Mellár Tamás: nem akar középosztályt a kormány,mert a szegényeket könnyebb manipulálni

Leginkább a kisvállalkozások lennének képesek arra, hogy munkahelyeket teremtsenek, adót fizessenek. A külföldi kézben levő gyárak termelése ugyanis sokkal inkább technika-, mint munkaerő-igényes. Ahogy a külföldi gyárak terjeszkednek az országban, egyre több lesz a munkanélküli. Ami adózási szempontból is kedvezőtlen. Ma 3,9 millió ember dolgozik Magyarországon. Ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön a költségvetés, ennek 4,5 vagy 5 millióra kellene bővülnie. Ezzel szemben a jelenlegi tendenciát nézve azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy-két év múlva már csak 3,5 millió embernek lesz munkahelye. Illúzió tehát azt gondolni, hogy majd a külföldi befektetők megoldják versenyképességünket – nyilatkozta a Magyar Demokratának Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke.

– Mindenféle elképzelések látnak napvilágot a lehetséges gazdasági válságprogramokról. Ön szerint mi az, amit ezek közül megvalósít a kormány?

– Hirtelen a baloldali közgazdászok is felismerték, hogy mégis szükség van megszorító intézkedésekre. De ezt Csaba László és Bokros Lajos kivételével, három héttel ezelőtt még nem tudták. Az biztos, hogy pusztán a kormányzati kiadások megkurtítása nem elegendő, tehát az előző korszak adócsökkentése után most adóemelések is várhatók. Ezt valószínűleg szavak szintjén már most megteszik – kell valamiféle üzenetet adni a befektetőknek, – azonban a hatásait csak az önkormányzati választások után, majd október-novemberben érzékeljük.

– Képes egyáltalán ez a kormány szigorú gazdaságpolitikára? Hisz olyan régóta halogatják! Ráadásul a korábban bejelentett hosszú távú adócsökkentési programjukkal is szembe kellene fordulniuk.

– Úgy gondolom, hogy önmaguktól ezúttal sem tennének semmit. Csakhogy tovább már nem lehet odázni a költségvetési kiigazítást. Enélkül őszre olyan komoly feszültségek halmozódnának fel, hogy nagy eséllyel megzuhanna a forint, aminek a következményei beláthatatlanok. Azzal szemben viszont már kétségeim vannak, hogy végigcsinálják-e a sokat hangoztatott államháztartási reformot. Szerintem, amikor érzékelik a restrikcióval szembeni társadalmi ellenállást, jó pár területen visszalépnek. A reform kiüresedik, és csak azok az elemek maradnak benne, amelyek a nagytőke számára fontosak.

– Hogy jön ide a nagytőke?

– Az 1994-98-as időszakban egyetlen komoly reformot hajtott végre a szocialista kormány, a nyugdíjreformot. A nagytőke bejött Magyarországra, és felosztotta a piacot a különböző magánnyugdíjpénztárak megalakításával. Beszedik a pénzt, szabadon használhatják, és még jó pár évig semmilyen fizetési kötelezettségük nincs. Attól tartok, most ugyanez megismétlődik az egészségügyben. Az államháztartási reform keretében megalakuló magán-egészségpénztárak csak azokkal a jól kereső fiatalokkal fognak szerződést kötni, akiktől nagy bevételt várhatnak, s ráadásul alig veszik igénybe a rendszert. A szegényebbeknek és a nyugdíjasoknak pedig továbbra is az állami ellátás marad, ami viszont – a jelenlegi rendszer fenntartóinak kimazsolázása után – sokkal szegényebb lesz.

– Az államháztartási reform keretében leginkább az állami bürokrácia leépítéséről hallani. Ezt is abbahagyják félúton?

