Tiziano-művek a Szépművészeti Múzeum kamarakiállításán

Mestermunka és szenzáció. Ez a két szó juthat eszébe annak, aki ellátogat a Szépművészeti Múzeum Géniuszok és remekművek című kiállítássorozatának első tárlatára. A Tiziano és a Velencei Madonna című kamarakiállítás tavaly decemberben nyílt, s a korabeli velencei művészek munkái mellett az érett reneszánsz itáliai nagy mesterének, Tiziano Vecelliónak két művét is bemutatja. Az egyik alkotás tavaly tavasszal bukkant föl a magyar műkereskedelemben, s a hazai restaurátori vizsgálatok során bizonyosodott be róla, hogy a cadoréi mester keze munkáját dicséri. A másik Tiziano-művet a londoni National Gallery kölcsönzi a kiállítás idejére, amelynek szépsége mellett 8 milliárd forintos biztosítási értéke is szenzáció. A tárlat január közepéig látható.

„Tiziano tehát, amint kitűnő művekkel díszítette Velencét, sőt egész Itáliát, és a világ más részeit, megérdemli, hogy a művészek szeressék és tiszteljék, s méltán utánozzák és csodálják több alkotását, mint olyan emberét, aki azelőtt is, most is végtelen dicséretre méltó műveket készít…” – áradozott a mesterről Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című művében. Vasari könyve, amely a 16. század közepén jelent meg először és megalapozta az újkori művészettörténet-írást, a cadoréi mestert már életében a halhatatlanok közé emelte, s Giotto di Bondone, Leonardo da Vinci, vagy Michelangelo Buonarroti társaságában került a művészfejedelmek panteonjába. A tizenöt festményt bemutató kiállítás középpontjában tehát az érett reneszánsz nagymestere, Tiziano Vecellio két műve áll. Az egyik – Mária gyermekével, a kis Keresztelő Szent Jánossal és Szent Katalinnal – a londoni National Galleryből érkezett hazánkba. Az 1530 körül festett kép szabálytalan kompozíciója, az Újszövetség mellett az apokrif iratokon alapuló téma szabad feldolgozása – a képen például Keresztelő Szent János jóval idősebb, mint ahogyan a Bibliában szerepel, Mária pedig nem a tradicionális kék-vörös öltözetben, hanem tisztán kékben látható -, személyessége, a táj részleteinek bukolikus idillje mind-mind Tiziano művészetét dicséri. Ilyen formán e kép akár összegzés is lehet, hiszen az ecsetkezelés, a képszerkesztés addigi merev szabályainak felrúgása, a színek legmelegebb, legérzékibb tónusainak használata – kortársai emiatt a színek mesterének is nevezték – a cadoréi mester művészetének lényege. A londoni festmény – 8 milliárd forintos biztosítási értéke alapján – a legértékesebb egyedi műtárgy, amely az utóbbi évtizedekben Magyarországra érkezett. A másik Tiziano-kép igazi művészettörténeti szenzáció. A Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotás tavaly tavasszal bukkant fel a műkereskedelemben, és Tátrai Vilmos, a Régi Képtár művészettörténész-muzeológusa mondta ki először, hogy valószínűleg Tiziano alkotása. A képen elvégzett technikai vizsgálatok, a röntgenfelvételek pedig sorra igazolták Tátrai feltételezését. A restaurátori elemzés egyébként a kép megfestésének történetét és későbbi sorsát is feltárta a szakemberek előtt. Kiderült ugyanis, hogy Tiziano hat sajátkezű változtatást, vagyis pentimentót hajtott végre a képen, amely a mester munkamódszerét igazolta. A vizsgálatok során bebizonyosodott az is, hogy két előrajzolást készített Tiziano a képhez, emellett pedig két későbbi idegenkezű festésre utaló jelet is találtak. Érdekesség, hogy a festmény restaurálásának kulisszatitkaiba is bepillanthatunk a tárlaton bemutatott dokumentáció segítségével. E festmény sorsa egyébként is igen kalandosan alakult. Évszázadokon át pihent a modenai herceg gyűjteményében, majd valamikor a XX. század elején Magyarországra került, 1932-ben a Magyar Királyi Postatakarékpénztár novemberi aukcióján árverezték el. 1960-ban a Szépművészeti Múzeum védetté nyilvánította, de nem Tiziano, hanem egy ismeretlen velencei művész alkotásaként, tavaly pedig a Nagyházi Galéria árverésén került magángyűjteménybe. E kép nagyjából egy évtizeddel későbbi, mint a londoni, ám alapvetően különbözik attól, hiszen nyoma sincs rajta a világias, szabadabb megfogalmazásnak, sokkal jobban dominál rajta a vallásos töltet. A háttér szinte jelentéktelen, a képen szereplő Szent Pál előtt mint látomás jelenik meg Szűz Mária és a gyermek Jézus alakja. A tárlaton szereplő többi kép – köztük Vincenzo Catena, Palma Vecchio, Polidoro da Lanciano, Girolamo Romanino, Lorenzo Lotto és Lambert Sustris egy-egy alkotása – tágabb velencei környezetbe helyezi a két Tiziano-művet, s ugyanakkor két témára fűzi fel a kiállítás anyagát. E festmények közös jellemzője ugyanis a képek típusa, vagyis a Sacra conversazione – szent társalgás -, illetve a donátor, vagyis az adománytevő ábrázolása a képen. A szent társalgás fogalmát annak a műnek a megjelölésére használják, amely úgy ábrázolja Máriát gyermekével és az őket körülvevő szenteket, hogy érzékelteti a szereplők bensőséges kapcsolatát, hitbéli, szellemi közösségét. E képtípusok a XVI. század első felétől nemcsak oltárképként szolgáltak, hanem műgyűjtői megrendelésre is készültek, s mint ilyenen, gyakran helyet kapott rajtuk a mű megrendelője, a donátor. Őt általában úgy festették meg, hogy felismerhető legyen a képen, és sokszor átvette a kép ábrázolta témában valamely szent szerepét. A budapesti Tiziano-kép egyénített arccal megfestett donátora például Szent Pál szerepét játssza el, de említhető például Vicenzo Catena műve az 1480-as évekből, amelyen az adománytevőt a szentek síkjánál jóval lejjebb, puritán öltözetben, alázatos pózban ábrázolta a művész.

-ana-