Bárhol a világon földbe mélyednek régészek, őslénykutatók vagy antropológusok ásói, elmúlt évszázadok-évezredek maradványai kerülnek felszínre. Némelyik lelet csak gazdagítja eddigi tudásunkat, mások fenekestől felfordítják a szépen felépített elméleteket, megint másokkal nem tud mit kezdeni a tudomány, mert nem illik a korábbi képbe. Különösen gazdagok a múlt kincseiben azok az országok, amelyek területén ókori kultúrák virágoztak, illetve a népek vándorlási útvonalán fekszenek.

Az angliai Stonehenge örökzöld téma a régészet számára. Ma is titok a hatalmas megalitok szerepe. Illetve talán ma már nem, ugyanis a Sheffield Egyetem nagy jelentőségű felfedezést tett: a megalitok mellett talált ősrégi sugárút azt látszik bizonyítani, hogy a hatalmas kőkör nem magányos emlékmű volt, hanem egy összefüggő komplexum része. Az út tűzkő borítású, amely szilárdságban túltesz még az újkőkori utakon is, szélességben pedig meghaladja a legtöbb ma használatos utat. A szenzáció azonban abban rejlik, hogy az útvonal felfedezése aláássa azt az elméletet, amely szerint a stonehenge-i köveket egymagukban álló helyszíneknek mutatja be. A sugárút megléte viszont azt feltételezi, hogy a kolosszusok, a közeli Avon-folyó, valamint a korábban felfedezett Woodhenge (Stonehenge-hez hasonló, de nem kőből, hanem fából készült körvonalú építmény) egyetlen, összefüggő rendszert alkottak. Mindezt a radiokarbon-korhatározások is megerősítik, ugyanis a sugárutat akkor készítették el, amikor a hatalmas kőkolosszusokat fölállították. Parker Pearson professzor szerint valószínűleg temetkezési rituálék színhelye volt az összefüggő egység. Elveszettnek hitt királyi kápolnára bukkantak munkások London déli részén egy parkoló újraalapozásakor. Gondos feltárással a kápolna Tudor-kori falát és egy 3×6 méteres, fekete-fehér sakktáblamintás padozatot bontottak ki. A falakon a közeli Temze folyó nyomai is látszanak, mivel szabályozása előtt a folyó sokszor elöntötte a területet. A kápolna a Placentia palotához tartozott, melyet Greenwichben a Temze partján építtetett VII. Henrik 1500 körül. A palota fiának, a nőfaló VIII. Henriknek és feleségeinek kedvenc pihenőhelye volt, sőt a hírhedt király két házasságát is ebben a kápolnában kötötte. Később a palotát lebontották, így úgy vélték, hogy a kápolna is elveszett. Ezért a palota most feltárt magánkápolnája igencsak egyedi lelet. Délebbre haladva elérjük a Mediterráneumot. Egy érdekes lelet alapján újraírják a bronzkori civilizációk közötti kapcsolatokról vallott korábbi felfogást. Az ókori Krétával foglalkozó kutatók nagyjából egyetértenek abban, hogy a minószi civilizáció hanyatlását egy hatalmas vulkánkitörés okozta. A Thera szigetén található tűzhányó, a Szantorini körülbelül 3500 éve tört ki. A törmeléket több 10 km magasra lövellte ki magából, a hamu- és porfelhő a mai Kína, Grönland és az Egyesült Államok területét is elérte. A kitörés a tengert 12 méterrel emelte meg, és mindent elpusztító szökőárat hozott létre. Így veszhetett el a Kréta szigeti minószi kultúra is. A lelet – egy megperzselődött olajfaág – nem tűnik szenzációnak, pedig sok mindenről mesél. Radiokarbon-módszerrel meghatározták az elszenesedett olajfaág korát, amely a katasztrófa idejére ad eligazítást. Korábban Kr. e. 1600-ra datálták a minószi kultúra megsemmisülését, és az elhamvasztott Akrotini város eltűnését. Különböző edénytöredékek hasonlósága alapján kapcsolatot véltek felfedezni az egyiptomi Újbirodalom és Akrotini város között, és eszerint a természeti katasztrófát Kr. e. 1500-ra keltezték. Eddig valóban úgy tűnt, hogy Kréta, Ciprus és Görögország élénk kereskedelmet folytatott az egyiptomi Újbirodalommal a Szantorini kitörése idején. Ugyanakkor a Kr. e. 1660 és 1600 között az Újbirodalom még nem létezett, mert azt I. Jahmesz alapította Kr. e. 1550 körül, miután kiűzte az országból a hükszoszokat. Így a görög, a ciprusi és a krétai lakosság Egyiptom helyett inkább a kánaánitákkal ápolhatott kereskedelmi kapcsolatokat. Ez a civilizáció a mai Izrael, Szíria, Libanon és Palesztina területét ölelte föl. Az elmélet tetszetős, de nem biztos, hogy elfogadják a szakemberek, mivel a C14-es vizsgálat évtizedek meghatározásához nem elég pontos. A ciprusi Konklia mellett egy építkezésen 2500 éves mészkő szarkofágra találtak, amely egy ókori harcost rejthetett, ám már az ókorban is többször kifosztották. A fehér alapon vörös, fekete és kék színekkel dekorált koporsó Kr. e. 500-ból származhat. A díszítés nem művészi, de tárgya és színei okán mégis egyedi. Eddig két hasonló kőkoporsót találtak, az egyik a New York-i Metropolitan Museum of Art tulajdona, a másik a londoni British Museumban van, de ezek színei már megkoptak. A