Für Lajos a kampányról és a jobboldal helyzetéről

Soha nem volt ennyire létfontosságú, hogy a híveink és szimpatizánsaink mind megannyian menjenek el szavazni. Csakis így tudjuk leváltani ezt a kormányt – mondta a Demokratának Für Lajos, az MDF egyik alapítója, az Antall-kormány honvédelmi minisztere.

– Talán minden eddiginél személyeskedőbb és durvább a kampány. Ön is így látja?

– Való igaz, meglehetősen sok a személyeskedés. És ami a legbántóbb, hogy az igazán alattomos sárdobáló az a született pojáca, aki jelenleg az ország miniszterelnöke. Amennyiben nem vigyázunk, a szemfényvesztő komédiás handabandázásait még négy éven át hallgathatjuk. Követhetetlen, ezért néha nevetséges, néha gyomorforgató, amit a számzsonglőrök művelnek. Az ígéretbörzén, mint valami ingyencirkuszban, szünet nélkül harsognak az üresfejű nagyotmondók. Csak úgy röpködnek a számok, leginkább a kormánypártok részéről. Azt látjuk, halljuk a hirdetésekben, nyilatkozatokban, beszédekben, hogy hány kilométer autópálya épül, hány munkahelyet teremtenek, hány százalékos lesz az egykulcsos adó, mit tesznek az egészségüggyel vagy éppen a közoktatással. Az még érthető lenne, hogy egy-egy párt elmondja, mit szeretne tenni az országban, ami azonban hiteltelenné teszi az ígérgetést, az az, hogy négy éve MSZP-SZDSZ-kormány van hatalmon. Így pedig több mint furcsa, hogy 2002-höz hasonlóan most is gátlástalanul dobálóznak a számokkal. Nem csoda, ha felmerül az emberben, hogy akkor mit csináltak eddig, miért nem váltották valóra, amit akkor ígérgettek. Semmi másra, csak arra megy ki ez a ravaszkodó játék, hogy szavazatokat vásároljanak maguknak a kormánypártok. Régen, a kiegyezés után ezt a hamis játékot parasztfogásnak nevezték. Választási lakomákat csaptak, folyt a bor, sült az ökör és evett-ivott a választó, közben fátyolosodó szemekkel hallgatta a frázisokat, s végül úgy szavazott, ahogyan a félig elkábított fejével tudott, ahogy kérték tőle. Hiába telt el közel másfél évszázad, bizonyos módszerek a poraikból megélednek. Ami a hajsza mögött van, számomra az a legijesztőbb. A teljesen leanyagiasodott, a marxista-materialista szemlélet változatlan tombolása. Csak a frázisok változtak, a lényeg maradt – mint az államszocializmusban -, az emberi méltóság semmibe vétele.

– Sokak szerint nem csupán négy évre dőlhet el az ország sorsa ezen a választáson.

– Ezzel magam is egyetértek. Az elmúlt tizenhat esztendő politikai váltógazdálkodásával kapcsolatban leginkább Déva várának története juthat eszünkbe. Az Antall-kormány, ahogy tudta, elkezdte építeni a nemzetközösséget védelmező vár falait. Aztán jött a Horn-kormány, és lerombolta. Ezután az Orbán-kormány még céltudatosabban, újra építkezni kezdett, s a mostani kabinet megint földig rombolta az építményt. Emiatt lesz a döntésünknek, szó szerint, történelmi szerepe, s ez az egyik oka, amiért óriási tétje van a választásoknak. Nem szabad megengednünk, hogy újabb négy éven át uralkodhasson a mostani vezetés, mert még a köveket is eltüntetnék. A másik ok pedig, amiért véleményem szerint történelmi döntést hozunk az, hogy a következő ciklusban alapvetően átalakulhat a hazai politikai struktúra. Átalakulhat, mert a pártstruktúrák egy idő után kifáradnak, kiürülnek, korhadni kezdenek, és átalakulhat a választási bukások következményeként is. Ha ugyanis – ne adj Isten! – a Fidesz veszítene, valószínű, hogy Orbán Viktor sem lenne képes összetartani ezt a nagyon sokféle elemből összerakott, valóban széles körű szövetséget. De ugyanez igaz a másik oldalon is: egy bukott választás után a törésvonalakkal láthatóan átszabdalt posztkommunista táborban is minden bizonnyal felszínre törnének a most még jól leplezett indulatok, a különféle platformok, belső ellentétek. Aki tehát most nyer, az valóban nem csupán négy évre nyerheti el az ország kormányzását.