– Valóban szükség lenne az apparátus létszámának csökkentésére. Például majdnem ezer állami háttérintézmény van, noha valójában talán kétszázra lenne szükség. Ugyanakkor nagyon is el tudom képzelni, hogy csak formálisan csökkentik az állami alkalmazottak számát. Vagyis az emberek egy jó részét külső cégekbe szervezik ki, ahogy ez már annyiszor megtörtént. Ez a legrosszabb megoldás volna, ha ugyanis az állami feladatok egy részét magáncégek veszik át, az a jelenlegi állapothoz képest még drágább lesz, ráadásul kevésbé ellenőrizhető. Valójában az állam átszervezése előtt egy társadalmi vitát kellett volna lefolytatni: az állampolgárok mit várnak el az államtól, hogy milyen funkciókat lásson el. Aztán azokat a területeket, amelyeket fontosnak minősítettek, esetleg meg is lehetne erősíteni, a kevésbé fontosaktól pedig jócskán visszavenni az állami támogatást. Csak a feladatok tisztázása után dönthetnénk el, hogy kicsi vagy nagy államot tűzzünk ki követendő célként. A kettő ugyanis egész másféle társadalmi modell megvalósítására alkalmas. Sok országot láthatunk például a világban, ahol igen jelentős az állam szerepe, és ezzel együtt az ország nagyon is versenyképes, gondoljunk csak a skandináv államokra, ahol az állam a jövedelmek 50 százalékát újraosztja. És léteznek olyan példák is, ahol csupán 30 százalék körüli az újraelosztási arány, mégis csak vergődnek.

– A kis állam híveinek kedvelt példája Szlovákia. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy az adócsökkentésekkel egy időben a szlovákok díjkötelessé tették az egészségügyi vizsgálatokat, és csökkentették a szociális segélyeket.

– Ez az, amit a közgazdászok angolszász modellnek neveznek: kisebb állam kevesebb jóléti funkcióval. Amelyben csak vékony középosztály van, a társadalom nagy része lent reked, viszont a gazdagabb réteg erőteljesen gyarapodik.

– És nekünk tényleg erre van szükségünk?

– Nem erre van szükségünk. A közgazdászok nagy része azért tekinti mégis mintának ezt, mert Amerika – ahol kicsi az állam – sokkal versenyképesebb az Európai Uniónál. Szerintük nem versenyképes az az állam, amelyik széles középosztályt akar felépíteni, mert ez egyszerre jelent magas adókat és magas béreket. Mindkettő végeredményben a vállalatokat terheli, tehát drágítja a termelést, a termékeket, rontja a versenyképességet. Ezzel szemben én azt mondom, olyan gazdaságot kellene létrehozni, amelyik nem alacsony bérekkel akar versenyezni, hanem olyan szektorokban kezdeményez, ahol a technikai tudás számít, mert ott magasabb béreket is el lehet fogadtatni. Szép példát nyújtanak erre a skandináv államok. Finnország ugyanúgy elveszítette az orosz piacokat, mint a rendszerváltó országok, és sikeresen megteremtette versenyképességét olyan, technikailag magas szintű termékekkel, mint például a Nokia. Sajnos az újonnan csatlakozott országok többsége nem ezt a mintát igyekszik követni, talán csak a csehek jelentik az üdvözítő kivételt.

– Most viszont nem a vállalati bőkezűség irányába mutatnak a gazdasági folyamatok. A megszorítások minden bizonnyal kiemelt helyen sújtják a hazai kisvállalkozásokat.

– Sajnos már az elmúlt négy esztendőben megkezdődött a hazai kisvállalkozások hanyatlása. Miközben a gazdaság évi 4-5 százalékkal növekedett, a hazaiak csupán 1-2 százalékos bővülést tudtak felmutatni. Ennek megfelelően az elmúlt években átrendeződött a gazdasági szereplők súlya: a külföldi és az állami szektoré növekedett, miközben a hazai magánszektornak csökkent a részesedése. Pedig ennek súlyos következménye, hogy az adóbefizetés és a foglalkoztatás sem növekedett olyan mértékben, mint ahogy növekednie kellett volna. Ugyanis leginkább a kisvállalkozások lennének képesek arra, hogy munkahelyeket teremtsenek, adót fizessenek. A következő időszakban, amikor a kormány növelni lesz kénytelen az adóbevételeket, félő, hogy tovább csökken a hazai kisvállalkozások súlya. Megvalósul az, amit a miniszterelnök egyébként is kijelentett: ha a hazai kis- és középvállalkozások nem képesek növekedésre, akkor olvadjanak be a nagyvállalkozásokba.

– Mi az oka annak, hogy miközben fejlődött az ország, a kisvállalkozások ennyire lemaradtak?

