Ígéretháború úton-útfélen n Hogyan gyártsunk részigazságokból hazugságot?

„Igen, megcsináltuk!” Egész sorozatnyi plakát olvasható a városban a szocialista-szabad demokrata kormány hőstetteiről, melyek alját dicsőségesen pecsételi meg a felirat. A szövegek többek között a nyugdíjemelés, az autópálya-építés, vagy az áfacsökkentés eredményeire emlékeztetik a választókat. S közelükben az utóbbi héten megjelentek a lejárató plakátok is, amelyek azt sulykolják, hogy kormányon a Fidesz milyen tehetetlen volt ugyanezekben a kérdésekben. A dicsőséglista nagy része azonban nem igaz. Pontosabban olyan játék szavakkal és számokkal, ahol részigazságokat megfogalmazva akarják manipulálni az olvasót. E játékot nem most kezdte a kormány: ugyanilyen részigazságok alapján próbálta elhitetni – a nemzetközi szakmai bírálatok ellenében – hogy Magyarországon csökken a költségvetési hiány, vagy hogy nem is nő az államadósság…

Először csak a vörös-fehér plakátok voltak kint, amelyek országutak és autópályák mentén, városszéli lakótelepeken, lerobbant gyárövezetek romos kerítései fölött hirdették, hogy mennyit köszönhetünk az elmúlt négy évnek. „Megdupláztuk az autópályák hosszát, megdupláztuk a családi pótlékot, 20 százalékra csökkentettük az áfát, bevezettük a 13. havi nyugdíjat” – mennydörgik öles betűk a közérthető üzeneteket, szigorúan vigyázva arra, hogy minden mondat megszólítson egy-egy rendkívül széles társadalmi csoportot: autósokat, családokat, vásárlókat, nyugdíjasokat. A Fidesz ígéretkampányával szemben az MSZP „megbízható négy évével” szeretné magához édesgetni a bizonytalanokat. S hogy a megbízhatóság még hangsúlyosabb legyen, minden plakát alján ott virít a diadalmas pecsét: „Igen, megcsináltuk!”

Mivel azonban a megbízhatóság sulykolása 2002-ben sem volt elég a győzelemhez – hiába mentek a televízióban a Széchenyi Terv eredményeit soroló reklámok, a választók Medgyessy ígéreteit biztatóbbnak tartották – a szocialisták ezúttal az ellenfél lejáratására is kísérletet tesznek. Az öndicsőítő plakátok közelében úgy egy hete megjelentek a narancsszínű, szintén hatalmas betűkkel riogató ellenplakátok, amelyek arról szólnak, a Fidesz-kormány mennyire képtelen volt megfelelni ugyanezeknek a kihívásoknak. „A Fidesz csak 7 kilométernyi autópályát adott át, a Fidesz nulla forinttal emelte a családi pótlékot, a Fidesz 20 százalékkal növelte az átlagbér adóterheit, a Fidesz 19 ezer forinttal megrövidítette a nyugdíjasokat”.

Az azonos témájú – autópályákról, nyugdíjakról szóló – plakátokat egymás közelében helyezték el, amelyek így többletmondandót kapnak: a „megbízható” szocialistákkal szemben a Fidesz megbízhatatlannak látszik, hiszen kormányon nem hajtotta végre a szóban forgó vívmányokat, noha jelenlegi ígéretei között ezek közül több is szerepel.

Az állításokat alaposabban vizsgálva azonban kiderül: a szocialistákról sem lehetne megfaragni a megbízhatóság szobrát, hiszen az öndicsérő mondatok döntő része egyszerűen nem igaz. Pontosabban ravasz játék a szavakkal. Részigazságok, amelyek a többi rész elhallgatásával hamis illúziót keltenek.

Autópálya-mérleg

Az autóval közlekedőknek először az autópálya-fejlesztésekről szóló plakátokra áll rá a szeme. „Megdupláztuk az autópályák hosszát”, sőt Budapest határában ennél konkrétabban: „Már Miskolcig ér az M3-as”. Az öntömjénező feliratok közelében elmaradhatatlan a narancsszínű szégyentábla: „a Fidesz csak 7 kilométernyi autópályát adott át”. Utóbbi állítás már eleve nem igaz, a legrosszindulatúbb mérlegelések szerint is 20 kilométerre rúg az M7 két választási forduló között átadott Balatonaliga-Zamárdi szakasza. S az sem véletlen, hogy „épített” helyett a plakát a csetlő-botló „adott át” kifejezést használja. A 2002-es kormányváltáskor ugyanis 73 kilométernyi autópálya építése volt folyamatban, amit az őszi hónapokban fel is avatott az új szabad demokrata szakminiszter. Meglehetősen szemérmetlen dolog ezt a szociálliberális kormány dicsőségtáblájára vésni. Akárcsak a néhány hónappal később átadott szekszárdi Duna-hidat, az M9 autópálya első részét. Hiszen az autópálya-szakaszokhoz az új kormánynak annyira nem volt semmi köze, hogy az építkezést még a szocialista közbeszerzésekből rendszeresen kiebrudalt, a Fidesz udvari megbízottjának kikiáltott Vegyépszer vitte végig. Ebből következik, hogy idegen tollakkal ékeskedés a miskolci bekötőút büszke emlegetése, hiszen az M3-nak a miskolci letérőig hiányzó 64 kilométere a Vegyépszer-projekt része volt, akárcsak a Miskolcig vezető M30 első kilenc kilométere. Igaz, az utolsó 16 kilométert valóban a szocialisták építették fel…