most megtalált szarkofágon Homérosz eposzaiból, az Iliászból és az Odüsszeiából az Odüsszeuszt ábrázoló részeket találjuk. Az egyik nagyobb festményen például a megvakított Küklopsz barlangjából menekülnek Odüsszeusz és társai, birkának álcázva magukat. Szaunával és szabályozható hőmérsékletű fürdőrendszerrel felszerelt római villát tártak fel Firenze mellett. A kétezer négyzetméteres területen hatalmas gazdaság is működött, a tulajdonos legalább 70 rabszolgát és saját kézműves társaságot foglalkoztatott. Az idei, 2006-os év a régészet éve, ennek „tiszteletére” látványos eredményt hozott a kitűnő állapotban maradt római villa. Az épületek a villa rusticának, a közepes méretű falusi gazdaságnak ritka típusa, különösen az észak-toszkánai térségben. A fürdőrendszer érdekessége, hogy a lehetőségek száma megközelíti a ma kedvelt fürdőkét: tiepidarium (meleg vizű medence), calidarium (forró terem), frigidarium (hűtött terem), valamint laconiacum, azaz szauna állt a testi kényeztetés szolgálatában. A villa Montelupéban májusi és júniusi hétvégeken látogatható. A legnagyobb szenzáció mégis az, hogy egy bosnyák régész, Semir Osmanagic Boszniában egy piramisra bukkant. Állítólag nem tévedésről van szó, a Szarajevótól 30 kilométerre fekvő dombot emberi kéz alakította piramissá. A hír hónapok óta vezeti a régészeti szenzációk listáját, bár kevéssé hihető. Európában eddig nem ismertek az ősi civilizációk templomaihoz és sírhelyeihez hasonló építményeket. A különös alakú dombot a Visoko helyi történeti múzeum igazgatója szerint mindig is piramisnak hívták a helyiek, mivel a 646 méter magas Visocica hegy piramis alakú. Az ásatásokat Osmanagic kezdte el még 2005-ben, korábban 15 éven át Latin-Amerika piramisait kutatta. Kiásták a „piramist” fedő kőlapokat, találtak egy kikövezett bejárati rámpát, földalatti alagutakat. A régész szerint a hegy már eleve ott állt, az ősi civilizáció csak megformázta, majd befedte egy kezdetleges réteggel. A város korábban Bosznia fővárosa volt és területén német régészek 24 ezer neolitikus tárgyat találtak, a felszín alatt alig egy méterre. Osmaganic szerint a Balkán-félsziget őslakos illírjei (korábban trákjai) építhették a boszniai piramist. Az ásatások az idén is folynak és a régészek szerint valóban egyedülálló építmény Európában. Behatoltak a belsejében lévő alagútrendszerbe, amely csak emberkéz műve lehet. A hegy gyomrában egy lépcsős piramist sejtenek, amelynek készítőiről eddig nem sokat tudnak. Osmaganic szerint a boszniai piramis emlékeztet a dél-amerikai építményekre, nevezetesen a Nap-piramisokra. Feltételezik, hogy a szomszédos Krizo-hegy alatt van egy Hold-piramis is. A területről műholdfelvételeket készítettek, amelyek azt mutatják, hogy a visokói völgy még két kisebb piramisszerű formációt rejt, amelyeket alagutak kötnek össze. Az ásatásokhoz két egyiptomi régész is csatlakozott. A Kárpát-medence első tejtermékeinek nyomaira találtak az Alföldön. Nyolcezer éves agyagedényekben zsíros ételmaradékok árulkodnak újkőkori eleink ételfogyasztási szokásairól. A magyar Alföld és a Svájcban található Bodeni-tó partján folyó ásatások hasonló eredménnyel zárultak. Az alföldi tapasztalatokról Oliver Craig, az ásatás vezetője számolt be. Pontosította az edények korát is, Kr. e. 5950 és 5500 közé datálta. Az edényekben talált zsíros anyag kecske- és juhtejből készült étel származéka. A konkrétan megvizsgált edény Ecsegfalváról származik. Jelentőségét az adja, hogy a Kárpát-medence első állattartó közössége élhetett erre. Olyan juhok és kecskék jelentek meg, amelyek ősei nem voltak honosak a Kárpát-medencében, de tenyésztésük itt folyt tovább. A legújabb DNS-vizsgálatok azt támasztják alá, hogy a szarvasmarhát is távolabbról hozták be, nem pedig a helyi őstulokból háziasították, ahogy ezt korábban állították. A paleoantropológia gyakran foglalkozik korai emberi elődök lábnyomaival, mivel ezekből fontos következtetések vonhatók le. Komolyabb szakmai érdeklődés mutatkozott a 2003-ban a dél-itáliai Roccamonfine-vulkán oldalában talált 350 ezer éves, megkövesedett lábnyomok, valamint a 2005 nyarán talált 40 ezer éves mexikói leletek iránt. Nemrég Ausztráliában, Új-Dél Wales államban bukkantak rá a 450-nél is több darabból álló, Ausztrália legkorábbi, és a világ legnagyobb lábnyom-kollekciójára. A Mungo Nemzeti Park területén az utolsó jégkorszak idejéből származó lábnyomok 19-23 ezer évesek, amelyek az agyagos talajban megkövültek. Kisgyerek, kamasz és felnőtt emberi lábnyomok alkotják a különös gyűjteményt. Az erős testfelépítésű jégkori emberek a mára már kiszáradt, egykor azonban halban, rákban és kagylóban gazdag Willandra-tavak partján futkároztak és vadásztak. (hankó)