A Szabadság téri építménynek el kell tűnnie

Távolítsák el a szovjet obeliszket a budapesti Szabadság térről, s helyére kerüljön a magyar szabadság emlékműve – követeli a Szabadság Tér Bizottság. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány kezdeményezésére létrejött testület tizenhat év hiábavaló civil küzdelme után most a vonatkozó jogszabályok alapos ismeretével felvértezve száll harcba a bolsevizmus áldozatainak emlékét meggyalázó emlékmű ellen. A bizottság dokumentumokkal bizonyítja, hogy az obeliszk háborítatlanságát indokló Szabadság téri szovjet katonasír nem létezik, így az eltávolításnak nem lehet akadálya.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány kezdeményezésére mintegy harminc különböző civil szervezet és több magánszemély, például Wittner Mária és Balázs-Piri László ötvenhatos szabadságharcosok csatlakozásával megalakult a Szabadság Tér Bizottság, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy október 23-án, az 1956-os szabadságharc ötvenedik évfordulóján a magyar szabadság emlékművének alapköve kerüljön a vörös csillagos szovjet obeliszk helyére.

A bolsevista emlékmű eltávolítását az elmúlt tizenhat évben számos civil és politikai szervezet követelte eredménytelenül. Az illetékesek mindeddig azzal utasították el a tér megtisztítására tett kezdeményezéseket, hogy az emlékmű alatt szovjet katonasír van, és ezért a vonatkozó magyar-orosz megállapodások értelmében nem lehet hozzányúlni az építményhez. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke azonban alapos jogi és politológiai szakvéleményében dokumentumokkal cáfolja ezt az állítást. Az egykori országgyűlési képviselő hozzászólásában kifejtette, hogy a Szabadság téren levő szovjet katonai emlékmű (melynek felirata: „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”) ebben a történelmi közegben az ötvenhatos szabadságharc ötvenedik évfordulóján tűrhetetlen. Mint mondta, a közkeletű felfogással ellentétben nem 1945 után, hanem 1898-ban, az 1848-as forradalom ötvenedik évfordulóján nevezték el Szabadság térnek, amikor a vörös birodalom még nem is létezett. Zétényi Zsolt kiemelte, hogy a tér emellett a Magyar Nemzeti Bankkal, a Magyar Televízióval és az Országház közelségével egy államhatalmi központ része, így szimbolikusan sem mindegy, hogy egy ilyen közegben ott éktelenkedik a megszállás emlékműve. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ezért célul tűzte ki, hogy a szovjet önkényt jelképező obeliszket lehetőleg kétoldalú tárgyalásokkal, de ha nem, akkor egyoldalú döntéssel (ez esetben az eltávolításra az orosz fél értesítésétől számított két év múlva kerülhet sor), a hatályos magyar-orosz hadisíregyezmény szabályai szerint helyezzék át más helyre. A kezdeményezők szándéka szerint egyúttal a Magyar Szabadság és Függetlenség Emlékműve kerülne az elszállított bolsevik építmény helyére. Ennek alapkőletétele október 23-án történhetne meg. Korábban fölmerült a Szabadság téren 1945 előtt állott trianoni országzászló, valamint az elszakított országrészeket szimbolizáló Észak, Dél, Kelet és Nyugat szobrának visszaállítása is. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ezt a kezdeményezést is támogatja.

A szovjet emlékmű eltávolítása elleni leggyakoribb „érv” az volt, hogy alatta szovjet katonák nyugszanak, s ezért kegyeleti helynek számít. Zétényi Zsolt azonban részletesen cáfolja ezt az állítást és más, úgymond reálpolitikai érvet is. Tanulmányában megállapítja, hogy az emlékművet a Szabadság téri mélygarázs építésekor, 2002-ben lebontották, a szovjet katonák földi maradványait exhumálták és a rákoskeresztúri Új Köztemetőben helyezték el, majd az obeliszket újra felállították. Vagyis most már nincs alatta sír, így tehát „megállapítható az is, hogy az elhunytak kegyeleti jogai, a hadisírok azon fő rendeltetése, hogy az elesett katonák emlékét őrizzék, az adott helyzetben nem teljesül. Az emlékműhöz fűződő megalázó, alávető és romboló jelentéstartalmak szinte kizárólag arra alkalmasak, hogy az emlékmű hatalmi jellegét őrizzék meg, tehát a nagyhatalmi katonai győzelem demonstrálását. Magyarország részéről egyedül a nemzetközi feszültség elkerülése, Oroszország és Magyarország kapcsolatainak egy terhelő vitától való megóvása szól a változatlanság mellett.” Zétényi Zsolt ugyanakkor hozzáfűzi: „A kérdés az, hogy a történelem, a jelen idejű magyarországi politika, a nemzetközi politikai, politológiai összefüggések figyelembevételével mennyire indokolt egy olyan emlékmű megtartása Budapest történelmi jelentőségű szívében, amelyen már nem létező önkényuralmi állam címere látható, s jelképrendszere, domborművei az ország világháborús legyőzetésén túl annak teljes megalázását, történelmének, kultúrájának feladását jelenti. Az emlékmű ilyen státuszában való meghagyása egy sajátos nagyhatalmi jellegű igénynek való megfelelés. Az emlékmű a második világháború egyik győztese, a Szovjetunió hadseregének, s magának a szovjet világhatalomnak, közvetve e hatalom magyarországi totális önkényuralmát gyakorló pártállamnak a jelképe”.

Zétényi Zsolt idézi a magyar-orosz kapcsolatokról szóló, 1991-ben köttetett és 1995-ben hatályba lépett szerződést is, melynek értelmében az orosz katonák a Magyar Köztársaság területén lévő és a magyar katonák az Oroszországi Föderáció területén lévő földi maradványainak, temetkezési helyének áthelyezése csak kivételes esetben, annak a félnek a döntése alapján történhet, amely országának a területén az adott temetkezési hely van. Ez esetben a másik felet a temetkezési hely tervezett áthelyezéséről a megfelelő időben tájékoztatni kell.

Vagyis valótlan az az állítás, amely szerint a nemzetközi egyezmények nem teszik lehetővé az áthelyezést. Zétényi Zsolt tanulmányában bizonyítja, hogy az emlékmű eltávolítása fontos állami érdek, hiszen jelenléte folyamatos feszültségeket kelt, tiltakozásokra ad okot, és így nem a társadalmi nyugalmat segíti elő. Erre való hivatkozással a magyar kormány kezdeményezheti a tárgyalásokat az orosz féllel, de a hatályos kétoldalú egyezmény szerint akár egyoldalúan is cselekedhet.

Ágoston Balázs