Nem felel meg a valóságnak az autópályák megduplázásáról szóló állítás sem. Mi több: nagyon távol áll attól. Hiszen a szocialisták eddig csak 103 kilométer autópálya építését fejezték be (Miskolc, Szeged, Letenye, Görbeháza és Balatonszárszó környékén), aminek a kezdése is hozzájuk köthető. De ha hozzáadjuk a Fidesz idején elkezdett, és a szocialisták alatt befejezett 73 kilométert, akkor is csak 176 kilométernél tartunk. Márpedig a 2002-es kormányváltáskor 450 kilométer volt a magyarországi sztrádák hossza, amihez képest a növekedés – még jóindulatú számítással is – csupán 40 százalék. A megduplázást csak akkor közelíthetné a mérleg, ha számításba vesszük az idén nyáron, ősszel és jövőre átadandó szakaszokat is, amelyek eredményeként Nyíregyházát, Debrecent, Szegednél a szerb határt, Dunaújvárost, s Nagykanizsa után a horvát és szlovén határt is elérnék az autópályák. Ez viszont már azt jelentené, hogy a szocialisták négyéves kormányzásuk eredményének érzik a 2000-től 2007-ig tartó összes autópálya-fejlesztést…

„20 százalékra csökkentettük az áfát” – emlékezteti az utca emberét a közelmúlt hősi tettére egy másik plakát. Amivel nem nagyon lehet vitatkozni, legfeljebb az ötlik az ember eszébe, mennyi gazdasági elemző nevezte ezt költségvetési öngyilkosságnak. Arról viszont nem csináltak plakátot a szocialisták, hogy 2004-ben 12-ről 15 százalékra emelték az élelmiszerek, a gáz, és egyéb, szociális szempontból fontos termékek kedvezményes áfakulcsát, sőt a villamos energiáét 12-ről 25 százalékra. A két áfadöntés együttesen jókora fricskát ad a szocialisták által hangoztatott szociális érzékenységnek. Hiszen a megemelt áfakulcs elsősorban a szegényebbek kosarában levő termékeket sújtja, a most csökkentett áfakulcs viszont inkább a jobb módúak által vásárolt árucikkekre jellemző. A Magyarországon vásárolt termékek egyharmada egyébként a kedvezményes kulcs alá esik, vagyis a költségvetés már 2004-ben visszavett valamennyit abból az 500 milliárdból, amibe a mostani áfacsökkentés kerül. S a büszkén hangoztatott áfamérséklésnek erős választási ízt ad Veres János pénzügyminiszter múlt heti „nyelvbotlása”, aki egy sajtótájékoztatón az áfaemelést jelölte meg a költségvetés várható kiegyensúlyozásának egyik módjaként.

Mivel az áfával nem lehet ütni a Fideszt, a 20 százalékos hőstettnek egy ugyanilyen mértékű megvonás lett az ellenpárja: „A Fidesz 20 százalékkal növelte az átlagbér adóterheit”. Az állítás némi emlékezőtehetség mellett képtelenségnek hangzik, hiszen 1998-2002 között nemhogy adóemelés nem volt, de 39-ről 29 százalékra csökkent a tb-járulék. Igaz, ezzel párhuzamosan a polgári kormány bevezette a tételes egészségügyi hozzájárulást, ennek 4500 forintos mértéke azonban jóval kisebb volt a tb-csökkentés összegénél. A 20 százalékos csökkentés csak egyfajta manipulációval jöhetett ki: 2000-2002 között – például a minimálbér közel megháromszorozása miatt – jelentősen nőttek a bérek, miközben az adótábla jórészt változatlan maradt. Az átlagbér adóterhei tehát tényleg nőttek, de jórészt azért, mert az átlagbér is jelentősen növekedett – vagyis összességében mégis több maradt a dolgozóknál. Iskolapélda arra, hogy részigazságok mentén hogy lehet egy kedvező változást kedvezőtlennek beállítani.

