A magyar rádiózás nyolcvan esztendeje

„Mindenki tudja, mint jelent Magyarország mai helyzetében az, hogy az éter hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó. A broatcastingnak nemcsak az a hivatása, hogy a tanyai világba elvigye a kultúrát, hanem az is, hogy egyrészt az egyetlen szabad összeköttetési lehetőség elszakított véreinkkel, másrészt dokumentálja a magyar kultúrfölényt olyan nemzetekkel, amelyek hatalmasabbnak hiszik magukat, mint mi, de melyeknek kultúrája a miénknek nyomában sem léphet” – e szavakkal nyitotta meg vitéz Leveldi Kozma Miklós miniszteri tanácsos 1925. december 1-jén délután öt órakor a Magyar Rádió Rákóczi úti helyiségeit. A kerek évforduló méltó megünnepléseként az intézmény Hallótávolság címen könyvet jelentetett meg a magyar rádiózás nyolcvan esztendejéről, valamint valóra váltotta egy több mint fél évszázados álmát, s december közepén megnyithatta kapuit a Rádiómúzeum állandó kiállítása.

A hazai rádiózás elindulását megelőzte és egyben meg is alapozta Puskás Tivadar Telefonhírmondója, amely 1893. február 15-én szólalt meg először. Adásait ekkor még csak a beszélgető telefonnal rendelkezők hallgathatták, azok is csak úgy, ha a központon keresztül kérték a Hírmondó kapcsolását. Mivel azonban az adást nem egyszer külső zajok és áthallások zavarták, Puskás egy önálló hálózat kiépítéséhez kezdett. Ennek elvégzését korai halála megakadályozta, s munkáját Popper István mérnök folytatta, aki megfelelő anyagi háttérrel rendelkezett a Telefonhírmondó Rt. megalakításához és az önálló hálózat létrehozásához is. Az adást így már csak az előfizetők hallgathatták, akik a szoba falára erősíthető cserfa lapot kaptak. Egy korabeli lap tanúsága szerint „két drót vezet az utcáról e laphoz, melyen két hallgatókagyló lóg, melyek örökösen öntik a hírt reggel 9 órától este 9 óráig. A közönség tudja azt, hogy minden órában kap egy új kiadást, melyet óránként annyiszor ismételnek meg, ahányszor az egy órában lehetséges. Így az előfizető óránként csak egyszer kénytelen a hallgatókészüléket a füléhez tenni, mert bármikor jön az óra leforgása alatt, mindig meghallhatja az egész kiadást, csak akkor teszi le a hallgatókat, amikor ismétlést hall”. Közben az előfizetések száma évről évre növekedett, s a kéttucatnyi előfizetővel indult adást három év múlva már több mint hatezren hallgatták. Ezzel párhuzamosan a drótvezetékek hossza a kezdeti hatvankilenc kilométerről 1200-ra nőtt, s természetesen a szolgáltatások sora is folyamatosan bővült. Megjelentek a hordozható állomások, amelyek lehetővé tették, hogy az adást bármelyik szobában hallgathassák, s megindultak az első nyelvtanfolyamok is.

A Telefonhírmondó-szolgáltatás annyira elismert és sikeres lett, hogy az 1925. november 10-én megjelent rádiórendelet szerint a rádiókoncessziót Magyarország területére a Telefonhírmondó Rt. kapta meg, amely nem sokkal később Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-vé alakult. A próbaadásokat követő rendszeres rádiós műsorsugárzás 1925. december 1-jén este nyolc órakor indult meg avatóünnepséggel, majd hangversennyel. A műsorszolgáltatás egy ideig párhuzamosan, vagyis rádióhullámokon és telefonvezetékeken egyaránt történt, ám a II. világháborúban a hírmondó vezetékrendszere tönkrement.

A kezdeti időkben a rádió műsora általában délután három órakor kezdődött, melyre az úgynevezett hívójel hívta fel a figyelmet. Majd a Nagy Bercsényi Miklós kezdetű kuruc nóta dallamainak felhangzását követően Scherz Ede három nyelven – magyarul, németül és franciául – a következőket jelentette be: „Halló, halló! Itt Budapest az 560 m-es hullámhosszon!” A hírek ismertetését rendszerint felolvasás követte, majd a késő délutáni óráktól a zenéé lett a főszerep.

A Magyar Rádió első daljátéka Kacsóh Pongrác János vitéze volt 1926. május 16-án, melyet nem sokkal később követett az első rádióopera, Mozart Színidirektora. Az első helyszíni közvetítéssel először 1926. június 20-án a margitszigeti vitézavatásról próbálkoztak, ám igazán emlékezetes mégis csak az 1927. novemberében zajlott Kossuth-szobor avatásának ismertetése lett. 1928 januárjában hangzott el az első, kábelen közvetített, szervezett külföldi közvetítés Münchenből, s ennek az évnek áprilisában, egy hallgatói kérésnek eleget téve bevezették a déli harangszó közvetítését is. 1930. május 11-én Pluhár István pedig már az első labdarúgó-mérkőzést kommentálja a rádió hullámain keresztül.

A Magyar Rádió épületében 2005. december 16-án nyílt meg a magyar rádiózás elmúlt nyolcvan évének emléket állító állandó kiállítás, mely műszaki berendezések, fotók, archív filmfelvételek, különleges hangdokumentumok és iratok segítségével avatja be a hallgatókat a műsorkészítés kulisszatitkaiba. A múzeum létrejötte talán éppen most, a XXI. század elején a legaktuálisabb, amikor a közszolgálati rádiók világviszonylatban is keresik a helyüket, s vívják a harcukat az életben maradásért. A Rádiómúzeum létrehozói és munkatársai azonban abban a reményben tárják most a rádió kincseit a nyilvánosság elé, hogy az intézmény olykor megpróbáltatásokkal teli, de mégis gazdag múltja egyben annak jövőjét is szolgálja.

(B)