Együtt, határok nélkül – Negyedmilliós sereglés a nemzet megújulásáért

Az eredetileg katolikus kegyhely, Csíksomlyó mára egyetemes magyar zarándokhelylyé vált. Olyan igazodási ponttá, ahová évről évre százezrek térnek „haza”, hogy megerősödjenek hitükben, magyarságukban. Az áprilist idéző szeszélyes időjárás ellenére idén is végeláthatatlan tömeg hömpölygött a somlyói nyeregbe, ahol Majnek Antal munkácsi segédpüspök celebrálta pünkösd szombatján a szentmisét.

Szent fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! – szólt az idei csíksomlyói búcsú jelmondata, igazodva a Magyar Katolikus Püspöki Kar által a nemzet megújulásáért meghirdetett imaévhez. Ez a gondolat vezette az ősi kegyhelyre azt a negyedmillió magyart, akik felekezetre való tekintet nélkül, közelről s távolról, Erdélyből és a Kárpát-medence, sőt a világ más részeiből eljöttek, hogy hazatérjenek és iránytűt találjanak. A barátságtalan időjárás ellenére Csíkszereda már órákkal a búcsú kezdete előtt szinte megközelíthetetlenné vált. A Hargitán sok kilométeres kocsisor torlódott föl, amelynek vége a Tolvajos-tetőig ért. Volt ebben valami szimbolikus, hiszen itt zajlott 1567 pünkösd szombatján az a csata, amelyben a Gyergyói- és a Csíki-medence székelyei legyőzték az őket protestánssá erőszakolni akaró János Zsigmond seregeit. A hitüket védelmező székelyek innen vonultak Csíksomlyóra hálát adni a Szűzanyának. Az ütközet után egy évvel egyébként a tordai országgyűlésen – a világon elsőként – kihirdették a négy bevett vallás: a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius hit teljes és tényleges szabadságát. Hogy a zarándokokat már Somlyóra tartva megérinti valami, arra bizonyíték, hogy néhány türelmetlen sofőrt leszámítva sem dudálás, sem az egyébként sajnos megszokott agresszív előzgetés és betolakodás nem jellemezte a végeláthatatlan autósort. Ellenkezőleg, az emberek ki-kiszálltak járműveikből, és kedélyesen beszélgettek egymással. Autónkban az autentikus székely muzsikát játszó Üsztürü együttes CD-je szólt, amely számos várakozót odavonzott, s a végére szabályos mulatság alakult ki a Hargita tetején. Így ment ez egészen addig, amíg lassú csordogálás után végre parkolóhelyet találtunk Csíkszeredában. Kitartó kaptatás után, a Kis- és a Nagy-Somlyó közti nyeregbe érve szemünk elé tárult az a látvány, ami miatt évről évre idesereglenek katolikusok és protestánsok, sőt a felekezeten kívüliek is. A nyeregben hatalmas embertömeg gyűlt össze. Ez a tömeg olyan méltóságot és megrendíthetetlen erőt sugároz, hogy a hitükben megrendültek, az elbizonytalanodottak is új erőre kapnak, s lélekben megújulva ismét közösségük szolgálatának tudják szentelni magukat. S úgy tűnik, az elszántságot az égiek is elismerték, a búcsút megelőző és az azt követő napokkal ellentétben ugyanis aznap egy csöpp eső sem esett, sőt időnként még a Nap is kisütött. Székelyföldön úgy mondják, ha a búcsú előtt esik, pünkösdkor szép idő várható, merthogy Mária a Kisjézus ruháját mossa, és az meg kell száradjon a búcsúra. Az idei szentmisét Majnek Antal munkácsi segédpüspök celebrálta. Ez is a magyarság határoktól független összetartozását szimbolizálta. Megrendítő volt, hogy a legkisebb testvér, Kárpátalja egy ferences szerzetese jött el Erdélybe, hogy tanítsa és intse népét. Majnek Antal a hit megerősítésének fontosságáról szólt. „Aki csak azért jön ide, hogy nagy tömeget s valami érdekeset lásson vagy szenzációt halljon, talán teljesül a vágya, de lehet, hogy csalódni fog. Aki viszont azért zarándokolt erre a szent helyre, hogy legkedvesebb mennyei pártfogójával, Máriával találkozzon és azt szeretné, hogy segítsen neki és vigye kérését Jézushoz, az nagy búcsús kegyelmeket fog kapni. Még inkább, aki szeretné megújítani hitéletét és elveszített boldogságát, békéjét újra megtalálni, az itt nagy segítségre lel, amennyiben hajlandó elveszíteni régi, elrontott