Hazánk függ legerősebben az orosz gáztól

Az orosz-ukrán gázvita elsimult, a Testvériség gázvezetéken Közép-Európa ismét a szokásos mennyiségű fűtőanyagot kapja Oroszországtól. A néhány napos bizonytalanság azonban számos tanulsággal szolgált. Kiderült, hazánk riasztó mértékben függ az orosz szállítmányoktól, szinte semmi lehetősége nincs a kieső mennyiség pótlására. Bár a kormány a tartalékokra hivatkozva nyugalomra intett, valójában a téli hónapokban nem lenne biztosítható az ország gázszükséglete, amennyiben hosszabb időre elzárnák a gázcsapot.

Egy nap, amely megrengette a világot. Hiszen mindössze ennyi időre csökkent az Ukrajnán át Oroszországból érkező gáz mennyisége, Európát máris elragadta a pánik. Az uniós kormányok üléseztek, válságstábokat hívtak össze, közös felhívásokat fogalmaztak meg, nyomatékosan felszólítva Oroszországot és Ukrajnát is a piacgazdaság szabályainak betartására. Pedig nem is teljesen szűntek meg a szállítások: Lengyelország felével, Magyarország és Szlovákia harmadával, Ausztria ötödével kapott kevesebbet a megrendelt mennyiségnél. Kiderült azonban, Közép-Európa az elmúlt másfél évtizedben semmit nem tett a szocializmusból örökölt egyoldalú energiafüggőség felszámolására. Oroszország már messze nem testvéri, a Testvériség-vezetékkel azonban kedvére revolverezheti az egykori birodalmi országokat. A balti államok gázszükségletük 100, Magyarország 81, Csehország 74, Szlovákia 73, Lengyelország 62 százalékát orosz szállításokból biztosítják. Sőt, olyan nyugati országok is függenek a keleti gáztól, mint Finnország vagy Ausztria, ahol a felhasználás 100, illetve 73 százaléka szintén Oroszországból származik.

A lekapcsolás réme

– Nem létezik olyan forgatókönyv, a legroszszabbat is beleértve, amelyben Magyarországon ne tudnánk biztosítani a lakosság és a közintézmények ellátását – hangsúlyozta a gázválság második napján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. De hogy a helyzet mégsem volt annyira problémamentes, jól mutatta, hogy a Mol már a válság első napján leállította 34 nagyfogyasztó számára a gázellátást, felszólítva őket, hogy a továbbiakban olajjal biztosítsák a termeléshez szükséges energiát. Gáz nélkül maradt többek között a tatabányai távfűtőművek, a Tiszai Erőmű, sőt Dorog, Esztergom és Oroszlány távfűtését szénre állították át. Vagyis a lakosságot már az első napon érintette a gázszállítmányok megcsappanása, még ha erről nem is szereztek tudomást. S az illetékesek nem titkolták: amennyiben szükséges, életbe léptetik a válsághelyzetekre kidolgozott ötfokozatú lekapcsolási tervet, amely a gázkészletek megcsappanásával párhuzamosan az egyre kisebb fogyasztók kiiktatásával számol.

A kormány a tartalékokkal indokolta, hogy miért nem juthatott volna el semmiképpen a lekapcsolási sorozat a legkisebb fogyasztókig. Ahogy Kiss Péter kancelláriaminiszter magyarázta: napi 45-50 millió köbméter szedhető ki a 2,5 milliárd köbméteres gáztartalékokból, és a hiányt enyhítheti az is, hogy egymillió köbméterrel emelhető a napi 8-9 millió köbméteres hazai termelés. A Mol azóta pontosította a számokat: a technikai feltételek napi 47,5 millió köbméter kipumpálását teszik lehetővé a gáztározókból. Magyarország gázfogyasztása egyébként 70-90 millió köbméter egy átlagos téli napon, ebből 40 millió köbmétert fedez az import, a többit – a hazai termelés figyelembevételével – már eleve a tartalékok megcsapolásával biztosítják. Az ország gázigényének közel 40 százalékát használja el a lakosság (távfűtéssel együtt), ebből számolta ki tehát a kormány, hogy a tartalékokból a fűtési szezon végéig biztosítható a legkisebb fogyasztók ellátása.

Csakhogy a „legrosszabb esetben” – vagyis ha teljesen elzárnák a gázcsapot – könnyen kiszámítható, hogy a gáztartalékok mindöszsze 60 napra lennének elegendőek. Ez is csak az ipari fogyasztók rendkívül erőteljes korlátozásával. S a képet tovább rontja, hogy valójában az „ipari fogyasztás” közel felét a villamosenergia-termelők veszik el, a hazai áramtermelő erőműveket ugyanis – Paks kivételével – egyre inkább az olcsó gázra alapozták (Demokrata, 2003/20.). Vagyis ha a lakossági fűtést képes is lenne biztosítani a kormány a gáztartalékokból, a háztartásokat akkor is sújtanák a várható áramszünetek.

