Bábel Balázs érsek: A kereszténység pünkösd óta agonizál

A félelem napról napra növekszik az országban. Mind többen érzik fenyegetve magukat a puszta létükben. Aki az uralkodó réteg ellenében szólni mer, az könnyen az utcán találhatja magát, szaporítva az állástalanok egyre gyarapodó táborát, de akár börtön is fenyegetheti, vagy akkora pénzbüntetést akasztanak a nyakába, hogy belerokkan. Közben pedig tort ül a hozzá nem értés, a hazugság, az erőszak és a kótyavetye. A hatalom emberei – helyzettől függően – alattomos vigyorral vagy éppen negédes mosollyal a szájuk szegletében, lekezelő kegyetlenséggel tipornak keresztül bármin és bárkin. Nincsenek elveik, mintha soha nem is hallottak volna olyan, örök emberi értékeket leíró kifejezésekről, mint szeretet, hűség, tisztesség, áldozatvállalás, becsület. Hogy Istenről most szó se essék. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsekkel beszélgettünk.

– Van remény? – Jézus azt mondta: „Ne féljetek!” Ne féljetek attól, aki öli meg a testet. Attól féljetek, aki a lelket megöli. Aki ezt komolyan gondolja, az bátran ki meri mondani a véleményét. – Ez persze nem jelenti azt, hogy aki – követve a jézusi tanítást – kimondja a véleményét, annak ne kellene számolnia a megtorlással. Talán csak egzisztenciálisan, de lehet, hogy az életével fizet a kimondott igazságért. – Ez így van a kereszténység kezdetétől. Forgatni kell már az apostolok cselekedeteinek a lapjait, aztán az ősegyházi írásokat… Egy Diognetoszhoz írt levél… Csodálatos! Egy ismeretlen szerző írja Diognetosznak, milyenek a keresztények: Ami a testben a lélek, az a keresztény a világban. És folytatja: Mindenkit szeretnek, de mindenki gyűlöli őket. A Szentírás is mondja: aki buzgón akar élni Jézus Krisztusban, az üldözést szenved. – Természetes tehát, hogy aki az igazságot kimondja, az semmi jóra nem számíthat? Kell akkor egyáltalán felemelni a szavunkat, ha bántanak bennünket? – Hallatni kell a hangunkat. Nem vagyunk mazochisták. Jézus nem azért jött, hogy a kereszten haljon meg, hanem azért, hogy Isten szeretetéről tanúságot tegyen. A kereszt ennek csak az eszköze volt. Azt mondja a poroszlónak: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be! Majd felteszi a kérdést: Ha nem, miért ütsz engem? Tehát Jézus nem volt mazochista, a keresztény nem mazochista, mi nem keressük az üldözést. Az ősegyház nem avatta szentté azokat, akik provokálták az üldözést. Nekünk is százszorta jobb békében élni, boldogan. De ha egyszer nem lehet kitérni előle, csak nagy elvtelenségek és hazugságok árán, akkor vállalni kell. – Aki elhatározza, hogy kitart a hite mellett, könnyedén mártírja lehet egyháznak, a hitének, és jó, ha ezzel tisztában van. – Felnőtt, meggyőződéses keresztény ember jó, ha tudja, hogy ő nem egy semmire sem kötelező klubnak a tagja, mert a hite, a vallása tanúságtételt kíván. Ami azzal is járhat, hogy támadnak a sajtóban, megvetnek bennünket – finomodnak a kínok, ahogy József Attila mondja -, de sok helyütt meg is ölik a keresztényeket. Már az ószövetségi zsoltáros feltette a kérdést: Miért üldözik az igazat? Néha az egyetlen vádpont az igaz léte. Mi hisszük azt, hogy létezik gonosz lélek. Ingmar Bergman filmrendező mondta egyszer: Abban kétkedem, hogy Isten létezik, de hogy van gonosz lélek, abban biztos vagyok. Elég a koncentrációs táborokra gondolnunk… Az állat olyat nem tudna tenni, amit az