életét és itt hagyni vétkeit” – mondta a munkácsi segédpüspök, akinek prédikációját csöndben, figyelemmel hallgatta a búcsús nép, a karon ülő csecsemőktől az aggastyánokig. A magánszemélyeken kívül számos csonkaországi és Kárpát-medencei szervezet képviseltette magát testületileg, így például az Egyesült Magyar Ifjúság és testvérszervezete, az Erdélyi Magyar Ifjak, és több lovagrend is jelen volt. A tömegben összetalálkoztunk Wittner Máriával, az 1956-os szabadságharc halálra ítélt hősével, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselőjével, valamint Szász Jenővel, Székelyudvarhely polgármesterével. És mint minden évben, úgy idén is külön színfoltot jelentettek a moldvai csángók, akik ősi viseletükben zarándokoltak Csíksomlyóra, hogy magyarul hallgathassák Isten igéjét. Majnek Antal pünkösdi beszédében a modern kor életellenes rögeszméire hívta fel a figyelmet: „Istenem! Ma is szükségünk van a segítségre! Fogytán a borunk, az igazság bora! Európát s közte a magyar népet is sokféle ellenséges erő támadja. Az emberi közösségek alapsejtjeit, a családokat támadja leginkább e világ hazug és gyilkos szelleme. A házasság Isten által rendelt formája romlik, sokan felejtik el a szentség szép tartalmát és üdvös értelmét. Már a házasságkötéskor másképp fogalmazzák meg maguknak a házasság célját és javait. Nem gondolnak már örök hűségre, ezért nem is tűrnek sokáig egymásnak, nem is akarnak megbocsátani és újrakezdeni. A legtragikusabb, hogy közben a teremtő Isten ajándéka, az új ember, a gyermek sem kell! Oly sokszor csak tehernek tekintik, akitől szabadulni kell, bármibe is kerül! Se erkölcsi akadály, se Isten parancsa, se a kis ember élni akarása, néma sikolya nem számít. Még az utolsót, a lelkiismeret szavát is segít elnyomni a közvélemény, no meg a demokratikus állami törvényhozás… S újabban egyre több, magát haladónak nevező gazdag ország az öregektől, a szintén terhet jelentő betegektől is szabadulni akar az aktív eutanázia révén. Az ember Isten helyébe próbálja tenni magát, úrnak képzeli magát élet és halál felett.” A kárpátaljai szerzetes továbbfűzve a gondolatot II. János Pál pápa szavaival biztatta az összesereglett magyarokat: „Ne féljetek! Ha azt akarjuk, hogy a nemzet épülete szilárdan fennmaradjon, meg kell szabadulni a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső kötelékeitől”. Ehhez kapcsolódva Majnek Antal fölhívta a figyelmet, hogy a megoldás nem a politikában rejlik, hanem az emberek belső békéjében, a belső önépítésben. A munkácsi pap szerint „az egyéni és közösségi megújulás nem lehetséges anélkül, hogy a fontos kapcsolatainkat ne rendeznénk. Ezt nem lehet kikerülni, nem lehet átlépni. Ott kell szentté lennünk, ahová Isten helyezett minket. Nemcsak a templomban, nemcsak a zarándoklaton találhatjuk meg Istent, hanem nagyon is valóságosan jelen van otthon, a munkahelyen a másik emberben, abban, aki talán nem rokonszenves nekem, aki talán életem nagy keresztjét jelenti. Akkor vagyok Jézus követője, ha olyan szeretettel hordozom ezt a számomra nehéz embert, mint amilyen szeretettel hordozta Jézus a keresztjét. Nincs más útja az üdvösségnek!” E gondolatok különös értelmet nyertek a búcsút követő napokban, amikor Dél-Erdély szórványvidékén jártunk. Sokan nem is tudják, hogy Erdély nem csak a szépséges Székelyföldből áll, hanem bizony része annak a nyelvét, magyarságát, jövőjét vesztő szórvány is. Itt hatványozott hitre és erőfeszítésre van szükség, hogy a mostoha körülmények között valahogy mégis megmaradjon a magyar. A szentmise végén negyedmillió magyar énekelte együtt a Himnuszt, a Székely himnuszt és az ősi székely himnuszt, amelynek utolsó versszaka így szól: „Vándor fecske hazatalál, édesanyja fészkére száll, hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűz Mária.” Aki ott volt, pontosan tudta, hogy a somlyói negyedmillió valóban hazatért. Ágoston Balázs