– A kisvállalkozások nagyon alacsony tőkével rendelkeznek, ezért nem tudnak fejleszteni. És nagyon nehezen tudnak hitelekhez jutni. Ezek megoldására gyakorlatilag semmit nem tett a kormány. Miközben a külföldiek befektetéseinek ösztönzésére mindig akad pénz. Az összes adókedvezmény 90 százaléka a multinacionális cégeknek jut. Ha a dél koreai gumigyárnak adott huszonvalahány milliárd forintos állami juttatást odaadták volna a hazai kis- és középvállalkozásoknak, azok valószínűleg jóval több munkahelyet tudtak volna teremteni. – Pedig éppen a munkahelyteremtés jelszavával adják a külföldieknek az adókedvezményeket. – A külföldi kézben levő gyárak termelése sokkal inkább technika, mint munkaerő-igényes. Vagyis hiába a munkahelyteremtés a jelszó: ahogy a külföldi gyárak terjeszkednek az országban, egyre több lesz a munkanélküli. És ez adózási szempontból is kedvezőtlen. A kevés munkás után kevés bérterhet fizetnek, a társasági adóból pedig rendre kedvezményeket kapnak. Emellett még az ország külkereskedelmi mérlegét is rontják.

– De a külföldi cégeknek köszönhetjük exportunk 80 százalékát.

– De az import 80 százalékát is – ami valamivel több, mint az export. Illúzió tehát, hogy majd a külföldiek megoldják versenyképességünket. Mint ahogy nem fogják megoldani a költségvetési problémáinkat sem. Ha a külföldi tőkére alapozott fejlődést erőltetik tovább, zsákutcába vezet.

– Csökkenni fog a munkahelyek száma?

– Ma 3,9 millió ember dolgozik Magyarországon. Ahhoz, hogy helyreálljon a költségvetés, ennek bővülnie kellene 4,5 vagy 5 millióra. Ahogy Csehországban, ahol szintén 10 millió ember él, 5 millió főt foglalkoztatnak. Ezzel szemben a jelenlegi tendenciát nézve azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy-két év múlva már csak 3,5 millió ember fog dolgozni Magyarországon.

– Azokat a statisztikákat azért minden bizonnyal ismeri a kormány, amelyek arról árulkodnak, hogy a hazai munkahelyek döntő többségét most is a kisvállalkozók tartják fenn. Miért tagadja akkor mégis meg ettől a rétegtől a támogatásokat?

– A kormánynak nem áll szándékában a kisvállalkozásokat erősíteni, mert nem akar erős középosztályt, sokkal inkább kétosztatú társadalmat.

– Miért jó a kormánynak a kétosztatú társadalom? Végül is ez azt jelenti, hogy a lehetséges középréteg nagy része lefelé csúszik, vagyis több a szegény.

– Az elesettebbeket sokkal könnyebben lehet manipulálni. Választások előtt kell egy kis pénzt osztani, ráadásul a sajtóval is könynyebb befolyásolni őket. Ellenben ott, ahol erős középosztály van, hatékonyan működő kisközösségek léteznek, sokkal kisebbek a manipuláció lehetőségei. A mostani választások is megmutatták: ott, ahol erős a középosztály, a polgári fejlődés előrehaladt, hatékony polgári körök működnek, mindenhol fideszes többség alakult ki. Ebből egyébként az is következik: ha azt akarjuk, hogy az országban jó irányba fejlődjön a társadalom, el kell indítani egy hazai vállalkozásokat erősítő programot. Mivel kormányzati segítségre már nem számíthatunk, ezt alulról kell felépítenünk. Én most – fiatalokat gyűjtve magam köré – ezen dolgozom.

– Hogy lehet alulról építeni a kisvállalkozásokat kormányzati ellenszélben?

– Nehezen. Piramisrendszerben építenénk fel egyfajta vállalkozói szerveződést. A legalsó szinten 20-50 kisvállalkozás megfelelő tőke befizetésével létrehozna egy-egy részvénytársaságot, amely segítené a tagokat a beszerzésben, az értékesítésben, könyvelési, pályázatírási és adózási tanácsokat adna. Ezek a részvénytársaságok szintén összeállva holdingokat alakíthatnának, amelyek már banki, külkereskedelmi feladatokat is képesek lennének ellátni. És akár a multikkal szemben is egyenlő tárgyalópartnerek lehetnének. Szükség lenne egy információs bázis felállítására is, amely megismertetné egymással a hazai vállalkozásokat, hogy ne a multikon keresztül kapcsolódjanak össze. Egyszerű példa: ma egy ember beül az autójába, és esetleg hosszan utazik egy bevásárlóközpontig, hogy vegyen magának tejet, miközben egy tejtermelő esetleg csak néhány kilométerrel odébb szintén a bevásárlóközpontnak kényszerül szállítani. A bevásárlóközpont a termelőtől 65 forintért veszi meg a tejet, a vásárlónak viszont már 180-ért adja. Nem lenne jobb mindkettőjüknek, ha tudnának egymásról? Fel kellene állítani továbbá egy pályázatfigyelő rendszert, amely a hazai és uniós lehetőségeket követné nyomon.

