Kiállítás az Iparművészeti Múzeum 135 évéről

Impozáns barokk szobabútorok, formabontó és egzotikus szecessziós lakberendezési tárgyak, erdélyi habán kerámiák: e tárgyakban az a közös, hogy az Iparművészeti Múzeum fennállásának 135 esztendeje alatt megalapozott gyűjtemény ritkaságai közé tartoznak. Az intézmény több száz műalkotást mutat be az évforduló alkalmából.

Az Iparművészeti Múzeum idén ünnepli fennállásának 135. esztendejét, Budapest egyik legszebb szecessziós épülete, a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett Üllői úti palota pedig 110 éve várja az érdeklődőket kiállításaira. Talán kevesen tudják, hogy a budapesti Iparművészeti Múzeumot a londoni és a bécsi után 1872-ben alapították. A Gyűjtők és kincsek címmel nyílt kiállítás e korszakra tekint vissza, tisztelegve a múzeum alapítói, gyűjtői és adományozói előtt. A kiállítás több száz műtárgy segítségével egészen a kezdetektől mutatja be az intézmény gyarapításának kiemelkedő pillanatait: a múzeumigazgatók tevékenysége mellett a különböző magángyűjteményekből, aukciókról szerzett különlegességeket, a nagyvonalú adományozókat. A tárlat legfőbb szervező elve az időrendiség, a gyűjtemény történetének kezdete a 19. század utolsó harmadára tehető, s mind a mai napig tart. Ekkor történt, hogy Pulszky Ferenc közreműködésével a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárából áthelyezték az iparművészeti kincseket az újonnan megalapított intézménybe, így kiemelkedő jelentőségű faragványok mellett limoges-i dísztál, majolika, fajansztárgyak kerültek át az új épületbe. E korszak bizonyára legismertebb és legrangosabb adományozója Habsburg József főherceg, aki édesatyja, József főherceg nádor első felesége, Alexandra Pavlovna szentpétervári porcelánkészletéből ajándékozott több darabot a múzeumnak. A gyűjtemény ezt követően aztán igazi diadalmenetben gyarapodott. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1872-ben az országgyűlés 50 000 forintot szavazott abból a célból, hogy az intézmény az 1873-as bécsi világkiállításon műtárgyakat vásároljon. Ekkor kerültek a gyűjteménybe a historizmus mestereinek műalkotásai, Minton, Deck kerámiái, különféle könyvkötések, faragványok is. Az Iparművészeti Múzeum, vagy ahogy akkor nevezték, az Iparmúzeum alapító gondolata közgazdasági megfontolásból született. A cél a hazai ipar fellendítése volt, megfelelően összeválogatott, kialakított mintagyűjteménnyel. A korabeli cégek, iparosok közül sokan tanulmányozták az intézmény anyagát, mintákat gyűjtöttek, rajzoltak. Az intézmény így több korabeli céggel szoros kapcsolatot alakított ki, amit elmélyítettek az időnként megrendezett tárlatok is. E gyümölcsöző kapcsolat eredménye volt, hogy több neves cég az általa gyártott tárgyaknak egész sorozatát adományozta a múzeumnak. 1896-ban a millenniumi tárlat alkalmából például Schreiber és unokaöccsei zay-ugróci üveggyára, valamint Zsolnay Vilmos ajándékozott dísztárgyakat. Ám a millenniumi év azért is emlékezetes volt az intézmény történetében, mert ekkor adták át az Üllői úti palotát. 1896. október 25-én Ferenc József avatta föl az épületet, s a nevezetes alkalomból a Zsolnay-gyár tintatartót és tollat készített, amelyet az uralkodó az átadásnál használt is. Külön szót érdemelnek az intézmény donátorai, főként az Iparművészeti Társulat tagjai, akik komoly pártfogói voltak az iparművészet ügyének. Az egyik legjelesebb donátor Bubics Zsigmond püspök volt, aki – főként holicsi fajanszokból álló – kollekcióját 1891-ben helyezte el az Iparművészeti Múzeumban. A hazai arisztokrácia tagjai is komoly tételekkel gyarapították a gyűjteményt: Gr. Lázár Jenő erdélyi és német reneszánsz kerámiákat adott el a múzeumnak, míg egy másik erdélyi arisztokrata, br. Bálintitt József révén habán kerámiatárgyak kerültek be. Az adományozók között azonban nem csupán arisztokratákat találunk. A nagypolgárság soraiból is jócskán kerültek ki donátorok, mi pedig elmerenghetünk azon, hogy a mai polgári mentalitásban csak éppen pislákoló civil kurázsi milyen erős volt a Monarchia alatt, s az is említésre méltó, hogy ez a társadalmi réteg micsoda gazdag történelmi hagyaték között élte mindennapjait. Sajnos a szovjet megszállók és hazai helytartóik által véghezvitt gazdasági, kulturális és szellemi nagytakarítás alatt azzal, hogy a polgárság tárgyi értékeit széthordták, szét is zilálták azt a közeget, ami tartást adott ennek a társadalmi rétegnek. Az pedig a sors fintora, hogy míg a kommunista diktatúra az arisztokrácia és a nagypolgárság életének kereteit szétverte, éppen ebben az időszakban, főként az 1940-es évek végétől egészen az 1960-as évek elejéig duzzadt meg rendkívüli mértékben az intézmény gyűjteménye. A műtárgygyarapodásnak persze az egyik oka az volt, hogy a második világháború alatt és után sokan kénytelenek voltak elhagyni javaikat, mikor menekültek az országból, s a visszamaradt ingóságok a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Bizottsága közreműködésével a múzeumokba kerültek. Ekkor került a gyűjteménybe a Festetics-kastély számos műtárgya, és egy több ezer tárgyból származó iparművészeti kollekció dr. Fettick Ottó gyűjteményéből: többek közt Tiffany, Gallé-üvegek, Zsolnay-kerámiák, halasi csipkék. A kiállítás külön megemlékezik két jeles személyiségről, Ráth Györgyről, az Iparművészeti Múzeum első főigazgatójáról, és utódjáról, Radisics Jenőről. Ráth maga is gyűjtő volt, halála után özvegye műtárgyait a magyar államnak ajándékozta, többek közt egyiptomi régiségeket, itáliai és németalföldi festményeket, és a legkülönfélébb iparművészeti tárgyakat. Radisics Jenő pedig a múzeum szecessziós gyűjteményének alapjait teremtette meg.

-ana-