Természeti katasztrófákkal szemben mindig védtelen az ember. Az elemi erejű viharok, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, árvizek, szokatlan kánikulák megkerülhetetlenek. Napjainkban éppen olyan kiszolgáltatott az ember a természet tomboló erőinek, mint korábban, amikor a tudomány még arra sem tudott megfelelő magyarázatot adni, hogy mi okozza áldozatok százezreit is követelő természeti csapások időnkénti megjelenését. Mára az okok többsége már ismert, de hogy hol, mikor és mekkora katasztrófával kell számolni, arról sejtése is alig van a szakembereknek, nem szólva a védekezés, az előrejelzés kezdetleges formáiról.

Földünk lakott területeit figyelve, sokaknak feltűnhet, hogy léteznek veszélyesebb és kevésbé veszélyes területek. A földkéreg vastagsága, szerkezete, a Föld belsejének forrongó anyaga, az egyes régiók hőmérsékletének változásai, vizeinek és éghajlatának kapcsolódási pontjai mind fenyegetést jelentenek az ott élő embereknek. Az utóbbi évtizedekben pedig, amióta az általános klímaváltozás bizonyosságot nyert, a természeti katasztrófák is megsűrűsödtek, amellett olyan helyeken is lecsapnak, ahol azelőtt ismeretlenek voltak. Jáva szigete nem mondhatja magát szerencsésnek. Még el sem ültek a 2004 karácsonyán végigsöprő szökőár okozta szerencsétlenség kétségbeesett jajkiáltásai, máris újabb megpróbáltatást kell elviselni az egyébként paradicsomi szépségű szigetnek. Május 27-én a Richter-skála szerinti 6,2-es (mások szerint 6,3-as) erősségű földrengés rázta meg Jáva szigetét. Az eddigi adatok szerint a halálos áldozatok száma jóval meghaladja a hatezer főt, a sebesültek száma pedig a több százezret. A végleges veszteséglista alighanem ennél sokkal magasabb lesz, mivel a romok eltakarítása után is több áldozatra találnak majd a mentőalakulatok. A földmozgás epicentruma az egykori fővárostól, Yogyakartától mintegy 25-30 kilométerre volt a tengerben, szerencsére cunamit nem indított el a rengés. A föld hajnalban mozdult meg és a szemtanúk szerint a házak kártyavárként omlottak össze. Jáva Indonézia legnagyobb és legsűrűbben lakott szigete. Az első reakció az volt, hogy a Yogyakarta közelében ébredező Merapi (Tűzhegy) vulkán okozta a földrengést, de geológusok szerint a vulkán működésének nincs köze a katasztrófához. Közismert, hogy Jáva a csendes-óceáni szigetvilágot és a partvidéket magába foglaló szeizmikusan aktív zónában fekszik, ahol két kőzetlemez találkozik. Az ilyen területeken fokozottan jellemző a vulkánosság és a földrengés. Most mindkettőből része van a szigetnek a Merapi vulkán aktivitása miatt, amelyet a kiadott figyelmeztetés szerint tíz kilométeres körzetben ajánlatos elkerülni. Eddig több mint húszezer embert telepítettek ki a tűzhányó kitörésére számítva. Még el sem múlt az ijedtség és a gyász, újabb földrengés rázta meg a szigetet, ezúttal a Richter-skálán mért 5,6-es erősségű földmozgás. Ezúttal az epicentrum Papua tartomány fővárosától, Jayapurától 147 kilométerre délre volt, 3300 kilométerre Yogyakartáról. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A földrengések után fölerősödött a Merapi vulkán tevékenysége is. Háromszor olyan aktív, mint a földmozgások előtt volt, pedig már akkor is kitörésétől tartottak. A hatalmas gőz- és füstfelhőt eregető vulkán szakértők szerint hamarosan lávatengerrel árasztja el a környéket, harmincezer ember életét veszélyeztetve. Milyen vulkán is a Merapi? Indonézia legveszélyesebb tűzhányója, egyben a legaktívabb is. 1548 óta 68 alkalommal tört ki, és eddigi tevékenysége alatt kiömlési (effúziós) és kirobbanásos (explóziós) jelenségeket is mutatott; gőzöket, gázokat, törmeléket és lávát termel. A vulkáni törmelék és a kiömlött láva rétegenként egymásra épül. Az ilyen típusú tűzhányókat rétegvulkánnak vagy sztratovulkánnak nevezik. A Merapi Jáva déli részén lévő vulkáncsoport legfiatalabb tagja és ott helyezkedik el, ahol az indiai-ausztráliai kőzetlemez az eurázsiai lemez alá csúszik. Az ilyen zónákban fekvő vulkánok kúp alakúak, meredek oldalúak és gyakori a robbanásos működés, a tufaszórás. (Ilyen volt a Santorini, a „szétrobbant vulkán” is, ezek igen nagy pusztítást okoznak). Merapi – a „Tűzhegy” – a fővárostól (Jakartától) mintegy 450 kilométerre fekszik, magassága 2698 méter. Az Indonéziában lévő közel 130 vulkán közül az egyik legaktívabb, a másik a Kelud. Környéke