Kiszolgáltatott helyzetben

A probléma valójában rendkívül egyszerű: tizenhat évvel a rendszerváltozás után energiaellátás szempontjából Magyarország még mindig az orosz köldökzsinóron függ. A szenes erőműveket gazdaságossági okok miatt nagyrészt leállították, az alternatív energia előállítása pedig gyermekcipőben jár. Az országban felhasznált gáz 81 százalékát orosz szállítmányok fedezik (nagyrészt közvetlenül Oroszországból, kisebbrészt egy Ausztria felől nyitott vezetéken érkezve), s mindössze 19 százalékot fedez a hazai termelés. A 81 százalékos függőség a legjelentősebb a térségben. A helyzet nem sokkal jobb a másik fő energiahordozó, az olaj tekintetében: itt a beszerzések 75 százalékát biztosítja Oroszország. Ahogy a gáz esetében, az elmúlt másfél évtized kormányai az olaj esetében sem tettek semmit a függő viszony felszámolásáért. Évtizedek óta nem használják a hetvenes években épített Adria-vezetéket sem, ami pedig alkalmas lenne afrikai vagy közel-keleti olajszállítmányok fogadására. Ez azért ijesztő, mert gázhiány esetén – mint ahogy most is történt – olajra kellene átállítani az erőműveket. Ha viszont a gázhiányt esetleg politikai nyomásgyakorlás okozná, vélhetően az olajcsapokat is elzárná Oroszország. Ahogy a Reuters fogalmazott: „a közép-európai térségben felerősödött az aggodalom, hogy Oroszország politikai célokra használja fel energiaellátási monopolhelyzetét”.

Bár Gyurcsány Ferenc nyilvánosan viszszautasította a gázvita politikai értelmezését, valójában már most is mutatkoznak jelei annak, hogy Oroszország hatalmi játszmákba veti be a gázfegyvert. A Nyugat felé nyitó Ukrajna számára a „világpiaci árra” hivatkozva emelték 50-ről 230 dollárra a gáz köbméterenkénti árát, Grúzia vagy Örményország számára ugyanakkor csak 110 dollárra történő emelést érvényesítettek. A Moszkvával rendkívül jó kapcsolatot ápoló Belorusszia pedig továbbra is csupán 47 dollárért kapja a gázt.

Kóka János parlamenti beszédében a tározókapacitások növelését jelölte meg az elmúlt hétben történtekhez hasonló helyzetek megoldásaként. Elő is vezette, hogy a jelenlegi öt tartaléktározó mellé 2010-ig épüljön egy hatodik, ún. stratégiai tározó, amely 1,2 milliárd köbméter gáz raktározására lenne alkalmas. A kimerült földgázmezőkön létesített jelenlegi tározók ugyanis nem számítanak „stratégiainak”, a bennük tárolt gáz valójában csupán a téli-nyári fogyasztás közötti különbséget hidalja át. Mert a nyári fogyasztás csupán harmada a télinek, Oroszországból viszont nagyjából mindig ugyanannyi gáz jön, ezért a Mol nyáron feltölti, télen pedig fokozatosan leszívja a tartalékokat. Vagyis március-áprilisra a jelenlegi tartaléktározók normál üzemmódban is kimerülnek. Ezért is sántított a kormány érvelése a tartalékok bevetéséről: az egyoldalú energiafüggőség kivédésére Magyarországnak ténylegesen semminemű gáztartaléka nincs.

Csakhogy az 1,2 milliárd köbméter gáz vajmi keveset érne igazi energiaválság esetén. Pontosan az ország 15 napi fogyasztását fedezné egy átlagos téli napon. Ténylegesen ennél tovább tartana, a kipumpálás kapacitása ugyanis – az elképzelések szerint – 20 millió köbméter lenne naponta, ez azonban azt jelenti, hogy csak a stratégiai tározóra alapozva már a gázválság első napjától korlátozásokat kellene bevezetni. Valójában a biztonságos ellátás szempontjából sokkal megnyugtatóbb lenne újabb, immár Oroszországot kikerülő vezetékek építése, esetleg algériai, nigériai gáz igénybevétele. Utóbbihoz Horvátországból vagy Szlovéniából kellene egy csővezetéket építeni. E technológia az elmúlt évtizedekben akkora fejlődésen ment át, hogy 4000 kilométernél nagyobb távolságra a csővezetéknél immár olcsóbb a tankeres módszer. Csakhogy ez a megoldás mintegy ezermilliárd forintba kerülne, s a kormány szerint ennek költségét az uniónak kellene állnia. Vagyis a kormányzati elképzelések között ténylegesen egyetlen pont sincs az energiafüggőség mérséklésére.

