Egyéni hangzásvilág, a múlt század eleji jazz és blues ötvözete modern elemekkel, számos hazai és külföldi fellépés – így lehetne pár szóval jellemezni a Muddy Shoes zenekart, amelynek számait hallgatva még a kevésbé vájt fülűek is megállapítják, hogy a fiúk, Fekete Jenő „Black Eugene” énekes-gitáros, Nagy Szabolcs billentyűs, Mezőfi István „Fifi” dobos, Monori Gabi énekes és Pengő Csaba, a basszus hangszerek mestere nem ma kezdték a zenélést. „A blues ereje és varázsa az élő koncertekben rejlik” – vallja Fekete Jenő. Nem véletlenül.

– Az önök zenéjében is összefonódik a jazz és a blues. Miért áll a két irányzat olyan közel egymáshoz?

– Mind a kettő több száz évvel ezelőtt alakult ki New Orleansban, amikor különböző kultúrák, az európai és az afrikai találtak egymásra. Ebből lett kezdetben a blues, amely az ültetvényeken énekelt munkadalokat vette alapul. Ebben a tekintetben népzenei vonatkozású, majd ugyanebből a körből nőtte ki magát a jazz, amely elmélyültebb harmóniavilággal rendelkezik. Miles Davis jazztrombitás tudta legjobban érzékeltetni ezt az összefonódást, amikor a következőket válaszolta arra a kérdésre, hogy mi a jazz: „A jazz a blues.” Kedvenceink sorát továbbá olyan nagy nevek gyarapítják, mint például B. B. King, Eric Clapton és még sorolhatnám.

– A Muddy Shoes előtt is zenével foglalkoztak?

– Jómagam hatéves koromban kezdtem klasszikus zongorát tanulni és énekelni. Tizennyolc évesen már az iskolai rock and roll bandában gitároztam, és 1985-ben megalapítottuk a Palermo Boogie Gang zenekart, amely mind a chicago rhythm and bluest, mind az 1930-as évek boogie-woogie stílusát közkedveltté tette a közönség körében. Ebben a csapatban mind a mai napig játszom.

– Hogyan vezetett az út a klasszikustól a könnyűzenéig?

– Világéletemben szerettem új dolgokat kitalálni, kötött darabokba belevinni valami nagyon egyedit, amely csak rám jellemző. Elmondhatom tehát, hogy a váltás belső indíttatás eredménye. Ha a dolog működik, és a közönségnek is tetszik, amit csinálunk, akkor érdemes játszani. Így válhat munkává a zenélés, amelyből manapság elég nehéz megélni. De állandó jövés-menésben vagyunk, az idén novemberben Erdélyben léptünk fel, de adtunk már koncertet Németországban, Ausztriában és Finnországban is. Itthon is rengeteg a meghívásunk, számos tévé- és rádiófellépésünk van, Budapesten két közkedvelt szórakozóhelyen játszunk rendszeresen. Minden felkérésnek örömmel teszünk eleget. A gesztenyéskerti Demokrata-ünnepségen is nagyon szívesen játszottunk, annak ellenére, hogy mi magunk nem politizálunk.

– Új tervek?

– Jelenleg gyermekkori nagy kedvencem, Ray Charles, tavaly elhunyt világtalan énekes-zongorista emlékére szervezünk koncertet, amelyet január 29-én tartunk a Művészetek Palotájában. Az egyedülállót alkotó művész fél évszázados, funky-, jazz- és blueselemekkel átszőtt munkásságából állítunk össze egy közel háromórás, 25 zeneszámból álló, színvonalas repertoárt, az ötvenes évektől kezdve napjainkig. A meghívott előadók sorát olyan zenészek gyarapítják, mint például Charlie, Török Ádám, a Megasztárból ismert Tóth Vera, és a hazai jazzélet olyan nagy képviselői, mint Oláh Kálmán zongorista és Egri János bőgős. Veszely Ernő, aki a nagy művészhez hasonlatosan szintén kitűnő vak zongorista, ugyancsak fellép a rendezvényen, de vonósnégyes és fúvósok is lesznek. Most erre készülünk szívvel-lélekkel és a blues erejével.

Simon Rita