– Mit gondol a baloldali pártok negatív kampányáról?

– Az MSZP és az SZDSZ számtalanszor durva, vagy egyenesen közönséges hangnemet használ a nemzeti táborral szemben. Gyakran nem tudják magukba fojtani a rájuk nagyon is jellemző hatalmi gőgöt, pökhendiséget. A kóborkutyázást és a hasonló elszólásokat, döfködéseket úgy kell viszonozni, hogy szorosra zárjuk a sorainkat. Soha nem volt ennyire létfontosságú, hogy a híveink és szimpatizánsaink mind megannyian menjenek el szavazni. Csakis így tudjuk leváltani ezt a kormányt. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű. Márai Sándort szoktam gyakran idézni, aki azt mondta: nincs veszedelmesebb a bukott kommunistánál, mert az már semmi máshoz, csak a konchoz ragaszkodik, de ahhoz szívósan, makacsul. Az SZDSZ-ről pedig tudjuk, honnan jöttek, mit tesznek és mit akarnak.

– Említette a jobboldali egységet. Ez azonban egyelőre nincs meg, az MDF és a Harmadik Út ugyanis gyakran a Fideszt támadja, pedig talán a kormánypártokat kellene inkább.

– Elméletben-gyakorlatban egyaránt azt gondolnám, hogy szükség lenne egy olyan radikálisabb nemzeti pártra, amely olykor és egy-egy ügyben keményebb hangot üt meg, mint a Fidesz. A Fidesz ugyanis egy nagyon széles társadalmi-politikai lelkületű réteget képviselő néppárt. Ebből eredően nem, vagy nem mindig használhat a mostaninál keményebb stílust, politikát, mert akkor fennállhat a veszélye annak, hogy a támogatói egy részét elveszíti. Sajnos azonban a nemzeti jellegű kispártok azt gondolják – s ez nem jó -, hogy nekik a Fidesz táborából kell valahogyan szavazatokat szerezniük, onnan kell elcsábítani az embereket. Nekem persze legszomorúbb, legfájóbb az MDF politikája. Mint tudható, a pártnak, amíg az elmúlt év novemberében meg nem szüntettem a tagságomat, magam is tagja voltam. Azért hoztam ezt a döntést, mert az MDF vezetése, élén az elnökkel, képtelen szerepzavarba kergette bele magát. Elveszítette elemi arányérzékét. Vagy az elnöknek nem is volt? Az úgynevezett egyenlő távolságtartással kezdődött a folyamat, aztán az elnöknő a Népszabadságban publikált egy lapos-üres-banális „Konzervatív kiáltványt”. Emellett egy elképesztő fordulattal szétverte pártja frakcióját. Maradt a színtelen-tehetségtelen kisded csoportocska. Ebből az alszínvonalból érthetően infantilis ötletek születhettek. Jött az anettkázás, jött a gyermeteg cumis plakát és jött az 1-2-3 százalékos párt leginfantilisabb ötlete, miniszterelnöknőt jelöltek. Nem tudja a polgár, hogy sírjon vagy nevessen. Mint az arányérték híján élő gyermeteg emberek, ez a politikai infantilizmus is szeret összevissza csapkodni, sőt rombolni. Az elnöknő három héttel a választások előtt azzal a mellbevágó – Gyurcsány által is megirigyelhető – felfedezéssel állt elő, hogy a jobboldal súlyos válságban van. S ennek egyetlen okozója Orbán! Szinte látom, ahogy az egész balliberális világ fölugrik: ez az! Megmondtuk, ez a mi emberünk! S hogy kétségünk efelől nekünk se legyen, az Info Rádióban pedig az elnöknő azt mondta: „az MDF nem készül koalícióra, de számunkra természetes az együttműködés az SZDSZ-szel és az MSZP-vel adott ügyek, adott programok mentén, adott cél elérése érdekében”. Aki az MDF színeiben idáig tud süllyedni, az nem csak méltatlanul bitorolja egy nagynevű párt és tábora nevét. Rosszabb annál. Tudatosan rombol, arcul csapja az MDF mögött még mindig ott álló, bár nagyon-nagyon megfogyatkozott, de szívvel-lélekkel nemzeti érzelmű, tudatú embereket is. Aki most ilyeneket mond, az vagy nagyon ostoba, vagy elvakult. Vagy netán más okból teszi ezt?