Növekvő függőség

Pedig a jelenlegi tendenciák ismeretében a függőség csak nő a következő években. Magyarország gázfogyasztása ugyanis gyorsan emelkedik, a 2002-es 13,3 milliárd köbméterről 2005-re 15 milliárd köbméterre, és semmi nem tanúskodik arról, hogy a gázéhség csillapodna a következő években. A többletet csak importból fedezhetjük, nem véletlen, hogy a 2000 évi 25 százalékról napjainkra 19 százalékra csökkent a hazai termelés aránya. S a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a hazai gázmezők lassan kimerülőben vannak.

Annál is inkább, mert a lakosság körében tovább él az olcsó gáz mítosza. Ahogy az elmúlt évtizedekben, az új házakat továbbra is gázfűtésre rendezik be, és a lakásfelújításoknál is mindennapos a gázra történő átállás. Pedig az elmúlt néhány év energiaár-robbanása után előbb-utóbb már nem is lesz anynyira kedvező gázzal fűteni. Szakmai becslések szerint már a jelenlegi világpiaci árak is 20-30 százalékkal magasabb gázdíjat indokolnának a lakossági fogyasztók körében. Erre jönnek a stratégiai tározó költségei. Ezek kormányzati források szerint köbméterenként 1, az ellenzék szerint 7 forinttal növelnék a gáz árát. És akkor még nem beszéltünk a nemzetközi szinten kimerülő gázmezők, vagy az egyre növekvő fogyasztás áremelő hatásáról, amit 2006-ra 15 százalékban valószínűsítenek az energiaipari szakemberek.

Fogy a gáz… Gáz van!

Kárász Andor

Európa próbálkozik

Magyarországgal ellentétben számos volt szocialista ország komoly lépéseket tett az elmúlt másfél évtizedben, hogy mérsékelje az orosz energiahordozóktól való függőséget. Szlovénia gázfogyasztásának már csupán 15 százalékát szerzi be Oroszországtól, a többit jellemzően algériai gázmezőkről, tengeri szállítással biztosítja. Lengyelország 2001-ben kötött gázszállítási szerződést Norvégiával – a legjelentősebb nyugat-európai gáztermelővel -, azonban a szerződést a később hatalomra került baloldali kormány visszavonta, arra hivatkozva, hogy az orosz gáz lényegesen olcsóbb. Most miniszterelnökük gáz-tankerkikötő építéséről tett bejelentést.

Tanulságosan törtek meg a Gazprom áremelési kísérletei Bulgáriában. Az orosz gázóriás ugyanis néhány napja Moldovával, hét végén pedig Bulgáriával szemben is kipróbálta az Ukrajnában alkalmazott módszert: fizessenek világpiaci árat, vagy elzárják a gázcsapot. Csakhogy Bulgária bejelentette: a korábban megkötött szerződések csak 2010-ben járnak le, orosz többletgázra pedig nincs szükségük, mivel Türkmenisztánból lényegesen olcsóbban tudják azt beszerezni. Türkmenisztán számára ugyanis a világpiaci áraknál egyelőre fontosabb a piacnyerés. Jellemző, hogy az orosz-ukrán gázvitát is a türkmén részvétel oldotta meg. A Gazprom megkapta a 230 dolláros árat, viszont vállalta, hogy a jövőben a korábbinál több türkmén gázt szállít vezetékrendszerén Ukrajnának, amely 50 dolláros árával 95 dollárra egyenlíti ki az Ukrajna által beszerzett gáz átlagköltségét. Bár igaz, az év második felére már Türkmenisztán is 60 dolláros árat helyezett kilátásba…

A türkmén, és általában a közép-ázsiai gáz beszerzésére Magyarországnak is esélye lehet. Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban, valamint Iránban valószínűsítik a világ kőolajtartalékainak 25-30 százalékát. Az orosz gázfüggőség csökkentésére az Európai Unió régóta fontolgatja a Nabucco-vezeték felépítését, amely Románián, Bulgárián és Törökországon keresztül csatlakoztatná a térséget Európához. A válság kapcsán a terv megvalósítását Kóka János is sürgette, a vezeték megépítését azonban vélhetően csak 2011-ben kezdik meg – amennyiben Brüsszel hajlandó forrásokat biztosítani erre.