A „vadak” művészete a Nemzeti Galériában

Harsány, buja színek, új harmóniák, szokatlan kontrasztok a „magyar Vadak” képein: a Magyar Nemzeti Galéria most megnyílt kiállítása egészen új látószögbe helyezi a modern magyar festészet születését. A tárlat a XX. század elején hódító új stílus, a francia „fauve-ok”, vagyis a „vadak” festészetéből születő fauvizmusnak a hazai művészekre gyakorolt hatását járja körül. Azokat a festőket mutatja be, akik ennek az új stílusnak a nyomán a magyar festészetben új szín- és formakultúrát teremtettek. A tárlaton négy helyszín, Párizs, Nagybánya, Kaposvár és Nyergesújfalu művésztelepein születő alkotások segítségével követhetjük nyomon a modern magyar festészet útjait.

A Magyar Nemzeti Galéria kiállításán a XX. század eleji képzőművészeti irányzatok hazai képviselői közül igazi „nagyágyúkat” láthat a közönség, ám a tárlatot mégsem csupán a festők személye teszi érdekessé. Ahogyan Passuth Krisztina, a kiállítás rendezője, főkurátora fogalmaz: „sokáig azt hittem, a magyarországi modernizmus a Nyolcakkal kezdődött, de kiderült, a »magyar Vadakkal«”. A kiállítás művészettörténeti szempontból tehát mindenképpen szenzáció, láthatjuk, hogy a francia fauvizmus inspirálta magyar festészetből hogyan született egy új, hazai modern stílus.

A művészettörténet a fauvizmust az első jelentős XX. századi modern mozgalomként tartja számon. A „fauves”, vagyis „vadak” elnevezés eredetileg csúfnév volt. Henri Matisse vezetésével néhány fiatal francia festő, többek közt Albert Marquet, André Derain, Maurice de Vlaminck is kiállította képeit az 1905-ös párizsi Őszi Szalonon, ahol a Gil Blas című lap műkritikusát, Louis Vauxcelles-t valósággal meghökkentették a festmények. A lángoló színek, torzító vonalak a „vademberek mázolmányaira” emlékeztették a kritikust, aki e benyomásai után el is keresztelte a művészeket vadaknak. A francia fauve-ok azonban nem használták magukra vonatkoztatva ezt a kifejezést, ahogy a hazai, e szellemiségben alkotó művészek sem. A kiállítás rendezői a „magyar Vadak” elnevezéssel inkább azt szerették volna érzékeltetni, hogy a francia fauve-ok festészete mennyire inspirálta a magyar művészetet: a valóságból merítkező témaválasztás, vagyis elsősorban a táj, az emberek ábrázolása, a vad kolorizmus, a szokatlan, olykor mellbevágó kontrasztok is mind erre utalnak. A hazai festők azonban nem utánozták a francia művészeket, hanem sajátos stílust alakítottak ki. Ez az egyéni, magyar stílus a francia inspirációkon kívül a nagybányai hagyományokat, a plein air festészet eredményeit is magába foglalta. A tárlaton szereplő „magyar Vadak” – Berény Róbert, Bornemisza Géza, Czóbel Béla, Galimberti Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor és társaik – a valóságban nem alkottak csoportot, nem fűzték őket össze programok vagy saját elméletek, ám szellemiségükben valami mégis közös nevezőre hozta őket. Ez pedig nem volt más, mint a francia festészet, elsősorban Paul Gauguin és Paul Cézanne, illetve a fauve-ok művészetének megismerése és elfogadása. A magyar festők közül egyébként mindenekelőtt azok tették magukévá a fauvizmust, akik Párizsban éltek, látogatták a galériákat, tárlatokat, mint Czóbel Béla, vagy a korszak híres és kedvelt iskoláiban, a Julien-akadémián, a colarossi magánakadémián képezték magukat, például Berény Róbert, Márffy Ödön, Boromisza Tibor, s Perlrott Csaba Vilmos. Ez utóbbi két művész egyébként egyenesen a fauvizmus vezéralakjának, Matisse-nak a tanítványa volt. Külön érdekesség, hogy Czóbel Béla egyetlen magyarként szerepelt azon az őszi tárlaton, ahol Matisse és társaik berobbantak a köztudatba.

A tárlat anyagát a modern magyar művészet kialakulásának legfontosabb helyszínei bontják kisebb egységekre. Az első csoportot egy kisebb korabeli párizsi kollekció alkotja: Matisse, Derain és Vlaminck művei, amelyek a párizsi, és a mediterrán helyszínekre vezetik a látogatót. Nem véletlenül, hiszen a nevesebb fauve-festők e helyeken alkották harsány, életvidám képeiket. A francia mesterek képeit egyébként érdemes összevetni a magyar festők korai alkotásaival: egy Perlrott és egy hasonló témájú Marquet-kép – mindkettő női aktot ábrázol -, amely nemcsak témaválasztásban, hanem az ecsetkezelésben, és a színhasználatban is döbbenetes hasonlóságot mutat, egyértelműen bizonyítja a magyar festőkre gyakorolt fauve-hatást. A kiállítás a magániskolák fontos alkotóműhelyeit, és az ott zajló munkát is bemutatja. Nagybánya kulcsfontosságú szerepet játszott a fauvizmus hazai megjelenésében, hiszen a telepen dolgozó művészek közül többeket inspiráltak Czóbel Béla fauve-hatású képei. Az alapító mesterek közül csupán Iványi Grünwald Béla volt nyitott a fiatalok által közvetített új stílus harsány színvilágára. A neoimpresszionizmus nyomán „neósoknak” nevezett fiatal festők képeikkel később feltűntek a haladóbb szellemiségű budapesti kiállítótermek falain, és a párizsi szalonok tárlatain is. Kaposvárt egyetlen festő, Rippl-Rónai József tette művészeti centrummá, mikor 1902-ben, hosszabb párizsi tartózkodása után itt telepedett le. Néhány évvel később a közeli Róma-hegyen vásárolt magának villát, ahol gyakran látott vendégül művészeket, írókat, műgyűjtőket. Rippl-Rónai itt készült művein nyomon követhető a modern francia festészet inspirációja, Gauguin, majd Matisse műveinek hatása elsősorban a keveretlen, élénk színek használatában jelentkezett. A művészeti barangolás végén a radikális nyergesújfalui „Nyolcak” művészetét ismerhetjük meg: a magyar fauve-festészet legmarkánsabb művei egy apró Duna menti faluban, Nyergesújfalun születtek. Kernstok Károly nyergesi háza néhány év alatt a radikális magyar értelmiség és az újító szellemű művészek zarándokhelye lett. Ady Endre mellett Czóbel Béla, Czigány Dezső, Márffy Ödön, Orbán Dezső is ellátogatott a későbbi „Nyolcak” vezéralakjához, az itt született művekből is jó néhány látható a tárlaton. A kiállítás jól érzékelteti, hogy bár a fauvizmus viszonylag hamar, már az 1910-es évekre lecsengett, mégis maradandó nyomott hagyott képzőművészetünkben.

(ana)