– Milyennek kellene lennie egy Fidesz melletti nemzeti kispártnak?

– Egyáltalán nem olyannak, mint a névbitorlók eszement infantilis társasága. Olyan emberekre lenne szükség egy ilyen keményebb pártban, akik, ha kell, gerjesztik, serkentik a rettenetes gondok megoldására a mérsékeltebb, nagyobb stratégiai szövetségest. De semmiképpen sem ellenségesek vele. A Harmadik Útnak is a Fidesz stratégiai szövetségesének és nem ellenfelének kellene lennie. Nem tudom, mit akarnak elérni a mostani politikájukkal.

– A Fidesz a közelmúltban nyilvánosságra hozta országos listáját. Mi a véleménye erről?

– Megfontoltan állították össze a listát. A neveket figyelve jól látható, hogy itt valóban egy széles szövetségről van szó, az első húsz helyen minden olyan szervezet képviselőjelöltje megtalálható, amely együttműködik a Fidesszel. Wittner Mária ötödik helyének őszintén örülök, végre megkapta azt a megbecsülést, amit egész életével megszenvedett. Különösen fontos az ő jelenléte a parlamentben azért is, mert a másik oldalnak is van egy ’56-os halálra ítéltje, aki az árulások egész sorát követte el. Mostantól kezdve tehát vele szemben ott ül majd az egyik legtisztább ’56-os, aki valóban a forradalom szellemét is képviseli – Wittner Mária. De ugyanígy örömteli Jakab István előkelő helye, aki mindig is szívvel-lélekkel képviselte a gazdák érdekeit. És örülök annak is, hogy jó helyet kapott Semjén Zsolt és Lezsák Sándor is. Nem azt nézték a lista összeállításánál, hogy kik voltak tagjai az ős-Fidesznek, hanem arra törekedtek, hogy olyan nevek jussanak befutó pozícióhoz, akik hitelesek és személyileg is van üzenetük a nemzeti tábornak. Remélem, a mi oldalunkon mindenki átérzi majd a döntés súlyát, és félretéve az esetleges személyes sérelmeket, érdekeket, az összefogásra szavaz. S üzennék még valamit a mi táborunknak.

– Hogyan szól az üzenete?

– Lenne mit mondanom, de most csak a legfontosabbról beszélnék. Azok, akik itt-ott – akarva, nem akarva – keresztbe tesznek, bírálgatnak, ostobán vagy alattomos módon ítélkezgetnek, támadgatnak, nagyon rosszat tesznek. Igaz ez a kispártokra, a polgári szövetség magasabb vagy alacsonyabb posztjait betöltőkre, vagy éppen a rettenetesen kevés, de velünk együtt lélegző médiumok újságíróira is. Tudom, vannak jó, és vannak rosszhiszemű ártók. Most ebben a kiélezett helyzetben, roham közben – akár a jóhiszeműek is – balfogásaikkal csak az ellenfél malmára hajtják a vizet. Megettem már a kenyerem javát, így hát talán jogom is van hozzá, amikor azt üzenem: a hátralévő napokban csak egyetlen dologról beszélhet, szónokolhat, írhat, nyilatkozhat mindenki, aki közénk tartozik. Az összefogásról, a mozgósításról. Csak arról, ami a győzelmet segítheti. S ha valakinek baja, gondja van bármivel és bárkivel, azt most tegye félre. Mindenki csak egyetlen célra koncentrálhat: érvényre kell juttatnunk népközösségünk ügyét és akaratát, a valódi közakaratot!

Bándy Péter