Családi csúsztatások

„Duplájára növeltük a családi pótlékot” – olvasható talán a legmerészebb csúsztatást tartalmazó plakátokon. Amivel nem is lehet tudni, hogy pontosan mely réteget szeretnék becsapni, hiszen aki nem családos, nem hatja meg különösebben a téma, akinek viszont gyermekei vannak, saját bankszámláján érzékeli a „duplázás” árnyoldalait. Tény, januártól a Gyurcsány-kormány 98 százalékkal növelte a családi pótlékot, vagyis van valami alapja a plakáton olvasható mondatnak. Az viszont sehol nincs feltüntetve, hogy ezzel egy időben megszüntette a személyi jövedelemadóból leírható családi jóváírást, valamint a rendszeres gyermekvédelmi támogatást. A költségvetésből kiderül, hogy a családtámogatásra fordítható keret valójában csak 11,8 százalékkal nő 2006-ban (amiből 3 százalékot máris elvisz az infláció), vagyis a családok ténylegesen tizedével sem kapnak több pénzt, mint tavaly. A családi pótlék „emelésének” egyetlen eredménye, hogy átrendezi a támogatott rétegeket. A nem dolgozó, segélyből élő, esetleg adófizetést kerülő rétegek számára jelentős növekedést nyújthat az új rendszer, hiszen ők korábban nem tudtak élni a családiadó-jóváírással – de duplázást még nekik sem, hiszen ők meg a szintén megszűnt rendszeres gyermekvédelmi támogatásnak voltak a haszonélvezői. Számítások szerint az egy-kétgyermekes családok ténylegesen ezer-kétezer forinttal kapnak többet, mint korábban, három gyermektől fölfelé – magasabb jövedelem esetén – pedig veszteséget hoz az új szabályozás.

Ennek megfelelően szintén erősen csúsztat a plakát ellenpárja: „A Fidesz nulla forinttal emelte a családi pótlékot”. A kijelentés értelmetlen, hiszen a polgári kormány családi pótlék helyett a jövedelemadóból visszaigényelhető családi adókedvezményt preferálta, passzivitás helyett a támogatási rendszerrel is az aktív munkakeresést próbálta ösztönözni. Erről viszont szó sincs a plakátokon…

A beetetést természetesen a nyugdíjasok sem úszhatják meg: „Bevezettük a 13. havi nyugdíjat”. Valóban, idén már hozta is a postás a teljes összeget. Tavaly, tavalyelőtt azonban ez nem volt így. Sokak számára csalódás volt, hogy a szocialisták csak a 2002-es választási siker után merték bevallani: a 13. havi nyugdíjat nem rögtön fizetik, hanem kormányzásuk első évében csak egyheti pluszra, a másodikban kéthetire számíthatnak. De most már ki emlékszik erre, amikor a 13. havi nyugdíj végre visszavonhatatlan valósággá válik? S melyik nyugdíjas törődik azzal, hogy mindez 150 milliárd forint többlethiányt okoz az amúgy is összeomlás szélén billegő társadalombiztosításnak?

Nyugdíjügyben természetesen a Fidesz ismét megkapja a magáét: „A Fidesz 19 ezer forinttal megrövidítette a nyugdíjasokat”. A lassan évtizede hangoztatott vád az 1999-es, felemásra sikeredett – és már a jövő évben elvetett – nyugdíjreform-kísérletre utal: a Fidesz akkor differenciáltan emelte a nyugdíjakat, aminek eredményeként a magas kategóriákban csak 11, az alacsony kategóriákban viszont 25 százalékkal nőtt az ellátmány. A későbbi számítások azonban kimutatták, hogy így összességében csak 14,2 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj, miközben a korábbi nyugdíjszámítási metódus mindenkinél egyenletesen 19,5 százalékot eredményezett volna. Így jött ki az az 52 milliárd forint, amit a Fidesz szemére hánytak, hogy elvett a nyugdíjas-társadalomtól. Kevés szó esik azonban arról, hogy 2001-2002-ben a polgári kormány kiküszöbölte a csorbát. Mindkét évben a jogosnál – a keresetnövekedés és az infláció átlaga – 3-3 százalékponttal magasabb nyugdíjemelés mellett döntött, amivel kicsit többet is visszaadott, mint a korábbi 5,3 százalékpontos veszteség. S a legnagyobb becsapást valójában éppen a szocialisták követték el ebben az ügyben. A választások előtt ugyanis Medgyessy Péter és Lendvai Ildikó azzal kampányolt: az MSZP visszaadja a nyugdíjasoknak a Fidesz által elvett 19 ezer forintot. S valóban, decemberben a társadalombiztosítás mindenki számára kiutalta a kérdéses összeget. Csakhogy valójában ezzel csupán az egy évre kieső összeggel kárpótolta az MSZP a nyugdíjasokat. Ha ugyanis a Fidesz valóban elvette ezt az összeget a mérsékeltebb nyugdíjemeléssel, akkor annak hatása minden évre továbbgyűrűzik, egyszeri kárpótlás helyett tehát 19 ezer forintos nyugdíjemelésre lett volna szükség a tényleges kiegyenlítéshez.

