre a kormány az idei tervnél 250 milliárddal kisebb összeggel számol, azonban már a Pénzügyminisztérium is elismeri, hogy az idei terv hibás volt, s valójában 200-300 milliárddal kevesebb folyik be az államkasszába. Ebben az esetben viszont jövőre a csökkentett áfakulcs ellenére az ideivel megegyező áfabevételeket kellene kasszírozni. Túlzásnak tűnik az is, hogy a jövedelemadó-csökkentés ellenére jövőre az adónemből 7 százalékkal magasabb bevételre számítanak. S kockázatosnak látszik, hogy a kormány jövőre 5 százalékkal (45 milliárd forinttal) kisebb összeget irányoz elő adósságszolgálatra és kamatkiadásra, noha az államadósság éppen nő 5 százalékkal, és a Nemzeti Bank szerint kamatcsökkentésre már nincs nagyon esély. A legpesszimistább vélekedések szerint ezért a 4,7 százalék helyett akár 7,6 százalék is lehet a költségvetés tényleges hiánya – aminél többet csak 2002-ben sikerült összeszedni.

Erre mondta Járai Zsigmond, a Nemzeti Bank elnöke: konvergencia helyett divergencia folyik, vagyis Magyarország közeledés helyett éppen távolodik az eurótól. A külföldi elemzők kevésbé fogalmaznak finoman: a Credit Suisse szerint a tőkepiacoknak már „gyomorrontásuk van” a magyar kormány állandó ígérgetésétől, a Danske Bank pedig egyszerűen a „legrosszabbnak” kategorizálja a magyar költségvetési politikát.

A közös valutát bevezető nemzeteknek már két évvel a csatlakozás előtt teljesíteni kell a stabilitási kritériumokat, márpedig a 2006-os 4,7 (ne adj’ Isten 7,6) százalékos költségvetési hiány aligha csökkenthető 2008-ra 3 százalék alá. Különösen, hogy választási hevületében az MSZP erős nyugdíj- és béremelési programot hirdetett a következő öt évre. Veres János ugyan még mindig az euró bevezetésének megvalósíthatóságát bizonygatja – a magyar pénzügyminiszterek szavát azonban már sehol nem veszik komolyan a világban. Különösen, hogy közben Gyurcsány Ferenc novemberre ígéri a végső döntést, ami alatt vélhetően új időpont megjelölését kell érteni.

Bár a miniszterelnök „egy-két éves csúszásról” beszél, amikor az eurót a társadalom érdekeivel állítja szembe, elemzők szerint aligha ússzuk meg ennyivel. Amennyiben ugyanis 2008-ig nem sikerül megvalósítani az euró bevezetéséhez szükséges stabilizációs intézkedéseket, 2010-ben, a következő országgyűlési választások évében aligha lesz képes jelentős megszorításokat levezényelni az aktuális kormány. Ebben az esetben viszont csak 2012 körül lesz újra esély a feltételek megteremtésére, amiből következik, hogy újabb két évvel később, 2014-ben kerülhet sor az euró bevezetésére. A következtetés nagyjából megegyezik Orbán Viktor becslésével, aki a jelenlegi kisiklás után 2014-2016-ra valószínűsíti, hogy az euró hazánkban is felválthatja a nemzeti valutát.

Eszerint viszont az új csatlakozók közül hazánk az utolsó lehet, amelyik bevezeti a közös valutát. Szlovénia, Litvánia, Lettország, Észtország, Málta és Ciprus ugyanis már idén teljesíti a feltételeket, vagyis náluk már 2007-től megjelenhet az euró. Jól áll Szlovákia is, amely elemzők szerint már 2008-tól bevezethetné a közös valutát, bár a kormány egyelőre 2009-cel számol. Lengyelországban és Csehországban hazánkhoz hasonlóan szintén a költségvetés felpuhítása folyik, ám messze nem olyan mértékben, mint Magyarországon. Elemzők szerint előbbi 2011-ben, utóbbi legkésőbb 2013-ban csatlakozhat az eurózónához. Ebben az esetben viszont szigetet képeznénk Közép-Európában, egyedül maradnánk nemzeti valutánkkal, ami jelentősen felerősítené a nyugati befektetők árfolyam-érzékenységét: miért ide jöjjenek, amikor árfolyamkockázat nélkül választhatják szomszédainkat is?

Csibészség vagy felelőtlenség?

Megengedhetik-e maguknak a nemzetközi színtéren az ifjúkommunistákból kinőtt vállalatvezetők azt a csibészséget, amiért vállalatvezetőként a magyar pályán még vállveregetést is kaptak egymástól? Csaba László, a Közép-Európa Egyetem tanára egy rádióinterjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány kreatív könyvelési ötleteivel megbukott Brüsszelben, de ez szemmel láthatóan senkit sem zavar. Vajon meddig lehet hazudni, s a lebukás után újra és újra hazudni, majd amikor már senki nem vesz komolyan, egyszerűen semmibe venni a játékszabályokat? Félő, hogy a vállalkozói kormány nagyon is életképesre edzette magát a hazai kiskapukon. Rájöttek, Brüsszelnek nincs hatalma az országok fölött, s a kompromisszumot idealizáló, tehetetlen adminisztráció amúgy is vonakodik határozott lépéseket tenni. Ebben az esetben viszont csak drasztikus pofon: a nemzetközi tőke kivonulása veheti rá a kormányt az ésszerű gazdaságpolitikára.

Meglepő módon a forint árfolyamát egyelőre alig rengette meg a bejelentés a költségvetés brutális felpuhításáról. Barcza György, az ING Bank vezető elemzőjének értékelése szerint ennek oka világosan látszik az államkötvények hozamgörbéjéből: a piac már eleve 2015-2016-os euróbevezetéssel számolt, vagyis már eddig sem vette komolyan a kormány ígérgetését.