ember az emberrel tett. A gonoszság szellemi atyja a gonosz lélek. Van és működik ebben a világban, miként az eredendő bűn is. – Miként lehet megmutatni az embereknek, hogyan működik a gonosz? Hiszen ha segítséget kapnak-kapunk a gonosz felismerésében, talán könnyebb védekezni ellene. – Elsősorban mindenkinek azt tudom javasolni, hogy legyen gondolkodó. – Annyi mindenféle hatás éri az embereket. A média töméntelen csatornáján ömlik az információ, a nézők-hallgatók-olvasók többsége képtelen megkülönböztetni a fontosat a feleslegestől, miközben a legrafináltabb módon kerülünk a látottak-hallottak-olvasottak hatása alá. – Ezeket a tévé- és rádiócsatornákat nem kell nézni, hallgatni, az ilyesfajta sajtótermékeket pedig egyszerűen nem szabad kézbe venni. Szent Ágoston mondta azokról az időkről szólva, amikor a vandálok körbevették Karthágót: a nép meghal, de cirkuszt kíván. Itt nem erről van szó? Fogyunk, öregszünk, egy nagy betegotthon lesz egész Magyarország, csökken a születések száma, lassan már nem tudjuk elhelyezni a rabokat a börtönökben, és itt a legújabb csapás, az új sterilizálási törvény, amit ha bevezetnek, zuhanásszerűen fogunk széthullani. És mégis, semmitérő, szórakoztató műsorokon ácsingózik a nép. Nem úgy van, ahogy Szent Ágoston mondta? A nép meghal, de cirkuszt kíván. Nincs biztosítva az, hogy nekünk meg kell maradnunk. Törvényszerű, hogy a fehér fajt leváltja majd egy színes bőrű. – Újra felteszem a kérdést: Miért kell ágálni az ellen, ami úgyis bekövetkezik? – Jézus megmondta: Nektek tanúságot kell tenni. Van egy latin mondás: „Dixi et salvavi animam meam.” „Megmondtam, és megmentettem lelkemet.” Jónás könyvében Babits Mihály ezt így fogalmazta meg: „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. – Beszélni kell? – Igen. Prófétai tisztségünk van, felrázni az embereket, felhívni a figyelmet a veszélyekre. – Ön azt a tanítást idézte Jézustól, hogy „Ne féljetek!”. XVI. Benedek pápa a világ közvéleményének szánt első nagyobb írásos megnyilatkozásában egy másik jézusi gondolattal, a szeretettel kapcsolatban elmélkedett. A „Deus caritas est” kezdetű enciklika komoly visszhangot váltott ki, szerte a világban. – A Szentatya leírta, hogy az erósz, az erotika, a házastársak testi szerelme beletorkollhat az agapéba, az igazi szeretetbe. Ezt eddig is vallottuk, de most, hogy a pápa ezt kimondta, mindenki elcsodálkozott. De ugyanez a körlevél jegyzi meg, hogy a szeretet az akaratközösség, a jó akarat. Mi meg oda lyukadunk ki, amikor a szeretetről beszélünk, hogy a szeretet az érzelem. Persze, az is! De az már inkább barátság, és kedvelés. Ha én az ellenségemmel találkozom, az út szélén áll, mert a kocsija defektet szenvedett, odamegyek, és azt mondom, van egy pótkerekem, odaadom, mert így tudok rajta segíteni, ez nem kedvelés, nem érzelem, ez jóindulattal viseltetés a másik iránt. Szeretet. Az ellenség szeretete. – Nem könnyű vallás a kereszténység. – Senki se mondta. Jézus olyan magasra emelte a mércét, mint senki más. Utolérhetetlen, amikor azt mondja, szeressétek ellenségeiteket. – A kereszténység milyen időszakát éli? – Egy francia történész mondta, hogy a kereszténység pünkösd keddjétől agonizál. Pünkösdkor mindenki örült, nyelveken szóltak, aztán szétszéledtek a világban, és pünkösd másnapjától agonizál a kereszténység. – Ahhoz képest jól bírja… – Ebből az agonizálásból él. Gyakorta úgy