Draskovics szelleme

Játék a szavakkal, játék a számokkal. A plakátstratégia teljes mértékben egyezik az MSZP utóbbi két évben tanúsított kommunikációjával. Draskovics Tibor óta lassan megszokjuk: semmi nem annyi, amennyinek mondják, vagy talán mégis annyi, de csak bizonyos megközelítésből vizsgálva. A gazdasági mutatószámok között ügyesen lavírozó miniszter még az uniós adminisztrációt is képes volt kidumálni, így fordulhatott elő, hogy Brüsszel csak mintegy kétéves késéssel, Almunia pénzügyi biztos budapesti látogatása alkalmával ébredt rá: a gazdasági egyensúlyról szóló diadalmas jelentések mögött valójában számszaki manipulációk állnak.

A sikerpropaganda azonban azóta is töretlen – igaz, most már csak a belföldi választópolgárok felé. Így fordulhat elő, hogy a kormány sajátos nézőpontjából vizsgálva például „a magyar reformok bátorításaként” értelmezi a költségvetés kiegyensúlyozására szóló utolsó uniós felszólítást, s a süketet játszó miniszterelnök még akkor is kitart e mellett az értelmezés mellett, amikor Brüsszel már szankciókkal fenyeget. Kísért Draskovics szelleme: a szocialisták egyszerűen valótlannak nevezik az unió és az egész pénzügyi világ által a magyar költségvetés állapotáról megjelentetett számokat. Arra hivatkozva, hogy korábbi pénzügyminiszterünk kijárta: a költségvetés magánnyugdíjpénztár-átállási nehézségei miatt a valóságosnál kisebb államháztartási hiányt számolhassunk el. Így fordulhat elő, hogy a tavalyi évre vontakozóan annak is igaza van, aki 7,4 százalékos, és annak is, aki 6,1 százalékos hiányról beszél… Az unió azonban csak 2008-ig engedélyezte e kozmetikázást, hogy így is segítse Magyarországot az euró bevezetésében. Ha az euró csúszik, a kedvezmény is elveszik, és még nagyobb megszorításokat kell életbe léptetni a bevezetés érdekében.

Még nagyobb csúsztatással érvel a kormány az államadósság kérdésében. Az ellenzék – és a külföldi elemzők, uniós jelentések – szerint Magyarország államadóssága tavalyelőtt átlépte az euróbevezetés szempontjából kritikus 60 százalékos határt, s az idei évben 63 százalékra nő. A kormány szerint viszont csupán 57,7 százalékon áll – ennyi olvasható a Pénzügyminisztérium honlapján is. Amikor a minisztérium nagy ritkán magyarázkodásokba bocsátkozik, kiderül: valójában itt is a Draskovics által kijárt kedvezményt veszik figyelembe. Csakhogy Brüszszel e kedvezményt csupán az államháztartási deficit korrekciójára engedélyezte, államadósságról szó sem volt – csupán a magyar kormány gondolja úgy, hogy a nyugdíjpénztári átállás az államadósságot is befolyásolja, ezért önhatalmúlag erre a tételre is kiterjesztheti a kozmetikázott elszámolást. S ha Brüsszel tiltakozik, a magyar döntéshozók csak legyintenek: értelmezésbeli vitában állnak az uniós hivatalokkal.

Elindít a lejtőn?

Miközben a szocialista választási hirdetményeket fürkésztük, rendszeresen becsapott egy vörös háromszögbe keretezett, lejtőn álló fekete autót ábrázoló plakát. A szigorú vörös-fehér-fekete grafika pontosan egyezik az MSZP-s plakátok színvilágával, szintén hatalmas betűk hirdetik rajta az igét. Közelebb érve azonban rendre csalódnunk kellett: egy autós cég rosszul időzített reklámjáról van szó, amelyben fizetési kedvezményt hirdetnek.

Pedig a plakáton olvasható jelmondat akár választási szlogen is lehetne, mondjuk lakásra spóroló házasok, kisvállalkozások, vagy pályakezdő munkanélküliek számára. Esetleg a plakátmanipulációk hatékonyságára célozva: „10 százalékkal segítünk az indulásban”. Vajon tényleg ennyit számít?

Kárász Andor