sűrűn lakott, egészen a vulkán 1700 méter magasságáig. Az egyébként gazdag vegetációjú hegy csúcsa teljesen kopár. A legutolsó kitörés 1994-ben volt, amikor 66 ember vesztette életét, 1930-ban pedig a legpusztítóbb kitörésben 1400 ember lelte halálát; valamennyien megégtek a forró gőzöktől-gázoktól. Jelenleg a közel 900 Celsius-fokos gázfelhőt veszélyesebbnek tartják, mint a lávafolyást. A mérgező kénes füst és hamu veszélyezteti leginkább a környező falvakat. Mivel a lakosok nem szívesen hagyják el falvaikat, sokan veszélyben vannak. A kitelepítettek közül is többen visszaszökdösnek a hetek óta aktív vulkán oldalában lévő településekre. A falusiak ételáldozattal és hagyományos táncokkal próbálják a vulkán szellemét kiengesztelni. A helyi spirituális vezető otthona a csúcstól mindössze hat kilométerre van, és úgy véli, hogy a hegy biztonságos. Feladata a vulkán szellemeinek figyelése. Otthonát csak akkor hagyhatja el, amikor a „fenti világból” arra jelt kap. A Földünket borító szilárd kéreg, a litoszféra alatt a Föld belsejében tésztaszerűen folyó izzó anyag, magma van. Vulkáni kitörések alkalmával ez az anyag valamilyen erő hatására a nehézségi erővel ellentétes irányba kezd mozogni, és vagy feljut a felszínre, vagy megreked a szilárd kéreg belsejében. A vulkáni kúpot a magmafészekkel egy csatorna köti össze, amely tölcséresen csatlakozik a kúpba, ez a kráter. Vannak állandóan és időszakosan működő tűzhányók. A vulkánosság területei megegyeznek a földtani közelmúlt legélénkebb szerkezeti mozgásainak színterével. Négy övezet jelölhető meg, ahol a tűzokádó hegyek sorjáznak: közülük három észak-déli, egy pedig kelet-nyugati irányú. Aszerint is megkülönböztetik a vulkánokat, hogy kitöréskor milyen anyagot juttatnak a felszínre: egyesek inkább lávát (Unzen, Japán), mások inkább gázokat és hamut (Pinatubo, Fülöp-szigetek) és van, amelyik mindkettőt produkálja (Vezúv, Itália). Az úgynevezett „robbanásos” tűzhányók kevés lávát, de annál több gőzt és gázt termelnek. Ezek nagy erővel törnek föl, és a kürtőből kirobbantják az ott megmerevedett lávát. Ilyen volt 1883-ban a Krakatau kitörése, de ilyen a Fülöp-szigeteki Pinatubo működése is, vagy korábban a Santorini, amely valósággal szétrobbant, megsemmisítve a mükénei kultúrát, elsüllyesztve Atlantiszt. Érdekes kérdés, hogy hány működő vulkánt tartanak számon a szakemberek. A válasz nehéz, mert nem tudható, hogy évszázadokra visszamenőleg ténylegesen megszűnt-e a kérdéses vulkán működése, vagy csak „alszik”. Ezért a szakemberek megkülönböztetnek egy „időlegesen nem tevékeny” kategóriát is. A különböző katalógusok készítőitől függően elég nagy az eltérés: Mercalli katalógusa szerint (1907) a történeti időkben működő vulkánok száma 415, ebből 1800 óta is működik 231, Sapper (1927) szerint 450 működő vulkánról tudnak a történeti időkben, 353 a pacifikus félgömbön, 97 az atlanti-indiai félgömbön van. Európa legnagyobb működő vulkánja az Etna, amely 2500 éve tartja nyugtalanságban a lejtőire települt embereket, de a kutatások szerint már legalább két és fél millió éve aktív. A legtöbb halálos áldozatot 1669-ben követelte, amikor húszezer ember lelte halálát az izzó lávában. Az összefüggő európai földrész egyetlen aktív vulkánja a Vezúv. Közvetlen fenyegetést nem jelent, de geológusok szerint csak idő kérdése, hogy mikor ismétli meg legdrámaibb alakítását, amelynek során a vulkáni láva, por és hamu maga alá temette Pompejit, Herculaneumot, illetve Stabiae városát Kr. után 79-ben. (A napokban magyar vulkánkutatók utaztak a Vezúvhoz.) Kérdés, hogy van-e összefüggés a földrengések és a vulkáni tevékenységek között. Minden valószínűség szerint van, hiszen még a több száz éve kialudt vulkáni területeken is mérhetők mikroszeizmikus mozgások; ezen alapul mind a földrengés, mind a vulkánkitörés előrejelzése. Földrengések vulkáni tevékenység nélkül is vannak, de mindig olyan zónában, ahol élő vulkáni tevékenység is van. Ezért valószínűleg nem véletlen, hogy a jávai két földrengés teljesen független lenne a Merapi jelenlegi aktivitásától, bár ezt biztosan állítani nem lehet. Lehetséges, hogy a Merapi még a közeljövőben megmutatja erejét, de az is lehet, hogy egy idő múlva ismét elcsendesedik. Az előrejelzés – éppúgy, mint a földrengéseknél – nem nagyon sikeres, máig a földmorajlás, a vízgőz és a hamu a kitörésjelző. (hankó)