érezzük, mintha éppen veszítenénk. Sík Sándor mondta: „Én a veszett ügyek apostola vagyok”. – Gondolom, azért egy teljesen lapos vonallal nem írható le ez az agonizálás, voltak hullámhegyek, hullámvölgyek, jobb és rosszabb időszakok az egyház életében. – Hogyne, természetesen. Komoly gondjaink vannak: muszlim világ, globalizáció, a médiával való küzdelem… De vannak örvendetes, reménykeltő jelek is a világban. Az én egyházmegyémben például van nigériai pap, meg indonéziai, akik – azt lehet mondani – az ottani túltermelésből jöttek ide. – Magyarországon meg hiány mutatkozik papokból. – Úgy van. Lengyelországban szintén túltermelés van. Lengyel papok ugyancsak szolgálnak hazánkban. – A messziről jött papok beilleszkedtek? Elsajátították a nyelvet? – Megtanultak tökéletesen magyarul. Az egyik egy szerzetes, a másik egy egyházmegyés papom. És ami még érdekes, az indonéz falujában egy kalocsai származású öreg pap van szolgálatban, már ötven éve. – Akkor talán nem véletlen, hogy ide került. A kereszténység szempontjából tehát a világ nem áll rosszul. Mi a helyzet az öreg kontinenssel? – Itt válságos a kereszténység helyzete. Úgy néz ki, hogy Európa elfáradt. De nemcsak a kereszténység fáradt el benne, hanem elöregedett egész Európa. Bár rögtön hozzá kell tennem, hogy azért nincs mindenütt baj. Oázisszerűen találhatóak kisebb-nagyobb területek a földrészen, amelyek bizakodásra adhatnak okot. – Lengyelország… – Igen. Meg aztán Írországot is lehetne említeni… És Magyarország se mindenestől van bajban kereszténységében és katolicitásában. Megnövekedett a hívek műveltségi szintje. Sokan elvégezték a levelező teológiát, következésképpen öntudatosabb emberek. – Öntudatosabb hívek is? – Feltétlenül. Vannak olyan közösségek, amelyek ebben az atomizált világban menedéket jelentenek az emberek számára. Ahol a hit, a vallás nem vasárnapi elfoglaltság, hanem tudatosan van jelen a hétköznapokban is. – A magyar katolikus egyház 2006-ra imaévet hirdetett a nándorfehérvári győzelem 550., valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának tiszteletére. A kormánypártok választási kampányfogásnak minősítették az imaévet. – Rosszindulat ellen nem lehet mit tenni. Nem volna szerencsés, ha ezt a bizonyos két dátumot lebecsülnénk. Pontosan az én egyházmegyém, a kalocsai volt az, amelyik annak idején Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot magába foglalta. Ezért is lesz itt országos ünnep augusztus 6-án. Szeretnék egy aprócska félreértést eloszlatni. A déli harangszó nem a győztes ütközet után keletkezett, hanem előtte. Másfél-két hónappal korában III. Calixtus pápa elrendelte, hogy a keresztény seregek győzelméért mindennap délben húzzák meg a harangokat, mondják az Úrangyalát és imádkozzanak a keresztény seregek győzelméért. Miután győztek, a harangszó megmaradt. Ez tény. De a fogadalmi ünnep, augusztus 6-a, Jézus színeváltozása az ezért van. Az egész katolikus egyházra III. Calixtus elrendelte, hogy adjunk hálát ezért a győzelemért. És én merem azt mondani, hogy mai napig tartó hatása van a nándorfehérvári győzelemnek. Hogy miért? Mert hetven évre akkor még szabad lehetett Magyarország a töröktől. Ahol előbb foglalta el az országot a török, ott tovább is maradt, jobban meg tudott gyökerezni, és ahol ő ott volt háromszáz évig, ott most balkán van, és nagy háborúk sora. – Azt azért kár volna tagadni, hogy a katolikus