„Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!”

Ezek voltak azok a múlt hét csütörtökön, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén elhangzott mondatok, amelyek az egész magyarországi közvéleményre úgy hatottak, mint az arcba zúdított, vödör jeges víz. Gyurcsány Ferenc nem először veszítette el hidegvérét a nyilvánosság előtt. A munkaadók nem az első társadalmi csoport, akiket elküldött valahová. Gyurcsány Ferenc nem kedveli, ha ellentmondanak neki. Emlékezhetünk, milyen stílusban oktatta ki márciusban Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, amikor az gyávának nevezte a kormányt a gazdaságélénkítő lépések elodázása miatt. A kormányfő ekkor magából kikelve szólította fel pártpolitikai „színvallásra” a független szervezet elnökét: árulná már el, a kormány, avagy a Fidesz gazdaságpolitikáját támogatja-e, hiszen szerinte „nem lehet középen állni”. Még a múlt év végén a Demos Magyarország fórumán azt állította, „a legnagyobb tehertétele az országnak, hogy a huszonéves ifjúságunk nem elég mobil, itthon akar boldogulni, ahelyett, hogy külföldre menne dolgozni”. A múlt csütörtöki kirohanás után egy internetes fórumozó azt írta, ha Gyurcsány így folytatja, lassan mindenkit elküld az országból, és külföldön valósul majd meg mind a négyszázezer beígért, új munkahely. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a csütörtöki, még a kormányfőtől is csak ritkán tapasztalható kirohanásra úgy reagált, „a reformlendületétől megmámorosodva Gyurcsány Ferenc mind többször veszíti el önuralmát, higgadtságát. A demokratikus véleménynyilvánítás szabadsága azonban semmilyen módon nem csorbulhat, a társadalmi partnereket nem kioktatni kellene, hanem inkább biztatni álláspontjuk szabad, őszinte kifejtésére”. Szatmáry Kristóf, a Vállalkozók Pártja országos választmányának elnöke szerint „Gyurcsány Ferenc verbális kijelentéseivel legalább annyit árt az országnak, mint az elmúlt időszakban megtett, illetve tervezett intézkedéseivel”. Hasonló véleményen volt a Magyar Demokrata Fórum is, amelynek képviselői nyilatkozatban állították, hogy az OÉT gyűlésén Gyurcsány „megmutatta az igazi arcát”, amikor „a vállalkozókat érintő növekedő adóterhek miatt távozásra szólította fel a szocialista politikával, az adóemelésekkel elégedetleneket”. Azoknak persze, akik még fel tudják idézni az elhíresült, „Mi az, hogy! Nagyon is!” megnyilvánulást, amikor az ellenzék politikusai aziránt próbáltak érdeklődni, vajon a kormányfő törvényesen szedte-e össze milliárdos vagyonát, nos, számukra talán mégsem volt annyira sokkoló az „igazi arc”. Fűrész Gábor kommunikációs szakértő az InfoRádiónak nyilatkozva kifejtette, hogy abban a helyzetben, amikor a kormány félredobja választási ígéreteit, hogy helyette megszorításokat vezessen be, igen helytelen az ingerült kommunikáció. Az üggyel kapcsolatban megjegyezte továbbá, hogy „Gyurcsány Ferenc komoly hibákat követ el a kommunikációban, de önvizsgálatra szorulnak a választópolgárok is, akiknek el kell dönteniük: lehet-e igazmondással is választást nyerni”… Az OÉT ülésén részt vevőknek már a találkozó előtt is komoly fejtörést okozott, vajon néhány óra alatt és hogyan tudják elolvasni, értékelni, majd javaslatokkal kiegészíteni a kétszázötven oldalas előterjesztést. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke arra panaszkodott, hogy csak kedden este érkezett meg számítógépes postaládájába az iromány. Hasonlóról számolt be péntek reggel a HírTv-ben vendégeskedő Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a találkozó után úgy nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy nem ez volt az első eset, amikor a regnáló kormányfő így beszélt a szakszervezetekkel, s hozzátette, Gyurcsány láthatóan nehezen viselte, hogy nem értettek egyet vele. Úgy tűnik, a bevezetőnkben említett korábbi kormányfői megnyilvánulásokkal hazánkban csakis a polgári médiumok és a polgári érzelmű emberek foglalkoztak, mások egy virtuális „Na, és?”-sel elintézték azokat – akárcsak az öregecskedő feleségekre vagy a szaúdi futballistákra tett megjegyzéseket. Múlt csütörtök óta azonban mintha a megszokottnál gyorsabban fogyna a türelem olyanoknál is, akik eddig még véletlenül sem fordultak szembe a gyurcsányi lépésekkel (és retorikával). Manapság már több, nem éppen véresen jobboldali szólamokról ismert szociológus is azt állítja, egy valódi európai demokráciában a Magyarországon az elmúlt években történteknek már egy kis része is komoly felháborodáshoz, sok esetben utcai tüntetésekhez, megmozdulásokhoz vezetett volna. Ezek elmaradásának alapvető oka nyilván a civil szervezetek súlytalansága, illetve több szakszervezeti vezető nemegyszer és zavaróan érzékelhető szocialista kötődése. A múlt csütörtöki történések után azonban mintha néhányuknál betelt volna a pohár. Már a Magyar Hírlap szombati vezércikkében is a következőket olvashattuk: „A kormányfő néha már rosszabb állapotban van, mint az államháztartás. Az érdekegyeztető tanács ülése az ilyen alkalmak közé tartozott. Gyurcsány Ferenc egyre kevésbé ura az idegeinek, érvelése egyre kevésbé racionális, márpedig nehéz vitatkozni azzal, akit egyre vékonyabb szálak fűznek a valósághoz”. Az uno.hu portál publicistája pedig már csütörtök este megírta véleményét Miniszterelnök Úr, Önnek is el lehet menni! címmel. Az írás a következő mondattal kezdődik: „Nem tudom, hogy a kedves olvasó hogy van vele, de én megijedtem, attól a gyűlölettől, idegességtől feszülő, remegő hangú embertől, aki ma Gyurcsány Ferencből beszélt az Országos Érdekegyeztető Tanács gyűlésén”. Pedig a tollnak nagy valószínűséggel nem az anyatejjel szívta magába a jobboldaliságot, hiszen később azt állítja, ő arra az „úriemberre” vágyik, aki „táncolva örül a választási sikerének, aki öreg néniket csókolgat, aki mosolygósan mondja, dübörög a gazdaság, csökkentjük az adókat, emeljük a fizetéseket, autópályákat, utakat építünk”, ám a kormányfő kirohanását még ő is félelmetesnek értékelte. Ugyanezen a napon egyébként minden a kormányfő ellen dolgozott: egy ideig 274 forintot kellett fizetni 1 euróért, ami rekord mértékű zuhanásnak számít az aznap reggeli 268 forintról, ráadásul a Standard & Pool’s nemzetközi hitelintézet is ezen a napon jelentette be, hogy bizony leminősíti hazánkat. Gyurcsány Ferenc kedvenc internetes naplójában (amin keresztül gyakran kommunikál „drága Klárájával” és drága választópolgáraival) az OÉT-megbeszélés után a következőket írta: „Igen, volt bennem megbántottság és sértettség. (…) Szükség lenne némi bátorságra, hogy letérhessünk az eddigi útról. Sokak bátorságára. Példamutatásra. Inkább többre, mint kevesebbre”. Kár, hogy az övétől eltérő véleményüket bátran vállalókkal mégis így bánik (el). Somorjai Viktória