– Komolyan gondolja, hogy lehet esélye a magyar kisvállalkozásoknak nyugat-európai pályázatokon nyerni? A kormányzat szerint aligha.

– Most biztos, hogy nincs. Egy kisvállalkozás jelenleg hazai pályázatra sem tud jelentkezni, mert ehhez több milliót be kell fizetni. De ha harmincan összejönnek, és öszszeraknak bizonyos alaptőkét, egy-két pályázatot meg tudnának csípni. Azt azért tudni kell: az Európai Uniónak elvárása, hogy fejleszteni kell a kis- és középvállalkozásokat – még ha ez Magyarországon nincs is a középpontban. Másrészt Magyarországon ma már jelentős a diplomás munkanélküliség. Szerintem, ha létrejönnének ezek a kisvállalkozói részvénytársaságok, egy sor fiatal közgazdász számára vonzóak lennének.

– Hogy állnak a perei? Medgyessy Péter 2003-ban mentette fel önt a Statisztikai Hivatal elnöki pozíciójából. Ha jól tudom, a bíróság azt mondta ki, hogy ez jogszerűtlen volt.

– A munkaügyi perben végleges ítélet született: jogszerűtlen volt mind nekem, mind elnökhelyetteseimnek az eltávolítása.

– Pereskedik Veres János pénzügyminiszterrel is.

– Amikor a munkaügyi perben megszületett az ítélet, a parlamentben megkérdezték a pénzügyminisztert: visszahelyezik-e a KSH vezérkarát a pozíciójába. Amire Veres János lényegében azt válaszolta, hogy szakmailag alkalmatlan volt a csapat. Ezt pereltük be, hiszen a felmentésünkben szó sem volt szakmai alkalmatlanságról, az indoklás nélkül történt. Veres János szavait azért is sérelmeztem, mert elnökségem idején két alkalommal is megválasztottak az ENSZ Statisztikai Bizottsága elnökének. Több mint 130 ország statisztikai hivatalának elnöke szavazott ott.

– Akkor én is felteszem a kérdést: megnyerték a munkaügyi pert, miért nincsenek most az elnöki pozícióban?

– Nem kértük a visszahelyezésünket. Gúzsba kötve nem lehet táncolni. Valójában 2003-ban kicsit megkönnyebbültem, amikor fölmentettek, mert az utolsó két-három hónapban lényegében ellehetetlenítették a munkánkat. A kormány mindenféle indoklás nélkül elutasította az országos statisztikai adatgyűjtési programot, a legnagyobb költségvetési lefaragás a Statisztikai Hivatalt sújtotta, nekünk kellett a legtöbb embert elbocsátani. Suttogó propagandában pedig azt terjesztették, hogy a büntetés addig tart, amíg mi ott leszünk a hivatal élén. Pedig akkoriban nem voltak statisztikai botrányok, s az elképzelhetetlen lett volna, hogy az Európai Unió ne fogadta volna el az adatainkat.

– Ezek szerint előfordul, hogy felszisszen egyes adatok hallatán. Gyakran manipulálnak a számokkal?

– Nem úgy kell gondolkodni a manipulációról, hogy szó szerint átírnak számokat. Inkább megváltoztatják a módszertant, a felmérések vagy a közlés időpontját. Az államháztartási statisztikát például tanítani lehetne rossz példaként. Autópálya-építések, mezőgazdasági támogatások, áfa-visszatérítések, 13. havi fizetések másik évre tolása vagy éppen visszakönyvelése, a kormányzat pillanatnyi szükségletei szerint. És persze itt a legutolsó példa, amikor a választások előtti péntekről elhalasztották az államháztartási mérleg közlését, nehogy befolyásolja a szavazás eredményét. Bár igazság szerint ezek a kezdeményezések a Pénzügyminisztériumból indultak, a módszertani felelősség azonban a Statisztikai Hivatalé, vagyis lenne lehetősége odahatni a visszaélések elkerülése érdekében. Egy normális országban ilyenért fejek szoktak hullani.

Kárász Andor