egyház szerette volna, ha kormányváltást hoz ez a tavasz. – Nekünk nem önmagában a kormánynyal van a bajunk, hanem a kormány intézkedéseivel. – Ez tetszik. Jó a kormány, de rosszul kormányoz. – Ha az iskoláink, közgyűjteményeink, könyvtáraink, egészségügyi és szociális intézményeink megkapták volna a járandóságaikat, és nem indítottak volna ellenünk annyi támadást, akkor majdnem úgy lennénk, mint az olyan országokban, ahol időnként váltogatják egymást a kormányok, de a nép szinte észre sem veszi a váltásokat. Nálunk ráadásul nemcsak hogy átpolitizált, hanem egyenesen átideologizált a társadalom. Én nem csinálok titkot abból, hogy nekem jobb lett volna egy olyan kormány, amelyik az imént felsorolt területeken nem szaporítja a problémákat. – Azzal fogják vádolni, hogy politizál. – Kifejtem a véleményem. És amint megadják, ami jár, ígérem, hogy messze ívben elkerülöm a politikát. Amit, megjegyzem, esetleges dolognak tartok. Én az életet transzcendens vonatkozásban szemlélem. – Teljesen azért nem vonatkoztathat el a hétköznapi élettől. – Persze, hogy nem. De a fő célom nem evilági. Hogyha megkapjuk az esélyegyenlőséget, és a mindenkori kormány általában véve is a közjót szolgálja, számunkra abszolút lényegtelen, kikből áll a kabinet. Tartsák be azt az elvet, hogy demokráciában nem ideológiai, hanem gazdasági alapon kell vezetniük a népet. – Mi az, hogy demokrácia? – A demokrácia annyit tesz, hogy népuralom. Meg lehet kérdőjelezni, mert az ókori görögöknél is csak a legjobbaknak volt. És amikor azt mondjuk, hogy egy analfabétának is annyit ér a szavazata, mint egy orvosprofesszornak, illetve ötvenegy ember fölébe kerülhet negyvenkilencnek, akkor az emberben megfordulhat a gondolat, hogy talán nem a legjobb forma. Igaz, Churchill meg azt mondta, nincs ennél jobb. – Több püspököt szomorúvá tett a választás végeredménye. Veres András hangot is adott ennek. Ön szomorú? – Nem vagyok mindig boldog, de sose vagyok boldogtalan. – És most, mi a helyzet? – Sok viszontagságon át jutunk Isten országába. Újabb próbatételek várnak ránk. – Prohászka Ottokár székesfehérvári püspökké történő kinevezésének századik évfordulója alkalmából „Spányi Antal megyés püspök Székesfehérvár 15 püspöke tiszteletére emlékévet hirdetett meg a Székesfehérvári Egyházmegyében, amely 2005. december 10-től 2006. december 9-ig tart”. – Prohászka nagy szellem, óriási tehetség volt, az élete igazolta mindazt, amit mondott. Végtelenül szerény emberként jellemezhetjük. Egy aktatáskával, esernyővel, fekete reverendában beállított a székesfehérvári püspökségre, átvenni a hivatalt. Földet osztott, szociális értelemben végtelenül érzékeny volt. Rómában számon tartották. Minden rezdülésére a szellemi áramlatoknak odafigyelt. Pázmány Péter óta ilyen ember nem született. – A néhai püspökkel szemben időnként megfogalmazódik az antiszemitizmus vádja. Miért kényes kérdés az antiszemitizmus? Gyakran miért nem lehet a zsidóságnak a világban betöltött szerepéről, a zsidó nép kiválasztottságáról őszintén beszélni? – A válasz előadások sorozatát igényelné. Kérdezem: Miért utasították ki őket a pogány Rómából? Miért volt velük probléma Egyiptomban a fáraónak? Az üdvtörténeti válasz: mert az Isten kiválasztott népe. Mi a zsidóságot idősebb testvérnek fogadjuk el. Az Isten kiválasztott népe, csoda, hogy megmaradt. Asszíria, Babilon, Egyiptom megszűnt, ezzel a kis néppel