Június 9-én, életének hetvenedik évében elhunyt Bartis Ferenc erdélyi származású költő, író, újságíró. A román hatóságok által üldözve összesen tíz évet ült börtönben, többek között azért, mert 1956-ban a Házsongárdi temetőben felolvasta az És mégis élünk című versét. A nyolcvanas években fiával együtt kitoloncolták, azóta Budapesten élt, és az általa alapított Összmagyar Testületen keresztül 32 ország magyarjaival tartotta a kapcsolatot.

Az 1936-ban, Gyergyószárhegyen született írót 13 évesen tartóztatták le először, mert részt vett szülőfaluja lázadásában a román kommunista diktatúra ellen. A szabadságvágy meghatározta egész életét és munkásságát, mindig harcolt mindenféle korlátozás és elnyomás ellen, de legfőképp a kisebbségi sorba taszított magyarság jogaiért. Ötször is letartóztatták, megjárta a poklok poklát, 19 csonttöréssel és jobb fülére örökre megsüketítetten szabadult ki a börtönökből. Az 1956-os forradalom őt is megérintette, november elsején a Házsongárdi temetőben elszavalta az És mégis élünk! című versét – emlegetik úgy is: Utószó -, amelyért a Román Katonai Törvényszék külön hétévi nehézbörtönre ítélte. De soha nem tudták megfélemlíteni, az ötvenes években éppen a Securitate börtönében alapította meg az Összmagyar Testületet, amely aztán évtizedeken át fedőnéven működött. A román hatóságok 1984-ben szintén író fiát, Bartis Attilát kirúgták a gimnáziumból, mindkettőjüket megfosztották a román állampolgárságuktól. Felsőfokú tanulmányait a Kolozsvári Bolyai János Tudományegyetemen kezdte filológia- történelem szakon, de az üldöztetések miatt Marosvásárhelyen, később Bukarestben fejezhette be. Volt erdőmunkás, kőműves, kazánkovács, pékinas, tanár, kőfaragó, szerkesztő többek között Sütő András mellett az Új Életnél, később Budapesten kiadóigazgató, a Magyarok című folyóirat és az általa alapított A CÉH Lap- és Könyvkiadó főszerkesztője. De elsősorban költő volt, 39 könyve jelent meg, és költeményéit sokan megzenésítették. Több mint harminc hazai és külföldi magyar kitüntetés és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének birtokosa volt. Életútjáról, munkásságáról számtalan tanulmány jelent meg, valamint Gulyás János Deport című, illetve Szobolits Béla Iránytű pokoljáróknak című dokumentumfilmje. A 2004-ben megjelent, Életátvitel: szeretetfüggőségben című verseskötetében váteszként vetítette előre a december 5-i kudarcot, valamint immár többedszerre megfogalmazta az anyanyelv jelentőségét, amelyben „önmagunknál többek lehetünk”. Költeményei kemények, megfogalmazásait némelykor olyan keserűség hatja át, hogy egyik verseskötete elé ezt írja mottóként: „Ezek a versek nem versek!/ Merényletek a költészet ellen”. Prózai munkái közül legismertebb a Rácsok között Romániában című kötete, egy hiteles beszámoló a Securitate ténykedéséről: a költő szülőfalujából hetek alatt több mint háromszázan tűntek el. Nemzetféltő költő, azt vallotta, Budapest bel- és külpolitikája évszázadok óta nemzetellenes, de nemzetünknek óriási erőtartalékai vannak, amitől soha nem sikerült megfosztani minket senkinek. A börtön meghatározó élménye minden kötetében visszatér, akárcsak a szabadság utáni vágy. Kiszabadulása után úgy érezte, hogy a cellából egy országnyi börtönbe lépett, s világjárása során arra döbbent rá, hogy a földkerekségen eltérő mértékben ugyan, de az ember sehol sem szabad. De magáról azt vallotta: „Bár voltam rab, de szolga soha!” Fehérváry Krisztina