meg focizott a történelem, de megmaradt. Ám a legnagyobb antiszemiták a próféták voltak. Olvassuk el, milyen keményen vádolták, szidták a népüket. Miket mondott rájuk Izajás, Jeremiás… – Az utóbbi évtizedekben azonban különösen érzékeny témává lett az antiszemitizmus. – Valóban neuralgikus ponttá a holokauszt után vált, ahol a botrányig fokozódott a bűn. Amit azonban nem lehet a kereszténység nyakába varrni. – A zsidóság szenvedéseire az imént üdvtörténeti magyarázatot adott. A kereszténység attól kereszténység, hogy a keresztények számára Jézus Krisztussal eljött a Messiás, a Megváltó. A zsidók pedig attól zsidók, hogy még várják a Messiást. A kereszténység felől közelítve, lehet azt mondani, hogy Jézus Krisztus színre lépésével a zsidóság üdvtörténeti szerepe véget ért? – Nem. Csak akkor, amikor a világ véget ért. A keresztények azt mondják, hogy véget ért az Ószövetség üdvtörténeti szerepe, de a zsidó nép megmaradt, és Pál apostol szerint is rátalálnak majd a Messiásra. Vannak, akik azt mondják, hogy amikor a keresztények számára másodszor is eljön a Messiás, a zsidók számára az lesz első. Konkrétan egy idegenvezetőm mondta ezt Izraelben. – Az ortodox zsidóságra ez a fajta megközelítés nem jellemző. – Rájuk nem. De azért a köreikben is tapasztalható változás. Valamiképpen már ők is a magukénak tudják Jézust. A gond az, hogy az ilyen beszélgetések, mint ez a mostani is, kap némi politikai felhangot. Pedig ezt ki kell zárni, amikor üdvtörténeti megközelítésben vizsgáljuk az eseményeket. – A zsidóság Messiás-várása, a kiválasztottság tudata mennyiben befolyásolja a napi politikát? – Erre ők tudnának válaszolni. Én nem várom a Messiást, mert én tudom, hogy Jézus eljött. Nekik a legnagyobb gondjuk nem a kereszténység, hanem a palesztin világ. Ami a sors iróniája, szintén szemita nép. A zsidók és a keresztények között vallási kérdésekben olyan viták már nincsenek, mint lehettek a középkorban. – Tehát az a sokáig közkeletű felfogás, hogy a zsidók felelősek Jézus Krisztus haláláért, ma már nem tartható? – Az akkori zsidó vezetőség felelős, de nem a zsidók en bloc. Mert nem volt ott minden zsidó. A későbbi generációk pedig pláne nem felelősek. Valamint azt se feledjük, hogy a zsidó vezetők mellett ott voltak a pogányok is: Pilátus, a római katonák… Gyakorlatilag tehát az egész emberiség felelős. A zsidók és a pogányok egy rétege közvetlen felelősséget visel Krisztus halálában. – Mindszenty József másként volt meghatározó egyénisége az egyháznak, mint Prohászka Ottokár… – Más időkben éltek, más feladatokat láttak el, de mind a kettő igaz ember volt. Az egyházukért éltek. Mindszenty bíboros nem volt annyira teoretikus ember, mint Prohászka Ottokár, de akkor és ott jól megfelelt a feladatainak. – A Szentszék álláspontja nem volt egységes a bíborossal kapcsolatban… – Azt tudni kell, hogy a Vatikánnak az egyházpolitikai kérdésekre adott válaszai, ha az utóbbi száz évet nézem, általában jók, kiállják az idők viszontagságait. A hit és az erkölcs területén az egyház megmarad az igazságban, és bizonyos esetekben ezt az igazságot tévedhetetlenül hirdeti is, ez a pápai infallibilitás. De ez az „Ostpolitik”-ra, a Vatikán keleti politikájára nem feltétlenül vonatkozik. Azt hiszem, Apafi Mihály mondta a töröktől megszállt Erdélyben: Mi nagyon jól tudtuk, hogy mit kellett volna tennünk, de azt tettük, amit lehetett. Matúz Gábor